Vallás, megvallás, vallomás, valló más, mást valló

Kinek is van igaza? Kinek van vallása? Ki mit vall?
Nem tudom, milyen vallásosnak lenni. Látom, mert egyre több ilyen embert ismerek. Olvasom, hallgatom a szereplőit, és van, akit csodálok, aztán a fennsőbbrendűségét hirdetőktől elhúzódom. Ez persze a másik oldalon is zavaró.
Mitől több az, aki csak hisz, mint aki ellenőriz mindent?... és fordítva.
Műszaki tanulmányaimban van egy fontos mondat. A mérés egy ismert mennyiséggel történő összehasonlítás.
Ha hibát, rendellenességet keresek, egy ismerthez kell hasonlítanom.
Attila jézus-élményei sem ma kezdődtek, és az ismert élmény szakad fel újra, ha jön bármiféle fellélegzés.
Nufi azt mondta, végre egy igazán pozitív bejegyzés. Ráérzett, amire én nem tudok ráérezni. Ez akár jó, akár rossz, működő program a fejemben.
Vajon valaki beleírta ezt az operációs rendszerembe, vagy úgy fejlődött? Aztán aki beleírta, az ki volt, és őt is írták, vagy ő fejlődött magából?
A gondolatvilágom alapja nem ezen a kérdésen rágódik. Más emberek miatt ez is belekerül a fejembe. Egy röpke gondolatsor. Szubrutin.
A két legfontosabb az önfenntartás és a család. Ez a kettő egyforma súlyú. A családot a saját egészségemmel tudom jól szolgálni. Ha billen az egyensúly, nekik kell engem.
Az egyensúlyokat pedig meg kell őrizni. Annak is, aki hisz, s annak is, aki nem hitre alapozva elemez, hasonlít.
Az már biztos, hogy a hit korábbi tapasztalatokat gyűjteményben ad át papjain keresztül, mint a népmesék szülőkön, nagyszülőkön, könyveken.
De anyanyelvünk bogozása is rávezet titkokra. Kiss Dénest olvasom most, és neki is igazat adok, mint a hívőknek és nemhívőknek egyaránt.
Nem fogok vitázni egyik táborral sem. A vitában mindkét tábor felkészülten torkoll le bárkit, hiszen fontos kérdés, létmeghatározó elemük.
Nekem elég, hogy kapok mindőjüktől valami útravalót a közeli vagy távoli jövőmhöz.
A vallás bennem nagyon közel áll a vallatáshoz. Kényszerhez, mely inkább belülről kell fakadjon, mint kívülről.

Akarom, vagy mégse?

Talán, ha kiírom magamból, megszabadulok tőle. Lehet, hogy még akkor sem. Csitulni látszik, de még bolyong bennem, mint háborús veteránban a kivehetetlen töltény.
Megkeresett egy ember. Házakkal kereskedik, és csak úgy tudná közvetíteni az egyik szomszédom telkét, ha az enyémből is vehetne.
Késő este volt, és végigjártuk a terepet. Nem mondtam én sem nemet, sem igent. Hozza ide a vevőjét, majd meglátjuk.
Idehozta. Épp annyit késett, ami miatt Nufi már nem ért rá. Leléptük, megjegyeztük, és annyit mondtam, hogy sem igent, sem nemet nem jelent, de utánanézek, mennyit és miért.
Pár nap alatt kiböktem egy összeget, amit a bekerülésből kalkuláltam ki. Ezt a házzal együtt és költözéssel, és az itt befektetett alapköltségekből gondoltam ki.
El is maileztem a kereskedőnek, és jeleztem, ez itt soknak számít, de ez alatt nekem nem éri meg.
Jött is a válasz, hogy egy nullával többet írtam. Itt belterületen 270Ft/m2. Ezt a polgármestertől tudja, és rövidesen felkeres.
Azóta persze megírtam, hogy értelmetlen, mert az elnéptelenedő faluból elmenekülők szorult helyzete nekem nem mérvadó. Én ide jöttem életem hátralevő részét leélni, és nem adom oda egy évi tüzelő áráért a kertem kb. 15-20%-át. Van itt még üresen álló ingatlan másnak is.
Azon tipródom, hogy magyarázkodjak-e tovább.
Az a kinézett rész most majdnem üres. Viszont az alma és körtefáim betegek. Egyre-másra száradnak ki. A kérge foszlik le, és bogárjáratok jelzik, sok esély nincs a megmentésükre. A helyükre sem érdemes azonnal csemetéket telepíteni. Tehát az üres rész a lehetséges terep a továbblépésre. De ha a faszállítónk legközelebb is akkora járgánnyal érkezik, nem engedjük be szétdúlni az udvart még egyszer, csak hátul pakolhatja be a tüzelőt markolójával. Onnét fogom felaprítva előre hurcolni. Nem lesz kényelmes, de Nufinak is igaza van. Az udvarunk látványnak is fontos, nem csak élettérnek.
Megkezdődött február is. Azt igértem Nufinak, hogy ehónaptól megkopasztom a beteg fákat, és lesz ami lesz, bár lehet, hogy kegyelemdöfés lesz belőle. Vagy megújulás.
Az üres területen pedig málnás van pár négyzetméter, és az elültetett vadgesztenye fák nem is keltek ki, vagy lekaszáltam tavaly. Esetleg, mint a vackor a 22 kertjében, csak évek múlva dugja ki a hajtását.   A barack megmaradt a kert elején, és a kitört szilvafa mellett meghagyott bozótban már vadszilvát hozott a több kis fa. Itt a kérdés, hogy ritkítsam meg már most, vagy várjak vele.
Amit eddig összegyűjtöttem a jutubis emberektől, aszerint a meghagyásfákat akkor takarították körbe, amikor már a legelő állatok nem tudtak kárt tenni benne.
A 22 kertjében is a szilva és a meggy életképes igazán. Almafa kettő van. Kínnal-keservvel hozott pár gyümölcsöt, de a körte semmit. Ledobta az oltott részt, kár volt az Obiban költeni rá. A két barackból egy, és az is satnya.
Hajlok arra, amit Gyulai Iván mondott, hogy két egyforma növény egymás mellett már monokultúra. Hogy a szilvafák szeretnek csoportosan élni. Az almát pedig nem eladásra szeretném, hanem igazi fává nevelni. Legyen mellette még cseresznye is, a körtéknél meghagytam egy tölgyet is. Fogalmam sincs, honnét került de nem ültetett. A falu legöregebb fája a TSZ udvarán egy kocsányos tölgy. Lárhatta még Árpád leszármazottait erre lovagolni. A Budafokról hozott eperfa nem maradt meg, de van kettő is előnytelen helyen. A kert sarkában, és ráadásul diófa alatt.
Addig is, amíg a kutya kilihegi a játék fáradalmát, a málnásból szedegettem ki a száraz ágakat, és törtem apróra gyújtósnak. A zömét itt a kályha tetején szárítottam tovább, és remekül lehet begyújtani vele, Meg a csicsóka szárral is.
Eltelt itt öt év, és nem érzem magam okosabbnak a földmívelésben, de akarom megtanulni. Akarom, és lehet, hogy ezért olyan lassú. No meg nem is mindent fogadok meg, és a természetes lustaságom is fékez.
Majd csak lesz valahogy. Ha már eddig sem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna. :-)