2011. december 28., szerda

oOo


Most itt leszállt egy oktató
a nagy orromra koppantó
és a világot megváltó
emberszagú jó manó

de nem láttam a glóriát
csak gyűrött alufóliát
és tükröződni önmagam
úgy kialvatlan loncsosan

De gyertya gyúlt, és megsütött
a bőröm füstbe öltözött
és összekoccant két fogam
mert fázom, nem túl boldogan.

A napot várom, nem süt rég
Ez hideg tél, és lucskos sár
Ünnep volt, na mi jön még?
Roppan a jég? ... ez hazugság.


2011. december 22., csütörtök

Megy a magnó

Amikor a legtovább keresem a hibát, akkor én teszem a készülékbe.
Most éppen a nyomógörgő húzórugója nyúlt meg. Ha én nyújtottam, meg, akkor a takarításkor nyújtottam meg, amikor levettem. Ha nem én, akkor ezt kerestem már régóta.
(Az eredeti hibája az volt, hogy a kazettát sem vette be a kinyúlt gumi miatt, meg a mocsok.)
Persze felhívtam Mészi haveromat, hogy mondjon valamit. Igaz, hogy olyat nem szokott mondani, amitől rájövök a hibára, de általában jókat beszélgetünk.
Most épp a vacsorától állítottam fel. Nem volt hosszú traccsparti.
Még végignézte a másik szoba a próbakazettát. Áttekertem pár végén-középen hagyottat, majd feélretettem. Mehet haza.
Tegnap még feltettem az asztalra az EMG szkópomat.
Évek óta tolom a szétszedését. Egy méréshatárban nem jó (0.1ms). A sugár elhalványul, mintha nagyon gyorsra állítottam volna.
Ezen kívül valami gerjedésféle van az idővonalon. Ez meg talán 5ms környékén. Először arra gyanakodtam, hogy a saját hitelesítő generátora rángatja, de nincs benne olyan freki, amivel együtt futna. Időnként meg is behullámoz, de sokszor csak fényben hullámzik.
Ma nekiduráltam magam, és a millió vezetéket leforrasztva kivettem a szinkron és fűrész panelt.
Az időalap kondijait egyenként végigmértem az elmenő vezeték és a bejövő között. Meg is lett a rossz forrasztás.
Egy ide.
Utána elővettem a korszerűsétéséről szóló RT évkönyvet, és lassan, mint egy órás, átalakítottam az A csatornát. Holnap már rövidebb idő alatt lesz meg a B csatorna. Legalábbis remélem.
Csak az a fényjelenség még nem áll össze a fejemben. Gyanítom, hogy innét ered. Csak hát ez műszaki cucc. Nem gyanu, hanem pontos mérés kellene... meg még pár kondenzátor.
Szóval mindenképpen holnap... futás után.
Már legalább olyan függőségem van, mint a kávé után.
Mit élvez a szervezetem rajta?
Nem tudom.
Ma még a Főnix tévén is meghallgattam a kövér doktorbácsik előadását az elhízás veszélyeiről.
Tényleg, ezt még nem is meséltem.
A TV1-en láttam egy riportot egy pécsi dokiról, aki felfedezte a 2-es tipusú cukorbetegség gyógyszerét. Rá tudja beszélni a sejteket, hogy cukrot vegyenek fel.
Közben egy elhanyagolt külsejű hölgy mesélte mennyi baja van, mióta kezelik a kórházban. Csak nő a cukorbaja. Nufi meg is jegyezte, hogy Szendi Gábor erre azt mondaná, hogy nem gyógyítják, csak kezelik.
Nekem meg az jutott egyből az eszembe, hogy ez a nő rondán elhízott. A szervezetének semmi szüksége erre a tömérdek tápanyagra. Hát csoda, hogy visszautasítják a sejtjei a cukorfelvételt?
Az a zsák, amibe csak tuszkolják bele a mindenfélét, egyszer csak kihasad, mint a kisgömböc a mesében.
Hát most megtanítják a sejtet még befogadni.
Visítsak?
Szerencsétlen Gábor évek óta hadakozik, hogy legalább világosítsák fel az embereket, hogy ez a tömérdek gyorsan lebomló szénhidrát mit tesz velünk.
Aki akar, az eztán is választhatja a kínhalált, az autoimmun betegségeket, a cukorbajt, és a kemikáliákat. De az, aki hajlandó életmódot váltani, az ne kapja már 1007 reklámcsövön keresztül a hamis tanácsokat.
Egy dohányos tudja, hogy ha szennyezi a szervezetét, mi marad a tüdejében. Ő dönt.
Az alkoholista is tisztában van vele, hogy ő nyúl a pohár után.
Csak hát a gazdasági érdekek már túlnőttek az emberen, s az ember alkotta világot nem tudja az ember megváltóra bízni, és ráadásul ő maga pusztul bele teremtménye önállóságába.

