2012. december 28., péntek

Boldog új évet kívánok!

Készülök elhagyni az utolsó négyest. Jövőre az ötödik iksz jön.
Ki tart velem? Majd meglátjuk.
Nufinak szerettem volna valami igazi ajándékot faragni karácsonyra. Kitaláltam, megcsináltam. Nem kell valami nagyon bonyolult dologra gondolni.  Egy keresztet a feje fölé a falra. Rusztikus legyen. Most az a fő csapás irány.
Szöget sem akartam bele. Illetve faszeggel összerögzíteni a két szárat. Ehhez még keveset tudok. Majd talán, ha a saját fejfámat készítem, akkor meglesz a technológiám hozzá.
Lebillegtem hát a sufniba. Kerestem egy szép egyenes botot. Megfaragtam, ketté vágtam, és a vasszög nem bizonyult jónak. Inkább megragasztottam.
Eddig minden rendben, de a felfüggesztéshez mégis került vas a keresztbe. A falon tartó szög fejének fúrtam két 10-es zsákfuratot a hátlapjába, és az egyiket lefedtem vaslemezzel. Oda akad majd be a szög feje. Már csak a gitárt kell áthelyeznem máshová, és jó is lesz.
A következő agyszüleményem az volt, hogy ne pogány kereszt alatt hajtsa álomra nap mint nap a fejét. Majd beteszem egy dobozba, és kérek ráolvasást egy paptól. Utána már nem érintem meg.
Kutattam internetes pap után, de nem leltem, felhívtam egy vallásos ismerősöm, aki nem volt otthon, és végül papi középiskolát végzett (pannonhalmi diák volt) ismerősömnek írtam e-mailt. Hátha van itt volt osztálytársa, akihez el merne irányítani. Az sem baj, ha kiröhögnek, de vagyok annyira bonyolult lélek, mint amennyire nem annak látszom.
Akartam azt a keresztvizet erre a ragasztott botra.
Persze a vallásos emberek jótanácsa rögtön az volt, menjek be az első templomba mise után, és kérjem meg a papot.
Csakhogy már nem volt pénz a zsebemben, és én szolgáltatást szeretnék, de ingyen. Ugye, ez nem túl jól hangzik.
Itt elakadtam.
Azóta eljött karácsony estéje, és az ajándékot átadtam. Úgy, pogány módra, egy méretre faragott hullámpapír dobozban.
Nem mertem elmenni egy mise végére.
Ha csak a papot kellett volna megkeresni, legyőzöm magam, de ott sok ember között elfogy a bátorság.
Gyáva vagyok. "Maradsz aki voltál, s leszel aki vagy" (P. Mobil) Schuster Lóri vezette be így a Nem változunk semmit című számukat egy koncerten Miskolcon az ifiparkban úgy 1978 környékén.
Hát ez a 2012. év vége.

2012. december 24., hétfő

Kicsire zsugorodva

Volt egy pár nálunk a héten. Nálam idősebbek. Megnézték a lakást. Érdeklődtek.
A hölgy az első pillanattól ellenszenvesnek érzett. Sütött belőle. A telefonos bejelentkezésen kijelentette, hogy nincs ideje, csak este hat után tud jönni. Alkalmas-e?
Jó, hát jöjjön.
Nufi csendben elsomfordált, én meg egész nap el voltam foglalva. Ő már sejtette, hogy az én "rendem" inkább taszítja, mint vonzza az embereket.
Igaza is van.
A hölgy első csalódása:, hogy a csöngetésre nem nyitottam távnyitóval ajtót.
Nincs távnyitó. Ennyire nem vagyunk lusták. Le tudunk menni egy vendéget bekísérni. Meg egyébként is. Fff.  (Mármint ennyit macskául.)
A lépdelő betonlapok sem tetszettek. Ez az út?
Ó nem, a piros szőnyeget estére feltekerjük, csak sötétedés előtt gurítja ki az inas.
Most persze gúnyolódom rajta, de akkor csak a támadást éreztem, és még meg akartam nyerni.
Előre jeleztem, hogy rendetlen ember vagyok.
De kiigazítottam egy tévedését.
A ház nem ház, csak egy lakás a házban a négyből.
A férfi rácsodálkozott, mekkora nagy udvarunk van. Onnét nem jöttek 'jeges szelek'.
Mozog a parkett.
Igen, fafödémes ház. 1930-ban épült de nem fog leszakadni. Ha összeszámoljuk, mekkora terhet tart most is éppen, hát elég stabil építmény ez. Jó vastag homokkő a fala, és nem szokott összedőlni.
Nincs fürdőszoba.
Ó, nincs. Ez 'való igaz', nem tettem be a kádat a fürdőbe, mert amikor beköltöztem, a régit kidobtam, és zuhanytálcát szereltettem fel. Csak az évek alatt kilyukadt, és Nufi szeretett volna kádat, azt pedig a tálca helyére kötöttem be.
Így az a volt konyha sarkába esik a  cirko víztárolója alá.
A fürdőszoba ajtaján kilépve jobbra esik a kád. Ha valaki meghosszabbítja a falat, hozzárekesztheti azt a plusz másfél-két négyzetmétert.
 Sajnos a tálca nem jó a fürdőszobába, mert a zug plafonja alacsony. Zuhanyzáskor nem lehet felállni benne, de a kádban lehet fürödni. Egy padlásfeljáró alatt kifalazott rész a helyiség a volt istálló, ma szomszéd lakás konyhája fölött. Durván 2x2m-es apró ablakkal, vécével és mosdóval, mosógéppel, szárító x-lábbal. De az így nem fürdőszoba.
Ez az egész lakás meghaladta az anyagi képességeimet. Illetve, ha ma is dolgoznék, már majdnem mindent befejezhettem volna.
Az alapvető komfortok megvannak, és a munka beköltözött, és elfoglalta a kitölthető helyet nem csak az életemben, hanem a lakásban is.
Lesütött szemmel hagytam belépni a volt vendégszobámba, ahol már két-három lépésnyi hely maradt a munkaasztalig, és az ágyon is szétszedett magnók, tévék, egyéb alkatrészek tornyozódnak. Elválasztó elemként a műszaki könyvtáram könyvespolcai.
Amikor a rezsiről érdeklődött, nem tudtam megmondani, mennyi a gázszámla. Illetve mondtam, hogy havi 20 ezer körüli az átalány, de nem tudom. Ha kéri, megnézem a csekkeket.
Nufi persze a hirdetésben részletezte, hogy még 15 körüli az összeg, de én, a megszeppent vádlott, egyedül álltam a tigris előtt. LEhet, hogy felkészült, csak vizsgáztatott?)
Mennyit tudnék engedni az árból?
Ja, hogy ez a játék.Erre megy ki a dolog. 12,5 millióért hirdetjük. Nem titkolom,  hogy 12 millióval nullán szállok ki blőle költözéssel.
De mennyit vagyok hajlandó engedni?
 Ekkor lett vége a cérnámnak. Én 70 négyzetméternyi társasházi lakást adok itt Budafokon félig felújítva egy 50 négyzetméteres panel áráért. Nem érdekel, hogy miből van pénze, és az sem, hogy mit akar utána felújítani. Én itt jól éreztem magam sokáig, s ha nem sikerül ennyiért eladni, akkor maradunk.
Az élet nem az igazságokról szól, hanem az erőről, és még alkalmas vagyok egy-két harcra.
Neki ez nem kell. Tulajdonképpen így a jó. Szeretném olyan embernek átadni a helyem, aki itt jól fogja érezni magát. Akit nem zavar, ha hallatszanak a léptei a parketton, és tetszenek a fekete cirkás járólapok a konyhában. Aki tudja értékelni a hatalmas faajtókat. Már bánom, hogy kicseréltem a sok kis szemű ablaktokot egy nagy hőszigeteltre. Sokkal hangulatosabb volt vele a szoba. Ahogy a cserépkályhákért is fáj a szívem, bár a helyre meg szükségem volt.
Az én verejtékemből van új műanyag vízvezeték az udvaron belül, és együtt dolgoztam a lakatossal, aki hegesztette a kapunkat. Én fűrészeltem, tartottam a hegesztéshez a vasat. Bélával alapoztuk és festettük zöldre. Laci szomszéddal hoztuk , és raktuk le a macskaköveket a kocsibejárónak, és egy nyáron vertem le fokonként a lépcsőt, hogy újra betonozzam a feljárónkat.
Én ástam meg a gázvezeték útját, és izzadtam ki a központi fűtésemet. Én szedtem ki két köbméter szart a derítőből, hogy megtaláljam az utat a csatorna felé, és sorolhatnám.
Hiányozni fog a cseresznyefám is. Talán tudok oltóvesszőt vinni majd róla.
Tizenöt év alatt alkottam itt sokfélét.
Aztán most állhatok itt megszégyenülten, amiért csak egy ilyen odut akarok pénzért adni.

2012. december 10., hétfő

Köszönöm Attila!

Minden mindennel összefügg. Én is. Csak egy légy vagyok a pókhálón, aki vergődik, és vajmi kevés közöm van a háló valódi mozgásához. Akkor pedig így kell mozognom.
Jó lett Attila videója. A szivarjai nekem az asztalos filmekből ismerősek, amiket a Vuze hozott le asztalos témában. Például a munkapad készül ilyen technológiával, illetve lépcsőfok, meg masszívabb ajtó.
Nekem az nem világos, miért nem tudok ilyet alkotni. Illetve biztosan megfelelő ragasztóval fog az sikerülni. Egyenlőre műszaki pályámat lépdelem újra.
Lecseréltem egy gépet a wincseszteren, majd helyrepofoztam.  Az XP kiabált, hogy ez nem valódi. Pedig valódi, mert a tulaj, ha már fizetett érte, és a gép tönkrement rajta, nem fog másik oprendszert venni a hardverhiba miatt.
(Nem tudom, hogy kell karakteres fityiszt rajzolni) :-p
Aztán a Rádiótechnikában egy tápegységfelújítás cikke mozgatta meg a fantáziám. Beleszuszikolt valaki egy műveleti erősítőt az elaggott EMG labortápjába, és nekem is van egy kicsit újabb, de 40 éves elmúlt jószágom, ami hol műxik, hol nem. Az egyik felét már munkára tudtam fogni pár kondi cserével, de a másikban hiába volt teljes (vér)kondiátömlesztés, illetve az üzemmódkapcsolót is kicseréltem. Nem akart felkelni. Füstölt, kidobott ellenállásokat a tápegységből. Ez speciel annyira aranyos volt, mert a pufferkondik előtti ellenállások fejjel lefelé vannak a gépben. Mármint az egész panel, és ha túlfűt, az ellenállás felizzik, kiolvad a panelból, és beleesik a dobozba. Ettől megszakad az áramkör, és megszűnik a zárlat. Azt ellenállás pedig kihűl, és vissza lehet forrasztani.
Ma még megyünk bevásárolni, de majd ha visszajöttünk, csinálok róla képet is.
Szóval a játék sokféle meglepetést tartogatott, de az utolsó az lett, hogy meg kell fejtenem a működését.
Javítani ugyanis úgy is lehet, hogy csak rossz alkatrészt keresek, és úgy is, hogy a logikáját faggatom. Mindig a gyorsaság dönti el, mire van szükség. Ha meglátom, mi égett el, csak az a részt vallatom, ha nem látszik semmi, akkor jöhet a rajz.
No ez a rajz elég kusza. Két lapra szétválogatva az egységek, de nem a megszokott logika szerint, és volt egy rajzhiba is benne.

...
Megjött Nufi, majd délután folytatom.
...

