2018. december 4., kedd

fordulj ki, fordulj ki

Szép ara nyal ma.
Minden nézőpont kérdése.
Így kapja szét pillanatok alatt a hallottakat az agyam, és mosolygok, vagy dühöngök belül. Ahelyett, hogy a munkán járna az eszem. Bélánál kiöregedőben a Sony tévém. '96  körül vehettem. Apu bejelentette, hogy meglátogat. Nekem ez volt az első újonnan vett tévém. Persze apám nem jött, és amikor mókanélküli lettem, anyunál éppen megállt a tévé, és amit neki szántam, nem lett kész időre. Mármint ismerős ment Miskolcra, és ezt dobozoltam be, s küldtem haza anyunak Budafokról. Aztán amikor anyuék már jobban álltak anyagilag, visszaadta. Nekem meg közben került egy öreg Grundig. Ismét félre raktam. Aztán Béla elé. Azóta napi sok órát megy hiba nélkül, illetve Nufi jelezte, hogy nem tetszik a képe már. Nagy baja nincs, de jobb tartalékot letenni a helyére, mint üres tévéállványt nézni Bélának, ha csak egy-két órára is.
Előhúztam a félretett Philipset. Fakávás, még öregebb jószág, de szép képe van. Még az akkumulátora rossz, azt ki kell cserélnem, hogy megjegyezze a fényerő, hangerő, programbeállításokat.
Ez foglalkoztat most, meg a kályhák. Fűtök, mint egy hivatásos fűtő.
 Ezt a programozót még nyáron szenvedtem össze. Működik. :-) Mondjuk nem nagy élmény a pinduri lábakra légszerelni, de hasznos.
Az ipar állandóan olyan memóriákat talál ki, amihez a korábbi programozó már nem jó. Az új számítógépek nem adnak elegendő feszültséget, áramot. A régit kell előcipelni. Milyen jó, hogy megtartom a W2000-es gépemet is!
Mennyire oda vagyunk a pörgős új masinákért, miközben fogalmunk sincs, mi mindent csinál? A DOS talán még átlátható volt, de ezek a túltenyésztett megaprogramok biztos nem. Nekem nem.
Viszont a jóval kisebb gép hamarabb bootol be a saját rendszerével, és ha nem akarok internetezni, csak célfeladatra kell, ripsz-ropsz kész. Ja, és mindez a program megíróján múlik, hogy a kijelzőre, monitorra milyen gyakran frissíti az információt.
A hálózatot nem tudom kihagyni egy DOS gépnél sem, mert oda floppyval tudnám áttenni a kiírandó binárist. Jó, még CDrommal is. De a kényelmes USB nem nagyon jön szóba. Inkább az a baj, hogy a '90-es évek wincseszterei már nem akarnak elindulni. A korabeli mentések pedig ki tudja, hogy melyik CD-n lapulnak.
Jön a tél, és megint beszorulok a szobába. Attila felszította a kedvemet, hogy régi hangkártyáimat megmidiztessem. 
Illetve az Enterprise128 gépemről lementsem a kazettákat mai adathordozókra.

***
Elmaradok az írással. Elég mostanában elolvasni a száradafát, és fordulok is tennivalók felé.
Ma is azonnal beütött, amit korábban megfogalmaztam. Attilának sem kell kép a zenehallgatáshoz. Vagy hozza a zene a lényeget, vagy nem jut el hozzám.
Megvan a Zeppelin film:  A dal ugyanaz marad DVD-n és két CD-n is.
Sokkal többet hallgattam már CD-ről, mint DVDről. Még műsorkazettán is megvettem, pedig Boldizsár Ferinél felvettem hanglemezről is a '70-es években. (A kristályhangszedős lemezjátszóról nem volt mély hang a felvételben.)
Alapmű. A zenei félműveltségem egyik alapja.
Mindjárt berakom újra valami lejátszóba, mert kedvet is kaptam hozzá.
De nem tudok rákanyarodni a mondandóm lényegére, s ezt nem is kedvenceimből szűrtem le.
A zene egy nyilvános önkielégítés. Jó értelemben véve. Cseh Tamás videofelvételét nézve jött e megvilágosodás.
Önmagától annyira elszállt ember volt a képen, pedig zeneileg nekem sokat nem hozott. Csak Nufi mesélte a középiskolás volt osztálytársnőjéről, a rajongóról, milyen bálvány volt ez a gitáros dalnok.
De Dolák Sali Róbert és Nagy Feró is állandóan a csajozásról mesél a fiatalkori zenélés kapcsán.
Amikor magamból meg merem mutatni az élvezetem csúcsát, biztos más is rám fog hangolódni. Így értem az önkielégítést. Ha élvezem a játékomat, akkor jól is játszom. Lehet ez még itt-ott hamis is.
Így vagyok a Blues Company zenéjével. A trágár szövegei ellenére, a hangbizonytalanságokat átugorva kiugrik, mennyire élvezik a játékukat.
Attilában is érzem, hogy a szenvedéseiből megváltás a zene. Ő is egy jézus, aki cipeli a keresztjét, és már könnyebbségnek érzi, hogy a szögeken függhet, csak hát egy asztalosnak le kell szállni a keresztről a következő cipekedésre, a következő függésre, és újra meg újra fel kell mászni a golgotájára.
Kell a zene ájulása a szellemi pihenőhöz. Kell az írás, hogy taníthasson.
Most megint apostolokat gyűjt maga köré, hogy faragni, énekelni, kereskedni vagy bármire mozgásba lendítse őket.

Ez az élet! A hullámverés, a fodrozódás váltakozása az elcsendesülésig.