2017. szeptember 4., hétfő

Földi Pál könyvei

Kaptam megint kettőt Nufitól. A Császtai búcsún árulta könyves. Szeretem ezt a katona írót.
Nem szépirodalom, hanem történetmesélő.
Most éppen a Koreai háborúról mesélt. 1950. Még nem is éltem. Közöm sincs hozzá. Vajon melyik pártra állít?
Az elején elmeséli, kik és hogyan paterolták ki a japánokat Koreából.
Már itt elakadtam, hogy kettéválasztottak egy országot felszabadítás címén.
Nem a bűnei miatt.
Az egybesült államok megegyezett a szúval, hogy ketten rágódnak majd ezen a fél szigeten.
Erre jöttek a komonisták, és alkottak akkora zűrzavart, majd szövetségest találva kínjában embercsoportokból csordákat züllesztve csépeltették saját testvéreiket ideológiai alapon,
Huh. Ez a világ mindenhol egyforma. Tőlünk annyira távol eső szerencsétlenek ma is egy külső kísérletező senki miatt élnek állandó feszültségben jókora vagyoni és szellemi előnyben-hátrányban egymáshoz képest.
A könyv nem erről szól. A katonai műveletekről, a parancsnokokról, a hadifelszerelésről, a hibákról és presztizsekről. Katona írója felsorolja a szakirodalmat is a könyv végén. Közben megszámozva is jelzi, honnét, miből dolgozott.
Még mindig szeretem a könyveit. Pedig nem vagyok katonás alkat. 2014-es kiadás. Nem is régi.
 Jöhet a következő.

2017. szeptember 3., vasárnap

Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna


Közmondás. Sokat jár a fejemben. Nem beszélni. Nem megszólalni, nem közbevágni. Aki csak meghallgat, az a legjobb társalgó. Közhelyek. A természetembe tartozik a beszéd. Akkor is, amikor mást nem érdekel. Akkor is, amikor mást sért. Akkor is, amikor van rá befogadó közeg. Még a befogadó közegre sincs szükség. Létezik napló, számítógépes szövegszerkesztő vagy papír. Ki tudom bogozni, mit értek és mit nem. Zavaros mondatok között kibukik az ellentmondás vagy a zsákutcás logika. Az összeragadt szakácskönyvlap a rosszul válogatott alapanyagok katyvaszával. Nem régen az elektrotanyán kértem segítséget egy tévé programozásához. Nem engedett be beállító menübe, mert rossz kódot ütöttem be. Jeleztem, kitől vettem a kódokat, kértem, ha van még más is, írják meg nekem. Az idézett ember pedig sértődötten kioktatott, hogy ő nem azt írta. Nem arra hívta fel a figyelmem, hogy másik számú tévéhez való a kód. Jobban jártam volna, ha nem szólalok meg. Nézem még egy darabig a számokat, és magamtól bukkanok rá az elcserélt számokra. Nem szeretek segítséget kérni. Nem szeretek mással együtt dolgozni. Nem lettem csapatjátékos. Ha nincs ötletem, akkor félre teszem, és másnap vagy tíz év múlva veszem elő a megoldandót. Hátha okosabb vagy figyelmesebb lettem. Addig pedig sok víz lefolyik a Bódván. Persze be nem áll a billentyűm. Szószaporításban kikapcsolt hanggal suttogva és ÜVÖLTVE is elmondom, mennyire nem értek semmit. Tudom, hogy nem lehet ugyanabba a folyóba lépni mégis látom, merre folyik medrében a víz. A világról is azt tanultuk, hogy a melegebb éghajlatról tódultak a hidegebb felé az elődeink. A vízcseppek változtak, a köveket lehordta az ár, újakat rakott le, elkanyarodott... Ma én lakom itt. Holnap talán más, de 100 év múlva biztosan más. Vagy már ő sem. Aki olvassa, annak az itt is más. Akit nem érdekel, annak is más az itt. Ugye, hogy jobb csendben maradni, mert a billentyűkopogtatás senkit nem zavar, ha nincs a közelemben. A gondolat meg sem szólal, s mégis kihallatszik.


 ***
A kép forrása: Az interneten találtam.  Itt.
https://twitter.com/everythinggoats/status/589190023376842752