A rajzhibánál tartottam.
Differenciálerősítők vannak a szabályozásban. Nem műveleti erősítőből, hanem germánium(!) tranzisztorból. Igen, elavult technológia, de hát ha működnek a tranyók, akkor nem kell azt kicserélni.  Viszont átlátni, melyik mit szabályoz, és hogyan borítja pillanatnyi egyensúlyát rendszernek, az benne az agymunka.
A rajzon az összeillő vezetékek azonos számmal szerepelnek a két lapon.
Így  lehet megtalálni.
Mindkét lapon a rajz aljára húzta ki a rajzoló, és nem lehet összefordítani.
Hogy áttekinthető legyen, elővettem a színesceruza készletem, és sok alkatrészt összekötő vezetékeket átrajzoltam vele. Volt benne piros, kék, zöld, fekete, barna, sárga.
Így már kicsit könnyebben siklott a a szemem a vakvilágba.
Derengeni kezdett, hogy a 0V-ig leszabályozható táp minusz részt is tartalmaz.
 Ezt nagyon nem akarom megmagyarázni, de a mínusz nem létezett.
Rá is maratták a panelre, hogy minusz 9V.
A rajzon a minusz 9V vezetéke a 0V-tal egy madzagba futott.
Ja, hát ezért nem ott kerestem a hibát.
Viszont a két pont között sehogy sem találtam rézfóliát, sem átkötést.
A két azonos egységből az átkondizottat kimostam még tavalyelőtt nyáron. Utálom a cigarettakátrány fogását, és a zsíroldós mosás a gyantát is eltávolítja.
Gyönyörű, újnak tűnő panelthez lehet jutni.
No de a feliratok eltűnnek, és az alkatrészeket ezután csak környezetükből lehet azonosítani.
Ha mindkét táprészt szétszedem, sok helyet foglal. Ha csak egyet, lassabb a munka.
Nem volt más választásom, bontottam a működőt, és végigellenőriztem, mi hová tartozik.
Ekkor derült ki, hol rajzolták félre a vonalat.
A sok szines vonal pedig kezdte kirajzolni az egységeket is.
Az a bizonyos minusz pedig egy tekercs szakadása a hálózati transzformátorban.
:-(
Azt mondja, hogy 8V-os Z diódát táplál, és egy ASZ18-as tranzisztort tart nyitva.
Kerestem hozzá kis dugasztápot. Alcatel mobiltelefon töltője. Nyissz!
Felforrasztottam, és semmi változás.
Raktam bele másik tranyót, mert a Z dióda a bázisán megfogta a 8,2V-ot.
3V a kollektoron. a kiveszem, sokkal nagyobb. 10V fölött már minden jó, alatta overload, azaz túlterhelés.
Keringtem körbe a lakásban, mint keselyű a haldokló elefánt fölött.
Főztem egy kávét.
Megittam.
Előkerestem egy félbehagyott építést, ami kísértetiesen hasonlított erre a tápra, csak újabb alkatrészekkel.
A panelen ráírva ott díszelgett, miből készült.
Placsovics György tervezte.
Hát persze.
Végigszaladtam a cikken, és szépen felfedeztem a párhuzamokat.
De ha minden jó, akkor miért nem dolgozik a táp?
Ráakasztottam a műszert, és kapcsolgatni kezdtem a 0V 10V 20V 30V kapcsolót.
Ennek volt eltörve az eleje. Azt cseréltem.
A kapcsoló olyan megoldás, hogy lehet 10 vagy öt állású, és határolóval lehet csökkenteni, hány fokot fordulhat el.
Félállásban megjött a 0-10V közötti 2V.
Hhhhhh.
Megfordítottam benne az a lemezt, amitől füstölni kezdett a tápban a potyogós ellenállás.
Vissza az egész. Már csak a racsniban ugráló hengerecskét kellett átraknom 180 fokkal másik oldalra.
A segédfeszültség miatt nem fogom újratekercselni a trafót. Belefaragtam a töltő tápját. Az új kondenzátorok kisebbek, és a nagy trafó tetején nyertem akkora helyet, ahová bőven befért a kis kütyü. Szabtam hozzá lemezt. A nagy trafóra remekül felrögzíthető.
Most jönnek majd a mérések. Illenék megvizsgálni, mikor szabályoz vissza.
Akkumulátort már töltöttem vele. Szépen dolgozik. A baby elem nagyságút bírja. A ráakasztott AM rádió sem morgott. 
Most szemezgetek az RT cikkel, hogy érdemes-e az ott közölt fejlesztést belepaszírozni ebbe a motyóba is, vagy örüljek, hogy működik, és rakjam végre össze.
A félkész táp úgyis tartalmazza majd a változtatható áramkorlátot, és ahhoz pedig akkutöltőt kell áttekercselnem.

2012. december 2., vasárnap

2.rész

  • Hozhattál volna neki valami nagyobb állatot is. Most ott bömböl anyádnak, hogy megdöglött.
  • Mi van? - tápászkodott fel a 160 cm-es emberekre méretezett sezlonról András a maga közel két méteres sutaságával.
  • Mondom, Kriszti hisztizik. Megdöglött a nyúl.
    András letekerte magáról a plédet, és mezítláb odatotyogott asszonyához.
  • Húzzál már papucsot. Felfázol.
  • Mi van azzal a nyúllal? Tudod, hogy az anyanyulat ütöttem el, amikor befaroltam az udvarba, és megettük. A kicsit meg te nem hagytad levágni.
    András tovább kacsázott lúdtalpain a veranda felé. Elengedte a füle mellett a méltatlankodó hangot, és ásítva  kezdett új témát. - Holnap kimehetnénk oda a hegyre. A bozótoson túl van egy fiatal tölgyes. Kriszti még nem járt arra.
  • A asszony letette a kést a kezéből, a krumplihéjas edénnyel elindult a baromfiudvar felé.
  • Mondom húzzál papucsot!

2012. december 1., szombat

Nagyon kurta tröténet

- De hát én csak játszani akartam vele! - pityeredett el a kislány kezében a mozdulatlanná vált nyuszival.
Kicsi, szőrös, élettelen test. Még meleg. A kislány odaszalad nagymamihoz, és mutatja mi történt.
 - Mama én is meg fogok halni?
 - Nem most, kicsikém, nem most. Még sokat kell addig... - szenvedni, nyomta el magában az asszony a mondat végét. - ..élni. Ez a nyuszi nem élt sokáig. Vidd oda nagyapához, és temessétek el.

2012. november 29., csütörtök

Reklám takarja a bejegyzést

Napok óta nem írok semmit. Dühöngök. A korábban elkezdett írásomon egy villogó reklámablak áll őrt, én pedig elvből nem veszek fegyvert a kezembe. Inkább kikerülöm az agresszort.
Szidhatnám az anyját, a kitalálóját, bárkit, de levetkőzöm az automatizmusomat, és nem kattintok oda. Csak azért se! Még azt sem olvasom el, mit akarnak rám sózni. NEKEM EZ NEM KELL!
Tudom, takarodjak vissza offline módba, és akkor azt írok, és úgy, ahogy nekem tetszik, illetve amit a gépem képes megjegyezni.
Nem elég nekem, hogy minden boot után win alatt a taskmanagerrel kezdem, és kitakarítom a tömérdek update meg helper daemont, és lelövöm a messengert, a videokártya vallató programot, és csak ekkor tehetem oda a kávét, mert valahogy muszáj elviselni.
Linux alatt pedig nem fogadja a kitöltésre jelölt képet.
Kell nekem egyáltalán ez a blogolás? Persze, hiszen függő vagyok, mint minden otthon dolgozó ember. A társas lény kikandikál a többek közé.


Itt a panelrészlet, amiben meg akartam mutatni, hogyan pukkad ki egy számítógép alaplapján a melegtől a kondenzátor teteje, és csinál egyre mókásabb tréfákat működés közben a házikedvenc.
Az a barna lötty kibújik a lukon, és utána már nem tárol annyi energiát, amennyire a processzornak szüksége van.
Ezért nem szoktam becsomagolni a gépeim oldalát. Lehetne még több ventilátorral húzni ki a levegőt, de az meg a zúgásával hipnotizál, és elalszom. Legalábbis csökken a figyelmem tőle.
Egy ismerősöm - már barátomnak érzem, de lehet, hogy kikérné magának - fejleszt kiforrasztó állomást a kondicseréhez. Eddig nekem sikerült pákával eltávolítani, és beforrasztani a kondenzátorokat javításkor, de most nem találtam itthon akkora pákát, amivel megmozdult volna. Szét kellett tépnem az első kondit, hogy kijöjjön. Akkora hőelvonása van a többrétegű panelnek, mintha tenyérrel akarnék felmelegíteni egy lakótelepi porolót november hetedikén reggel hétkor. Jövőre bárki kipróbálhatja. Lehetetlen.

***
Becsapós lehetek, de kiigazítom.
A korábbi bejegyzésem Iceweasel böngészőből indult el, ami Mozilla-rokon. Ezt én Linux alaltt használom, és nem bővítgetem plugienkkel. A jutubi is éppen csak lejátszik, a jávás befejezés nem jelenik meg a hat-nyolc következő videót ajánlgatva. A gmail hagyományos HTML módot ajánl, mert lassúnak ítéli a gépem. Sebaj, de a fényképet már nem fogadta el. A feltöltés visszautasítva szöveggel megáll.
Na ezért hagytam félbe az előző bejegyzést, és frissíteni sem volt hajlandó.
Átbootolva a wint, ez a reklámtakarás bosszantott fel, gondoltam majd csak abbahagyja.
A kikerülés pedig új bejegyzéssel sikerült.
***

Az utóbbi napokban találtam egy időugrásról szóló könyvet. Három évszázad elcsalásáról szól. Egy naptárkiigazítással olyan időablakot hoztak létre, hogy belefért egy Karoling uralkodóház alapítás, és akkora kuszaság....
Heribert Illig a könyv szerzője, és művészettörténeti és hamisítástörténeti kutatások eredményeiből összegzi a lényeget, hogy kihúzhatunk Európa történelméből háromszáz évet. 

Még nem értem a végére, de úgy tűnik, a z 'igazság' védelmezői olyasmikkel nézhetnek szembe most, mint Szedi Gábor szakterületén a gyógyszeripar. A fennálló rend alapja nem szilárd gránit, csak kigondolt pókháló.


2012. november 17., szombat

Nosztalgiázom?

Lehet, hogy az X-Faktor miatt, de lehet, hogy Attila bejegyzése vitt Nagy Feró művészetéhez. Kilátogattam a jutubira, és most őt hallgatom.
A tévéműsorban nem pontosan ezt az arcát mutatja. Persze Magyar Zoltán sem tudná ma megcsinálni a lólengés gyakorlatát, amivel olimpiát nyert, vagy Balczó Andrást is említhetném.
Feró itt van az orrunk előtt hétről hétre. Én legalábbis nézem. Időnként fújok, mint egy macska a reklámokra, de lesem a fiatal tehetségek szenvedését. 

2012. november 16., péntek

kép

Ennek a két képnek egyáltalán nincs köze egymáshoz. Illtve annyi, hogy az enyém. Itt fényképeztem, mert kíváncsi vagyok a két LED lámpámra, mit tudok vele megvilágítani. Mi lesz az eredmény.
A fenti képen egyébként egy visszanyert falba való csaptelep aljzata. (kiállás?) látható. Már valahol kiszolgálta magát, de leforrasztottam róla az ólomcsövet, és kitakarítottam a meneteit. Most újra munkára fogható.
A másik képen a műszerelőtétem, amit most fabrikálok. Erről már tettem említést. Se a szépségére nem lehetek büszke, sem a... működik, barátom! Nekem ez most jó.
Ez a kütyü mutatni képes egy vasból készült kombinált fogó ellenállását ha a két vége között, illetve a forgásponttal megszakított - ezért plusz átmeneti ellenállással bővült - szára között. Ez a különbség jól érzékelhető.
De minek nekem ez?
Van nekem egy szalagfűrészem, amihez jó drágán adják a végtelenített szalagot. Ha nagyobb spulniban venném, olcsóbb lehetne. Ezért forrasztó berendezést fogok építeni hozzá.
Itt lesz szerepe ennek a bigyónak.
A lapok forrasztásához jó nagy áramra van szükség. Szép sárgára kell hevíteni. Az érintkező felületeit illene nekem meghatározni, mekkora legyen. Nagy felület, kis ellenállás, kis felület nagy ellenállás. Ez a két érintkező felület, plusz a közé bújtatott sárgaréz lap nem lehet nagyobb ellenállású, mint a maradék méter, ami lefityeg róla.
Furfangos megoldás kell.
Ezekről a vasakról nincs elképzelésem, milyenek, és most majd lesz.
Ez már igazi fejlesztő munka, amit eddig még nem csináltam.
Szurkoljatok nekem!

