2011. november 23., szerda

Küzdelmek és csendek

 Tudom, hogy a harcművészetekben a kiabálás rásegít győzelemre, mert megrémíti a támadottat.
Hm. Az egereim nem akkor csipognak, amikor a menekülésre alkalmas(nak tűnő) réseket feszegetik.
Lehet, hogy inkább rájuk hasonlítok?

Sok-sok megkezdett munkámat most megfejeltem egy műszerépítéssel. Találtam egy olyan kütyüt, ami megtetszett, s fél év után újra átgondolva, még mindig úgy éreztem, nem élhetek nélküle.
A műszer egységcsomagként rendelhető dr. Le Hung honlapján. Ő fejlesztette, és árulja is.
A srác - egyidős velem - pontos, gyors, és segítőkész. Amiben elakadtam, perceken belül válaszolt a kérdéseimre. Akinek ez nem mond sokat, annak még egy link a fényképeire. Csodálom azt a rendet, amit ez az ember áraszt magából.
Most a dobozolásnál tartok. Ez a legnehezebb. Ami a legegyszerűbbnek tűnik, azt majd én fogom elbonyolítani.
Utoljára éppen a tápcsatlakozó fogott meg. (ahol bedugom a műszerbe a 9V-ot) A motoros csavarhúzó töltője épp jó volna, de nincs itthon csak panelre forraszható aljzatom. Kínomban felgyötörtem egy tuchel aljzatot, de ez azzal jár, hogy le kell vágni a töltő végét. Oda meg kell dugó.
Megsúgom, más lesz a megoldás. Kivettem egy kismagnóból a 6V-os trafót, és az kap két diódát, egy kondit meg ... még egy dobozt.
De ma estére ennek - már tegnap is így gondoltam - menni kell. Ha törik, ha szakad, a cigány gyerekek potyognak az égből, ma este munkára fogom.
UFF én beszéltem.

2011. november 3., csütörtök

Egy kis vörös a régi világból

"Vörös, mint ökör." Ezt mondta mindig, ha megkérdezték, miként kell ejteni a nevét. Szép hosszú életet élt a bácsi, és ma reggel lekaptam egy kötetét a polcról, s felolvastam belőle ezt  a verset Nufinak.



ÜNNEPÉLYES SZÓNOKLAT

Jelenlevő vagy Ész! kecses veréb-patán a
por pillanatai szökdelnek sötét
menny-gömbön, míg a szík pazar őrületét
beékelt válladon tartod, nincs oly Purána

s igyekvő Appendix mely ne téged imádna:
hová tetted szurdok-léted tüzét s jegét?
Ahány székfoglaló, rád nyomja székletét,
s dölyföd nagyobb semhogy légynek csapkodj utána.

A bölcs Együgyűség az alapban ragyog,
meg nem rendíthető. Ám eszükkel hasukban
és míg az embertől örökölt fél-szavuk van,

a felszín bársonyát szétrágják a molyok;
hála nekik: agyunk nem villámba-veszendő,
csak rajtad elfoszló meghitt nagypapa-kendő.


Semmi tudatosság. Éppen itt nyílt ki. Elemezni sem fogom. Azt mindenki észreveszi, hogy szonett, a többi pedig olvasófüggő. Nem vagyok én pap (irodalomtörténész) aki magyarázhatja a bibliát (mondanivalót).
Nekem mond valamit. Ettől én csak több lehetek.
Látványos?
Milyen tudás látványos?
A tudás nem érték, csak közös nyelv a hasonló érdeklődésűek között. Ha jól tudom, Taróczy Balázs doktori disszertációt írt az első adogatásról. Nekem már az is felismerés volt, hogy az adogatást meg lehet büntetlenül ismételni, ha nem sikerül elsőre.
De mondok érdekesebbet.
Amikor kitakarítom az egereket, új papírok, tereptárgyak kerülnek be a tiszta terráriumukba. Hosszú ideig csak szaladgálnak keresztül-kasul. Minden útvonalat rögzítenek a fejükben, s nem figyelnek rám. Nem is létezik a dobozon kívüli világ. Be kell magolni a menekülési útvonalakat, meg kell változtatni a fölösleges akadályok helyét. Almot kell építeni. A tanulás magányos feladat.
Egyegy jól sikerült házikó, vagy mászóka pedig állandó megfigyelőhellyé alakul, és onnét lehet jelezni, hogy szemmel tartanak. Ők is élik az életemet.
Én is tudom, hogy ha a dió rágása jön, már megvan a térképük. A kaja már a biztonságérzet egy fokát jelenti.
Estére pedig elül a megvzavartatás izgalma, és lóbálják az orrukat, követelik a vacsorát.
Ha hangosan nyikorog a mókuskerék, már közös tudásunk, egyezményes jel köztünk. Jól vannak. Jöhet a vacsi.
A szarocskát (kukorica chips) egyenként adom a kezükbe-szájukba, akkor nincs szónoklat.
Különben sipítva kívánnak jó étvágyat egymásnak, s hogy ne zavarja hangos rágással a szónoklatot, ki is veszik az épp fejét tömő egérből a rágni valót.
A szónoklatnak is két oldala van.
Van aki szónokol, és aki szenvedi.
:-)

