2011. február 28., hétfő

Csaba bűnhődik

Csaba női szerepet kapott a zárkában.
Ő, aki nehéz súlyú sakkozónak simán beillett volna, itt a többiek után takarított, rendet rakott, térdelt a zárka legerősebb tagja előtt, és az örömet szerzett neki.
Ha utána hányni ment, csak röhögtek rajta. Az egyetlen igazi szórakozása az alvás volt, bár nagyon kevésnek érezte.
Időnként kihallgatásra vitték, vagy orvoshoz. Tárgyalást emlegettek, majd egyszer csak kiengedték házi őrizetbe, mert letelt az idő.
Fel sem fogta, hogy újra a maga ura.
Otthon a levélszekrényből ömlöttek a számlák, a felszólítások, anyja levelei.
A bankkártyáját a bank zárolta. A munkahelyéről elbocsátották, és még jelentkezési kötelezettséget is előírtak az utca végén a rendőrőrsön.
A villanyt még nem kapcsolták ki, de a lakásban dermesztő hideg fogadta, és rendetlenség.
A hónapok alatt fotelban pihenő ruhákból több penészedni kezdett.
Csaba válogatás nélkül tolta be a mosógép ablakán, és az Ultraderm kiszáradt karikájából jókora darabot tört és gyömöszölt be a rongyai közé. 90°C.
A mosógép előtt ülve figyelte a forgást, a habzást, és elaludt a maradék szennyes halmon a fürdőszoba kövezetén.
Csöngetésre ébredt.
Rendőrök jöttek ellenőrizni.
A konyhában pár szót váltottak vele, majd magára hagyták.
Csaba bedugta a rég lemerült telefonját, lemosta az konyhaasztalt, a számítógép helyét, és kinyitott minden ablakot. Odakinn már melegebb volt, mint a lakásban.
Hangos pittyegés jelezte, hogy SMS érkezett.

KIHERÉLLEK, TE ROHADÉK!

Ebből az üzenetből jött legalább tíz. Értesítést kapott, hogy az egyenlege 300Ft alá csökkent,
Törölgette a fölöslegeseket, és csak olyan tevékenységbe fogott, amihez nem kellett gondolkodni.
Kiteregetett, második adagot tömött a gépbe.
Beállt a tükör elé, és kopaszra borotválta a fejét. Minden szőrt eltávolított magáról. Még a bőrét is legszívesebben lehúzta volna, hogy mint a kígyók megújulhasson.

3 megjegyzés:

  1. Bűnhődni soha nem egyszerű. Már annak aki érez bűntudatot és ennek okán akar is. De hát nem vagyunk kígyók.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a figurát megbüntették. Sokszorosát szenvedte el annak, amit a lány, de még eztán jön a tárgyalás, és a különbség - az előzetes és az ítéletben majdan kirótt büntetés között - már aránytalannak fog tűnni.
    Csaba pedig ezért lesz öngyilkos.... terveim szerint.
    A megbocsátás pedig a lány életét fogja igazán szétzúzni.
    Ha végig tudom írni a szándékom szerint, akkor azt hozom ki belőle, hogyha másokhoz igazítjuk az életünket, még mindig működőképesebb, mint ha mások igazgatják a miénket.

    VálaszTörlés
  3. Meg is érdemli a sors ilyesfajta büntetését... Nem kíméled, az biztos! Amit ki szeretnél hozni belőle, abban igazad lehet. Nekünk kell igazítani az életünket!

    VálaszTörlés