2012. november 14., szerda

Egy kicsit agyonnyomott az ősz

... de csak egy 'nagyonkicsit'.
Most például gépelés közben vettem észre, hogy a cím már kinn van, és hiába nyomogatom a billentyűket, valami reklám villog a képernyőn, és nyoma nincs a beírtaknak.
Inkább kiléptem, és újrakezdtem.
Új felfedezésem Kun Miklós sorozata a tévében. A rejtélyes XX. század. Miközben a reggelit csinálom, a futópadon ostromlom a 600 kalóriát, vagy Attila - unokatestvérem - könyveit válogattam, ezen jár az agyam. Hogy nem látom az összefüggéseket. Hogy a politikusok  embereket hajszolnak halálba, és akárki csak egy kicsit is az irányítók közé keveredik, már veszélybe került. A csendes beletörődés mellett könnyebb kicsikarni boldog pillanatokat, mint harcos-karcos üvöltözéssel. Csak, mint a szívdobbanások. Egy nagyobb dobbanás után jön kisebb, és az már pihenés.
Mióta hazajöttem, összeütöttem a kisellenállás mérésére azt a kütyüt, és a dobozolásban veszem el. Napi 10 perc-1 óra, vagy ahogy éppen sikerül, de még nincs kész.
Számítógép tápegység dobozából a C alakú részt vágtam ketté. Kapcsolónak fúrtam lyukakat, hűtőbordát alakítottam át, távtartókat metéltem, és tegnap végre kirámoltam belőle mindent, hogy összefúrjam a tetejét a talpával. Ugyan oldallap még nincs, de eddig minden belefért.
Ma is van teendőm. Összeállítani a bablevest a kuktába. Ismét remek lehetőség felfedezni a gondolkodásban, hogy a politika egy betegsége a társadalomnak. Aki valamilyen csoportot kezd képviselni, az mások ellenében teszi. Ráadásul nem saját erejével, hanem specialistákkal kényszeríti rá másokra.
Ha ebből kiderül valami, akkor bűn. Ha nem derül ki, akkor erény.
Szóval egy jó bableves megvéd a politizálástól.

2012. november 2., péntek

Patkányok olajban

Megtévesztő cím, és talán újságírós fogásnak tűnik. Egal! - mondta volt apám, mert ezt a szót magyarnak érezte. Így is van, mindegy.
Az utolsó napok a hazatérés előtt Miskolcon teltek. A reggelinél a konyhában felvihogtam. Anyu tornyozott fel pár olajos halkonzervet a másik asztalon. Csak a szöveg egyik része látszott:: RATS in oil.
Le is fényképeztem, csak a a másik gépemen maradt. Most vagy újat kell róla kattogtatnom, vagy szétkapni a masinát, mert az meg volt olyan kedves elfelejteni a billentyűzetet és az egeret. Komjátit szépen kiszolgálta, de a hazaúton elfelejtette, hogy munkára építettem össze.
Már csak ezért is hagyom a régi kezdőidőpontot. Mármint akkor kezdtem el írni, és most csak folytatom.
Közben ki fogok menni babot főzni, de ragasztgatva ezt a bejegyzést akarom kitenni.
Most pl. újrafényképezek, s ha az megvan, akkor kirakom.
Egyébként meg nem gondolkodom, és szenvedek. Mármint az ohm törvényén. Hogy R=U/I.
Ezt mindenki ismeri, de nekem még szakmába is vág.
A szenvedés tárgya egy tízperces kapcsolás. Kisellenenállások mérésére a multiméter elé kell használni. A Rádiótechnikában jelent meg, és ha 10 alkatrészből áll, hát sokat mondok.
A kapcsolásban 1A-t, 100mA-t vagy 10mA-t hajt át a referencia ellenálláson a készülék, és ezzel sorba kötöm a mérendőt.
Tovább nem ragoznám, mert akit érdekel, biztos meg is veszi az újságot. Tényleg hamar összeraktam a kapcsolást, és élesztgettem is, de nem akart 87mA fölé menni az áram a 10ohmos ellenálláson, pedig már két volt fölött járt rajta a feszültség. Fizikai képtelenség. 10 ohmon 1V-nál 100mA áram mehet át.
Mi a bibi? Hát az olcsó multiméter. Olyan pontos a söntje, hogy áramérésben mutat valamit, de köze nincs a mérendő áramhoz. Talán csak annyi, hogy ha nő az áram, nagyobbat mutat.
De én meg nekiálltam mérni, hogy miért nem nyílik tovább az áramgenerátor tranzisztor.

2012. július 28., szombat

Ismét Komjáti

A következő bejegyzések a Komjáti blogomon olvashatók.

2012. július 24., kedd

Budapost-Miskolc-Komjáti

Dióhéjban ennyi. Vagyis ennél azért jóval több.
Csütörtökön megjött Laci, és könyveltünk, aztán elvittük Bélát katétercserére. A pénteki bepakolás, szombati elsimítás, és utazás különösebb izgalmak nélkül eltelt. A járólapokkal jól lesúlyozott csomagtartó miatt óvatosan faroltam ki a kapunkon. Vasárnap itt állt a házuk mellet, és csak hétfőn gurultunk tovább Komjátiba.
Ott először jót pihentünk a hűs szobában. Anyuék később jöttek vonattal. A csomagok befértek, őket már nemmertem beültetni, csak hazafelé. Ott is lekapja a kipufogót a bejárati kapu közepén a fa illesztő, ha nem figyelek.
Amikor megjöttek, körbe jártuk a falut gólyalesre. Nufi megszámlálta a gólyafészkeket, és le is fényképzetem a kis gólyákat.
Hozzávetőleg kicsik, mert már röpképesek mind.
Ebéd után még felkutattam órás csavarhúzóért a házat, de nem leltem. Kéésel kapartam ki a wattmérő belsejéből a gombelemt, hogy kicseréljem a bringakomjuterben. Abban ugyanislemerült. Sajnos vastagabb. Nem jó bele. A szádvári túránk így nem hiteles, csak a térkép mutatta kilóméter szerint lészen megírva.
Nufi képes riportját szerintem a jövő héten olvashatjátok leghamarabb.
A tornai vártúra megismétlődött. Mármint abban, hogy Nufi nem bírta feltolni az emelkedőn a bicajt. Lelakatoltuk hát az erdőben, és onnét az apostolok lován ügettünk tovább.
A forróságot enyhítette a pára, de izzadtunk rendesen. Odafenn szinte csavarni lehetett a pópómból a vizet.
Nufi cipője is morzsáira hullott. Még jó, hogy számolt ezzel a körülménnyel is, és hozott tartalékot.
A gyalogtúra végén a hazabiciklizés a tartalék cipőben, kényelmes tempóban fényképezgetve végződött.
Komjáti határában elhagytam. Már azt hittem, a meleg kezdte ki a bringáskedvét, de csak anyu nem bírta cérnával, és ránktelefonált, hol vagyunk.
Laci bácsival körbejártuk a kertet. A sok kis fa úgy tűnik, megfogant, és szilva is is lesz jócskán. Belakmároztam belőle, meg szedre, és málnát is ettem. A szőlőn ott fehérlett a délutáni permetezés. Rézgálic, meg mész keveréke.
Haza pedig sűrűn ásítozva vazettem, és nem volt még 10 óra, amikor nyugovóra tértünk.

2012. július 18., szerda

Ma hasznosnak éreztem magam

Összeszedtem a bátorságom, és szétkaptam a bojlerünket.

Már tavaly óta készülök rá, de jött a rossz idő, és halogattam. Tudni akartam, mennyire van tele homokkal-üledékkel. A közelmúltban cseréltem egy ismerősömnél aktív anódot a villany-vízmelegítőjében, és ott gyermekfejnyi, vagy kisvödörnyí sárga kulimászt sepertem ki. Utána persze az anódot is kicseréltem. Bár benne maradt valamennyi, de igen karcsú volt az újhoz képest. A tulaj szerint 2-3 éve cserélték.
Akkor az én kb. 10 éves tartályom már félig lehet.
Hát nem.
Két kis maréknál többet nem kapartam össze, és az anód is több, mint 80%-os.

Gondolom ez annak is köszönhető, hogy nálam nincsenek vas vezetékek, és a belső térben is zománcos a tartály.
Az anódot azért lekörömkeféztem, hogy minél nagyobb felületen érintkezzen a vízzel. Továbbra is gyűjtögesse csak a vízben oldott oxigént.
A küzdelem csak ezután jött. Valamennyi víz ment a kőre, de nem volt vészes a leeresztéskor, és amikor mindent feltöltöttem, beindult a fűtés ott ültem egy darabig, csepeg-e.
Aztán, mint aki jól végezte a dolgát, ebédelni indultam. Kiklopfoltam a tarját, kisütöttem a szalonnát, jókora hagymával puhára pároltam, és egy jégcsapretekkel elfogyasztottam. Nufi olvasott nekem a Nők lapjából.
Még ellenőriztem, hogy is áll a rendszer.
Cseppleválás a beömlő nyíláson.
De hát pont ott nem is bántottam.
Elő a 30-as kulcs.
A hollandi nem mozdul. Lefordul a kulcs. Fe fel, s le. Minden mozdulatra jobban jön a víz.
ANYÁÁÁD!
A csapokat elzártam, majd tovább gyötörtem a szerencsétlen hollandit a satuszerűen állítható villáskulccsal is.
Kínomban levettem a flexi cső másik végét. Újabb vödrözés a forró vízben. A csövön áthúzva a csillagkulccsal végre megmozdult, és levehető lett a hollandi.
Szerencsére csak a tömítést kellett vastagabbra cserélni, bár gyanítom, ez a beépítéskor is határértéken lehetett. Azért tépte meg a szaki az anyát. Nem tudok felhőtlenül gondolni rá. Nem hiszem, hogy drágább lett volna a tömítés 20-30Ft-nál, amit akkor is kicserélhetett volna.
A lényeg, hogy a takarítás, és csere óta nem csepeg.
Este még rendezkedtem az udvaron. Elraktam a sörkollektorra szánt üveget a gyerekveszélyes járdáról. Még leültem pár hullámpapírt elégetni meg a hullámosra ázott pozdorja polcot. Sötétedés után jöttem fel megírni a mai történetet. Most még megnézem a zsebkohót, lehet-e beoltani, és pihenni térek.

2012. július 17., kedd

lép-lép, nem halad

Vannak ilyen napjaim.
Csináltam ma mindenfélét. Megragasztottam a sufniba száműzött szekrény fiókját, és kitakarítottam az egereket.  Ezek az önigazoláshoz elegendők. Csak a marólift halad lassan.
Kikerestem a keményfa tartalékok közül egy olyat, amiből a csúszó részt kivághattam. (Természetesen a Mathias Wandel videoja alapján)
Szemre. Mert ugye semmi sem olyan, mint nála.
A keményfa valaha egy ágy alkatrésze volt. Még tüzelőnek kaptam, és ennyi maradt belőle. Ma már tudom, hogy kár volt elégetni. :-(
Levonszoltam az asztali körfűrészt, és levágtam. Persze nem jött ki belőle az egész, de kis furfanggal jó is lehetne.
Viszont nekem nem lesz annyira párhuzamos a nút. Kitört egy darab a műanyag betétből. (Ez utóbbi a fűrészasztal önténye és a fűrészkorong közötti teret takarja. )Már tudom, hogy rétegelt lemezből fogom én is pótolni. De még nem tettem. Illetve talán van vastag plexi is.
Sebaj, ott a maróasztal. No, először kilőtte a kezemből. Nem a megfelelő oldalán forgácsoltam. Odébbtaszigáltam a terelő műanyagot. Így már rendben, de ferdének tűnt.
Újabb fogás. Kicseréltem szélesebbre. Így is hullámos lett belül. Sem a T idom, sem az U nem tökéletes.
Az oldalfalon is a kezdetnél jókora körfűrésznyom.
A zömét eltakarítottam csiszoló vászonnal, de csak kézzel lehet, mert a fúróba fogható körlap nem sík.
Tehát lassú.
A ferde vezető rövidebb.
Itt léptethetem be a turpisságot, mert ha középre teszem, akkor elég hosszan alátámaszt. Viszont nem tizedmilliméteres a kotty.
A következő gondom, hogy az én maróm nem hengerpalást. Nem lehet egyszerűen hozzá hiltiszalagozni a liftfalhoz. Alighanem faragni-reszelni kell majd sokat, amíg párhuzamos is lesz, meg merőleges. Tartok tőle, hogy ez is Komjátiban fog befejeződni. Meg még pár sínnek való keményfát elrontok. Illetve kigyakorlom fenyővel, és ha már megy, akkor váltok.
Ami a szerencsém, hogy maradt még némi tüzelőfám. Az pedig akác. Már abból is vágtam hasábot.
Ez sem túl egyszerű. Vagyis nekem nem.
Délután lógott az eső lába, visszacipeltem az emeletre a körfűrészasztalt. Van vagy 30kg, és bonyolult mozgatni a pici műhelyemben.
Majd a szalagfűrész. Most új szalag van rajta.
A szalagfűrésznek is aluöntvény az asztala. Az pedig bordás.
Az akác pedig előre levágott, és meghasított. Köze nincs a merőlegeshez és síkhoz.
Vágtam egy csíkot a vezető bordához, és rácsavaroztam egy laminált parketta darabot. Ez lett a csúszólapom.) Csak hát kézzel szorítottam a csúszólaphoz. Be is mozdult. Nem nagyon, de ráspoly, meg gyalu, meg mindenféle segédeszköz kellett hozzá. Megdolgoztat ez az asztalos szakma iránti kíváncsiság.
Délután meg, mint akit megcsípett egy cecelégy. Kóvályogtam a házban, és ragadt le a szemem. Több hónap nyugalma után ismét kávét töltöttem magamba.
Hát így már ment.
De este a falat vakartam kínomban, olyan éhessé tett.
Nem fogok visszaszokni.  
 


