2011. február 28., hétfő

Most magánzárka

Nálunk mostanában zűrök vannak.
Szüribaba, és Fater is összeveszett, pedig már ha öt évet kibírtak együtt, nem vártam a harcot.
Több, mint egy hétig külön dobozban éltek, most pedig felhoztam a törött akváriumot, mert azt meg tudom osztani, és mégis összeereszthetem őket.
A falon a réseken látják is egymás, meg érzik egymás szagát, és kaparják-rágják a falat, de nem tudnak kárt tenni egymásban.
Nagy összeborulás azért nincs.
A néger a legtávolabbi sarokba rendezte nyoszolyáját, Szüribabánk húzódott csak a (berlini) fal tövébe.
Ő most is húzza lóbőrt, azért nem látszik.

Csaba bűnhődik

Csaba női szerepet kapott a zárkában.
Ő, aki nehéz súlyú sakkozónak simán beillett volna, itt a többiek után takarított, rendet rakott, térdelt a zárka legerősebb tagja előtt, és az örömet szerzett neki.
Ha utána hányni ment, csak röhögtek rajta. Az egyetlen igazi szórakozása az alvás volt, bár nagyon kevésnek érezte.
Időnként kihallgatásra vitték, vagy orvoshoz. Tárgyalást emlegettek, majd egyszer csak kiengedték házi őrizetbe, mert letelt az idő.
Fel sem fogta, hogy újra a maga ura.
Otthon a levélszekrényből ömlöttek a számlák, a felszólítások, anyja levelei.
A bankkártyáját a bank zárolta. A munkahelyéről elbocsátották, és még jelentkezési kötelezettséget is előírtak az utca végén a rendőrőrsön.
A villanyt még nem kapcsolták ki, de a lakásban dermesztő hideg fogadta, és rendetlenség.
A hónapok alatt fotelban pihenő ruhákból több penészedni kezdett.
Csaba válogatás nélkül tolta be a mosógép ablakán, és az Ultraderm kiszáradt karikájából jókora darabot tört és gyömöszölt be a rongyai közé. 90°C.
A mosógép előtt ülve figyelte a forgást, a habzást, és elaludt a maradék szennyes halmon a fürdőszoba kövezetén.
Csöngetésre ébredt.
Rendőrök jöttek ellenőrizni.
A konyhában pár szót váltottak vele, majd magára hagyták.
Csaba bedugta a rég lemerült telefonját, lemosta az konyhaasztalt, a számítógép helyét, és kinyitott minden ablakot. Odakinn már melegebb volt, mint a lakásban.
Hangos pittyegés jelezte, hogy SMS érkezett.

KIHERÉLLEK, TE ROHADÉK!

Ebből az üzenetből jött legalább tíz. Értesítést kapott, hogy az egyenlege 300Ft alá csökkent,
Törölgette a fölöslegeseket, és csak olyan tevékenységbe fogott, amihez nem kellett gondolkodni.
Kiteregetett, második adagot tömött a gépbe.
Beállt a tükör elé, és kopaszra borotválta a fejét. Minden szőrt eltávolított magáról. Még a bőrét is legszívesebben lehúzta volna, hogy mint a kígyók megújulhasson.

2011. február 26., szombat

A nyelvtanulásról

Ma reggel a kádban pancsolva jutott eszembe egy meghatározó élmény a nyelvtanulásról.
Nekem apanyelvem a német. Vagyis apámmal kevés időt töltöttem, de ha meglátogattam, az Németországot jelentette anno. Ami kevés rámragadt, az többnyire miatta volt.
Stuttgart öregvárosában lakott sokáig a Mozart utcán. A vécében pedig szemmagasságban az ajtóra felragasztva egy karikatúra.
"Bitte Bürste benutzen!"
Ez ugye annyit jelent, hogy kérem a kefét használni.
A felirat alatt pedig magyarázatként kézzel rajzolt figurák.
Az elsőn egy fickó a tükör előtt fésüli a haját.
Mellette a felirat: Falsch!
Hamis. Tehát nem ezt ajánlják
A következő kép egy urat ábrázolt, aki előre hajol, és a kefével a saját fenekét kotorja.
Fast richtig! (Majdnem helyes, majdnem jó)
A harmadik képen pedig egy professzori komolyságú úriember a porcelánban húzogatja a szerszámot.
Richtig! (Pontos)
Ezeket a szavakat viszonylag könnyen beitta a fejem.
De volt apámnak egy módszere.
Azt állította, hogy idegennyelvet az ember igazán csak az ágyban képes megtanulni.
Teljesen igazat adok neki. Ez is alkalmas megoldásnak bizonyult.
NDK-ban jártam egy lánnyal. "Szerelmes voltam, akár egy ágyú." - jellemeztem akkor magam, bár ágyúszerelemről korábban nem olvastam, sőt azóta sem sikerült semmilyen művészeti alkotásban rábukkanni.
Esti vacsoránk után a szüleivel ücsörögtünk , és 'beszélgettünk'. Sokszor elhangzott a pupe szó. (Die Puppe)
Mikor végre magunkra maradtunk meg mertem kérdezni, hogy mi az a pupe.
A kisasszony kézen fogva az ágyhoz vezetett, és felemelte.
Az ágyneműtartó tele volt babával.
Ez a szó is könnyen ragadt meg az agyamban.
Miért?
Talán, mert sokkal fiatalabb voltam.

