2012. április 30., hétfő

Amikor a varjak

Amikor a varjak leszálltak a földre
Bal kezemben roppant szét egy vilmoskörte.
Csorgott végig leve le a könykömig
én meg csak bámultam még hajnali ötig.
A derengő fényben fáztak a madarak
nekem a szobában a hasam is ragadt.
Nufi édesdeden szuszogott álmában
inkább nem mozdultam, az egész rám száradt.

2012. április 13., péntek

Szegény Attila!
Most odaért, ahová 40 évesen már magam is befutottam. Nem kell a műszerész. Betanított munkás végzi az automatizálhatatlan feladatokat, és a szerkentyűk cserével újulnak. Nincs szükség húsz évig üzemeltetni valamit.

Neki is szembe kell nézni azzal, hogy elfogyott az olcsó fa, és a felszaporodott népesség nem fára akar költeni, hanem a média sugározta életérzésre.
Hát nem vettem észre apámon a 90-es évekre, hogy nem kellett már a gazdag Németországban a tangóharmonika élőzenével? Dehogynem!
Ki az, aki egy életet végigdolgozhat egyvégtében? Kinek jár a biztos jólét?
Senkinek.
Új kihívások igen. Azok érkeznek.
A patikusok ma már nem kevernek köptetőt, csak bemagoltatják velük a gyógyszergyárak hatóanyag alapján rendszerezett mérgeket, és lovak is eltűntek a szekerekből. Ma már csak az ördög  hajtja járgányainkat, s bűzös leheletével tölti fel a forgalmi dugókban szenvedőket, akiknek muszáj rágyújtani.   Ők inkább lesznek öngyilkosok, minthogy megöljék őket.
Soroljam még?
Merjem azt mondani, hogy a hentesek még húsokat csapkodnak? Egy igazi böllér ma már elekrtosokktól kába állatba szúrja kését. Hol perzselik szalmával a disznót?

2012. április 10., kedd

2012-04-10

Na valahogy így nézek be a kamerába.
Nufi fényképezett. Ajándék lesz anyuéknak, meg Bélának is. Áprilisi születésnapok jönnek.
Közben persze jön a huzivona, hogy viselkedjek természetesen.
Ilyenkor csakis természetes pofát tudok vágni. Semmi mesterkéltség, vackorbaharapás, vagy csiklandozás nyomát sem lehet felfedezni. Képzett manökenként forgok, guggolok, hajolok, felvetem a fejemet, egyensúlyozok a lábujjhegyemen, vagy ki tudja hogy bújkálva a fény elől, a nagy árnyékot elkerülni, és tűröm a hideget, de a fotózás csak sértődéssel ér véget.
Ez van.
Nézegetem a krátereket az arcomon. Kéne egy kamillás gőz, majd nekiesni a bőrömnek a tükör előtt, de nem lesz ebből már babapopsi. Közelg az ötödik iksz, és látszik is.
Szégyelljem? Dehogy! Csak éppen én sem szoktam azt mondani neki, hogy legyen természetes, mert tudom, hogy akit fényképeznek, az pózol.
Estére majd talán elpárolog a mérge, és megnyugszik.
Ma nekem sem sikerült megragasztani a hátsó kerekemet. A múltkori ragasztás prímán tart, a mostani rózsatüske nyoma 1-2 óra alatt leereszti a gumit.
Tegnap egy 723-as ic-re  épülő labortápot élesztettem fel.

Sok panelzárlat maradt,- vacak az alkoholos filcem, nem takar jól, de biztosan a zsírtalanítás sem lett megfelelő -  elfüstöltem néhány14 lábút, mire megtaláltam mindet, és egy orosz tranzisztorral szépen működött, de a hűtőborda magyarhoz készült. Már felcsavaroztam a hátlapra, és bekötöttem.
Újabb füst.
Két lábat megcseréltem. (bázis emitter A kollektor középső, azt nem.)
Régi szabály, hogy jó készüléken ne változtassak.  Hát megszegtem, és megszenvedtem.
Ma új dobozt kezdtem tervezni hozzá. Ez a legnehezebb. Mit hová.
Hát majd kiforrja magát.
A feszültség kijelzésére LCD-s műszert kap, az áramot mutatósat.