2011. november 2., szerda

Néha nagyon akarok írni

... aztán lefogom a saját kezem. Biztosan megsértenék valakit.
Néha nagyon el akarom mondani valakinek, hogy...
aztán befogom a csőröm, mert bántanék a szavaimmal.
Áldozat?
Nem.
A következő percben más más szögből látom, és nem kell minden pillanatnak robbanni.
Tegnap voltunk az erzsébeti temetőben, Nufi vitt virágot az anyja sírjára.
Mi is ebben a rossz?
Semmi. Csak az aggódás.
Nem szeretem a tömeget. Illetve ez sem igaz, de autóval bemenni a sétáló tömegbe nagyon nem jó, bár semmi különös.
Amikor Nufi említette, akkor még azon járattam az agyam, hogy hová parkoljam majt a Hondát. Nagyon lapos építésű autó - hamar leér a kipufogó, szakad a gumirögzítője, stb.-, és a hátsó bejáratnál földútra lehet parkolni. De az is lehet, hogy elfoglalják az árusok.
Nem így történt. Nufi úgy döntött, hogy be is megyünk autóval. Majd megállunk a sír közelében, és Bélát nem kell ki-be cibálni.
A bejárathoz vezető utat ellepték a gyalogosok, és tábla tiltotta a behajtást az utcába.
Bementem. (1. görcs)
A bejárathoz közel már tényleg az 1-es sebesség is túl gyors volt, és két rendőr továbbot mutogatott, viszont udvariasan felvilágosított, hogy hátrébb van autós bejárat. Ott beengednek majd.
Ezután a sűrű tömegen keresztül vissza kellett araszolni a bejárathoz belül, mert onnét megközelíthető a sír.
Érdekes módon, odabenn már elmúlt a görcsöm. Már csak a sétáló emberekre kellett odafigyelni, kitérni a többi autó elől.
Nufi hamar végzett.
A kiutat már rövidebb ösvényen tettem meg. Érzésből haladtam a kapu felé, és nem a legsűrűbb tömegen.
Most örülök, hogy nem ellenkeztem a temetőlátogatás ellen. Egyszerűen nem szabad előre feldolgozni az agyamban, miért ne. Egyszerűen kell felfogni, mint egy fogorvos-látogatást. Ott bele fognak nyúlni a számba, és rángatják majd a fejemet, meg több dolog nem jó, de nem előre bosszantani magamat. Elég ott, és addig tűrni, amíg aga a tevékenység tart.
Tervek!
A tervezés egy értelmetlen előrágása a soha meg nem valósuló valóságnak.
Nem tervekre van szükség, hanem a pillanat adta feladatok végrehajtására.
Attila is tervezett mindenfélét, és mi valósult meg? Az, amibe belefogott.
A villanyát is azért kötik be, mer szakemberre bízta, aki megcsinálja. A hatóság pedig a szakembernek nem mond olyat, hogy nem bírja el a hálózat, meg egyéb baromságot.
Persze, hogy az isten segíti, ha dolgozik, s a munkás embert bízza meg munkával.
Nekem is hiába mondja Nufi, hogy majd megyünk a temetőbe. Nekem azt kell mondani, hogy álljak ki a kocsival, beültetjük Bélát, és indulunk. Ott a kapuban pedig megkérjük a portást, hogy engedjen be.
Nem előre, hanem ott.
Hát ez a két világ él egymás mellett.
Bennem a félelem, mert én tudom, hogy a terveim sohasem lesznek valósággá, de a munkám igen, s ő, aki mindent előre kidolgoz.