2011. február 25., péntek

Szerszámokról szól az ének

Vannak szerszámok, amelyek egy életre szólnak.
Néha úgy érzem, nekem mind olyan. Aztán kivesznek a használatból, és hosszan pihennek, majd újra előkerülnek, és már nem is olyan fontosak. Nem is olyan szépek, vagy jók, mert van jobb.
Amikor középiskolába kerültem, a fémipari alapképzést megkaptuk a tanműhelyben. Reszeltünk, fűrészeltünk, csiszoltunk.
Emlékszem, hogy egy elsős gyakorlatunk késő délutánra esett, és új satukat kapott az iskola. Mi - tanulók - cseréltük ki, ezért belenyúlt az éjszakába. Sötétben vergődtünk haza. Még a munkaköpenynek is olajszaga volt, és nem voltam én ilyen mocskos dolgokhoz szokva.
A tanárunk lediktálta, mi mindenre lesz szükségünk a későbbiekben. Miket kell még venni.
Az egyik ilyen szerszám a tolómérő volt.
Anyukám kétségbeesetten kergette a rokonokat, kinek van ilyen vacka, de nem volt a családban, vagy legalábbis elérhető helyen nem. Még apámmal is beszélt Németországban. Telefonon, vagy levélben, arra már nem emlékszem. Neki sem volt.
Mindegy, ha kell, akkor kell. A BÁÉV-nél dolgozott könyvelőként. Ott is körbeszalajtotta a hírt, nekem tolómérő kell. Sikerült is valami leselejtezett nagy bazi mérőeszközt felhajtani.
Én megéreztem, hogy ez elég ciki lesz. Nem voltam egy lakatos család hetedik generációs tagja, akinek műszerolaj folyik az ereiben, de volt annyi gerincem, hogy ha röhögnek, rátettem egy lapáttal. Az enyém NAGYOBB.
Láng Géza bácsi kifejezetten nehezen viselte, hogy még balkezes is vagyok, ráadásul nekem kettőt adott a jóisten, azért a mérési gyakorlaton addig olvasgattam le az értékeket, hogy meglett belőle a négyes osztályzat.
Karácsonykor pedig csomag jött Németországból.
Kicsi, kézbevaló, lapos tolómérővel. Mi sublernek szólítottuk, ma már biztosan Sch-val kezdeném. Fekete-átlátszó műanyag burokban volt a jószág, és a hátlapján matricán még a Mertikus ISO és a Withworth menetek összehasonlító táblázata is rajta volt.
Azt nem mondom, hogy nagyon irigykedtek rám, de azért megcsodálták az osztálytárasaim.
Ez a szerszám azóta is ott van a kezem ügyében, bár ma már orosz tokot kapott. Nem véstem vele acélt - bejelöléskor - nem használtam kalapácsnak. Semmi gonosz dolgot nem követtem el ellene. Még kölcsön sem adtam senkinek.
Ma viszont engedtem a kísértésnek, és az Aldi polcáról leemeltem egy digitális tolómérőt. Német termék. A papírja szerint a Ruhr vidékről származik, és három éve garit adnak rá.
Sokkal könnyebb leolvasni a műhely neonfényében, mint a csíkok között bogarászni.
Vajon melyiket fogom eztán többször előkapni?

2011. február 24., csütörtök

2011. február 23., szerda

gyötrődés

Kati egy hét után ment újra iskolába.
Most olyan érdekes lett. A tanárok első nap úgy hagyták békén, hogy nem kellett felelni, de mégis állandóan szem előtt maradt.
Erzsi, a padtársa a kezeit bámulta, a tarkóján Jenifer tekintete nyomta. Tudta, hogy a mögötte ülő lány nem az órára figyel. A tollpattogtatásából  kiérezte. Félelmetes, és izgató, hogy mindenki meg akarta tudni, mi történt, de ki-ki a maga módján.
A legszörnyűbb mégis az volt, hogy mennyire hiányzott a chat.
Borzadt, irtózott attól az ápolatlan vadállattól, és hiányzott a képernyője.
Iskolatársai már rég  túl voltak az elsőn, ő pedig most is melléfogott. Most sem járhatott emelt fővel, most is csak lúzer maradt. Rajta röhög mindenki.
Nem vette észre, hogy egy vén palival levelezik.
A szüneteket a vécében töltötte el, vagy elbújt a könyvtárban, és iskola után elsőnek rohant ki a tanteremből. Az aulában az ebédlő felé tóduló negyedikesek között jutott végre a szabad levegőre, és táskáját magához szorítva futott a 14-es buszig.
Haza akart jutni.
Ez nem neki való. Nem akar iskolába járni, és nem akar többet számítógépet. Utálja a festékszagot az anyjánál, és a katonás rendet az apjánál.
A nagyanyja már napok óta csak alszik a kórházban. Meg sem ismerte pénteken látogatáskor.
Miért, hogy az egyetlen, akinek végre pont ő kellett egy ilyen vén faszi?
A házuk előtt felakasztotta a táskáját a poroló kiálló csövére, és felült rá, mint általánosban. Jani és Gyula most nem volt ott. A poroló pedig hideg volt.
Semmi sem olyan, mint régen.

A járda másik oldalán a ház falának dűlve három koszos munkásruhás alak ebédelt. Sör, nagy papíron kenyér, meg kolbászok között matattak, és az egyik hangosan röhögött.
Katinak az tűnt fel, hogy a neki hátat fordító fickó a késével felé bökött, és nyihogva nevetett.
Ezek rajta nevetnek.
Aztán a legfiatalabbról lekapták a sapkát, és Kati felé hajintotta az egyik.
Erre a fiú hanyattlökte a késest, és elindult a sapkájáért.
Amint közelebb ért, Kati látta, hogy a suhanc zavarban van. Felvette a sapkát, biccentett, és ujjával az agyát fúrva jelezte, hogy ezek tök hülyék, aztán gondolt egyet, és a zsebéből kihúzott egy körtét, majd odadobta a lánynak. Tétován még egy puszit lehelt a kezére, és feléfújta, majd visszament a többiekhez.
Kati elkapta a körtét. Ha a srác nem fordul el, akkor biztosan visszadobja, de így bambult még egy kicsit. Épp csak annyira, hogy megbillent egyensúlyát vissza kellett kalimpálnia lábával.
Na, most mi lesz?
A másik két munkás bámult rá, a kölyökarcú pedig nem. Az bement a szomszéd ház lépcsőházába a pince irányába.
Kati leugrott a porolóról, és táskáját ottfelejtve berohant a házukba.
A liftben tűnt fel, hogy hiányzik valami.
 - Ügyes vagy, Katám! - fordult volna vissza, de rohadt ciki az egész.
Gyalog ment le a negyedikről, addig talán a két másik is eltűnik.
A kapuban meg a kölyökképű állt a csengőlistát olvasva a kaputelefonról. A táska a kezében. Vigyorogva adta a kezébe.
 - Máskor hová csengessek, amikor táskát találok?
Kati szép piros lett. Kikapta a holmit a kezéből, aztán annyit motyogott
 - Nem szoktam mindig otthagyni. - és felrohant a lépcsőn, de a porolóerkélyről még utánakiabált, hogy - Azért köszi!