2011. december 18., vasárnap

video

Csendesen telnek a napok. Egyik a másik után. Az egerek ropogtatják a reggelit, már felhoztam az akkut tölteni a kocsiból. Egy video mechanikáján szenvedek. Olyan koszos volt belül, hogy mindenhol akadt a szalagpálya összes eleme. Ilyenkor azért ki szoktam próbálni. Kézzel rásegítek, hogy mégis odaérjen időben a szalagvezető baba, és lássam, mit tud a gép.
Hang jött éppen belőle. Alapos fejmosás után előtűnt a kép is. Az oldalára fordítva  rá tudtam segíteni a szalaghúzó kuplungra is.
Sima kép, jó hang. OK.
Lementem gumikat venni hozzá. A kazettabetöltő motor három egyforma ékszíjjal mozgat mindent.
Az új gumik is nyúlnak, és nyüszög a gép.
Kiporoltam.
Egyre kevésbé jut le a kazetta a fészkébe, már nem is lehet segítség nélkül semmit elérni nála.
A szalagfelhúzó babák zsírjára oldószert cseppentve még roszabb a helyzet.
Imádom a mechanikus hibákat.
A vége az lett, hogy zsíroldó, és olvikor fürdőben az egész mechanikát babapopsi simára kitakarítottam. Tegnap óta itt szárad a radiátoron.
Így vajon mit fog kitalálni?

2011. december 9., péntek

Holnap

Szerettem volna verssel ünnepelni. Persze így nem lehet. Akkor sem írtam neki verset, amikor még élt. Az utolsó években már felhívtam, és nagyot politizáltunk. Mert két téma érdekelte. A politika és a nők.
A politikához gőze sem volt. A lányokat szerette. Nufi biztos azt mondaná, hogy nem jól, mert egyedül maradt.
Most csak egy szám maradt egy nyilvántartásban, pár ember emlékszik még rá, aztán továbbörökített génjei itt bennem, a húgaimban... unokáiban.
Ünnep egy születésnap? Meddig ünnep?
A gyerekek nagyon várják az ajándékokat. Én már arra is büszke voltam, hogy féljegyet kellett venni nekem a vonatra. Aztán 1968-ban elvitte az életemből a vonat. 1968-1942=26 éves volt. A huszonhatodikat már ott töltötte be.
Először még sok telefon és levél és képeslap jött-ment. Aztán csend. Hosszabb-rövidebb csendek, s most a végleges.
Tudnék még vele beszélgetni?
Igen is meg nem is.
Tegnap este Winfred Atwell zongorajátékát hallgattam. Vagyis nála kötöttem ki a Youtube-n barangolva. Lestem a kezét, mint apámét, amikor a galoppot játszotta. Indult rá a lábam, minden porcikám. Még Nufit is felrángattam táncikálni, mert valamiért ez így volt jó.
Apámra emlékezni tánccal és zenével kell. Ő egy bárzenész volt.

2011. december 7., szerda

Szárad a fa Budafokon is

Eljött a tél. Behúzódunk. A műhely melegében csiszolástól forrósodik  fülbevalónak való fa. A műszereim kissé háttérbe szorulnak újból.
Miért kölcsönöztem a címet Attilától?
Tegnap levittem a Duna partra két egeret megint. Mostanában túl sokan jönnek, és inkább szabadon eresztem őket.
Ott találtam ezt a szép darab uszadékfát. Jókora, átázott, és még ki kagyló is volt benne. Hát nem volt szívem otthagyni. Ez itt fog megszáradni a lépcsőn. Hátha jó lesz háttérnek a fülbevaló fotózáshoz!

