Amikor a mag jó talajra hullott

 Napok óta hallgatom, és nem tudok betelni vele. Pedig az  hittem, nem fog tetszeni. 

Az ifjabb gitáros, Dveezil Zappa. 

Találtam kétrészes koncertet, ahol apja zenéjét játssza. Nincs hiányérzetem. Pedig hallható a különbség. Megkockáztatom, hogy jobb gitáros, mint az apja. Kimunkáltabb, érettebb, és nem érzem sterilnek. Frank vibrálása nincs benne. Nem saját szerzeménye, bár lehet, hogy csak nem tudom, melyik az. Mint ahogy a Bach család is több tehetséges zeneszerzővel ajándékozott meg minket.

 

Kell most ez a zene. Kell most a belül is sokszor működő zene. 

Olyan jó lenne sok okos megfigyelést leírni, mit hallok ebből az emberből, hiszen nem csak a fia, a köré gyűlt zenészek is jelentik a hozzák azt, amit Frank teremtett. Amiben élt. Ami annyira meggyökerezett bennem.

Nem tudom megfogalmazni, de belül sem tudom tartani. Ülök a billentyű előtt, mint a kutyánk, amikor ránk néz, és látszik benne, hogy ő szeret. A szeme beszédesebb  szavknál, de nekem csak fekete billentyűim vannak.

Béla nélkül a világ

 Pár napja itt hagyott végleg az apósom. Elaludt egy ebéd után, s mire ránéztünk Nufival, hogy kell-e hangoskönyv, vagy filmet tegyünk a DVD-be, folytassa-e az Abigélt, már nem volt válasz. Arca nyugodt volt.

Azóta papírok után kutatunk. Születési anyakönyvi kivonat, házassági... A hivatalokat értesíteni kell. Még a család telefonál, s minden róla szól. 

Tegnap végre kisétáltunk a Szőlőmáj keréknyomán a keresztig, és a hegy másik oldalán vissza. Hármasban a kutyával, aki most nem vett észre szarvast-őzet. Ilyenkor végig pórázon marad, de nem tiltakozik.

Lebontottuk a rámpát, a tolószéket szétszedtem, lemosogattam és felvittem a padlásra. A motoros ágyát lemondtuk, a bérbeadó majd jön érte. 

Elalváskor jönnek még a gondolatok. Például apámmal beszélgettem még Németországban, hogy nem a haláltól fél, csak az odavezető úttól. A halál már megnyugvás. A műtőasztalon érezte, amikor újraélesztették. 

Béla sem kiabált, nem volt görcs az arcán, az öklében. Nem is tudjuk, milyen volt a kilépés az árnyékvilágból. Majd saját tapasztalat lesz.

Nufi végre kialudhatja magát. Nem kell éjjelente 2-3-4 alkalommal felkelni tornáztatni, gyógyszert beadni. 

Most indul az álláskeresés, az élet újabb, más kihívásokat tartogat nekünk.

Meglátjuk.

 

Még egy márciusi kép rólunk.

Hosszú hallgatás után új írás a Feriforma blogon

 Ha Attila száradó fáján nem jelenne meg, mint lehulló levél, talán észre sem veszem. Pedig jó olvasni. Kurta kis szöveg, és egy napig is elkalandozik a fejemben. Máskor is.

Ébredéskor felolvastam Nufinak. Nem találta ki a szerzőt. Talán többször kellett volna e blogból neki felolvasnom korábban is. 

Most, hogy belassult az engem érdeklők billentyűzete, nekem sincs sok kedvem ideönteni a mindennapok összefüggéseiből az egyre kuszább krixkraxot. (Amit nem is én alkottam)  Mintha ismét gyerek lennék, aki a régi rajzos Lúdas Matyi vicclapján minden színes ceruzát kipróbálnék. 

Azok a poénok kétszínűek, felnőtteknek szólnak, ám nekem többféle cerkám van. Nagyobb orrot is tudok rajzolni, és lilát is, nem csak pirosat. Meg a pocakos bácsi trikójára oroszlánfejet.  

Csak már nem vagyok kisgyerek. A pocakos bácsikon télen nem látszik a trikó. Most még az arcukat is rejtegetik. Szemük villanása pillanatnyi. Jobb nekem a kutyám szemébe nézni. Ha megszidom, mert átment a szomszédba, engem jól elkerülve fut egy kört és utána azonnal visszatér a kedvem keresni. Nem érti, hogyha Erzsi néni kertjén nincs már végig kerítés, ő ott miért nem mehet át.  

Hát pedig nem járunk át. A kerítés nem nekünk hullott le.

Boldog új évet kívánok mindenkinek!

 Szeretnék valami jót és szépet írni. Olyat, mint amit a kutyánk szeméből látok. 

Tegnap valamivel küzdöttem itthon, s Nufi sétálni készült vele. Tudom, nagyon szereti a simogatást, a törődést, és leguggoltam megdögönyözni. A jobb válla fölött megint kullancsra bukkantam a bundájában. Nem tudom, mennyire fáj neki a kiszedés, de szabadulni akar, valahányszor a vérszívó területét érintem. Át kell ölelni, lefogni, és közben képen nyal, meg meg akarja szagolni, mit vettem ki belőle. Csalódottan néz, miért megyek el, pedig csak a kályhához megyek a bogarat beledobni.

Ilyen az élet nagyban, vagy kicsiben. Szabadulnánk a kényelmetlenséget okozó élősködőktől, de az élősködőt kiszaggató kéztől, csipesztől is, de megnyaljuk, és kíváncsi szemekkel lessük, tágult orrlyukkal szaglásszuk, és várjuk mikor tér vissza a kutató, masszírozó kéz.