2011. február 22., kedd

Nem kihallgatás


- Őrnagy úr, a kettesben a gyanúsított. Itt a diktafon is. Megjavították. Jani azt üzeni, hogy figyeljen rá jobban. Ha az elem nem megy be úgy, akkor oka van. Meg kell fordítani, vagy odaadni annak, aki bele tudja tenni!
  • Megyek máris.
    Béla megkavarta a kávét a falapáttal, majd úgy hajtotta fel, mint alkoholista a felest. Megvárta, amíg a maró érzés beindult a gyomrában.
    A kettesben ott ült Csaba
  • Szervusz Ábel! .. vagy Káin jobb lenne?
A férfi meg sem fordult. Megtapogatta a kötést a fején és sóhajtott egyet.
  • Már Te is kezded?
  • Én is? Mit?
    Béla megkerülte a szobát, és leült az asztal túloldalán az ablak elé.
  • Szia!
  • Heló!
  • Tudod, hogy most nagy kulimászba léptél?
Csaba rágott valamit. Kiköpte a tenyerébe, és úgy morzsolgatta tovább.
  • Mennyit kaphatok?
  • Bakker, az nem is érdekel, hogy mi lett a kiscsajjal?
  • Súlyos testi sértésért feljelentem.
  • Örülök, hogy van humorod. De a nyomozást átadom másnak. Illetve már átadtam, csak a lány miatt jöttem ide.
  • Gondoltam. Te sem változol. Azon kívül, hogy elsőnek értél fel mindig kötélmászásban, sok sikerélményed régen sem volt.
    Béla kihúzta a zsebéből a szerkentyűt.
  • Én most felveszem a beszélgetésünket. Ez fegyelmez mindkettőnket.
  • Oké.
  • A kislány találkozni akar veled.
  • Emőke?
  • Ja, aki neked Emőke.
  • Visszavonja a feljelentést?
  • Ne reménykedj! Ennek az eljárásnak ára van. Tetten értek, rendőrök, orvosok dolgoztak érted, szerinted ezt ki fogja kifizetni?
  • Erre tartjuk az államot. Te is fizetsz adót.
  • Még csak 16 éves. Nem 18.
  • Nekem azt írta, hogy elmúlt 18. Nem kértem személyit.
  • Elolvastam a chatlogot.
  • Akkor tudod, hogy semmi sem fehér vagy fekete.
  • Tudod, hogy miért akar veled találkozni?
    Csaba a körmét kezdte piszkálni.
  • Talán rájött, hogy ő kezdte.
    Béla kikapcsolta a diktafont, és a beszélgetés ingerült szócsatára váltott. A két ember pedig szembesült újra a ténnyel, hogy Csabának nem lehet segíteni. Valamiért régen sem voltak barátok.

Kati levele

Kedves Béla bácsi!

Tudom, hogy tegeződünk, de nem tudom, hogy szólítsalak. A keresztnevedet megjegyeztem, mert nagyapát is Bélának hívják, csak nem szereti.
Apa notebookjáról írok, mert elvitték a gépemet, és anyáéknál festés van, és most itt vagyok apunál. Anyuék meg elváltak, és nem is tudom, mit kell még elmondani.
Mindegy, mi járunk a Béni atyához misére. Ha nem apás a hétvégénk van, akkor nagymama elvisz.
Tudom, hogy a Béni atya is arra van kiképezve, hogy segítsen, csak még nem szoktam meg, Otthon nem nevelnek vallásosan.
Biztosan összevissza beszélek- írok – de oda akarok kilyukadni, hogy a II. Pál pápát lelőtték, és amikor meggyógyult, akkor bement a börtönbe a gyilkoshoz, és megbocsátott neki.
Anyunak nem is mertem megmondani, csak apának, ő meg egyszerűen lehülyézett, de nagymama biztos azt mondta volna, hogy keresselek meg. Ő most kórházban van. Vele nem tudtam megbeszélni.
Ábel meg leírta már, hogy ő nem tizenéves, de akkor is találkozni akar velem, és biztosan elolvasod a csetelésünket, és abból úgyis kiderül, meg amikor találkoztam Ábellel, akkor kiderült volna minden.
Az az igazság, hogy hazudtam. Nem abban hazudtam, hogy meg akart erőszakolni, mert azt meg akarta csinálni, csak abban, hogy nem tudtam, hogy ő már öreg hozzám.
Kíváncsi voltam rá.
Odaírta, hogy csúnya, és azt is, hogy az apám lehetne.
Nem is ott találkoztunk, ahol nekem esett, hanem a lámpánál. Ott, a nagy parkoló mellett a lámpa alatt volt a randi.
Sokáig beszélgettünk, és nagyon fáztam.
Ő rám terítette a pulóverét, és ő még jobban fázott, és a vége az lett, hogy mondta, hogy fussunk egyet.
S fejére dobtam a pulóverét, és szaladtam előtte. Úgy lihegett, mink aki nem kap levegőt, és folyton lemaradt, de jött utánam hősiesen. Aztán mikor végleg lemaradt, akkor mentem vissza hozzá.
Ott fogta az oldalát a fűzfa alatt, és gőzölgött a feje.
Tett egy mozdulatot, amitől azt hittem, hogy elesik.
Kitartottam a kezem, de ő ezt közeledésnek ítélte.
Szóval valahogy így...

