2013. január 31., csütörtök

Két barát biciklizik

Ez a két fickó egymás mögött hajt az országúton, és a hátsó előre szól:
-Zörög a sárhányó.
Az első a füle botját sem mozgatja, mire a másik jó hangosan megismétli.
 - Zörög a sárhányó!
Mire az elöl haladó félig hátrafordulva visszaszól:
 - Nem hallom, mert zörög a sárhányóm.

***

Most valami ilyen problémám van. Kullogok hátul az úton. Akik előttem járnak, már mindent tudnak, de szeretnék beszélgetni. Motyogok, hogy zörög az a fránya vas ott a kerék fölött, majd kicsit bátrabban is megismétlem, de hát én is tudom, hogy tudja mindenki, meg inkább az utat figyelje a szerencsétlen ott előttem.
Most, hogy teljesen fölöslegesnek ítéltem az információmentes közlést, kibújik belőlem a kisördög.
Beszélgetni nem azért szoktunk, mert feltétlenül új dolgot akarunk megosztani valakivel. Talán fontosabb a figyelemfenntartás, hogy ott loholok a nyomában. Talán azzal áltatom magam, hogyha veszélyre akarom majd figyelmeztetni, akkor elég lesz visítani egyet.
De hát ezért fárasztom most a sárhányó problémával?
Keresek valami más magyarázatot.
Például a nyelvtanulásnál nagyon fontos, hogy valaki az eredeti sebességgel és kiejtéssel hallja a szöveget.
Már ha nem csak fordítóként akarja könyvtárakban tölteni az életét. Illetve már az sem kell, mert a számítógépen is van könyvtár. :-)
Ez itt az igazak összecsapása. Nagy harc dúl épp az elmémben. Beszéljek (írjak), vagy nem lenni....

2013. január 25., péntek

Józsi bácsi nyugdíjba megy.

Egy szakállas viccel kezdeném a szocializmusból. Mármint akkortájt hallottam.

Józsi bácsi sok-sok évet lehúzott a vasútnál a Ferencvárosi pályaudvaron. Járta nap mint nap körbe a vonatokat, és kalapácsával a kereket csapkodta. Becsületesen, soha egyet sem hagyott ki. Azonos erővel, azonos ritmusban.
Tiszteletére búcsúünnepséget szerveztek, és az állomásfőnököt is meghívták.
Gyönyörű fehér terítéken gőzölgő babgulyást kapott mindenki, a Józsi bácsi kedvenc ételét, és finom hárslevelűt hozatott Gizike a vidéki rokonoktól.
Józsi bácsi pedig kisüstivel készült a nagy alkalomra.
Az est tetőpontján az állomásfőnök maga köszöntötte az öreget, aki pironkodva fogadta a megtiszteltetést, és félve szólította meg a nagy embert-
 - Állomás főnök úr,kérem! Én már sokat megéltem itt a vasútnál. Háborút, békét, mindent. Egyet viszont sohasem mertem megkérdezni.
 - Mi az Józsi bácsi?
Az öreg szeméből a könny is kicsordult, annyira izgatott lett.
 - .. hát hogy minek kellett nekem ötven évig kalapálni a kerekeket.

Valahogy így vagyok én sokfélével a szakmában. Megkérdezni az istenért sem. Inkább egyik könyvet húztam elő a másik után, és kerestem, kutattam, de legtöbbször találtam valami még érdekesebbet, és azirányban lépdeltem tovább.
A kihagyott lépés pedig elhalványult. Amikor pedig újra előkerült, átugrottam, hiszen volt már benne tapasztalat, 'ezt így kell'.
Aztán jött egy emberke, akitől kérdeztem.
Kár volt.
Jött másik.
Attól is kár volt.
Hasznosnak mégis inkább a saját kutatás mutatkozott,és a krampácsolás ész nélkül.
A krampácsolás hozza az élethez szükséges javakat, és az idő majd csak odaveti a megoldást.
Nem tudom, hogy az állomásfőnök megfojtotta-e az öreget, aki ötven évig nem értette mit csinál, és veszélybe sodorta sok ember életét, vagy Józsi bácsi meghallotta volna a törött kerék pengését, és magától rájön, mit miért.
Csúnya vicc ez. Magamról tudom, hogy a visszatérő meg nem oldott problémára rábukkan a rutin is.
 