Elmaradásaimat pótolva bekukkantottam MJ oldalára is. Irigykedem egy kicsit a gombáira, és eszembe jutott a hétfői kalandom. Én is megáztam.
Nufi egy gasztrobarátnője kóstolót küldött, és elbicajozhattam érte. Ez azért nagy szó, mert a hét végén nem engedett Üllőre, pedig akkor nem esett az eső.
Reggel szemerkélő eső, vagy inkább ködszitálás volt, még nem derült ki, csak az, hogy gumicserével indítottam a napot. A bringámra a múltkor nem raktam fel az új belsőt, megragasztottam a régit. Azóta lassúdefektes. Másnapra- harmadra lapos a kerék. Ha hosszabb útra megyek, bevágom a pumpát, a csomagtartóba, de most valami azt súgta, cseréljek gumit.
Jó.
Fél 11-re kellett kiérnem a 13. kerületbe. A találkozó egy hajléktalan szálló épülete. Megkaptam a biztatást, ne féljek, nem bántanak.
Jó. Nem szoktam félni a hajléktalanoktól. Kevés a tapasztalatom.
Az idő szűkebb volt, mint amit a ritmusom megengedett, a Margit hídtól telefonáltam, hogy késni fogok, de ha nem vár meg, kérem a következő címet, és alkalmazkodom. Még 5-6 perc.
Megvár. - csiripelte a hang, és én újult buzgalommal tapostam a pedált.
Elrobogtam a LOMEX előtt, pont jó, mert vennem kell pár db. apró alkatrészt. Visszafelé útba esik.
Hááát, az épület előtt megállt egy furgon - azt hiszem, így hívják azt a Latvia szerű 6-8 embert szállító kisbuszt, és egy öreg embert kísért be egy fickó. A kezeslábas hátán a felirat: BÜNTETÉSVÉGRAHAJTÁSI INTÉZET.
Juj. Már értem, miért ne féljek.
Kikötöttem a bringát, és még a 'kompjutert' is lekaptam a kormányról, úgy mentem be.
Az ajtóval szemben valakit éppen átvettek. A súlyos ajtón, és balról biztosan, a többire nem emlékszem, hatalmas rácsok fogadtak.
Utoljára Sátoraljaújhelyen láttam ilyet, amikor antennázni mentünk. Az börtön volt.
A portán is ilyen sötét ruhás ember, meg egy hölgy volt, neki rebegtem el, hogy kit keresek.
 - Meg volt beszélve?
 - Meg.
 - Akkor menjen be nyugodtan.
 - De nem az volt megbeszélve, hogy bemegyek, hanem hogy kijön hozzám.
 - ja, akkor mindjárt szólok neki.
Nem is tudom, mekkora kő gördült le a szívemről. Pedig a fekete egyenruhás srác is előzékenyen mutatta, hogy jön már, akit várok.
Zavaromban nyomtam két puszit az arcára, és hol tegeződtünk, hol magázódtunk. de pörgött bennem a motor, el innét, nem jó itt.
Az ajtóban egy kopott 50-es figura jött, és meglepődött, amikor azt találtam mondani:
 - Tessék, parancsoljon! - aztán huss. Ki a szakadó esőbe... mert rákezdett ömleni az égi áldás. Talán az arcomon gyúlt lázrózsákat vélte valki odafenn veszélyesnek, és priznicet rendelt vizes borogatással.
A Lehel utcán robogtam éppen, gondolkodtam, vajon nem fázom-e meg, ha bemegyek a LOMEX-be, és belecsobbantam egy mélyebb pocsolyába. A cipőm teteje kapott egy poccsot. Na, ez is a legjobbkor.
De lehet még fokozni.
Előttem egy férfi éppen hintázott a hátán. Odaértem, már jött ki két hölgy, én is nekitámasztottam a bringát az ott álló Suzukinak, majd felsegítettük a bácsit.
A fém botja teleszkópos lehetett, de az alja mindenképp mert az alsó tag jól elgörbült. Nekem a két cipőm megtelt vízzel, de a bácsinak más baja nem volt. Még csak nem is morgott igazán. A két hölgy elkísérte valahová, én pedig mégis betocsogtam az alkatrészboltba.
Hétfői hosszú sor. Toccs. Nem halad. Poccs. Mintha az óra rugót kicserélték volna csigahajtásra, és két étit, meg egy csíkosházút három irányra állíották volna. Nem a személyzeten múlt. A vevőknek voltak érdekes kívánságaik.
Mire odaértem, hogy én következzek, megint kijött az a srác - velem egykorú lehet- és elvette a papíromat, majd pillanatok alatt kiszolgált. Ezer köszönet érte, akármekkora nagyfőnök is!
A hazaút már nem a Duna parton, hanem a Pesti belvároson keresztül volt. Repesztettem, hogy kimelegedjek, és ne legyen tüdőgyuszi a vége.
Itthon pedig zsupsz a zuhany alá.
Ja, és gombát nem találtam.
MJ-nek nagyobb szerencséje van.
:-)