Most megyek, mert apa hív vacsorázni.
Tessék mihamarabb válaszolni!

Kati!

Tovvábbgondoltam Joe bácsi történetét


http://meggyesj.blogspot.com/2011/02/aldozatokka-valva.html


A kislány pedig egy héten keresztül elolvasta az összes róluk szóló újságcikket. A gépet a rendőrség vitte el. Nem volt világháló.
A tévében a lengyel pápáról szóló filmet újra vetítették, és ez a tizenhat éves kamasz felül emelkedett mindenen.
A vizsgálódó rendőrökhöz fogok menni. - mondta anyjának, és farmerben, festék nélkül, szürke egérnek öltözve megkereste a nyomozót.
  • Én vagyok az a lány, akit meg akartak erőszakolni. Szabó Katalin.
  • Cser Béla. Tessék, vallomást akarsz tenni?
  • Találkozni akarok azzal az emberrel.
    A nyomozó nem árulta el a meglepetését, de visszakérdezett
  • Az elkövetővel?
  • Igen.
    Az egyenruhást a rendőrség előtti parkolóban csípte el, és esethez sietett volna. Szívesen lerázná ezt a majdnem nőt, meg zavarta is, hogy nincs ideje.
  • Jobb dolgod nincs?
  • Meg akarok bocsátani neki!
  • De ettől még elítélik. Bíróság elé fog állni, és megbüntetik.
  • Tudom.
    Béla zsebébe nyúlt a cigarettás dobozért, aztán eszébe jutott, hogy ki tudja, milyen törvényt hoztak megint, inkább a pisztáciás zacskót húzta elő.
  • Vegyél! - nyújtotta a lány felé a zörgő zacskót!
    Szabály-nem szabály, maga mellé ültette a kocsiba a kisasszonyt, és elgurult vele a piachoz.
  • Itt veszünk ebédet, és közben elmondod, honnét jött ez az ötlet.
  • Semmi különös, a pápa megbocsátott a gyilkosának. Bement hozzá a börtönbe.
  • De ez Magyarország, és ez az ember még vizsgálati fogságban van. A börtönbe már biztosan be fognak engedni, de most még nem találkozhatsz vele.
    Vett két debreceni párost agyonhigított folyós mustárral, és négy szelet kenyeret.
  • Remélem, nem vagy vega! Neked is hoztam.
    Kati nem rajongott a sok kenyérért, de ez a friss fehér foszlós jól esett. A kolbász is eltűnt a gyomrukban. Evés közben pedig mindketten hallgattak.
  • Ez tényleg annyira abszurd!
  • A megbocsátás?
  • Azt megtanítják, inkább az, hogy találkozni akarsz vele.
    Kati megállt a posta épülete mellett. Nekidűlt, és lehunyt szemmel szólalt meg.
  • Szar lesz.
  • Az nem kifejezés. Te még kiskorú vagy, és …
  • Ez nem érdekel. Nagyanyám apámmal már terhes volt az én koromban.
  • Én ezt nem fogom neked elintézni.
  • Pedig azt akarom, hogy ott tessék lenni.
    Béla rendőrből visszavedlett emberré.
  • Ezt a teccikelést abbahagynád? Most nem munkában vagyok. Illetve ebédidőt tartok.
  • Tegezzem?
  • Ha nem nagy teher. Én is azonnal letegeztelek.
  • Az más.

    Bélának két helyszín volt aznapra. Dunaparti erőszak és egy vizihulla. Elbúcsúzott Katitól, de adott e-mail címet. Írjon neki a lány, és nem igérte, hogy azonnal válaszol.
    - Akkor remélhetek? - nézett fel dőlt helyzetébél a középkorú férfira a lány.
    - Nem igérek semmit, csak hogy a leveledre válaszolok. Meg azt is hozzáteszem, hogy a lányom is olvassa a leveleim. Ő szokott szólni, ha valami fontos.
    Kati ránézett az e-mail címre.
     - Azt hiszem, ismerem. Balettos. Láttuk az iskolával.
    Béla kocsiba ült, és hiába köszörült. Az autó nem indult. Ki kellett hívni a legközelebbi járőrt, hogy betolják a Skodát.
    Kati pedig ott mosolygott a postán túlról, és megkönnyebbült egy kicsit. 