2013. január 22., kedd

Úgy tűnik, megmaradok

Olvasgatom Attila szövegecskéit. Nyögök minden mozdulatra. De jó is lehet kályhát rakni. Nekem most egy felülés is villámcsapásokkal  jár a derekamban, és fogalmam sincs, most mi okozta. Merthogy nem emeltem nehezet, és szorgalmasan javítgatom itthon a magnókat.
Tegnap a lóbalzsammal sikerült felfűteni éjszakára a keresztcsontom, de ma sokkal rosszabb lett.
Ha már sikerült felállni, úgy tipegek a lakásban, mint aki beszart, és egyben  szeretné gatyában elvinni a vécébe művét, minél kevesebbet kelljen utána takarítani.
Nufi azt mondja, kitakaróztam éjjel, de nem mert betakarni, mert akkor felébredek.
Hát jó.
Feltekertem egy pokrócot a pocakomra, és rögzítettem magamon derékszíjjal.
Laci szomszéd meg is jegyezte, hogy csinos vagyok.
Persze ő az erkély alatt állt, és én fölötte ürítettem a reggeli gyyümölcshéjat a komposztos vödörbe. Gondolom a festői látvány emlékeztette az ásító inasra, vagy meg sem tudom tippelni, hogy mire.
***
Túl a nehezén. Illetve ha nem tér vissza, akkor ismét mókaképesnek érzem magam. Vannak még jezések, de talpra állok.
Nem is akartam kitenni ezt a bejegyzést, aztán meggondoltam magam.
Ebben is műszerészként viselkedem.
Az első tippem a kiakadásra mindig, hogy megerőltetem a gerincem. Úgy szokott beállni, hogy emelek rossz pozícióban. Egyik pillanatról a másikra jön a villámcsapás, és így tovább.
Ez a tipp most nem jó. Két nap alatt támadt fel a bajom.
Gyanúba fogtam még a c vitamint. Anyutól kaptam karácsonyra Béres cseppet, de ő vett hozzá c vitamint is, én meg nem szoktam.
Elolvastam a dobozáról, hogy mi a hordozó anyag. Többek között homok.
Gyorsan letettem még a halkapszulát is, meg a kávét is azonnal abbahagytam, viszont megállt az emésztésem. Amint megettem, minden bennem maradt.
Vissza a kávé, és a béres csepp marad leállítva. Kaptam még D vitamint.
Jó, ez meint gyógyszernek minősülő valami, és változó.
Még kipróbáltam a pálinkát is.
Az sem indította be a bélműködést.
Ekkor jött a fény. Mármint a fejembe.
Telente a herpesz vírusok támadnak. Legalábbis én erre vagyok érzékeny.
Anyu mesélte, hogy oviban, amikor beadták a bárányhimlő elleni oltást, utána szépen végigment rajtam a himlő.
Telente mindig érzékeny a gerincem, és valahol a gerincvelőben lakik ez a vírus.
Erről nem tudom, kitől, és mikor hallottam, de nem is érdekel. (A neten olvastam)
Akkor kamilla.
Már az első vödör kamillateától jobb lett.
Azóta a harmadik főzést iszom, és ma már felmászom a futópadra.
Úgy tűnik, megmaradok.

2013. január 16., szerda

Nem tudom megcsinálni

Ezt a mondatot gyűlölöm a legjobban.
A nem tudom még egy olyan változat, amiben van lehetőség, hogy később képes leszek rá.
Ami a magnómmal baj, az végleges. Úgy állok felette, mint doki a halott családtag ágyánál.
Harminchárom éves magnóm műanyag alkatrésze repedezik.


 A kazettához viszi a forgató nyomatékot fogaskerekeken keresztül egy kuplung. A kuplung tengelye kicsúszik, és a magnó zörögve megáll.
Egyszer már összeraktam, aztán újra hozta a hibát.
Ma kivettem az egész alkatrészt, lemostam, és beragasztottam pillanatragasztóval. Semmit sem használt.
A tengely úgy csúszik ki-be, mintha ragasztót nem is kentem volna rá.
Szomorúan rakosgatom a fényképezőgép elé a motyót, s közben még felmerül benne, talán  a konzolt fémből legyártva kicsit hosszabb tengelyt beszoríthatnék a csúszkáló helyére. Maradva a doki hasonlatnál kapkodom a defibrillátor után. De vajon a magnóm akar-e még élni?
Jó kérdés.

2013. január 11., péntek

Jókedvű I.

Jókedvű ma reggel felvette a piros cipőjét, jól meghúzta a nadrágszíját, és elindult halandzsázni.
Alig lépett ki a bérház kapuján, szembe jött vele Rosszkedvű.
Jókedvűnek a füléig szaladt a szája, és annyit mondott:
- DEEEE JÓ!

