2013. március 23., szombat

Nehéz napok

Hideg van odakinn. Nufi apja kórházba került. Egyre elviselhetetlenebb fájdalmai miatt kihívta az körzeti orvost a párom, és elég nagy a baj.
A lábán lévő foltot a doki fertőzésnek vélte, szakrendelésre írt beutatlót, aztán, hogy Béla kibírja a várakozást, inkább a kórház sürgősségi osztályára kért mentős beszállítást.
Ha mi visszük a sürgősségire, órákat kell várni. Béla már nem tud ülni egyfolytában ennyit.
A doki jószándéka ellenünk fordult. Két órás beszállítási határidőt kért fél hatkor. Tíz óra elmúlt, mire megérkeztek a mentővel. Lemondani nem lehet, hogy majd inkább reggel mert csak az orvos kérhet új beszállítást.
Béla a kínok kínját éli át. Nufi egyre feszültebb. A sírás határán.
Mi arra készültünk, hogyha beviszik, felnyitják a foltot, megnézik mi van benne, kipucolják, és összevarrják. Én készenlétben állok a kocsival, és visszafuvarozom őket.
Hajnali kettőkor jött az SMS, hogy már ne várjak. További vizsgálatok kellenek, mert ez érszűkület. Ő - Nufi - benn marad, és ott alszik. Reggel jön egy érsebész, és mond valamit.
A bennalvás egy kicsit nehézkes. Kapott egy széket, és azon kivárhatta a reggelt.
Aki még nem tudná, mert most került a blogomra, Nufi apja - Béla - három éve szélütést kapott, lebénult, és beszédképtelen. Kiabálni tud, a bal kezével hadonászik, és ennyi kommunikációs eszköze van.
Ráadásul heves vérmérsékletű ember.

Azóta többször voltunk benn nála. A nővérek nehezen viselik, a szobatársa is szenved  csendben. Nufi most épp a templomban próbál másfelé gondolkodni.

Ez van. Majd lesz jobb is.