2011. november 2., szerda

Néha nagyon akarok írni

... aztán lefogom a saját kezem. Biztosan megsértenék valakit.
Néha nagyon el akarom mondani valakinek, hogy...
aztán befogom a csőröm, mert bántanék a szavaimmal.
Áldozat?
Nem.
A következő percben más más szögből látom, és nem kell minden pillanatnak robbanni.
Tegnap voltunk az erzsébeti temetőben, Nufi vitt virágot az anyja sírjára.
Mi is ebben a rossz?
Semmi. Csak az aggódás.
Nem szeretem a tömeget. Illetve ez sem igaz, de autóval bemenni a sétáló tömegbe nagyon nem jó, bár semmi különös.
Amikor Nufi említette, akkor még azon járattam az agyam, hogy hová parkoljam majt a Hondát. Nagyon lapos építésű autó - hamar leér a kipufogó, szakad a gumirögzítője, stb.-, és a hátsó bejáratnál földútra lehet parkolni. De az is lehet, hogy elfoglalják az árusok.
Nem így történt. Nufi úgy döntött, hogy be is megyünk autóval. Majd megállunk a sír közelében, és Bélát nem kell ki-be cibálni.
A bejárathoz vezető utat ellepték a gyalogosok, és tábla tiltotta a behajtást az utcába.
Bementem. (1. görcs)
A bejárathoz közel már tényleg az 1-es sebesség is túl gyors volt, és két rendőr továbbot mutogatott, viszont udvariasan felvilágosított, hogy hátrébb van autós bejárat. Ott beengednek majd.
Ezután a sűrű tömegen keresztül vissza kellett araszolni a bejárathoz belül, mert onnét megközelíthető a sír.
Érdekes módon, odabenn már elmúlt a görcsöm. Már csak a sétáló emberekre kellett odafigyelni, kitérni a többi autó elől.
Nufi hamar végzett.
A kiutat már rövidebb ösvényen tettem meg. Érzésből haladtam a kapu felé, és nem a legsűrűbb tömegen.
Most örülök, hogy nem ellenkeztem a temetőlátogatás ellen. Egyszerűen nem szabad előre feldolgozni az agyamban, miért ne. Egyszerűen kell felfogni, mint egy fogorvos-látogatást. Ott bele fognak nyúlni a számba, és rángatják majd a fejemet, meg több dolog nem jó, de nem előre bosszantani magamat. Elég ott, és addig tűrni, amíg aga a tevékenység tart.
Tervek!
A tervezés egy értelmetlen előrágása a soha meg nem valósuló valóságnak.
Nem tervekre van szükség, hanem a pillanat adta feladatok végrehajtására.
Attila is tervezett mindenfélét, és mi valósult meg? Az, amibe belefogott.
A villanyát is azért kötik be, mer szakemberre bízta, aki megcsinálja. A hatóság pedig a szakembernek nem mond olyat, hogy nem bírja el a hálózat, meg egyéb baromságot.
Persze, hogy az isten segíti, ha dolgozik, s a munkás embert bízza meg munkával.
Nekem is hiába mondja Nufi, hogy majd megyünk a temetőbe. Nekem azt kell mondani, hogy álljak ki a kocsival, beültetjük Bélát, és indulunk. Ott a kapuban pedig megkérjük a portást, hogy engedjen be.
Nem előre, hanem ott.
Hát ez a két világ él egymás mellett.
Bennem a félelem, mert én tudom, hogy a terveim sohasem lesznek valósággá, de a munkám igen, s ő, aki mindent előre kidolgoz.

5 megjegyzés:

  1. Ilyenkor persze majd' mindenki komplett hülyének nézi Nufit, hogy miért fuavaroztatja autóval az apját pont november 1-jén a temetőbe, amikor alapvetően tilos a behajtás (kivéve rokkantkártyával vagy külön engedéllyel), és ugye egyébként is tele vannak a keskeny kis belső utak. Hát csak azért, mert hosszú ideje ez volt az első nap, amikor munka mellett ezt az utat meg tudtuk szervezni úgy, hogy még egy üllői látogatás is belefért délután öcséméknél (akik éppen rá is értek), és Aput így csak kétszer kellett beültetni és kivenni, miközben az eső sem zuhogott, hanem szépen sütött a nap. Hát ezért.
    (Vittünk itthonról tuját és madárbirset, no meg mécseseket. Ezzel sem kellett az időt húzni a bejáratnál, és pénzt is spóroltunk. A behajtásnál hivatkozhattam az előzetes telefonbeszélgetésre, és öcséméket is otthon találtuk. Próbálom mindezt előzetes szervezés-tervezés nélkül elképzelni, de még nem megy.)

    VálaszTörlés
  2. Na ugye Ildikó! Nekem is az a véleményem, néha bizony kell tervezni.
    Különben is. A tervek azért kellenek, hogy később legyen min módosítani.

    VálaszTörlés
  3. Hm. Én meg addig leszek életképes, amíg van, aki helyettem tervez.

    VálaszTörlés
  4. Sok igazság van a bejegyzésedben. Én húsz éve tervezem a napjaimat, belefáradtam abba, hogy a műhelyi tevékenységeket munkafázisokra és napra beosszam. Nagyon ritka volt az az alkalom, amikor teljesíteni tudtuk amit elterveztünk. Viszont ha nem lettek volna konkrét tervek, szerintem felét sem végeztük volna el amiket bevállaltunk. Igazad van, amit konkrétan megfogtunk, azt véghez vittük. Ma már nem tervezek. Nem bírja a szívem sem a tervezést. Teszem a dolgom. Sorra, ami jön. Ami fontosabb. A tegnap dolgozni szerettem volna a műhelyben, ehelyett rohangáltam szerződést írni az áramszolgáltatóval. Mert nem olyan egyszerű egy áram szerződés, mint egy mobil telefon szerződés. Még közjegyzői papírt is kellett vigyek, hogy elfogadom a foglalást, ha nem fizetem a számlákat. Több mint felét kifizettem a villanyszerelésnek, a cég már elkészítette. Leszakadt a pofám, milyen profin dolgoztak és hamar. Nem arról van szó, hogy nagy cég és értenek hozzá, hanem arról, hogy ez a Pürva egy rendes ember. Nemcsak tulajdonos, hanem érti is a szakmáját. És biztos megvannak még a szálai a szolgáltatónál. Szerintem úgy megy oda, mint haza. Állítólag még egy pár nap és beteszik a biztosítékot is. Olyan lesz nekem, mint a négernek a felszabadító cédula.

    VálaszTörlés
  5. Én is ugyanígy görcsölök, aztán utána nem is értem, mitől tartottam annyira...
    Ha jó előre tudok valamit, akkor is, ha meg hirtelen húzzák keresztül a terveimet egy újabb programmal akkor pláne...

    VálaszTörlés