2013. január 8., kedd

Sárból vár

Sokszor igyekszem magam kimosni a vacak alapanyaggal, amikor esetleg a megfelelő technológiával lehetne azt is használni.
Most is itt püffögök magamban, holott lehetek én is a hunyó. Illetve amiben az vagyok, abban nem is védekezem.
Tegnap Nufi jelezte, hogy sokáig kell várni a fürdőszobában a lámpára. Felkapcsolja, aztán egyszer csak felgyullad.
Ilyenkor a kapcsolóval kezdek. Kötés nincs - tudtommal - a lámpatest és a kapcsoló között. Izzót pedig már cseréltünk. A vezeték pedig 2,5mm2. Ezzel fűtőtest 2kW is megy a szobában. Rongyos 100W meg sem kottyanhat neki.
A kapcsolón hallgatózva hallani véltem a percegést.
Béla heves tiltakozással fogadta a műveletet, hát Nufi bezárta az ajtót. Én pedig kibontottam a kapcsolót. Illetve kivártam, amíg kimennek sétálni, s csak akkor léptem be a munkaterületre.
Volt itthon egy tartalék, de a Béla kapcsolójában beépített LED jelzi, hol kell éjjel felkapcsolni.
Sima 2,5-ös lyukat kellett fúrnom, de az új kapcsoló kerete keskenyebb, és az előtét ellenállása nem fér be a merevítőtől. Egy merevítőt ki kellett reszelnem.
Nem úgy passzol.
Elővettem a régit, hátha kitakarítással helyrehozható az érintkező pogácsa. Odaálltam az ablak elé visszailleszteni azt a kis vackot a kapcsolóba, de elejtettem. kb 2x3mm.
Ekkor már remegtem. Nehezen viselem, ha rám üvöltenek, és az igazamnál is többre becsülöm a nyugalmamat, de az idő szorított. A kapcsoló nem úgy ment a helyére, patentja nem tartja a helyén az előlapot.
 A hiba nem hárult el. Ja, és az eredeti kapcsoló átalakított.  A kettős kapcsoló jobboldala időzítőt indít. A szellőztető ventilátort kapcsolja be pár percre. A venti meg nem akart leállni sehogy sem.
Ildi az apjával már az előszobában, és pedig éppen csak bejátszottam egy alkalmas rugót a kapcsolóba, és a ventilátor csak zúg, a lámpa pedig lassan kel, mint a téli nap.
Akkor foglalat.
Nufi ellátta az apját, és feljött, hogy a kapcsoló eláll a faltól.
Én meg örültem, hogy végre befért, és az az egy miliméter kit érdekel?
Őt.
Sikerül jól felhúzni egymást, és este, amikor levittem a teáját, megnéztem a kapcsolót.
Az új kapcsoló szépen elengedte a patentjait, és nem egy, hanem legalább három mm-t rugózott el a faltól.
Na, kellett nekem vitatkozni.
A régit már nem tudom helyreállítani, mert nincs meg a rézérintkező, az új meg selejt.
Reggel megbeszéltük, hogy amikor elmennek sétálni, akkor folytatom a munkát.
Leemeltem a lámpabúrát. E műanyag lámpatest pár év alatt a foglalat mennett rideg lett. A foglalat szerencsére porcelán.
Aztán jött a fekete leves.
A foglalatba nem csavarral kell rögzíteni a vezetéket, hanem betolni.
Ez még nem is lett volna baj, de Béla anno vékony, és sokszálú vezetékkel kötötte be. Annak meg ugye sok volt az izzó. Utoljára 100W-os,, mert külön szereztem Miskolcon.
A kapcsolóból - fentről - jövő vezeték tovább ment jobbra egy konnektorba, és onnét vissza a lámpatesthez. Csak egy arasznyi rézvezeték kellett volna, és volt is itthon, de Béla nem azzal kötötte be. A fürdőszobát már ő fejezte be, a többit még szerencsére én kábeleztem. De nem is szidni akarom, csak attól rettegek néha, hogy én mit rontok el. Most megnyugodtam, mert nem én voltam a hunyó.
Körbejártam itthon, hátha... hátha...  mert ugye a maradékot már Komjátiba vittem, és ott építettem át a hálózatot.
Került egy kék megy egy zöld merev vezeték.
Ez pedig jó merev . A lámpatest csak úgy ropogott tőle visszacsavarozáskor, a konnektor is nehezen került a helyére.
Közben ismét megjöttek a 'csavargók'.
Felhoztam a kapcsoló műanyagját, és újrameneteltem azt a lyukat a kapcsolóban, amit nem használtak fel, és eredetileg az előlap, meg a patent biztonságos rögzítésére tervezhettek oda.
Mondom, akkor most már jó lesz.
A csavarok elég csálén kerültek bele.
Mit mondjak? Most elég fix, de voltam már elégedettebb is munkámtól.