2012. július 16., hétfő

Teljes kudarc

A játék rossz. Nem emeli fel a marót az autóemelő. A két vezető tengelyen nem egyforma a nyomás, és ettől megszorul.
Újratervezés.



Igyekszem láttatni is, más ne lépjen ebbe a kátyúba.
Mármint ha a blogger beleegyezne, de nem megy. Mármint amit feltöltöttem, az nem az, aztán letöröltem, s azóta nem megy fel semmi.
Egyszer akarok nagyon precíz lenni!
Szóval normális sínes megoldás kell, meg a tuskókat is eltávolítani, mert a rögzítő kar is beleakad. Legszívesebben levenném róla az egészet, csak a motort hagynám de attól tartok, a műanyag burkolat is maga az önhordó váz, mint a fúrógépeknél.
Most marad a Matthias megoldása. Vagyis annak a liftjét fogom megvalósítani, csak a motor felfogatását itt a fogantyú helyére kell illesztenem. Illetve amíg ez elkészül, egy másik fajta autóemelővel nyúlok alá, és rögzítés után kiveszem a forgácsolás idejére.
Na teszek még egy próbát filmfeltöltésre.

Itt például az látszik, hogy nem lehet a szorítóval rögzíteni a magasságot.
Szóval kell egy jó szán.

A bejegyzés címe

... ezt írja ki szürkével a böngésző, aztán amikor odateszem a kurzort, letörli. Én meg beírtam, hogy ott maradjon.
Tegnap végig nagy feszültség volt itthon. Nufi kinn szorult az esőben az apjával. Én pont akkor vágtam a következő tyúkot. Még jó, hogy most nem az udvaron raktam a tüzet, mert akkor nem tudtam volna megpucolni. A forrázóvíz a gázon melegedett.
Ma megint húslevest főzök. Lesz vagy két alkalomra való egy madárból.
Listát is kéne írnom a remete szolgálathoz, mit ne felejtsek itthon. Legfontosabb az install szoftverek, meg a favésők. A maróasztalka csak akkor, ha befér.
Ma még postajárás a csekkekkel, feltölteni a banános vedret, meg az almásat.
Lecserélem az orosz fúrón a gumikábelt. Nem mintha rossz lenne, csak spec dugó van a végén, és nem megy bele a földelt konnektorba. A most szétszedett porszívónak meg pont jó a madzagja.
Esténként meg apámmal beszélgetek újra. Valahogy két éve is ilyen rekkenő hőségek voltak, amikor itthagyott minket.
Milyen egyszerű megszabadulni. Csak elalszunk, és nincs több adósság, nincs több teljesítendő ígéret. Nem varrnak a nyakunkba új adókat, és nem fogunk fázni, meg nem kell a mérleget figyelni, hogy megint többet mutat, mint tegnap.
Persze ezt ki kell érdemelni. A kíváncsiság jóval nagyobb kihívás, ezért inkább vállaljuk az adósságot, a bizonytalan létet.
Este papíron gondolkodtam. Mármint nem volt számítógép. Csak a csíkos füzet, meg a világoskék toll, és a 2W-os LED lámpa világította meg az ágy sarkát.
Jóval kisebb fogyasztás. Persze a blog egy társas magány, a füzet egyszemélyű.
Melyik a jobb?
Amíg ott szuszog mellettem Nufi, addig mindegy.
Persze felmerül, hogy apám odafentről... de miért pont most, amikor életében sem sokat.
Meg mindenki, aki korábban...
Egy frászt!
Nincs múlt, nincs jövő, csak a jelen létezik. A számítógép, a papír csak annyiban jobb, hogy később letörje a nosztalgikus sóhajokat. A múlt pecsét a ruhánkon, amit vagy kimosni, vagy eltakarni jó. Dicsekedni fölösleges vele. 

2012. július 13., péntek

Nincsenek megjegyzések

Mostanában mindig ezt nézem, és huss, tovább lépek.
Ma szószátyár napot tartok. (Mi a szátyár? Meg kéne nézni valahol.)
Mostanában a jutubin lógok sokat. Kicseréltem nagyobb hűtőfelületű alutömbre és ventilátorra a processzorom leszorítóját, és így nem állítja le a gépet a hő.
De vissza a videomegosztóhoz. A jig nevezetű jószágokat nézegettem. Ha jól fordítom le magamnak, akkor vezetősablon. A famunkánál a felsőmarót, a körfűrészt lehet vele valamivel párhuzamosan, vagy ívben vezetgetni.
Ezek izgítják a fantáziámat. Meg a routerlift. Ez utóbbi a felsőmaró forgácsolószerszám le-fel mozgatásához jó.
Nekem van egy alumínium asztalkám, amire fejjel lefelé lehet rácsavarozni a szerszámot, és akkor pontosabb munkára alkalmas. (gondolom én)
A bibi ott van, hogy a forgó kés beállításához nincs tekerős lehetőség.
Eredetileg a kézben tartott szerszámot egy ujjal felszabadítva egy rugó ellenében lehet süllyeszteni, és amikor megfelelő mélyen van, akkor visszarögzíteni. Ez alulról tolva nem egyszerű feladat. Amikor megindul vagy túlszalad, vagy korábban áll meg.  A fogak között elhangzó szavak meg nem szalon(na)képesek.
A liftet valamilyen tekerentyűvel oldották meg a filmesek. Nekem is van három kedvencem közöttük.

Ez azért, mert bringából veszi a bovdent. :-)
Ez azért, mert szép.
Ez olyan profi, aki sokallja a 300$-os gyári megoldást.

És most az a "kis" zseni Matthias Wandel, akinek a honlapján a legtöbbször időzöm. 


Ma elhatároztam, hogy keresek magamnak megoldást.
... és lőn.
A fémasztalka lábait hozzácsavarozom az asztallaphoz. A felsőmaró kézifogantyúit eltávolítottam. Oda csavarozok két tuskót. (Van vagy 40 fokos szöge, erre még töröm az agyam, hogy pontos legyen.)
A tuskókat egy lyukas rétegelt lemezre csavarozom, és a rétegelt lemezre rögzítem a Trabantom emelőjét.
A legkisebb befektetéssel, azaz némi munkával holnap megleszek vele.

Enyhülés

Egy kicsit jobb idő van. Nem az a rekkenő.
Tegnap itt járt anyu. Hozott gyümölcsöt a portánkról. A hűtőnk megint varrás mentén reped. A kolbászos emberünkről lekéstünk. Korábban járt itt. Mire újra jön, én már Komjátiban leszek.
Tegnap történt még az is, hogy Laci szomszéd hűtőt fabrikált a szeszfőzőjéhez. A tartálya kicsi, de a hűtőnek vett egy legalább 100L-es vashordót, meg egy rézcsövet. Eddig minden rendben volna. A ki- és bejövő nyílásokat megfúrta, kireszelte, és csavaros csőtoldót vett hozzá. A paláston belül hollandi, kívül hollandi. Jó elgondolás. Profi, vagy amatőr, ebből még nem derülne ki.
Sajnos a türelme kevés az ilyen munkához. A rézcsövet a hajlítgatás előtt még nem töltötte fel homokkal. Erről meg-megroppant a cső. Utána szenvedett, hogy hogy töltse fel. Sanci, a három éves fiacskája pedig hasonló izgalomban segített mindenhol. Kalapálta a szerszámos láda tetejét, szórta a homokot a vödörből, húzta a fúrógépet a farkánál fogva.
Szóval volt mindenféle tényező.
Dagadttal - a barátja - elkezdték egy festékes vödörre - amiben épp paradicsom nő - rátekerni a rézcsövet, majd mikor megjött András - a másik barát - már hármasban folytatták a tekerést. András precíz ember, és somolyogva nézte az esztétikum szertefoszlását, de ráforrasztotta a két hollandit a csövek végére, és segített Laci szomszéd cipőjébe szórni a homokot a csőből.
A következő hiány: anya nem nagyon volt. Kreativitásból akad Laci szomszédnak is elegendő. Egy szélesebb anyát felébe metélt. Még nem volt tömítés.
Ez sem probléma. Felvettem a múltkor bringázás közben egy VW sárfogót.
A gumija jó vastag, kiadta a méretet, a bőrlyukasztóval hamar csináltam párat.
Nekem ez nem szokott központosra sikerülni, de azért nem vészes.
(Néha én is hibázom, csak nem vallom be. :-)
A következő probléma ott jött, hogy a toldó kurta. A lyukon átdugva a rögzítő anya, plusz alátét épp elfoglalja a menetet, de már a hollandinak nincs mire rákapni.
Czumi.
Kerestünk véknyabb gumiszőnyeget. A hollandiba belülre is, kívülre is metéltem gyűrűt.
Alul nem jelent gondot, mert a kilépő folyadékot nem kell tovább vezetni, belecsoroghat a kifolyó nyílás alá tett tálba.
A felsőnél mindkét oldalról kell hollandi.
Egy alátét plusz gumitömítés, és jól meghúzva.. szóval azért megoldottam. Éppen jó.
Ekkor jött a cső csatlakoztatása a toldóra... erőből.
Naná, hogy a csőkígyó ellenállt. Egy szál cső három-négy menetnyi rugót alkotott, és nem volt visszaforduló rész. (Értsd, a csővel merőlegesen kéne a palástra érkezni.) Tehát oda kellett húzni.
A jól meghúzott csőtoldó persze a külső oldalon egy hatlap-fejű anyának kiképezve nem nagy kapaszkodó felület, és mint a gomb bújt keresztül a lyukon.
Ekkor fogyott el Laci szomszéd türelme.
Összerámolta az egészet, és úgy döntött, vesz egy új hordót, és kezdi elölről.
Pedig nem kéne.
Reggel arra ébredtem, hogy tanácsot akarok adni Laci szomszédnak.
Vesz egy fél méter horganyzott csövet. Azt megmenetelem, és utána levágunk 10-10 cm-es darabokat. Az lesz a be és kiömlő. Azon elfér két anya, két gumialátét is, és ha nem, akkor 15 cm. Fél méterből bőven kijön.
A ki és bemeneti hollandik előtt levágjuk a csövet, és veszünk két könyököt.
Amivel a vízcsöveket a fal mentén is toldják a sarokban. Nem kell gyötörni a felfogatáskor. Jóval olcsóbb megoldás, mint az új hordó, és munkának is sokkal kevesebb.
De jeleztem, hogy nemrég láttam nála egy gázbojler kazánt. Ha azt köti be a hordó belsejébe, sokkal jobb hőcserélőhöz jut, és rajta szabványos csatlakozók vannak.

2012. július 9., hétfő

Levizsgáztam

Két évet kapott a Honda. A gatyánk ráment, de megérte. Illetve ez majd kiderül. Most még az örömtáncikálásnál tartok.
Egyébként húzós nap volt. Mentem 70km-t a bringával a tűző napon. Meg is fogott itt-ott. Remélem, most helyreáll a D vitamin háztartásom. Szendi Gábor könyvei továbbra is útmutatók. Most éppen a D vitaminról olvasom Nufinak a fontos statiszikákat.
Van még egy porszívó, ami munka közben túlmelegszik, aztán megáll. Szétszedtem, találtam egy majdnem hideg forrasztást, amit átmelengettem, kipótoltam, de ettől nem változott semmi.
Ma szétkaptam egy hasonló korú vackot, de abban nincs védelem, illetve nem lelem. A másiknál is arra tippelek, hogy menetzárlat is lehet. Már késő van zúgatni, de alighanem a teljesítménymérővel kell üzemeltetni, és rá-rápillogni a kijelzőre. Kúszik-e fel a fogyasztás, vagy tényleg védelem lesz benne.
Megszemléltem a munkapadomat is újra. A régi pozdorja szerű fedele eltört, és először csavaroztam rá alulról rétegelt lemezt, de nem tetszett. Kerítettem megint törött raklapot. Nem fenyőt, ettől volt nehéz, vagy hosszadalmas, hanem valami fehérebb fajtát. Megfúrkáltam szemre ész nélkül ott, ahol a másik volt. Fölösleges pontoskodni, amikor az anyagmegfogatáshoz berakott műanyag ütközők vagy befgoják, vagy nem, amit közéjük rakok. Lecsiszoltam a felületét. A fúróba fogott cs. vászon elég durva munkát végzett. Ezt nem tudnám fülbevalónak ajánlani. :-) Aztán már munkára fogtam, de nem tetszett, hogy az oldala is csálé. Kerestem egy L alakú profilvasat, és mellette elhúzkodtam a felsőmarót. Azóta elégedett vagyok.
Este még gyönyörködtem benne is.
Kaptam Nufitól is olvasnivalót. Szenti Tibor A tanya c. könyvét. Nemrég volt a Kossuthon a szerzővel riport. Nufi hallotta, hogy hallgatom. :-)
A könyv tényleg jó. Illetve az elején, amikor a vályogház építéséről ír, az nagyon betalált az érdeklődésembe. Ez a lyány mióta őrizgeti ezt a kincset?...
Még szétkaptam a hátsó villogómat is. Az öt LED-ből 4 jó, az ötödik nem világít. Tettem mellé másikat. Az sem. Átforrasztgattam, és akkor sem gyógyult meg. Erre kapott a mellette levő led lábáról vezérlést. Így már mind világít. Persze nem sokat számít, de így még jobb lett, mint volt. A bringán úgyis van dinamós fényforrás is elöl-hátul, nem csak akkus.
Most még a számítógépem ventilátorait kell kibővítenem, hogy ne álljon meg a gép. 'Pillanatok' alatt eléri a
70°C-t, aztán csucsuka.