2011. február 21., hétfő

Tövismadár

Szeretem ezt a filmet.
Talán, mert olyan szépek a szereplők. Talán, mert az emberi gondolkodás - vagy legyen személyesebb - a saját gátjainkról szól.
Bolond az a pap, aki eldobja azt a szép lányt, akit felnevelt? Felépített egy gátat magának, és annak a két oldalára rendezi a világát.
Értem is, meg nem is.
Vajon hányszor csap át az én hullámom a magam építette gáton? Gátszakadás, amikor a kávéhoz nyúlok?
Napokra teszem félre a hetekig-hónapokig őrizhető akareterőm apró homokvárait.
Betúrom a semmibe, hogy újat építhessek.
Felemelem a gátat, hogy átzúduljon minden ezekre a homokvárkra.
Afilm egy következetes emberről szól, amilyen én sohasem leszek.
Ha megtartom a kávémentességet, akkor sem vagyok szűz. Ha nem tartom meg, akkor is visszatérek a szenvedések árán is a hiány állapotába.
Ha akkor nem engedem be,amikor még jó volt, ma nem kellene gát,amikor már árt.
De vajon csak ez a gát elegendő feszültségforrás a többi helyettesítésére?
A nagy felfedezések olyan emberek fejében születtek, akik rákattantak egy másnak fel nem tűnő semmiségre.
Ha pénzt hozott, akkor felfedező lett, ha vitt, akkor rögeszmés a honpolgár.
Tehát ha ezekre a címekre nem vágyom, akkor ki kell billenteni onnét a kávét.
Jöjjön az alkohol?
Az nem pörget. Lassít, altat, pedig én az agyamat szeretném használni, és egyébként is az volt a legtermékenyebb időszakom, amikor izgatószer nélkül használtam adottságaimat. Vagy lehet, hogy nem is volt ilyen időszak?
A bringázás Nufit nagyon  igénybe veszi.
Sokszor meséli, hogyha sík terepen kell menni, akkor elmegy, de amint emelkedő is van, az már nem jó neki.
Én Miskolcon dombok között kerekeztem kezdetben, és a legtöbbet itt Budafokon is, és megszoktam, hogy lendület-pihenés-lassítás-gyorsítás kell a haládás jó üteméhez. Csak a megállás haszontalan, mert újra beinduni... az halál.
De a kávé is a mozgást helyettesíti. A mozgás nélkül is felpörget.
Ki tudja hanyadik körömet futom a gátjaim körül. Hol az egyik oldalon futok, hol a másikon vánszorgok.
Vajon az árt jobban, amikor  építem a gátat, vagy amikor egyik vagy másik oldalán vagyok?

2011. február 19., szombat

Újabb látogató

Úgy tíz éve volt kollégám, aki bekukkantott hozzám. Józsi.
(Ez a valódi neve, a vezetéknevét nem írom ki.)
Saját öregedésem derül ki, hogy rajtuk mekkora változást fedezek fel, de akkor is ők öregednek, nem én. :-)
Józsi egy notebookjához vett DVD írót, és valaki nem tudta beilleszteni a gépébe a meghajtót.
Bár telefonon egyeztettünk, nem fogtam fel, hogy hordozható gépről van szó, de biztattam, hozza csak el, majd ha megnéztem, mondok róla véleményt. Érdemes-e, vagy nem foglalkozni vele.
A SATA írók már eluralkodtak, és ha régebbi alaplapja van, akkor esetleg berakunk egy kártyát, és az majd illeszti. - gondoltam én, de akkor még asztali számítógép járt a fejemben.
Szóval a postás-járás időpontjában csengetett, Nufi azonnal rám nézett, vegyem én át. (Mert én nem osztogatok borravalót.) De azt még nem tudatosította magában, hogy a fonalakat nem az a motoros és pénzes postás hozza, akit ő vár, hanem mindig más, és autóval.
Józsi egy nagyobb notebookkal a kezében és egy táskával az oldalán ácsorgott a kapu előtt.
Beengedtem.
Nufi - miután bemutattam őket egymásnak - levonult Bélához. Pelenkázás, reggeli, stb.

Józsi pedig megemlékezett a Digitalról, pár közös ismerősről, és közben kibontogattam a két elektromos noteszt.
Az IBM gépnek más csatlakozó felülete van, és a lecsavarozható keret mögött is másfajtát találtam, mint a vásárolt meghajtónak.
A nagyobbik noteszgép (Asus) már szerencsésebb választás lett. Itt-ott törött, a DVDírója szélesebb előlappal készült, de a keretet rácsavarozva jó lett.
Munka közben Józsi megjegyezte, hogy 'de fizetni nem tud'. :-) No nem mintha valaha is pénzért dolgoztam volna kollégáknak, de a 'mivel tartozom?' egy olyan jó lezárása a munkáknak.
Ha valami nekem pénzbe kerül, arról előre tájékoztattam volna, de itt mindent ő hozott. Csak az előlap-fűrészelés és reszelgetés volt hozzáadott érték.
Még főztem egy teát, és dumáltunk még vagy másfél órát. Aztán Nufinak az órája közelgett, és elnézést kérve kitessékeltem.
Ezt is megértem. Pedig nem én szoktam befejezni a beszélgetéseket.

2011. február 16., szerda

üveg


Nufi szereti az üvegholmit.
Bringás kalandozásimról úgy szeretek megtérni, ha valami kerül a kosárba is. Most pedig új engedélyt kaptam. A sógornője (Csilla) üvegcsiszolásba kezdett. Tehát már csak miatta is gyűjtögethetek.
Mondjuk van valami ezekben a pálinkás üvegekben, ami többet érdemelne egy alkoholista röptető mozdulatánál.
Az esztétikumon kívül olyan tiszteletlenségnek érzem, hogy ember ezzel dolgozott. Nem is keveset.
Az anyaga elnyűhetetlen. Egy verekedésnél támadó és védekező fegyvernek is alkalmas. :-)
Az ablakunkban kiválóan tartja a pókhálót, és ha felhozok pár négylevelű lóherét, azok is kifakulnak benne.

De a viccet félretéve nem szép egy ilyen dombormű?
(Ezt újra kell fényképeznek sötétebb háttérrel.)












Gimppel megtoltam a kontrasztot, és levettem a fényerőből.



Mosás után.