2013. január 7., hétfő

Újév után

Anyuéknál voltunk, és a szomszéd asszony izgatottan csöngetett be, hogy egy hulla van a lépcsőházban. A fia jött haza, és látta letakarva.
Rossz hallani.
Még azt is mesélte, hogy egy asszony ment felfelé jajgatva, és fogalma sincs, ki lehet letakarva.
Anyuval találgatni kezdtünk, de nem jöttünk rá. A szomszédja - nekem H. néni, bár már más neve van - őslakó, velünk egy időben költözött be 1968-ban a házba.
Ha nem ismeri, akkor nem is lehet odavalósi.
Később lement Laci bácsi is a boltba.
Hamarosan jött az újabb info.
Látogatóba jött a fiához a házaspár. Az apa csak a lépcsőházajtóig jutott.
Szendi Gábornak a könyvéből már tudjuk, hogy Magyarországon százalékosan magas a szívhalál, mint halálok.
Az a letakart ember, akit nem is láttam, csak beszéltek róla, megint egy figyelmeztetés. Egyszer nekem is menni kell.
Lehet, hogy így, egyszerűen, mert a hidegből belépek az enyhébb levegőre. Csak mert megcsap valami meleg.
Vajon mit tehet az az ember, aki élni akar még? Vagy nem is akar már?
Apám azt mondta, hogy a haláltól nem fél, csak az odajutástól.
Vajon ez a bácsi megérezte, hogy könnyebb lesz minden? Egyszer csak elvész az akarat? Vagy annyira akar, hogy túlmeríti a testét? Hogy amit akar, nem képes kiszolgálni a szíve?
Eljött a fiához, és majdnem megérkezett.
Apám utolsó telefonjai kétségbeesett kapálózások voltak nagyanyámék házának ráeső részéért. Hogy kiperelje a nagybátyáméktól. De nem is neki kell, hanem nekem akarja.
Mondtam neki, hogy nekem van lakásom. Az a ház a nagybátyámé, és neki pedig van egy kislánya.
Ők tartották rendben, és mi már kaptunk az élettől. Már a következő generációnk jár.
Nem akarom azt mondani, hogy hazudott. Nem akarom azt érezni, hogy fel akart használni.
Talán tényleg nekem akart a vérvonalon adni.
Én pedig visszautasítottam. Nem kellett.
Én is magára hagytam.
A lépcsőházunkból - még most is odatartozónak érzem magam - fogynak azok az emberek, akiket ismertem. Melinda - anyu szomszédja az 1-es ajtó az ötödiken - pár hete költözött át a Minorita templom egyik márványtáblája mögé.
Mulandóságunk nem különleges.
Az enyém sem lesz az.

2013. január 6., vasárnap

Kihagytam két bejegyzést

... mindkettőt még Miskolcon írtam, és egyik sem jó.
Ha itthon követem el, akkor biztosan kiment volna, de így felülbírálom magamat.
Pár fényképet próbáltam összekötőszöveggel összehozni, csak nem lett természetes. Maradt a notebookomon.
Itthon meg belefogtam egy öreg Grundig magnó helyreállításába. 1974-es kazettás magnetofon.
A biztosíték vezetékkel pótolva. Átforrasztott részszál volt a panelen. Az aljzat oxidos.
Kiemeltem a nyomatott áramköri lemezt, és kimostam zsíroldóval. A mechanika tisztának tűnt. A doboz fogantyúján az aluborítást mr korábban visszaragasztottam. A hangszóró vezetéke leszakadhatott, mert ronda dunccsal rögzítették a panelhoz az egyik szálat, a másikat pedig a csatlakozóba nem sikerült beforrasztani.
Kihúztam a tüskét, és kiegyengettem, de még nincs befejezve.
A bizti panelrészét már én törtem le. pillanatragasztóval és vezetékkel szinte láthatatlanul visszavarázsoltam.
Közben elment az  önbizalmam, és inkább a távirányító ellenőrző műszert próbáltam befejezni, de minden madzag leesett, rövid volt, akadályozott. Bár működött, az indikátor műszer kivágódott, vissza kellett vennem a műveleti erősítő erősítéséből.
A Videoton érzékelő felfúrásakor elbarmoltam az előlapot.
Ma nem voltam a topon.
Megundorodtam tőle.
Alighanem újra fogom tervezni az egész dobozt, és kisebb hangszóró, és valószínűleg pc táp ketrece lesz a végső megoldás.
Annyira szeretnék már egy jó dobozt fabrikálni.
Nézegetem ezt a Grundig magnót, és látom azt a rendet, amit ez a szász fickó megalapozott.
Semmi különös, de felnéztem mindig a német holmik rendjére. Célszerű, áttekinthető, és szép is.
De tényleg csoda.

A kis c420-asfelvétel lejátszás kapcsolójában még aranyozott érintkezők


, és ....
Vannak emlékeim ebből az időszakból. Az MK21-es magnó. Jó nehéz vasmonstrum. Valahol pihen egy a pincében. Hallani még nem hallottam. Valakitől kaphattam, és félre került. Mint sokminden más.
De ez nem fog. Ahogy a műszerkém sem. Csak befejezetten kerülhet le az asztalomról.