2012. július 8., vasárnap

Üvegen keresztül

Torz világ?
Odafenn a tetőn most izzik a levegő. Nem is merem megmérni, mennyire. Talán kilőne a hőmérő, ha felvinném. Honnan tudom? Jártam ott. Felvittem a tetőcserepeket. Ezt a szép öreg üveget is ott leltem.
Azóta többféle maró és egyéb tisztítószerrel is átöblögettem, és most vízzel töltve torzítja a látványt.
Hanem a történetem ezzel még nem fejeztem be.
Pihegésképpen lezuhanyoztam, és ejtőzni készültem, amikor csöngettek.
 - Igen, tessék! - szoktam beleszólni a kaputelefonba. Ismerős hang kérdezte, hogy ráérek-e. - Megyek, csak húzok magamra valami ancúgot.
Ráérnék-e éjszaka? Vagy szombaton? Portásnak.
Jó, de nekem nincs portás képzettségem.
Most nem baj. Le kell váltani az alkalmazottját.
Jó. Pár perc, mondjuk 10, mert Nufit fel kell hívnom, hogy megyek. És át is öltözni.
OK.
A telefonomon épp nem volt pénz, de mire kikerestem Nufi számát, hogy a vonalasról rácsörögjek, már meg is érkezett.
A bringa nem fért be a kocsiba, mondtam az ismerősnek, majd odakarikázom, menjen, intézze addig a papírmunkát.
Tempósan haladtam, nem volt egy óra a megérkezésemig. Az ismerősöm már sehol. Egy másik portást hívtak vissza, amíg átveszem a kapu felügyeletét. Ő mutatta meg, milyen füzeteket vezessek, aztán huss.
Az üzem dolgozói érdeklődtek, hogy mi történt. Jött egy takarító néni, nagyon aggódott. Hívta is telefonon, az öreget, de nem vette fel. Az ismerősöm bement a rendőrségre a tulajjal, mert betörés is volt. A gyártelep szomszédságában egy teljesen lerabolt, kifosztott másik üzem. Onnét ugrálnak át a kerítésen. Be is van kamerázva.
Befutott a tulaj, elvitte az öreg portás holmiját, közben úgy nézett a képembe, mintha megszámolná, hány szőrszál van a szemöldököm és a pólóm nyakkivágása között.Vallató nézés.
 Ez infarktus lesz. Betörés közben, vagy megütötték az öreget, és...
A tulaj elporzott, maradtam a takarító nénivel, meg írogattam a távozókat a füzetbe. Órát, percet, rendszámot. Rá-rápillogtam a monitorra, de mozgás nem volt. Csak a ventilátor zúgott, forgott, kavarta a levegőt.
Már besötétedett, mire előkerült a főnök az ismerősömmel. Hozták a beugrós portást is. Hárman tárgyalták a tolvajokat. Aztán a tulaj hazafuvarozta a portást, az ismerősöm ismét el.
Megérkeztek a rendőrök.
 - Tessék. A betörés miatt jöttek?
 - Ja.
 - Mondom, a kapitányságon van a főnököm.
 - Minek?
 - Feljelentés tenni. Kinyissam? Bejönnek?
 A két fiatal srác ült a rendőrkocsiban, és nézte a kínlódásom. Aztán felhívtam az ismerősöm, mondván a főnököm majd tájékoztat.
- Igen a kapitányságon van, de nekem mi a teendőm, engedjem be a nyomozókat?
Ezek nem nyomozók, csak járőrök.
Elküldjem őket?
Határozottan semmi szöveg, "S ha valami problémátok adódik az életben, azt oldjátok meg magatok" /Illik ide az idézet Sándor György Megvédem az iskolát humoreszkjéből/
Megköszöntem, hogy kijöttek, már intézkednek.
A rendőrök el.
Visszatért az ismerősöm. A történet szálai bonyolódnak. A tulaj telefont kapott, hogy a szomszéd telephelyre xxx rendszámú autó hajtott be. A tulaj pedig lerohant a portásfülkébe, ahol az öreg éppen SMS-t kapott.
A kép összeállt, a telefonon olvasható szöveg arra utalt, hogy van összefüggés a vasgyűjtő autó és a portás között.
Innen már logikusnak tűnt hol is lehet az öreg. Az ismerősöm pedig tovább folytatta a fejtágításomat az éjszakai és reggeli teendőkről, illetve a kutyák ellátásáról.
Még elautózott az öregért a kapitányságra. Segített kipakolni a vasszekrényét, és csitítani a feszültséget az ismét előkerült tulaj, meg az öreg között.
Végre távozott az öreg, 


A tulaj hergelte magát folyamatosan. Centiméterekről nézett az arcomba, kikerestük a számítógépen a kamerák képét az esemény időpontjában.
Éjfél elmúlt, mire hazamentek. Én meg kikapcsoltam a tévét, a ventilátort, és kiültem a porta elé végre olvasni.
Óránként körbejártam a kutyákkal. Rá-ránéztem a monitorra, és most először sikerült 'bólintás' nélkül végigülni az éjjelt. (Még katonakoromból emlékszem, hogy fél 2 és fél 3 körül van a mélypontom. Ez maradt el.)
Jaj, majdnem elfelejtem. Ez is egy aranyos részlet, de mint a krimikben, csak akkor van jelentősége, ha valaki tudja, miről is van szó.
Délután becsöngettek, és keresték ... bácsit.
 - Most nem ő van. - mondtam, és a srác elment.
Ezt elmondtam az ismerősömnek is, és faggattak, hogy nézett ki, meg stb. Mindez még sötétedés előtt történt. Ha tudom, miről van szó, talán odafigyelek.
Ha meg nem tudom... de hát bizalom ebben a helyzetben egyszerűen nem létezik.

Agyalnék még egy kicsit a körülményekről. Hol torzul a kép. Mikor nézem az üvegen keresztül a világot, s mikor csak a szemlencsém fókuszán át.

Az öreg lánya munkanélküli, a fiát is támogatja, és az unokáját is neveli. Vadonatúj autója is biztosan inkább a banké, mint az övé. Ez az ember nemrég még egészen más nívón élhetett. Csúszik... csúszik.... ki tudja hol áll meg? Egyenlőre nem tudok semmit.  Csak annyit rakok össze, amit én látok e mozaikból.
A tulaj hol fizet, hol meg nem.  Neki is lehetnek nehézségei.

Az gyár bontás alatt. Még üzemel, de költözik rövidesen. El kell hagyni Bp. területét. Majd tönkre tesznek valami zöld mezőt a kedvéért, mi meg fizetjük az egyre dráguló élelmiszert. Már akkor is dühös voltam, amikor nagy mellénnyel kijelentették, hogy Kecskemét mellett építik fel a Mercédesz gyár új üzemét. Ja, majd megtanulunk megküzdeni a rozsdával, és karosszéria elemeket, meg ottomotorokat fogunk enni.

De folytatnám még a logikát.

Ez a gyár a szocializmusban épült. Az értékek, amiket ellopnak, azok vas, meg alumínium-szerelvények, borítások, épülettartók, stb.  Az öreg akkor volt fiatal, amikor ezek oda beépültek. Ez az ország vagyona, és most van itt egy mitugrász élősködő, aki semmit sem tett, csak élvezi a hasznát ennek a romjaiban is méltóságteljes gyárnak.

Vannak még a dolgozók. Egyikük értesítette a tulajt telefonon, hogy most érkezett be egy autó az elhagyott telepre. Ezért futott le a tulaj a portára, hogy hívják ki a rendőröket. A dolgozóknak különösen fáj, hogy nekik még van munkájuk, és azon élősködnek? Abból nem elég az államot kielégíteni, mint a szúnyogok, böglyök még egyéb kiszámíthatatlan vérszívók is rájuk telepednek?

No és a vasgyűjtők?
Ezek az éhenkórászok, akik már rég nem kapnak munkát, és ott, ahol elhagyott gyártelepet lelnek, 'ingyen' bontják, válogatják az értékké tehető fémet?  A dózernek már csak a betont kell majd elteregetni?
Amit egy bontás alatt álló üzem területéről gyorsan el lehet vinni, az már  nincs használatban.   Ahol pedig dolgoznak, ott egykettőre kapnának a kerítésléccel az arcukba.

Torz ez a világ, mert aki használja, azon csüngenek a vérszívók, aki bontaná, az nem lehet legális. (A tulaj annyiért adná neki, mint amennyit a méhben kapna érte.) A tulaj, úgy érzi, hogy ő fizetett a tulajdonáért.

Az ismerősöm pedig most hány embert fog elbocsátani egy alapos gyanúba kevert - még nincs ítélet, én is csak így fogalmazok - alkalmazott miatt? Mert ugye ezután a cége megbízhatatlan a tulajnak.

Meleg van. Nagyon befűtöttek odafenn.
Nézegetem az üvegemet, és még nem tudom, hogy mire fogom használni. Az alján az 1000 felirat valószínűleg azt jelenti, hogy 1 literes. Kupakja nincs. A világot még így is tudja torzítani.

2012. július 2., hétfő

Új blog

Elindítok egy új oldalt. Szeretném eladni a lakásom, és megtalálni, aki majd jól érzi itt magát, ahol nekem is volt sok jó évem.
A pénzkeresetre hajtó reklámok  közé beszerénykedek egy listával. Aki nekem ír e-mail-t annak naponta frissített listámban szorítok egy helyet. Hozzáírom az e-mailcímét. Mindaddig akarom folytatni, amíg az enyém elmegy, utána átadom annak, akinek ez jól jön.
Az én ötletem nem valami falrengető. Ha másnak is megtetszik ez a cím, és bejelentkezik, akkor egyre nagyobb lesz a lista, és több a látogató. Csak rám talál, akinek itt van dolga! Közel 18 évet töltöttem Budapesten. Eddig megérte. Most jobb lenne máshol.
Ha valaki segíteni akar, ossza meg nekem ismeretségi körében. Ha szintén változtatni akar lakhelyén, jelentkezzen! Ha nem érdekli, bocs, hogy zavartam!

üdv.
IMI

2012. június 30., szombat

Most éppen főfékhenger

Odakinn magától meggyullad a gyufa, már az izzadságcsepp is elpárolog, mielőtt szagot engedne, és a Honda még nem ment át a vizsgán.
A címben már megírtam, most épp a főfékhenger. Vagyis nem lehet más. Szomorúan hoztam haza tegnap a járgányt. Egy fickó várt rám az ajtóban. Már jöttében is láttam baktani fel a Borkő utcán. Türelmesen várt a kapu előtt. Én meg beeresztettem. Egy újabb kereskedő. Ő is felhívott, hogy el tudja adni a lakásunkat.
A nagy mellény kitéve. Ő valaki. Körbejártunk. Megmutattam a birodalmam. Rátértünk a lényegre. Immár két helyen is - de több hirdetésben, kínáljuk a lakást. A legolcsóbb 12,5 millió. Úgy adta a tájékozatlant, hogy én mondjam ki. Persze én voltam olyan őszinte, hogyha árulni akarja, akkor tegye rá a maga hasznát.
Induljon 14M-ról, aztán hozza az embereket alkudni. Minél nagyobb az összeg, neki is annyival több jut.

