Miklós

A tegnapi nap elment a fülbevaló postázással, a wincsi megrendelésével, hazahozással és áttelepítéssel. Szűkszavú bejegyzésem mögött volt némi elfojtott indulat is.
A budafoki nagyposta mellett jöttem fel a kerékpárútról, hogy vegyek Bélának pogácsát, amikor ismerős alak bicegett a járdán. Megálltam mellette, és végigszaladt a hideg a hátamon.
Miklós volt.
Észre sem vett volna, ha nem szólítom meg.
Jobb keze élettelenül lógott oldalán, fekete bozontos haja még nem őszült meg teljesen, bár szakálla elég pepita.
A máskor lelőhetetlen szónok most alig hallhatóan beszélt.
 - Mi van veled? - kérdeztem - ... szélütés? A durva életbe!
 - Az. Tavaly nyáron. Két hétig voltam eszméletlen.
 Kikérdeztem. Az orvosa szerint az is csoda, hogy fel tud állni. Még hozzátettem, hogy az is,  hogy beszélni is tud.
Jár gyógytornára. Leszázalékolták, és rövidesen kap nyugdíjat is. Addig meg eladta a kocsiját, és azt élte föl.
Az anyja 82 évesen is aktív asszonyka. Most megint kapott egy 'bébit'.
Nufi sokszor mondja, hogy ez a betegség a bibliában is szerepel. Nem új dolog. De hát kegyetlen.
Az aktív, izgága természetű emberek kapnak hirtelen féket a hátra levő életükre.
Miklós 11 évvel idősebb nálam. Most sokkal öregebbnek tűnt.
Beszélgettem volna még vele, meg jönnöm is kellett haza. Fárasztottam is, meg jól is esett neki a találkozás.
Ez van. Semmi sem fehér vagy fekete.
... és még a pogácsát is elfelejtettem.


Ilyet még nem csináltam.  Próbalink egy videóra.