2010. július 28., szerda

Nyár van

Odakinn fúj a szél.A sokadik munkába fogok bele újra és újra. Ennyit persze nem lehet egyszerre befejezni. Meg újabbak is keletkeznek.
Tegnap például azzal telt, hogy egy régi katalógust olvastattam be a számítógépre. Eladtam, de mint a Mátyás királynak vitt galamb is hazarepült, én sem válok meg meg a tartalmától.
A 65 oldalt először csak lefényképeztem, de nem tetszett. A széleken a lencse torzításai nem látszanak hagyományos fényképen, vagy mondjuk nem feltűnő.
Itt a szűk mélységélesség is zavarja az olvasást.
Az öreg lapokat nem lehet lapítgatva kínozni, de akkor benne marad az ujjam... inkább szétkaptam a scannerem, és kiporoltam. (Féltettem a szétszedéstől patentjait, de nem történt baleset. Csak a fedélcsuklóit kell megragasztani, de az nem most tört le.) Azzal 600-as felbontású képeket húztam le, és ez már jó minőségű, és nagyítható másolatot rajzol a képernyőre. (A felbontás egy hüvelyken 600 pontot jelent.)
Nufi kérdezte, hogy nem sajnálom-e az esslingeni emléket, de ez nem apámtól van.
Mi volna, ha minden őrá emlékeztetne? Így is minden reggel eszembe jut. Először Feri tompa hangja, amikor a telefonon azt mondta, hogy apád meghalt. Aztán valami apróság.
Pl. az utolsó ottlétemkor dolgozni mentem Stuttgartba. Apám meg anyám két oldalról telefonálgattak, hogy hol vagyok, mikor érek már hová?(Apu a szomszédból, anyu meg Miskolcról.)
Először is annyira ette a domino díj a telefonálást - mint fogadó telefon is - hogy pillanatok alatt elfogyott, és hívni sem lehetett. Aztán a nyilvános fülkét apu ingyen tudta volna hívni, de a munkásszálláson nem volt. Aztán egy munkahét után kutyagoltam végre fel Esslingen tetejére a Pálma utcára (Palmstraße) és akkor láttam újra kb 4 év után.
Meg mennyire feszült volt, amikor a számítógép kezelést tanítottam  neki.
Mindig elintézendő dolgai voltak hivatalokkal, és a faxai sorra mentek tönkre. Velem is sokat faxolt, de nekem a gépben van a faxmodul. Hát akkor legyen neki is. Kapott valakitől 'ámítógépet, majd megtanítom.
Igaz, még itthonról küldött Nufi egy faxmodult, mert ott nem volt, a szkennert pedig e-bay -en rendelte oda, de összeállt a masina, és win95 alatt tanultuk az egerezést.
A billentyűlenyomásra az egér már rég a képernyő másik sarkába került, és még az asztal is koppant, akkorát sújtott a gombjaira.
Mondtam neki, hogy triola. Nem három, csak kettő, de gyorsan és lazán... már amikor már hajlandó volt odaülni. Mert addig velem csináltatta. Inkább nem is nézte.
Ha pedig mellément, akkor egyre pirosabb lett, és végül dühösen megkérdezte, hogy élvezem-e, hogy szenved.
Nem, de az sem sikerélmény, ha ezt a görcsöt nem tudom lelazítani belőle.
Úgy próbáltam nyugtatni, hogyha megmutattam neki valamit, akkor kimentem a vécére, vagy kávét főzni amíg gyakorolja.
Csak sikerült.
Pár hónapig ment is, de utána füstölt a gép, és kidobta. Legalábbis ezt mondta telefonban.
Nem szoktam élvezni, ha más szenved. A magam szenvedése sem élvezetes. Ha fáj valami, akkor a legjobb gyógyszer rá az alvás.
Neki már hosszú fájdalomcsillapítója van.