Erre ő már besértődött, mert kioktatott, hogy ezen a lakáson legalább négy milliónyi a felújítási költség.
Tehát ennyit nem fogok kapni érte. Meg hogy az Anna utcában ennyiért adtak el családi házat felújítva. Ő ismeri a belső információkat.
Valószínűleg megváltozott a hangszínem. Megköszöntem a látogatását, és jeleztem, hogy már csak meghallgatom, alkalmazni nem óhajtom e feladatra.
A kérdéseiben semmi nem vonatkozott a lakás paramétereire. Mennyi a rezsi, vagy hol tart a felújítás.
Ami érdekelte, hogy mennyi a társasház közös vagyona. Nem akartam mondani, hogy turkálj a saját zsebedben, kisapám! Egyszerűbben lerendeztem, hogy ezt nem mondom meg. Négy tulajdonosa van, rájuk tartozik.

Közben hazatért Nufi, és jeleztem, hogy nem lesz megegyezés. Ide már csak olyan alkusz jöhet, aki vevőt hoz, szerződés pedig akkor, ha a vevő szándéka egyértelmű.
Nufi még azon izgult, mi van a Hondával. Erre még várnia kellett, mert a fickó blöffölt, hogy villamos felújítást kell a lakáson... - mondom pont azt csináltam meg festés után először. De még a ház betáp kábele is 3 éves.
A nyílászárók... Mondom hár cserélve, a negyedik nincs.
De az ajtók...Hát pont ezek az 1930-ban felrakott faajtók a legszebbek. Mármint elkezdtem lehőlégfúvózni a festéket, és ha ennyire ép a felülete, akkor valami színtelen kezelőanyaggal átitatva lesz igazán mutatós.
Azt nem mondtam, hogy elég rég vakartam le, de ha a kocsi kész, tényleg ez lesz a legkisebb költséggel folytatható felújítás a lakáson.
Azért hagyott nálam névjegyet, hogyha mégsem sikerülne, akkor szívesen segít.
Nem vagyok udvariatlan. Eltettem a  névjegyét.
Sajnos a kereskedőnél én azt a tulajdonságot tartom értéknek, ha rá tud beszélni valakire valamit, és nem engem megalázni.
Az ingatlan árát eleve egy ingatlankereskedőtől kaptuk, s magunk is ezt számoltuk ki.
Lehet valaki ennyire rafkós, csak én irigy vagyok. Azért is, mert amit az én lakásomból szerez jövedelmet, az 4-5 százezer Forint. Ez pedig több, mint egy év netto megtakarításomat jelenti aktív korszakomból. Ha nekem segít, hát megéri. Most úgy tűnik, nem éri meg.
Tehát végiggondoltam, hogy a fékhengerek légtelenítésekor nem jött buborék. A rendszer mindenhol száraz. Akkor csak a főfékhenger karmantyúival lehet gond.
Megrendeltem.
Szétkaptam. Kitakarítottam.

Folyt köv. hétfőn, ha megjött a felújítókészlet.
 

2012. június 24., vasárnap

Gyilok a Villa utcában

Felnőtté válásom történetében új fejezet kezdődik. vagy inkább a falusi életre felkészülés természetes lépcsőfoka? Fóka?
Nem. Fóka biztosan nem.
Történt velem a héten, hogy Laci szomszéddal beszélgetve szóba kerültek a tyúkjai. Zavarja az ablaka alatt a szag, és már nem is tojnak a lányok. Érnek a késre. A másik Laci szomszéd rendelt is belőle, csak lealkudta.
No én alkudni nem akarok, de igazi próbatételt állítottam magam elé. Megvettem az egyiket, és halogatva a kivégzést mindmáig, nekiveselkedtem.
Pont, mint ahogy nagymamától láttam, úgy akartam.
A kiválasztás nem volt nehéz. Ezek a madarak azonnal a bejárathoz sereglenek, amint valaki megjelenik. Biztos hoz valamit.
Hát most visz. Azaz vittem.
Összefogva a két lábát, fejjel lefelé, hogy ne kiabáljon, mert nagymamától láttam, hogy a piacról mindig így vitte haza, úgy vittem az udvar túlsó felére. Legalább a többiek ne lássák a kivégzést.
Nufi is ráfordult a kapura, megérkezett Bélával a délelőtti sétájáról. Mondom, épp jókor.
Fogva a kis zománcos lavórt, meg a kést, kikerestem a legeldugottabb zugot.
Ráléptem a két lábára, és a vádlijaim közé fogtam a szárnyait. A fejét hátrahajtva nyisszantottam.
No ez nem is olyan egyszerű. Az élesnek tűnő kés nem csinált sebet. A hegyével kellett átböknöm a torkát.
Így már vígan zubogott elő a vére, s egy hang nélkül múlt ki a kisasszony.
Egy darabig még nyomogattam, hogy vérezzen ki rendesen. Akkor kiszabadította a szárnyát, de nem szaladt el, és két-három mozdulás után befejezte a földi létet.
Nufi persze megjegyezte, hogy vizet előtte kellett volna forralnom, de én nem bíztam magamban, hogy biztosan levágom, ezért inkább letakartam egy vödörrel az áldozatot, és csak utána raktam tüzet a bográcsban forróvíznek.
Meg a gázon is felfőztem egy 4L-es fazékkal. Az volt a forrázóvíz.
A fosztás kicsit hosszadalmasnak tűnt, a bontás sem egy igazi hentes munkája, de a beleit azonnal visszavittem a többinek. Ezt nagymama is így csinálta. Nufi persze hiába kereste a májat, mert az nem lett meg. Viszont találtam benne tojást, meg szívet, meg zúzát. Legkésőbb a begye lett meg.
Amiatt sokszor át kellett mosnom.
Nem volt elég forró a víz, ezért a "kesztyű"-jét sem sikerült egyben lehúzni.
Mindegy. Jól bezöldségelve feltettem a kuktával a gázra, és már csak azt várom, hogy a gőz elengedje a fedelet.
Az első magamvágta csirkehúsleves lesz.
Jó étvágyat!
Köszönöm.:-)

2012. június 20., szerda

Autó

Akinek autója van, az egy valódi fejőgépet akaszt magára önként. Így vala ez már a szocializmusban is, de most... most sokkal inkább.
Átalvittem a kisöreget (23 éves Honda Civic) vizsgára. Erről már megemlékeztem, de a vizsga nem sikerült.
Sok reményt nem is fűztem hozzá, de próba szerencsétlenség.
Másnap a telefonban egy sértődött hang sorolta, hogy az első fékeim 50% különbséget mutatnak, a hátsók nem fognak, a vonóhorog elektromos csatlakozója rossz, a gömbfejem szintén, és a kipufogó kifúj.
Hát-hát-hát.
Átsétáltam, és megmutattattam, mit kell megjavítanom, és a listával szépen visszagurultam az udvarra.
Kezdtem a gömbfejjel.


Van egy UNIX nevű alkatrészkereskedő cég, és a webáruházában kikerestem a kocsimhoz való gömbfejet. Volt is négy fajta. 4000-7000Ft között. Hát jó, még vettem mosófolyadékot (brigetiol), meg ablaktörlő lapátot és kipufogoó ragasztó pasztát.
A korábbi hegesztős fickó már akkor sem hegeszette meg, erre azért számítottam. A paszta meg nem tartott fél évig. Mindegy, ha nem találok hegesztőt, akkor a vizsgát kibírja. Nem lyukas, csak egy illesztés mellett fúj. Még csak em is hangos.
A gömbfej viszont nem ment be a helyére. 40mm volt 35 helyett az átmérője.
Felpattantam a bringára, biztos elnéztem valamit.
A srác segítőkészen végigbarangolta a teljes készletet. A trapézkarba való gömbfej nincs külön.
A 8000Ft-ból egyből lett 32000Ft. Mármint jobb és bal együtt.
Ezek ma bekerültek, és a féktárcsákat mérve jócskán alatta vagyok a megengedettnek. A betétek meg szorulnak.
Sika-mika, takarítás, a betétek csak kalapáccsal mozgathatók.
Ez nem járja, az egyik oldalon tuti nem mozdul.
Hát, a korábbi vizsgán is panaszkodott a lakatos, akire bíztam a küszöb foltozását. A küszöböt ugyan nem hegesztette, csak vakolta. Azóta kiderült, de legalább a fékhez nem mert nyúlni.
Nos, az eredeti fékpofákhoz mérve az utángyártott jó fél mm-rel szélesebb.
Most, hogy lereszeltem méretre, már egész normálisan jár. Örülnék neki, ha még bírná fél évet a tárcsám. Persze lehet, hogy nem merem megkockáztatni.
Holnap jönnek a hátsó fékek. A fékhengerekbe vettem javító gumikészletet, és fékfolyadékot is. A könyv azt írja, hogy évente, de legalább kétévente cserélni kellene, mert a levegő páratartalma beleoldódik, és az víz. Márpedig a fék felforrósodik, s benne a víz felforr, azaz gőzzé válik, s összenyomható lesz.
No ez már elmúlt két ésves, és a csere ráfér.
A vonóhorog csatlakozóját is le kellett hegedülnöm. Odagyógyult a vascsavar, a műanyag házat nem akartam összetörni.
A testmadzag csak lógott ki belóle. Miért?
Mondjuk a használatban nem zavar, mert a vonóhorog maga egy jó nagy testcsatlakozó. Tehát a célműszer nem fog működni, de egy utánfutó gond nélkül.
Mindegy, kötöttem egy test vezetéket a csomagtartón belül egy jól védett testpontra. Kivezettem a csatlakozóhoz, már csak össze kell forrasztanom.
Hát így a Honda.

2012. június 18., hétfő

Beadtam az autót vizsgára

A Honda most mások kezei között. Bizonyos féltékenység motoz itt az agyamban.
Erre mit olvasok?
Attila önkielégítő története pont az utazásról beszél. Hogy neki mennyire nem jön be a helyváltoztatás.
Kár. Illetve egy élmény nem az utazástól élmény, hanem attól, hogy mit hoz az életembe.
A 80-as évek végén sem volt sok pénzem. Igazából elég volt, de ha rég látott apámat akartam újból
megszemlélni, akkor nekem is utaznom kellett.
Például akkor még volt Csehszlovákia. Ez azt jelentette, hogy hosszabb vonatutazásokat lehetett nem
nemzetközi felárral megtenni.
Konkrétan a valutát csak a német vasútnak kellett fizetni, és több szakaszon lehetett spórolni.
Miskolcról pl. elautóztam a határra. Onnét az unokatestvérem hozta haza a trabit. Onnét busszal,
de felvett egy wartburgos fickó, és így autóstop lett belőle, Kassáig. Kassán koronáért - szoc. valuta -
Cheb állomásig (A cseh határfalu) csehszlovák vonat, majd onnét München-en átszállva Stuttgartig.
Egy éjszaka félálomban telt a vonaton, majd délelőtt kutyagoltam Cheb utcáján, időtöltésnek meg
 megmásztam a helyi múzeum két emeletét, és kezdetleges német tudásommal a bolgár múzeumi
alkalmazottal kommunikáltam, megtárgyaltuk, hogy a modern festmények neki sem a kedvencei, de
az első emelet gyönyörű.
Aztán már hulla fáradtan kitámolyogtam a térre, ahol a helyi fúvószenekar koncertezett. El is múlt
egyből a nyűgös hangulatom. másnap éjfélre értem Stuttgartba, és onnét hátizsákkal a hátamon
toronyiránt fel a hegyre a Mozart utcára, ahol apám lakott.
Hogy ez utazásnak számít-e, azt nem tudom. Nekem mindenképpen élmény volt. Már csak azért is,
mert éjjel Páraga környékén egy fickó nagyon belé makart kötni a naszlovenszkeposzlovenszki jegyében.
Nem vettem a lapot. Leragadozó szemmel figyeltem, hogy ha mégis védekeznem kel, tökön tudjam rúgni.
Aztán leszállt, más incidensem nem volt.
Én nem tartom az utazást sem rossznak, meg a helyhez kötött életet sem. Egyszerűen kinek ez jó,
kinek más. A megfelelnivágyás persze biztos ott motoszkál bennünk, különösen egy tanárnéni-bácsi
környékén. Aztán később máshol is.
Pedig néha annyira természetes tud lenni egy közeg. Egy barátság, egy rokonság.
Pl. a húgomat huszonévesen ismertem meg. Apám lányai Heilbronnban születtek, és az anyjuk Ausztriába
ment férjhez. Ott nőttek fel. Nagy tinik voltak, és apunál találkoztunk. Jeannine igazi cserfes dumagép,
akivel lehetett csavarogni Stuttgart öregvárosában, és bohóckodni úgy, hogy szinte a szótárat sem nyitottuk
ki.
Apámat ki nem lehetett csalni az odújából. Nyafogott, hogy nincs pénze, és mindig otthon maradt.
Dolgozni járt csak el.
De mostani élményem, hogy egy családnál bébiszitterkedtem '96 táján, és most a ház ura külföldön
 dolgozik, a csap meg elromlott. A csapot is megvették, fel kéne szerelnem.
Ott fetrengtem a fürdőszobában a mosdó alatt, akkor tértek haza a lányok. Közelebb a húszhoz, mint a
tízhez mindannyian. A jópár évnyi kihagyás sokat nem számított. Ugyanaz a hanczúrozás indult, mint
kiskorukban, és nekem is a húgaim jutottak eszembe, az utazások. Ez a délután egy időutazás volt a
fiatalkoromba. Meg még egy utazás következett. A nagylány másnap Angliába indult tanulni. Szeptemberig
dolgozik a tandíjért, utána pedig ott lesz belőle okos ember.
Ezek is mind utazások. Olyan jó lenne elmondani Attilának, hogy az utazás nem bűnös irigységkeltés.
Az élmények nem a távoli falu bimbamjának hang- és képfelvételei.
Nekem például elképzelésem sincs, mint jelent a tenger. Nem jártam ott, és nem  is vágyom oda. Ha
odavetne  az élet, akkor biztosan tudnám, hogy ott mi a jó.
Én mindig ott keresem meg az élhető élményeket, ahol éppen vagyok. Mert hazaviszem azoknak, akiknek
elmondhatom. Hazaviszem Nufinak, anyunak, Laci szomszédnak, és Nektek olvasóim. Neked is, Attila!