2011. február 15., kedd

Miklós

A tegnapi nap elment a fülbevaló postázással, a wincsi megrendelésével, hazahozással és áttelepítéssel. Szűkszavú bejegyzésem mögött volt némi elfojtott indulat is.
A budafoki nagyposta mellett jöttem fel a kerékpárútról, hogy vegyek Bélának pogácsát, amikor ismerős alak bicegett a járdán. Megálltam mellette, és végigszaladt a hideg a hátamon.
Miklós volt.
Észre sem vett volna, ha nem szólítom meg.
Jobb keze élettelenül lógott oldalán, fekete bozontos haja még nem őszült meg teljesen, bár szakálla elég pepita.
A máskor lelőhetetlen szónok most alig hallhatóan beszélt.
 - Mi van veled? - kérdeztem - ... szélütés? A durva életbe!
 - Az. Tavaly nyáron. Két hétig voltam eszméletlen.
 Kikérdeztem. Az orvosa szerint az is csoda, hogy fel tud állni. Még hozzátettem, hogy az is,  hogy beszélni is tud.
Jár gyógytornára. Leszázalékolták, és rövidesen kap nyugdíjat is. Addig meg eladta a kocsiját, és azt élte föl.
Az anyja 82 évesen is aktív asszonyka. Most megint kapott egy 'bébit'.
Nufi sokszor mondja, hogy ez a betegség a bibliában is szerepel. Nem új dolog. De hát kegyetlen.
Az aktív, izgága természetű emberek kapnak hirtelen féket a hátra levő életükre.
Miklós 11 évvel idősebb nálam. Most sokkal öregebbnek tűnt.
Beszélgettem volna még vele, meg jönnöm is kellett haza. Fárasztottam is, meg jól is esett neki a találkozás.
Ez van. Semmi sem fehér vagy fekete.
... és még a pogácsát is elfelejtettem.


Ilyet még nem csináltam.  Próbalink egy videóra.

2011. február 14., hétfő

Hízom

No most nem a kilóim, hanem a gépemet bővítettem.
Nufi mondta, hogy ilyet sem minden nap csinálok.
Persze semmi különös. Vettem egy 1tb-os Hitachi csodát. A 80gb állandóan tele volt. Így megint hanyagolhatom a takarítást rövid időre.
A régi Maxtor nem szerette a Samsungomat, és állandóan lerugdosta maga mellől. Hol volt másik wincs, hol nem. Ezt a mesés környezetet szüntettem meg azzal, hogy mindkettőből felmásolom a windowsos dolgokat az újra, és a régire visszakerül a Mandrake Linux. A legöregebb pedig fog kapni valami USB-Sata átalakítót, ha találok, mert a filmnézéshez kényelmesebb lenne csak kimenteni, és bedugni a DVD-be.
Ez még a jövő zenéje.
Most élvezem, hogy van hely.
Mintha nagyobb házba költöztem volna.

2011. február 12., szombat

Nem látom meg

... hiába van az orrom előtt.
Tegnap összelapátoltam a második ESR testeremet. Ez egy kicsi műszer a kondenzátor nevű alkatrész egyik hibájának megállapításához. Bár munka egyre kevesebb van - mármint elektronikus készülékjavítás - a csakazértis még darálja belül az idegeimet.
Az első kütyü bedobozolva. Pár simítás még, de már működőképes, viszont nem is én lennék, ha a legújabb Rádiótechnikából kinézettet is ki ne próbálnám.
Az elsőn egy műszer mutat, ezen meg két LED (félvezetős lámpácska) jelzi, hogy működik (be van kapcsolva a műszer), vagy jó az alkatrész.
A munka oroszlánszaga a túrásból jön. Összeválogatni a lakás különböző pontjain elrejtett alkatrészekből a hozzávalókat.
Tegnap a bevásárlás - péntek TESCO-Lidl nap - megszakította a folyamatot, de kellő önrugdosás után csak beforrasztgattam a panelba.
Hozzáteszem, hogy most két napja nem ittam kávét, és a remegés-izgalom rendesen igénybe vesz. Rátettem még egy lapáttal. Főztem Nufinak. Ilyenkor a szag már jelez a szervezetemnek, és én meg rácsot állítok az akaraterőből. A lélek pedig cibálni-húzni-cirkuszolni kezd.
A kávé maradt a főzőben.
Nufi feljött az apjától, és felverte a tejszínhabot. Elkészítette a desszertjét. Én meg kiültem hozzá a kibontott Nutellával, meg egy almával.
Belül a kis gonosz már könyörgőre fogta. Sírt, nyöszörgött, átkozódott, de én kegyetlen voltam. NEM!
A műszerecském ébresztésében sok apró hibát ejtettem. A marató folyadék itt-ott alámart a fóliának, s ettől szitaszerű lett a minta. Volt, ahol összefolyattam két alkatrész lábat, csak mert nem figyeltem. Kihagytam átkötést. Este tíz táján azért a kontakthibás szkópon megjelentek az ábrák. Ébredt a műszerecske.
Meg kéne mérni, mi tud!
A játékszer 500kHz-es jelet küld a kondira, és ezt az oszcillátort látom gyanúsnak a szkópon. A másikon szebb-jobb, stb.
Na, de hol a műszer?
A múlt héten - vagy előtte? - Nufi kiosztott, hogy nem fér el, én meg átgörgettem pár dologgal együtt a másik szobába.
Csakhogy most nincs ott.
Visszahoztam.
Nem.
Feltettem a bekötött  RT évgolyamok mögé a polcra.
Oda sem.
Éjfél utánig pakoltam-rámoltam egyre feszültebben.
Nem lett meg.
Lefeküdtem.
Egy óra felé felugrottam az ágyról, és zseblámpával megmásztam a nagy iratszekrényt, hogy a magnóval együtt odasuvasztottam a legvédettebb helyre.
Ott sincs.
Reggelig még álmodtam is róla.
Sehol.
Ma fél kilenc körül kerültem elő a fürdőszobából, és Bélának megcsináltam a reggelit. Illetve a miszmajszot is. Nufi már a teát nem várta meg. Belapátoltuk a gyümölcsturmixunkat, ő ment pelenkázni, én meg vissza a másik szobába.
Leültem a szétszedett tévé mögé, és balra a nagy szkópon újra számba vettem a wobblert, az orosz SECAM gencsit, a magyar HT képmintagenerátort és a hanggenerátort.
A polcokon nincs a műszer.
Bal kezes vagyok, és mindennek ott kell lenni.
Aztán jobbra, az ellenállásos dobozok alatt a fenekét fordítva felém feltűnt a kis drága.
Hát megvan!
Anyag nem vész el, és gazdát sem cserélt.
Ma ismét dolgozni fog.

