2012. június 10., vasárnap

Szerinted ki a frász kíváncsi a te irodalmi műveltségedre?

Jó mondat. Pontos. Betalált. Akitől kaptam, az ismer.
Tán másnak is hasznos lesz, közzéteszem.
Történt velem a közelmúltban, hogy egy fickó felettébb hosszan elhúzott egy vásárlást. Én kiénekeltem hamarost a számlaszámát, s a pénzt is átutaltam, - nekem sürgős volt -  ő hosszan nem válaszolt. Már érdeklődtem a piactér gondnokától, mi a teendőm, tán forduljak a rendőrséghez, vagy esetleg vannak sürgető eszközeik?
Aztán az áru megérkezett, de abban nem volt köszönet. A pénz ugrott, a holmi hibás.
Jeleztem a fickónak, hogy ez nem járja. Még hozzá biggyeszettem a vallatási jegyzőkönyvét a motyójának, de simán lepergett róla. A kereskedő is olyan madár, mint a galamb. Ha köztünk jár, a kezünkből eszik, ha magosba emelkedik, hát a fejünkre szarik.
Becsukatta még a piac ajtaját is előttem egy napra. Ám a piacnak is vannak szabályai. Nekem értékelni kell az eladót. Oda engem csak az ajtón keresztül lehet béereszteni.
Kurta kis ablakocskába összvefoglaltam tapasztalataim, Jött is rá az engem értékelő szöveg. Még azzal is megvádolt, hogy megkeresem, és megverem. Mindezt idézőjelek között, hogy hát tőlem kapta levélben.
Ekkor már rájöttem, honnét a mondás, hogy "Ki disznók közé keveredik, megeszik a korpákok."
Nem kívántam visszavágót. Van mindennek törvényes rendje. Én vásárolni járok oda, és elkerülöm a standját.
Még az is megeshetik, hogy nem tőlem, hanem mástól idézett, s az béváltja a nekem tulajdonított ígéretet. Bétekintve a lajstromába ez nem légből pottyant idea. 
Telik-múlik az idő, újabb levelet kapok, hogy ugyan vonjam vissza a szövegemet, mert ha mindketten visszavonjuk, a rovásunkot megszünteti a az piacztér.
Igen csak tolúla a vér arczomba, és elhessegettem kezeim az billentyűktől, ne az indúlat válaszoljon. Nem is nagyon forgolódám éjnek szakában, csak kiálltam a viharba az erkélyről lesni a villogást. Nyugtatott ez a tombolás.
Ma még befejeztem a Mire megvénülünk c. regényt, és behoztam a vihar öblítette, újra megszáradt nadrágomat a szárítókötélről. Még csak nem is bosszantott, hogy két irányba indult el a csipesz két szára a fű felé. Úgy kellett ismét összeraknom.
Ekkor jött a hangulat. Ez a fiatalember még nem tanulta meg viselni tetteinek következményit. De ne kényszerből, tegye önszántából.
Gondoltam, felhívom a figyelmet egy jó könyvre. Victor Hugó írta. Jean Valjean figurája kap egy lehetőséget a paptól. Még a Jean Gabin főszereplésével filmre is vitték, ott is szép a jelenet.
A püspök, akitől ellopja az étkészletét a szabadult fegyenc, neki ajándékozza a lopott holmit. Ezzel úgymond  megveszi a J.V. tisztességét az egyházfi.
Előadtam hát ötletemet az ítésznek, ki a címnek választott mondattal felelt.
Igaza van. Rövidesen újra el fogom olvasni azt a könyvet, mert lehet, hogy rosszul emlékszem.

1 megjegyzés:

  1. Igencsak tanulságos, ámbár manapság már nem meglepő. Sajnos!

    VálaszTörlés