2010. július 22., csütörtök

Megint olcsó szerszám fáraszt

Van nekem egy asztali fúrógépem. Nem a csúcs kategória, de eddig kiszolgált sokféle vasbigyók és műanyagok lyukgatásában. Lehet rajta merőleges, meg ferde likat is fúrni.
A télen megadta magát az ékszíj. Lebringáztam Budafokon az első autós boltba, és találtak is nekem bordás változatot ebben a méretben.
Felraktam.
Akkor még a sörös dobozok nyitását képzeltem el vele, de jobb lett az ollós-késes lemezollós változat.
 Talán hangosabb is lett a gép, de üsse kő, visszatért az ereje.
Most az osztóhoz vettem elő a körkivágót.
(Osztó alatt a sörkollektor egyik alkatrészét értem. Ide csatlakoznak be a sörös dobozokból összeállított csövek. Ilyen a gyűjtőé is, csak az vastagabb lesz.)
Tehát vígan előbányásztam a kellékeimet, és feljelöltem a középpontokat.
Kis fúróval előre megfúrogattam, minél pontosabb lehessen.
Ezután jött az élmény.
A korona fúró megállítja a forgást.
Megreszeltem az éleket,
Semmi javulás.
Elővettem a következő körkivágót.
Ennek jóval nagyobb a tömege, és két oldalt lehet állítani a késeit. A megfelelő helyzetben imbuszkulccsal rögzíteni.
Ez nem igazán kiegyensúlyozott, s kerülöm a használatát, amikor lehet. Most ezt is bevetettem.
Az eredmény ugyanaz. A fúró megáll.
Van énnekem hagyományos kézi orosz fúróm is a 80-as évekből.
Ez bírja.
Csak a koronafúró nem.
Először csak a központosító fúró szára forgácsolódott, de a tokmányon húzva mégis forgásra lehetett bírni. Viszont amitől én is meghökkentem, hogy ez a központosító fúró hajlik.
Nem tévedés. Nem törik, nem kopik, hanem hajlik.
Az eddigi példányokon a koronát tartó spiáterpersely tört. Ez már erősebb, de a fúró hajlik.
Ettől a tárcsa jobban utánozza a 8-ast, mint egy biciklikerék, és megakad.
Nem volt elég a fúrókalapáccsal szenvedni?
Az is szinte minden alkatrészében vacak, de két rosszból sikerült egyet összevariálni.
A 800Wattosból elmelegedett a motor. Azt kaptam.
A 600W-os  először az első használatnál vasat kapott egy betonépületben, ettől elmúltak a fogai a fogaskerékben. De nekem a lépcsőszétverésben elég volt a kalapács funkció. Úgy a hatodik lépcsőnél tetejében szétesett valami, ettől kiütötte a fogantyú felé a házat.
Már nem lehetett bele zsírt tölteni, mert hátul spriccelt ki mancsomra.
Aztán egyszer csak elege lett. Belassult, és nem vártam meg a motor leégését.
Olvikorban kimostam az egészet, és összeválogattam a kevésbé kopott alkatrészeket.
Sok zsír, és egy nap legózás után az utolsó előtti lépcsőfokig bírta. Szétpergett a tokmánya.
A lépcső végét már 2kg-os kalapáccsal vertem le. Hullott is a vakolat alattam.
Mindegy, a lépcső felújítva, a fúrókalapácsot miszlikbe szedtem, és megállapítottam, hogy csak egy acélgyűrű kopott szét. Ilyet ugyan sehol nem lehet az interneten találni, de csavarboltban van erre a méretre zégergyűrű. 22Ft.
Rögtön vettem 5-öt.
Aztán irány a város másik vége.
Hőségriadó ide, zsúfolt belváros oda, három óra alatt megjártam Budafokról a Kerepesi utat oda-vissza.
Tényleg sokat számít az a tizenkét kiló, ami lement tél óta.
Vettem egy felsőmarót. De ezzel majd később dicsekszem. Most még tanulom, hogy is kell használni.
Az út persze most is tartogatott műszaki hibát.
A szétfeslett üléshuzatom alól kiszakadt a szivacsréteg. Olasz nyereg, jól kitalált kényelmes holmi. De lejárt fölötte az idő.
A bőr  felsőrészér alul tűzőgéppel fogták a műanyag ülésvázhoz. Ezek a tűzőgépkapcsok pedig  szivacs nélkül átszabták a nadrágom odalenn.
Ez a plusz szellőzés szerencsére nem látszik kerékpáron, de a boltban úgy jöttem-mentem, mint akinek nagyon kell pisilni.
A nadrág talán menthető. Jó lenne, mert az oldalzsebei miatt szeretem. A pénztárca nem nyomja a hasamat bringázás közben, és a telefon sem.
Még tegnap este kapott jó ülést a szürkém, és ma már ki is próbáltam.

***
Az asztali fúrógép azért nem bírta a gyűrődést, mert a szíjtárcsa elmozdult a tengelyén. Kilazult a hernyócsavar benne, majd a belógó rész lekopott.

2010. július 20., kedd

Nufi olvas

Rekkenő hőség, a szobában alig él az ember. Nufi éppen a következő tanítványa leckéjét állítja össze. Az óravázlat komoly kifejezést varázsol az arcára. Ekkor megszólal a csengő.
Béla felébredt.
A kisasszony sóhajt egyet, megszorozza az iramot, kattognak a számítógép-billentyűk, de a csengő könyörtelenül jelzi, hogy menni kell. Béla kikívánkozik.
Ilyenkor le az ágyról, be a tolószékbe, ki a szobából, át a másik székbe.
A Verne regények vannak soron. Szerintem épp a Sándor Mátyás.
Nem zavarom őket.