2011. február 9., szerda

Eső

  • Most jön az eső!
    Végtelenített szalagon hangzik el újra és újra ez a mondat. Feri visszhangosítójára mondta fel vagy öt éve az apja. Véletlenül maradt meg a szöveg. A visszhangosítóban leállt a törlőoszcillátor, és a felvevő erősítő is. Maradt a lejátszó rész, és Ferinek kisebb gondja is nagyobb volt a hangszeres cuccainál évek óta. Együtt porosodott a műhely legfelső polcán két erősítővel és a félig kész torzítókkal.
    Most pedig takarítás miatt került le a polcról. Bekapcsolta a vén csöves 40Wattos Luxor-t és rádugta az ECHO-t.
  • Most jön az eső!
    A hátán futkározott a hideg. Apja temetése óta nem rakott be egyetlen kazettát sem az öregtől. Nem akart lubickolni a fájdalomban, és megsemmisíteni sem akarta az emlékeit.
    Mi legyen ezzel a szerkezettel? - töprengett. - Jelent ez valamit, vagy így könnyű becsúszni a babonák közé?
    Ismerős hang, természetes hanglejtés. Németes akcentus. Nem feltűnő, de a hanghordozásban megjelenik.
    Feri belül hallotta tovább is a beszélgetést. A fejében sokkal hosszabb magnószalag van. Még csak nem is sistereg.
    Már mozdult a szája is. Válaszolni akart. Helyesbíteni. Felkiabálni, hogy már nem esik.
    Aztán csak kiszaladt a száján.
  • Apám, te hiszel istenben?
    A halálról esett szó közöttük. Többször is meg kellett hallgatni az apja történetét a klinikai halálról. Hogy nem fél tőle. Csak az odaúttól. Feri felfogta, és azt is tudta, hogy ezek afféle búcsúszavak máz nélkül. Előkészületek.
    Kikapcsolta a visszhangosítót. Megforgatta a hangerőszabályzók és hangszínszabályzók gombjait. Addig tekergette, amíg elmúlt a recsegés.
  • Nem hallom. Hiszel, vagy nem?
    Nagy vödörben hozott vizet. Letörölte a polcot, porszívóval és ecsettel kitakarította a közelmúlt játékait. Visszatornászta a polcra, és leült egy kicsit az asztal mellé.
  • Talán most sírni kellene.
    Odakintről bevillant, majd úgy tíz másodperc múlva bedörrent a mennykő hangja.
  • Köszönöm! Nekem úgy sem sikerült.

Ébred a város

Ezt abból veszem észre, hogy kimászom az emberek közé.
Amikor itthon a négy fal között alkotok, akkor nem is tudhatok róla. Az ablakon épp csak a nap kandikál be, vagy a felhőbe borult ég homálya.
Tegnap kiszaladtam memóriát venni a gépembe, meg RT évkönyvet, meg XR2206-ot.  :-) Aki nem tudja mi az, annak lefotózva kiteszem a bejegyzés fölé.
 (Nem fölé, alá. Itt jobb.)
Sajnos a memória nem nekem való volt. Sőt, kiderült, hogy a gépem átépíteni olcsóbb volna, mint kitömni memóriával.
Maradt az évkönyv megszerzésének élménye.
Innét 'faluról' (Budafok) átkarikáztam Angyalföldre. A hidak alatt most a pesti rakparton tekertem végig. Sokkal lendületesebben lehet haladni, mint a másik oldalon.
A RT évkönyv már nem kerül ki újságárusokhoz, és a postaköltséget meg tudom spórolni, ha levegőre merészkedem.

Van valami múzeum jellege is a HAM bazárnak.
Egy öreg bácsi ül a pult mögött, és humora is van. Úgy érdeklődött, mennyit vinnék, mintha kamionnal tolattam volna a bejárati ajtóra.
Hát nekem nagyobb mennyiségre volt szükségem. 1 darabra. Mi több, még aprópénzem is volt. Nem kellett váltogatni.
Utána megkerestem a HQ boltját. Visszafelé pedig zegzugos útvonalon keveredtem a Váci útra. Már csak a kerekezés kedvéért.
A hazaút végén pedig a Duna parton terepezni is akartam, és jól meg is jártam.
Egy kisebb irtáson - a Savolya parkkal szemben - elsüllyedtem, és sárféket kaptam a kerekeimre.
Szégyenszemre ki kellett tolnom a bicajt a betonos útig, és ott letakarítva tudtam újra felülni rá.

2011. február 7., hétfő

Süt a nap

Egészen más az élet így.
Már beraktam a mosást, a reggelikészítés és mosogatás, komposztdarálás is megvolt. Még pár számlát kell beverni a könyvelő programba, és folytathatom az induktivitásmérő kütyüm elkészítését. Illetve még Sanci autója is megelőzi. A fajátékkészítés is az én ötletem. Az esztergát kell beállítani hozzá, mert a kerekeket egyformára kell forgácsolni. Sajnos nincs egy síkban a két forgáspont, és az asztal sem egy profi valami, csak a tévéjavító asztalom. Bár bírja a terhelést, de mozdul pár mm-t. Csiszoláskor nem jelent akadályt, de esztergálni nem tudok rajta.
Még újraolvastam a Gyurcsinak írt köszöntőt. Pár éve a születésnapját egy József Attila átköltéssel ünnepelte, és most én is erre a ritmusra húztam a neki szánt sorokat.
Még egyszer isten éltessen sokáig!

Ötvenkilencre léphettél
Meglepetés e költemény?
Nesze
Neked!

Ajándékommal meglepem
e februári estelen
Zalán
barát!