2012. június 10., vasárnap

Szerinted ki a frász kíváncsi a te irodalmi műveltségedre?

Jó mondat. Pontos. Betalált. Akitől kaptam, az ismer.
Tán másnak is hasznos lesz, közzéteszem.
Történt velem a közelmúltban, hogy egy fickó felettébb hosszan elhúzott egy vásárlást. Én kiénekeltem hamarost a számlaszámát, s a pénzt is átutaltam, - nekem sürgős volt -  ő hosszan nem válaszolt. Már érdeklődtem a piactér gondnokától, mi a teendőm, tán forduljak a rendőrséghez, vagy esetleg vannak sürgető eszközeik?
Aztán az áru megérkezett, de abban nem volt köszönet. A pénz ugrott, a holmi hibás.
Jeleztem a fickónak, hogy ez nem járja. Még hozzá biggyeszettem a vallatási jegyzőkönyvét a motyójának, de simán lepergett róla. A kereskedő is olyan madár, mint a galamb. Ha köztünk jár, a kezünkből eszik, ha magosba emelkedik, hát a fejünkre szarik.
Becsukatta még a piac ajtaját is előttem egy napra. Ám a piacnak is vannak szabályai. Nekem értékelni kell az eladót. Oda engem csak az ajtón keresztül lehet béereszteni.
Kurta kis ablakocskába összvefoglaltam tapasztalataim, Jött is rá az engem értékelő szöveg. Még azzal is megvádolt, hogy megkeresem, és megverem. Mindezt idézőjelek között, hogy hát tőlem kapta levélben.
Ekkor már rájöttem, honnét a mondás, hogy "Ki disznók közé keveredik, megeszik a korpákok."
Nem kívántam visszavágót. Van mindennek törvényes rendje. Én vásárolni járok oda, és elkerülöm a standját.
Még az is megeshetik, hogy nem tőlem, hanem mástól idézett, s az béváltja a nekem tulajdonított ígéretet. Bétekintve a lajstromába ez nem légből pottyant idea. 
Telik-múlik az idő, újabb levelet kapok, hogy ugyan vonjam vissza a szövegemet, mert ha mindketten visszavonjuk, a rovásunkot megszünteti a az piacztér.
Igen csak tolúla a vér arczomba, és elhessegettem kezeim az billentyűktől, ne az indúlat válaszoljon. Nem is nagyon forgolódám éjnek szakában, csak kiálltam a viharba az erkélyről lesni a villogást. Nyugtatott ez a tombolás.
Ma még befejeztem a Mire megvénülünk c. regényt, és behoztam a vihar öblítette, újra megszáradt nadrágomat a szárítókötélről. Még csak nem is bosszantott, hogy két irányba indult el a csipesz két szára a fű felé. Úgy kellett ismét összeraknom.
Ekkor jött a hangulat. Ez a fiatalember még nem tanulta meg viselni tetteinek következményit. De ne kényszerből, tegye önszántából.
Gondoltam, felhívom a figyelmet egy jó könyvre. Victor Hugó írta. Jean Valjean figurája kap egy lehetőséget a paptól. Még a Jean Gabin főszereplésével filmre is vitték, ott is szép a jelenet.
A püspök, akitől ellopja az étkészletét a szabadult fegyenc, neki ajándékozza a lopott holmit. Ezzel úgymond  megveszi a J.V. tisztességét az egyházfi.
Előadtam hát ötletemet az ítésznek, ki a címnek választott mondattal felelt.
Igaza van. Rövidesen újra el fogom olvasni azt a könyvet, mert lehet, hogy rosszul emlékszem.

2012. június 8., péntek

Ma későn nézett be hozzám a hajnal....


Gondoltam valami fellengzős címet adok a mai naplóbejegyzésnek. Olyat, mintha valami nagyon lírai hangulat fészkelte volna fejembe magát, s az első fiókák már törnék tojáshéjukat.
Nem történt semmi ilyesmi.
Talán kevésbé ugrál az izom a bal vállamban, mint más napokon, és elkezdtem a Mire megvénülünk c. könyvét Jókainak.
No nem mintha feldolgoztam volna mondjuk Kaulman Félix életét. A feldolgozás is rossz szó. Megemésztettem volna. Az emésztés közben a szervezetnek hasznos dolgok elégnek, s energiává, engem alkotó anyaggá nemesülnek, végül a salak távozik. Tehát a második kifejezés pontosabb.
A könyvben kapott egy esélyt Waldemar hercegtől, hogyha elveszi polgári szabályok szerint is a nejét, kap pénzt, és tőzsdézhet tovább. (hoppá, a törvénykövetés, a szabályok szerinti élet. Most fedezem fel, miután harmadszor olvasom a saját soraimat.)
Mintha itt meghúzta volna a tisztesség határát Jókai. Vagy inkább gúnynak szánta, mert kiismerhető volt Kaulman Félix következő lépése?
Félix húzásai nem mindennapi tehetséget mutatnak. Hát nem mesteri módra szabadította fel a nyugvó tőkét Csanta uram pincéjéből a működő tőke közé? Nem nyalogatta körbe Iván fenekét az ajánlatával, és  nem ő tette be a francia szakembert a terep kiismerésére? Nem ő csinált hírverést a kőszénminta áltudományos elemzésével? Jó szeme volt. Tehetséges dumagép.
A tőzsde, mint a szabad kereskedelem és iparfinanszírozás eszköze már akkor is inkább gyilkos játék volt, mely felmorzsolta a benne fuldoklót, s a kis megtakarított pénzeket?
Ennek ellent mond Berend Iván tőzsdei látogatása. Ő sem akarta saját zsebből fizetni a tűzoltást. Neki is szüksége volt a vasútra. (Igaz, ő ezzel alkalmazkodott, s nem is a saját bányájához mért tőkére volt szüksége.)

Nagy lesz a váltás, de a szocializmus kiebrudalása ebből a térségből nagyon szépen illik ebbe a logikába.
A tőke a saját szabályrendszerében már jól megismert technikákkal szépen lefogta ennek a pár európai országnak az ütőerét - a termelést - és a zsibbadt tagokkal földön fekvő alól vitt mindent, ami mozdítható.
Hogy meg ne fulladjon, a nyakán el-eleresztve a véráramot, de már feltolta a dialízis csöveit a vénánkba, és a vérünk nekünk is pénzzé vált.

Azt kell mondanom, hogy a tőke egy önálló intelligencia. Csak úgy függ az emberektől, mint mi emberek a megevett csirkétől, paszujtól, egyéb élőlénytől. Belőlünk táplálkozik, de csak beépülhetnek alkotórészeink, s ami nem, salakként ürül vissza a körforgásba.

Okosabb lettem? Én nem érzem.
Berend Iván a lassú, saját iramú fejlődést tekinti hasznosnak. Talán Attilán is ezek a problémák ütötték az első pattanásokat, s mára fekélyekkel küzd. A csarnok volt nagyobb az ő teherbírásánál, a kölcsön lett a mumus.
Pedig ma sincs belőle kilépés. Nincs a környéken akkora tőkeerő, aki átvállalná  Attila terhét.
Nincs befektető, aki megfinanszírozná Attila tudományát, hogy kettejük haszna kijöhessen belőle.
Újabb Ninive, csak nem az úr (a tőke), hanem Attila ragaszkodik(?) Ninivéjéhez (a rabtartó csarnokához).

No, hát rajta köszörülöm a nyelvem, pedig magamról is beszélhetnék.

Nem most. Most szégyenlős vagyok.

*

A tegnapi játék megfejtése: (Úgy sem volt rá érdeklődés)

Ady Endre: Héja-nász az avaron


Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

2012. június 7., csütörtök

játék


A következő versike ismerős lesz, csak mégse, Ki találja ki, mit írtam át?
(Nufi tudja)

Mért ma hánysz csak aranyom?

Zúg a fejünk, cipőnk kifűzve
Nyúzottan sárban hempergőzve
Két habzó szájú albánszamár

Húha, ott Gint gargalizálnak,
Kapkodnak, van rum Béla bá'-nak
Fröccsben a szóda föl-fölpezseg

Állunk, pofánkban gyűlik nyálunk
valahogy sört ma nem kívánunk
Fölborzolódna, mit megettem

Ez az utolsó ászok, még füst,
kocsmánk után ha már lelépünk
s megnyugszunk a kinti padokon

2012. június 6., szerda

Semmi sem tart örökké

Beadta a kulcsot a legújabb wincsim. Nem örülök neki.
Becsaptak a Vaterán.
Ennek sem örülök.
Újjáépítettem a régi win2000-es masinámat. Ez legalább működik. Illetve először ő sem akart képet adni, csak forrasztani még tudok. A video panel processzorának az időalapkristálya emelte fel a lábát.
Ilyenkor örülhetek még a műszerész szakmámnak.
Egyébként meg semmivel nem tűnik lassabbnak ez a masina az újabbnál.  Itt-ott még fürgébb is.
Hangosabb a venti benne. Az meg altat. Talán azért sokkal jobb az újabb.
Meg egy kicsit konzoloztam a helyreállításban. (Betű alapú számítógépezés, ahol nincs egér és nincsenek képek, csak sötét háttér és világító karakterek.) Kiestem belőle jócskán. A cdrecord -scanbus  parancs pl nem jutott eszembe. Ez arra szolgál Linux alatt, hogy megkérdezzem, hogy szólítsam meg a cdírót, amikor ki akarok írni egy képfájlt.
Persze most is hátulról jövök. A képfájl egy install CD vagy DVD, amivel helyre akarom állítani a rendszert a ledűlt wincsin.
Az utóbbi időben már nem tartottam meg, csak újraírható cédére égettem. Annyi korábbi verzió foglalja már a polcomat, és minek? Mert régiből csak a Slakware kell, meg e-két Debian. Ha öreg géppel játszom.
Most pl Laci szomszéd wifi kártyáját kell kivallatnom, mert nem jó. (Ő is Vaterán vette :-(  )
A NET-en RTK chipes-nek írják, de nem az. Ma már kicsomagoltam, és egész más IC-k vannak benne.
A Linux fel szokta ismerni, és megmondja, mi is van rajta. Egy dmesg parancs elegendő hozzá.
Csak hát most a Linuxom haldoklik. Illetve alatta a wincs.