2010. július 18., vasárnap

Famunka



Ma már előkerültek a fűrészek és a fúrók és a reszelők. Indul a mandula.
A sörkollektor összeállításához a deszkakeret következik.
Mindenféle jelölő szerszámaim között nem leltem párhuzamvonalzót. S ha már valóban komoly a szándékom, összeütök egyet.
Volt itt egy ágyból kiemelt vastag keményfa. Először azt szemeltem ki hozzá, de túl sok szeg nyoma van benne, és rengeteget el kellene még távolítani belőle.
A nagy könyvben: FAMUNKÁK NAGYKÖNYVE szélesebb, jobban kézreálló darabot találtam, mint a Hans-Werner Bastian: Fakötések c. könyvében. Az egy takarékosabb megoldású gyári párhuzamvonalzót mutat be. Holnap majd lefényképezem, milyet szeretnék, és éppen hol tartok.
Az első kísérlet egy szobadísznek gyártott kulcsból indult. Eredetileg előszobai kulcsakasztónak szánták, de olyan bumfordi és csúnya volt, hogy szétszedtem. Kivettem a patkószögeket. Ezekre kellett volta a lakáskulcsokat függeszteni. A láncot is eltávolítottam. Eztán feljelöltem rá az ékeket. Mindkettő kijött volna belőle. Sajnos az egyik jelölést elnéztem, és ez a keményfa másra lesz majd jó. :-) Legrosszabb esetben szalonnasütéskor fűteni a zsebkohót.
Azért az egyik éket kivágtam, lereszeltem, de nem lettem elégedett vele.
Volt még valahonnét maradt akácléc. Éppen fél centi vastag.
A következő zajongás már róla szólt. Hamar megkaptam a kellő méretet, de a vonalzó teste még nem akarta, amit én. Nem elég széles az első fa. A kamrában többnyire puhafa lécek vannak törött asztalból, innen-onnan.
Aztán beugrott egy szebb darab. Két műanyag bigyó volt belepréselve. Még Sanyi bácsitól kaptam - pár éve elhunyt szomszédunktól. Fogalmam sincs, hogy mire, de ledörgöltem róla a szurkot, és egyéb szennyeződést. Párhuzamos oldalaival meg vagyok elégedve.
Akkor jöhetett kis nasi.
Még sötétedéskor kimetszetem a megfelelő méretet belőle. 200x80x20 mm.
Még hátravonultam a sufnihoz újabb faanyagért. Rábukkantam egy fából készült hosszú csipeszre.
Hohó, hát erre sincs semmi szükségünk. Ebből is kivágtam a lehető leghosszabb négyzetes részt.
Aztán behordtam a szerszámokat a helyükre, mert sötét lett az erkélyen.
Ja, és közben újra visszamászott egy XP egy öreg gépre openofficével, winamppal, két szervízcsomaggal, javaval. Holnap visszakapja a gazdi. Csak most megkérem, tetoválja a fülébe a jelszavát, hogy ne felejtse el, mert vírus nem volt rajta. Vagy legalábbis az online NOD32 nem bukkant rá.
Holnap még egy hatalmas új dologra készülök. Fecskefarkas illesztést csinálni. Ha a próbafiókon sikerül, akkor nem lesz belső vasalat a sörkollektorban. Amit lehet, fából fogok megcsinálni.
Ha nem sikerül, akkor lesz.

2010. július 17., szombat

3 krajcár

A homokban találtam.
A lépcsőnkhöz hozatott sóderkupacban láttam meg a sötétbarna korongot. Inkább éreztem, mint tudtam, hogy pénz lehet.
Először letörölgettem, és megpróbáltam a lapolvasóval képet kapni róla. A legnagyobb felbontásban is négerek az alagútban.
Azóta itt hányódott az asztalon.
Ma vittem fel Nufi számláit a könyvelőprogramba, és amikor egy melléfogásból javítás helyett eldobta a felvitt 40-50 számlát, nagyon csúnyán beszéltem, és kerestem valami egyéb elfoglaltságot.
Ez a fémkarika, és egy radírgumi lett a levezető játék.
Dörgöltem, dörgöltem és nem jött a dzsinn.
Helyette a hármas szám.
A másik oldalon pedig női fejet véltem felfedezni.
Nem nő. 
Itt szebb képet találtam róla. Illetve pár sort I. Ferencről. (1792-1835)

Nem sok. A teljesen ép darabot 1200Ft-ért mérik egy éremgyűjtő oldalon, illetve 1799-es példányát 10000Ft-ért. 
Engem most a még nem köt hozzá semmi. Talán a kíváncsiság. 
Ha a további radírozgatás meghozza az évszámot, akkor elégedett leszek magammal. De vajon megkeresem I Ferenc császárt? Belevisz még egy kis kutakodásba?

2010. július 16., péntek

Mennyi a 250g?

Sziasztok!

Csak egy átverésre akarom felhívni a figyelmeteket.
Ez már a harmadik zacskó, de ennél vette észre Nufi.
A kis filmecske magáért beszél. (Ráadásul kutyafuttában készült, mert a süteményünk nagyon várta a mazsolát.)
Vajon itt csomagolták, vagy a híres arab alkudozó szellem kellett volna, hogy nem elsőre megvenni, hanem leszorítani a kereskedőt az értéknek megfelelő árra?


video