Az ötvenkilenc már elszelelt.
A havi kétszáznak lába kelt?
Szegény
legény!

Jön majd másik, és így a jó.
Libeg a részeges hintaló
tovább,
Komám.

Nyögjük a reggeli felkelést
meghallgatjuk a szent mesét
Legyints
megint!


Amíg még hajas a Bóbitád
rímre is futja egy év után
megé-
lem én


jövőre hatvanat mondhatok
pezsgődet, borodat bonthatod
profin.
Proszit!


Hát nem vagyok egy József, de Attila sem. Az értéke a megemlékezésnek van, és ha még néhányan elkalandoznak az írásaihoz. (Pl a fenti linken.)

2011. február 5., szombat

Autórádió


Imádom ezt a szövegszerkesztőt.
A kép után akartam írni valamit. Mi történt?
Kijött egy felirat, hogy hová tegyem a képet.
Ha entert ütöttem, egy sort ugrott a kép lefelé.
Ha használtam a menüt, jobbra-balra lépett, de a szöveg nem jelent meg.
Egyszer kéken kijött egy A betű, aztán törlés után megint az igazgató menü.
Vajon mért sírom vissza a buta szövegszerkesztőket? Miét nem hiszik el a fejlesztők, hogy én akarok valamit megalkotni?

A HTML kód szerkesztésében végre megjelentek a betűim. Hurrá!
Tegnap sikerült összevesznem a öreg-rezsó  megírása közben.
Egyáltalán nem így nézett ki.
A szöveg is más volt.
A képek kellemesen kaotikus összevisszaságban kerültek a lapra.
Sebaj! Majd újra írok egy táblázatot HTML kódban, és belemásolgatom a képre mutató linkeket, és a szövegeket alábiggyesztem.
Csak majdnem sikerült.
Ez se legyen korlát, majd összehozom Openoffice szövegszerkesztőben, és háttérképpel feltöltöm.
Megy ahogy az Móriczka elképzeli.
A képek linkjei mind a saját merevlemezemre mutogatnak.
A cserélgetés közben a HTML kód sérült.  Hol a kép tűnt el, hol a szöveg lett háttérszínű.
Amikor nem gyakorolok, ez az élményhömpöly elveszi a kedvem az írástól is. Legszívesebben elővennén a nagykalapácsot, és átrendezném a terepet. Aztán ránéztem a Grizikre (egereink) mert attól mindig megnyugszom.
"Majd holnap!" felsóhajtással leállítottam a gépet, és más műveletbe fogtam.

2011. február 4., péntek

Mert megérdemli!

Ma ismét borravalóval távozhatott a postásunk. Szép, kövér ember.
Pár éve megszoktam már, hogy nem köszön vissza, csak ha az ajtónk előtt áll.
Biztosan annyi embert ismer, túl nagy megterhelés lenne.
A hivatalos levelekért mindig mennem kellett a postára. Még akkor is, ha jöttekor az udvaron szereltem biciklit. Csak a papírt dobta be róla. Az értesítést.
Ha pénzt hoz, Ildinek odaadja. Nekem nem. Igaz, hogy hat éve itt láthat minket. Laci szomszédék is ezer szemmel figyelik, mikor hozza anyjuk nyugdíját. Most tüzelőre kell, máskor ennivalóra. Éreztetik vele, hogy fontos.
Én az ilyen emberrel nem keresem a kapcsolatot. Ha ilyen, hát ilyen. Tudom, hogy nem kapzsiság, ha a munkájáért pénzt akar, de van munkahelye! Azért dolgozik ott.
Mondom ezt azért, mert most Ildi kért, vegyem át a pénzét. Ne felejtsek el borravalót adni neki!
Rendben, ez nem az enyém, az ápolásért járó díj. Igazán semmi közöm hozzá. Ő dolgozik meg érte.
A kedvenc emberkém most is csöngetett. Lerobogok, de Ildikónak adja át.
Értem. Kiment a boltba az apjával.
Akkor majd megkeresi. Úgyis tudja, hol szokott vele sétálni.
Nufi most is hazatért, megkérdeztem, a postás odaadta-e a pénzt.
Nem, nem is látta.
Az ablakon kinézve láttam, hogy éppen elhúz a ház előtt a motorjával.
Bringára pattantam , és utána eredtem.
Mondom, ha nem akarja nekem ideadni a pénzt, kérem a papírt, és este átvesszük a postán,
Inkább visszajön motorral.
Nufi pedig megfelelően díjazza, hogy ilyen előzékeny.
Mert megérdemli.

ui.: Bosszantom magam, azaz büntetem. Nem azért, mert a postás pofátlan. Azt eddig sem vettem észre, mert elbattyogtam a postára, és felvettem a nekem jött küldeményt. De most itthon vagyok, és nekem szóba kellett állnom ezzel a fickóval. Nem magam miatt, hanem mert megkértek.
 

2011. február 2., szerda

Körözés - megszökött!


2011 február elsején 8 és 9 óra között megszökött a terráriumból az életfogytiglani büntetését töltő háziegerünk.

Utolsó be(nem)jelentett lakhelye a konyhaszekrény mögött.
Kora becslésem szerint fél év. Magassága 1 cm. Hossza kb. 4cm. (Farokkal hosszabb)
Feltűnő ismertető jele nincs.
Különösen veszélyes a házban található szakirodalomra, és nem hűtőben tárolt élelmiszerekre.
Nyomát apró feketének látszó és nagyon büdös rudacskákkal hagyja hátra.
A NAGY EGÉRVADÁSZ
díjat ajánlom fel a megtalálónak, és egy EGÉRMENTES ÖVEZET feliratú fatáblát beégetett felirattal.
A díj átadását megfelelő konspiráció mellett, fotósok kizárásával oldom meg teljes diszkrécióval!

Hanczur