Egy kis vörös a régi világból

"Vörös, mint ökör." Ezt mondta mindig, ha megkérdezték, miként kell ejteni a nevét. Szép hosszú életet élt a bácsi, és ma reggel lekaptam egy kötetét a polcról, s felolvastam belőle ezt  a verset Nufinak.

ÜNNEPÉLYES SZÓNOKLAT

Jelenlevő vagy Ész! kecses veréb-patán a
por pillanatai szökdelnek sötét
menny-gömbön, míg a szík pazar őrületét
beékelt válladon tartod, nincs oly Purána

s igyekvő Appendix mely ne téged imádna:
hová tetted szurdok-léted tüzét s jegét?
Ahány székfoglaló, rád nyomja székletét,
s dölyföd nagyobb semhogy légynek csapkodj utána.

A bölcs Együgyűség az alapban ragyog,
meg nem rendíthető. Ám eszükkel hasukban
és míg az embertől örökölt fél-szavuk van,

a felszín bársonyát szétrágják a molyok;
hála nekik: agyunk nem villámba-veszendő,
csak rajtad elfoszló meghitt nagypapa-kendő.


Semmi tudatosság. Éppen itt nyílt ki. Elemezni sem fogom. Azt mindenki észreveszi, hogy szonett, a többi pedig olvasófüggő. Nem vagyok én pap (irodalomtörténész) aki magyarázhatja a bibliát (mondanivalót).
Nekem mond valamit. Ettől én csak több lehetek.
Látványos?
Milyen tudás látványos?
A tudás nem érték, csak közös nyelv a hasonló érdeklődésűek között. Ha jól tudom, Taróczy Balázs doktori disszertációt írt az első adogatásról. Nekem már az is felismerés volt, hogy az adogatást meg lehet büntetlenül ismételni, ha nem sikerül elsőre.
De mondok érdekesebbet.
Amikor kitakarítom az egereket, új papírok, tereptárgyak kerülnek be a tiszta terráriumukba. Hosszú ideig csak szaladgálnak keresztül-kasul. Minden útvonalat rögzítenek a fejükben, s nem figyelnek rám. Nem is létezik a dobozon kívüli világ. Be kell magolni a menekülési útvonalakat, meg kell változtatni a fölösleges akadályok helyét. Almot kell építeni. A tanulás magányos feladat.
Egyegy jól sikerült házikó, vagy mászóka pedig állandó megfigyelőhellyé alakul, és onnét lehet jelezni, hogy szemmel tartanak. Ők is élik az életemet.
Én is tudom, hogy ha a dió rágása jön, már megvan a térképük. A kaja már a biztonságérzet egy fokát jelenti.
Estére pedig elül a megvzavartatás izgalma, és lóbálják az orrukat, követelik a vacsorát.
Ha hangosan nyikorog a mókuskerék, már közös tudásunk, egyezményes jel köztünk. Jól vannak. Jöhet a vacsi.
A szarocskát (kukorica chips) egyenként adom a kezükbe-szájukba, akkor nincs szónoklat.
Különben sipítva kívánnak jó étvágyat egymásnak, s hogy ne zavarja hangos rágással a szónoklatot, ki is veszik az épp fejét tömő egérből a rágni valót.
A szónoklatnak is két oldala van.
Van aki szónokol, és aki szenvedi.
:-)