Lazításképp ma befejeztem a Fekete gyémántokat. Nagy mester Jókai. Nem tudom, hogyan szedte össze a tudását, de a szókincse a német és deák bővítményekkel állandóan arra figyelmeztet, milyen keveset tudok.
Aztán meg a szélhámosnak megírt alakja, a Kaulman úr, aki megszervez, és bevezet a tőzsdére egy céget, majd elbuktatják a régi rend birtokosai. Pedig a Herceg szépen helyre tette egy fejmosással a fickót. Ma valószínűleg beletaposna mindenkit a földbe, de a regényben ő veszít. Ja, és Berend Iván a katona-lovag-tudós-szépfiú-minden-minden még a tőzsdén is valakivé válik.
Ez sem így működne ma. Mondjuk legalább felvásárolná 6-10%-on a részvények több, mint felét, és utána vágná ki, hogy a tüzet el tudja oltani.
Bár akkor meg hogyan szerez tőkét az oltáshoz?
Jókai ezt sokkal okosabban látta át. Igaz, ha már meg tudta írni, akkor cak együtt volt a fejében.
Hol van ehhez az angol krimiíró: Agatha, vagy Conan Doyle?
Pedig ők is írtak meg jó kis pókhálószerű összefüggésrendszert.

Próbáltam írni a Bohócnak reagot, de eldobta a Mozilla. Aztán eszembe jutott, hogy W2K alatt korábban sem működött velem együtt a válaszablak.
El is ment a kedvem az újraírástól. Meg talán túl sok szálon is fűztem magam a válaszba.
Talán holnap tiszta fejjel jobb lesz. Már húzza az álommanó a szemhéjamat lefelé.
Engedek a szelíd erőszaknak.

2012. május 30., szerda

Fekete gyémántok


Azt hiszem, hogy rajongója leszek Jókainak.
Én itt osztom a Bohócot, hogy nem látja meg az összefüggést a pénzpiac látogatása, meg a társadalombiztosítás eltörlése között. Pedig elegendő lenne a politika  kívül ellenkezik, hátul meg benyal taktikáját alkalmazni, s Jókai több, mint 100 esztendeje megírott könyve a legszemléletesebben mutatja be, miként lesz egy csoport az országa  irányítójává. Persze a közös érdek, a nagyravágyás kell hozzá.
Ha a piramisjátékok elemzői olvassák, biztos nem lepődnek meg a pap és a kalmár összekapaszkodásán a mindenható hatalom elérése, megalkotása érdekében. És még csak nem is bírálat, hanem a szervezés csodáján kell csámcsognom.
Jó! Nagyon jó!
Erősen gondolkodom, hogy ez ma miért nem tananyag? Illetve dehogy gondolkodom.
Csak kihallatszik.
És egy idézet (forrás:wikipedia):
כַּבֵּד אֶת־אָבִיךָ וְאֶת־אִמֶּךָ לְמַעַן יַעֲרִכוּן יָמֶיךָ
12. Kabbéd et-á`víchá vəet-i`mmechá, ləmaan jaaríchún já`mechá
Tiszteld[j 14] atyádat és anyádat, azért, hogy meghosszabbodjanak napjaid
עַל הָאֲדָמָה אֲ‏‏שֶׁר־יהוה אֱלֹהֶיךָ נֹתֵן לָךְ׃

al háadámá, aser-Adonáj Elo`hechá nótén lách.
a földön, amit az Örökkévaló, a te Istened ad neked.
 

2012. május 29., kedd

Könnyű?

Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 22. szám

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: HAJNALI RÉSZEGSÉG

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva s mérges altatókkal.
Az, amit irtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba le- föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek
s amint botorkálok itt, mint részeg,
az ablakon kinézek.
Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam
s ha emlékezni tudsz a
a hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.
Az emberek feldöntve és vakon
vízszintesen feküsznek
s megforduló szemük kancsítva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agy-vérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk
s ők egy szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de - mondhatom - ha igy reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akár a ketrec,
Egy keltőóra átketyeg a csöndből,
sántítva baktat, nyomba felcsörömpöl
és az alvóra szól a
harsány riasztó: «ébredj a valóra».
A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha összeomlik, gyom virít alóla
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla.
De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és szilárdul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely írkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekző lelke csöndesen ragyog
a langyos őszi
éjjelbe, mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők, akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.
Én nem tudom, mi történt vélem ekkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem
s felém hajol az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.
Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek és távolba roppant
tűzcsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyult,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent.
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása
s mozgás riadt, csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak
s a kapusok kocsikért kiabálnak.
Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly
egy messze kéklő,
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a néma békét.
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi,
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó,
könnyűcske hintó
mélyébe lebben
s tovább robog kacér mosollyal ebben.
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan-lángoló Tejutnak
arany konfetti-záporába sok száz
bazár között, patkójuk fölsziporkáz.
Szájtátva álltam
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van
és fölvilágolt mély értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.
Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily silány regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj
s csak most tünik szemedbe ez az estély?
Ötven,
jaj ötven éve - lelkem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott, egyre többen -
jaj, ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes, égi szomszéd,
ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig borultam s mindezt megköszöntem.
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen.
de pattanó szivem feszitve húrnak,
dalolni kezdtem ekkor azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
vendége voltam.

Ez volt ugye Kosztolányi.
Én meg valami más.
Attila felköszöntése helyett azon járattam az agyam, hogyan meséljem el az ajtókeret javításomat.

Megvan. Nyílik, és zár is. Csak a hozzájutás volt gyötrelem.
A régi ajtó nehéz, mint a sár. Két oldalán az elkorhadt fát betakarták pozdorjalappal. A sarokvasak kimozdultak a helyükről, az ajtótok is egyik oldalon már cserélve. A másik volt az én feladatom.
A deszka megvolt. Igaz, kicsit malteros, de a ház kinézetén ez nem ront.
A lógó sarokvasakat el kellett távolítani.
Az elsőt még  kirángattam úgy, hogy a görbe szöget is kihúzta magával V alakra gyötörve.
Van itt erő!
A másik kettőt már okosabban vettem ki.
Levettem a huzat ellen felcsavarozott lécet a tokról, s alatta kivéstem a rögzítő szögek fejéhez pár centis lyukat. Még így is csuklónyűvő feladat volt a fej nélküli szögek kiforgatása.
Eddig jó.
A darabosan eltávolított ajtótok mögött gerendát leltem. Ez azért megnyugtatott. A zsalufát méretre metéltem, és a régi helyére felszögeltem. Előtte is szöggel volt. Most körülbelül kétszer annyi tartja.

Jött a jelölés. Az új sarokvas már nem lapos, hanem csavaros megoldás. Még itthon gyártottam zártszelvényből fúróvezetőt, hogy merőleges legyen a lyuk.

 A faajtó keretén pont középen jelöltem ki a lyukak helyét. Én négyet szántam a három helyett.
Nem megy fel.
Futás haza sikítóért. Az ajtót nem vésem szét a csuklóért. Így már fel lehetett akasztani Mit mondjak? Nem voltam olyan pontos, mint gondoltam. A legfelsőt sikerült jó 2-3 mm-rel feljebb fúrni, és alátéteznem kellett, hogy őrajta is oszoljék a súly.
Ekkor jött a neheze.
Nem zárul.
Áhá, hiszen ezért lógtak a régi csuklók is. Vastagabb lett az ajtó, mélyebben menne a tokba. A gyalum nem ér ki a rés széléig. Kalapács, véső. Véshettem le jó hosszan.
Az ajtó még mindig nem zárul.
Ja, hogy feljebb is szorul, meg oldalt is.
Ehhez másik gyalu kell.
Majd holnap.
Jött a holnap, és húzogattam a Laci szomszéd gyaluját becsületesen. Neki volt falcgyaluja. Amit én kaptam, az még nem volt megélezve.
Közben apróbb sérülések, szálkák jöttek, az ajtó csak ellenállt. Illetve mire már be lehetett húzni, nem ért be a zár nyelve a helyére.
BASSZUS!
Elég lett volna kitekerni három menetet, és jó.
Végül is kitekertem a jelzett három menetet, és jött megint a négy bigyó igazgatása. Egyedül ez úgy ment, hogy a lefűrészelt léccsíkot elfektettem, és egy nyeletlen ásót dugtam az ajtó alá. A franc sem fogja a gerincét beáldozni! Én sem.
VÉGRE!
Ajtó szépen nyit-zár, kulcsra, kilincsre jár. Irány haza.
Itt még az ablak keret melletti vakolatigazítás és festegetés jött, és Jókai. Mert a Fekete Gyémántok egy jó könyv, csak az eleje borzalmas.
Rácsodálkozom, hogy mennyire értette a kapitalizmus mechanizmusát. A fejlődés hagyományos, és turbózott változatát is.
Na itt követtem el a hibát.
Annyit olvastam a borról, hogy megkívántam.
Nufi hozott is fel az apjától valami olasz nedűt, és a zuhi után elbringázott fagylaltért. Én meg magamra maradtam a könyvvel és a borral.
Nufi sötétedés után került elő, nekem már belassult a beszédem, és bescanneltem a Melindáék szakács könyvét, miközben olvastam. Még felvételre állítottam a videót. A Liliomfit, meg a Ghymes koncertet beszéltük meg. Az Operaház fantomját már átaludtam.
De a nem túl könnyű hajnali részegség ekkor fordult nyögésbe.
Úgy érzem, nem lesz ma sem köszöntő versike, csak annyit mondok:
Boldog születésnapot Attila!

2012. május 26., szombat

Tévét néztem

Hadd lubickoljak megint magamban. Elvégre az önimádatomat tárgyalta ki Marcsi a műsorában. Akik blogot írnak, azoknak az önimádatáról szól ez a tevékenység. (Még nincs fenn a tegnapi, csak a múlt heti adás. Ha felteszik, helyesbítem.)
Illetve azok, akik a blogok mélyéről kiabálnak kígyót-békát az épp hatalmon, vagy  jó helyen élvezkedőkre, azok mekkora senkik. Hiszen arctalanul, és következmények nélkül köpködhetnek. Köpködhetünk.
Bár ennél jóval több, és nagyobb kavarcs volt a végeredmény, és az LGT dalai közül idézték be:
"Amíg te játszottál a téren, én billentyűket gyúrtam egy zongorán..."
Hát gyúrtam én is billentyűket. Zongorán, és írógépen, és sokféle billentyűt megismertem.
Ráadásul azt is tudom, hogy a chat, meg a tömeg a végleteket is kihozza az emberekből.
Még az is teljesen világos, hogy miként kell magamra venni ezeket a vádakat. Mert nekem ingen. Én írom a blogomat, és hol többet, hol kevesebbet kopogtatom a billentyűket. 101 gomb egy öreg klavin.
Igaza van.
Amíg mások tízéves célokat tűznek maguk elé, és a megvalósításán dolgoznak, lóghat a nyelvük, és ki sem kell tekinteni másokra, mert mindig lemaradásban lesznek.
Én meg régen is leültem a tévé elé. Megfordítottam javítás után, és néztem egy napig. És ha autót javítottam, akkor mentem vele. A bringát is mindig kipróbálom. Az írásomnak is kerestem hallgatóságot, akinek felolvastam.
Nem tudok folyton hegymenetben lihegni. Kellenek a lejtők, a lapos semmik a nézelődéshez. Kell a blog a tegnap értelmezéséhez.
Imádom magam?
Hát abban az értelemben, hogy leborulok térdre a saját szobrom előtt, nem.
Önigazolásokat biztosan keresek.
Ezt a tévén keresztül nem kapom meg. A javításában megkaptam anno. Ott vagy meggyógyult az a valami, vagy nem. Újra kezdte a hibát.
A blogomban leírt szövegek is megmutatják, mit csináltam. Mert ott van akkor is, ha tagadásban írom.
Minden írásban ott van a létrehozó én, és ma is megismerem a naplómból, a verseimből azokat az indulatokat, melyeket esetleg már meghaladtam.
Talán a felizzott anódú PL500-as nem figyelmeztet, hogy nincs vezérlés. Mert elkoptak a csöves tévék, és nem lehet a katódellenállásra csurgatott nyállal beindítani egy képblockingot. Nem jön meg a 33Volt, ha elroppantom a TAA550 mellett az NF szűrőkondit.
Ez ma már történelem, és amikor csináltam, akkor is elavult készülék volt.
Volt értelme tanulni?
Annak a korszaknak az volt a szépsége.
Ma valóban a billentyűnyomogatás.
Persze hogy jobb lett volna, ha inkább tegnap is olvasok este tévénézés helyett. Csak most a Fekete gyémántok eleje volt a kezemben, és ismét unalmasnak találtam Jókait.
Nufi hiába mondja, hogy valahogy el kellett magyarázni a Berend úr gondolkodását. Be kellett vezetni egy őrült fejébe az olvasót.
Ez olyan nyűg volt, amivel a reszelőt húzogattam fémipari alapképzés címen azért, hogy később elektromos készülékekben turkálhassak.
Vajon később jó lesz a könyv? Megéri végigrágni magam az elején?
Vagy marad a blogírás? Ott legalább a magam imádatában fürödhetek?


Ideillesztem a képet: