2011. március 30., szerda

Teljes gőz


Tönkremenőfélben az asztalkánk.
Új lap készül hozzá.
Asztalos ember biztos megdicsérné, milyen takarékos vagyok, és ilyen darabot is elteszek tűzifának, de ebből, kérem asztallap lesz.
A szőrös szárazfa alakul.
Tegnap kicuccoltam vele az erkélyre, és végigvágtam a felsőmaróval a nútokat. Aztán jött volna bele a féder. (Nem magamtól vagyok ilyen okos, Attila mondta meg, hogy hívják, és kaptam távtanácsot is a művelethez.)
A  hosszú pálcikát mégis magam vágtam ki, - volt másik, ami szélesebb - de ezen tanulok ilyet csinálni, hát meg is szenvedek érte.
Először az új szalagfűrésszel próbálkoztam,de az ment mindenfelé. Nem 1-2mm-t, de elfordult a szalag, megakadt, erős felindulással nézegettem a körfűrészt, hogy majd azzal folytatom.
Közben rám esteledett.
Bepakolás közben jött a szikra. A kicsi is ezt csinálta szalagszakadás előtt. Azért vettem a nagyobbat.
Csak közben kerítettem a kicsihez új szalagot.
Hajrá. Még a szürkületben végigtoltam rajta a deszkát.
Ez jobb. Majdnem tökéletes.
Ma volt még egy köröm a pákáért Pest másik végére, csak ebéd után folytattam.
Azt nem mondom, hogy ez pontos, de viszi a fát, nem szorul be, és még egy szöget is átvitt, pedig igen átnéztem. Mégsem eléggé.
A nútba még így sem fért, de kézigyaluval utánaigazítottam.
A képen baloldalt az egerek, mellette a kis asztalkám, és jobbra a lecserélendő lehajtható asztallap.
Sok hely nincs, de könnyebb utána összesöpörni.

2011. március 29., kedd

Jó reggelt!

Úgy látom, Zappa g foltjának nem volt akkora sikere, mint nálam. Rétegzene. Ezt a piszkos szájú alakot Nufi sem szereti, illetve csak a szöveg nélküli zenéit. Azt is csak miattam, mert magától nem tolná be a CDlejátszóba, abban biztos vagyok.
Szüribabának is mindegy. Ő új játékot talált ki. A raktár doboz tetején állva a mókuskereket megkergeti, hogy magától forogjon, és nézi.
Benne még csak keresztben láttam, akkor is előlem menekült takarításkor, de így, hogy kívülről is lehet, tetszik neki.
A raktárdoboz pedig vadonatúj itt. Böske este a vacsoraosztásnál azonnal eltűnt a dobozban, és nem hallottam ropogtatást. Szüribaba pedig elő sem került.
Kioszottam a másik dobozban a két kisebbnek a részüket, s mire visszafordultam Böske újra ott áll, és néz rám, mint aki éhes.
Ennyire nem lehet gyors! Biztos Szüribabának vitte be, és ma ő a napos. Üsse kő, kapott még egyet.
Térült-fordult, dobozba-be-onnét elő, ismét ott hintázott hátsó lábain, és lesett.
Jól van, picinyem, a zacskót nem adom be egyszerre, tessék megenni!
Leültem. Bözsi erre visszavonult, és már hallani lehetett, hogyan kívánnak jó étvágyat egymásnak a dobozban az egerek.
(Nufi szerint ez a visítás inkább birkózás lehet, de én bízom a mongol vendéglátás egérszerű megoldásában, és biztosra veszem, hogy családias vacsora folyik odabenn.)
A három szarocska (kukorica dorong) után megnyugszanak, és akkor nem marad tartalék. Azt szeretem.
Újabb helyzetkép van. Szüri baba alszik. Ki kell pihenni a reggeli fáradalmát. Böske pedig a mókuskereket rágja. Pedig van doboz, meg fa, meg majomkenyér szerű rágógyümölcs is.
Mindegy. A nőket mi férfiak soha nem érthetjük meg, elég, ha szeretjük őket.

Tényleg, nem tudja valaki, hogyan lettem a saját állandó olvasóm, és le tudok-e valamiképpen iratkozni a listámtól? Simán a szoftver nyújtotta lehetőséggel nem sikerült, így pedig eggyel többnek tűnik, mint érdemelném.

2011. március 28., hétfő

Ennek sem lesz folytatása

Egy nap pihenő után ma igazi svunggal estem neki a Norbi gyakorlatozásnak. Szépen bemelegedtem, és már a pörgősebb rész következett. Úgy 30 percnél jött fel Melinda, hogy elege van. Hagyjam abba, mert mozog a csillárjuk.
Ez van. Ezek szerint hiába kérdeztem eddig, vagy nem volt otthon, vagy nem tudom, de most ért olyan váratlanul, mint egy megszakított közösülés. Már a zuhany sem esett jól, és hiába ültem a bringára, az is untatott.
Ez van. Nem az enyém a ház, csak egy lakás, és nézhetek új mozgástér után.
Ne sajnáljatok, nem akasztom fel magam, csak ki akartam beszélni magamból, mert rosszul esett.

2011. március 27., vasárnap

Meddig, és hol a tovább?



Hol lehet befejezni egy írást?
Kibiggyesztettem az Aranka történetet a másik fülre. Újraolvasva is az az érzésem, valamit, valakit nem fejeztem be. Nem félbe maradt, hanem még nem tudom a  folytatást.
Mimóza elhúzódik a párjától, a kolleginától, de zavarja a pofátlan földi is. A kicsi még nem partner, legfeljebb idegcsillapító. A munka... a munkáját még nem is fűztem bele. Lehet-e sikerélménye a hátország nélküli harcnak?

KESER.

Ez a címe. Lopott pillanat. valahonnét, valakitől, akit nem ismerek, és nem is ismerhetek. Félelem, hogy élhetem az életét, hogy én is bebábozódhatom.
Ez az írásom is elmúlt vagy 6 éves. Ki voltam én akkor?
Alkoholista nem. Az állásomból éppen kitettek. Azt írtam bele?
Benne van a fejemben szinte minden fordulata, és látom is az asszonyt, ha a legújabb egerünkre: Bözsire nézek.
Böske elveszi a kaját, megszagolja a kezem, de ha rámnéz, mindig alulról-felfelé, mint a megfogott háziegerek.
Nincs bizalom.
Beletelt egy hétbe, amíg sikerült Szüribabával összebarátkoztatnom. Együtt alszanak, s a tüzelés napjaiban Szüribaba percenként férfit játszott. Mégsem érzem köztük sem a harmóniát.
Az első közös nap után mondjuk majdnem megkapott Böske, amikor Szüribabának kaját nyújtottam. Látom, követelőzik a szemével, hogy visszamenne a két serdülő kölyökhöz. Ezt egyenlőre nem engedem.
A másik két kislány nem testvér. A fekete kisasszony már megül a kezemen is, de Columbina - a barnásszürke - nem ér hozzám. Legfeljebb, amikor megszagoljuk egymást. Anyja lánya.

Szeretném folytatni, befejezni Aranka életét, csak féltem magamtól. Ahogy a viccben az ördög a panaszkodó sánta hátára felteszi a púpot, én is inkább rontanék Aranka helyzetén.
No, majd megálmodom.

2011. március 25., péntek

Még egy kicsit Hamvas

Nem lehet őt csak úgy kirázni a gondolkodásból. Ha igaza van, ha nincs, akkor is belekapaszkodik a világunkba, akár a kullancs a puli kutyába.
Ő az erkölcsi magasából, és a fizikai nyomorából teljesen jogosan néz le bárkit. Akár engem is. Csak ez nem baj.
Nufi úgy jellemezte a hozzáállásom, hogy a tudományt védem, pedig szerinte Hamvas Béla csak azt mondta, hogy a tudósnak nevezett emberek nem tettek hozzá semmit e világhoz, hiszen az úgy tökéletes, ahogy van.
Én meg a világot a róla alkotott képpel azonosítom, és ezért mindenkinek van világa. Tehát minden, még ha megsimogatom Nufi haját, az is hozzátesz az ő világához. Ha örül neki, akkor azt, ha nem, akkor bosszantást.
Ha jókor, akkor eltaláltam, vagy tudtam, hogy akkor kell. Az utóbbi eset már azt jelenti, hogy tettem valamit - legalább megfigyelést - hogy mikor kell.
Ha mindig eltalálom, hogy mikor esik jól neki a simogatás, akkor a világát gazdagítom a tudásommal.
Ezt az analógiát fedezem fel a szakmai és a kereskedelmi siker ellentétében is.
Ha valaki kielégíti a vevőjét, akkor az fizet. Ha olyat mutat, amitől a kollégák néznek fel rá, az is siker.
Akire a kollégák néznek fel szakmai fogásai miatt, az újat mutat, és ezzel okoz örömöt. Aki a megrendelőjét jól szolgálja ki, az mindegy, milyen elcsépelt megoldást alkalmaz.
Valóban, az Univerzum nem lesz arányaiban gazdagabb tőle. Azaz nem tettünk semmit. Az elégedett partner viszont egy hajszállal vagy lépéssel, esetleg ugrással jut jobb pozícióba.
Az Eksztázis c. alkotásában megemlíti Buddha virágüzenetét. A két ember egy pillanatra egy hullámhosszon volt benne a többiek feje fölött. Ők értették egymást szavak nélkül. Ez volt a szakmai siker. Aki pedig felfogta az üzenetet, az elmagyarázta a csalódott tömegnek, mit is jelent a felmutatott virág. Ő volt a szaki, aki popularizált.
Mi történt? Nem több, mint amikor fodrot vet a víz a belecsobbant kő körül. Világok változtak meg. Azaz semmi. A tudás fensőbbségérzetet adott annak, aki megszerezte. Új minőségű ember keletkezett.
Attilától tegnap kaptam egy linket. Elolvastam, és igazat adtam neki... meg Hamvas Bélának is.
Ugye, nekem is igazam van!

2011. március 24., csütörtök

Hosszú csönd

... vagy legalábbis pár napra befogtam a csőrömet. A Norbizástól egyre jobban hajlok, de a görnyedt gépelést hanyagoltam kicsinyég.
No, nem, mintha a beltéri egységem kínzását nem asztal mellett folytattam volna. Az újabbik, ami tavaly a kondenzátorcserétől újra életre kelt, ismét befordult magába. Satl felirat az elején, és semmi több.
Illetve a téli hó és egyéb szelek igazítottak a tükrön is, azért is mászni kellett az erkély betonkorlátjára. Akkor már kiderült, hogy a tartó konzolja a fejnek is konyul. Oda is szabtam vaslemezből egy hosszú alátétet, és most is elhatároztam, alakítok a konzolon, hogy a beállításnál a taposás-tángálás-ráncigálás helyett valami tekerentyűvel lehessen rögzítés előtt irányba fordítani szegénykét.
A pákámról is kiderült, hogy a hegyem megadta magát. Sebaj, ez egy középkategóriás darab, biztosan lesz hozzá akár a szomszéd boltban is.
Meg ahogy azt Móricka elképzelte. A Rákos patakon is túl leltem a legközelebbi boltot, de hiába karikáztam át Budapest szépséges belvárosán, a rendelési számmal, cikkszámmal lyukra futottam. Nem arról tájékoztatott az e-mail, hogy van, hanem arról, hogy megkapták a megrendelésem.
Viszont jót bicajoztam, és lekapott a napfény az arcomon.
Hatalmas hírességekkel találkoztam az utcán. Pl. a Békát ismertem fel. Tényleg meg is kérdezem e-mailben, valóban őt láttam-e vagy csak hasonmását.
A másik ilyen számomra híres valaki Dávid Gyula, akinek a Polaris Csillagvizsgáló honlapjáról letölthető előadásait szerettem meg. Ha nem telefonált volna éppen, levetkőztem volna szégyenlősségem, és megkérdeztem volna, lesz-e folytatása, vagy van-e újabb máshol letölthető változat. Így viszont tovább suhantam a jó időnek örvendő emberek között.
Közben utána néztem. Most lesz új.

"2011. ápr. 6., szerda
19:00 Ikrek és paradoxonok (Dávid Gyula) (180 perc)
Sorozat: Kozmofizika 2011 - Relativitáselmélet és kozmológia
      (tér és idő  a speciális relativitáselméletben)
- axiómák és paradoxonok
- Einstein a bombán, a gonosz bakter és a kövér rab paradoxona
- mikor és mitől fiatalodik az űrutazó ikertestvér? (élő adás)

A Thököli úton beálltam egy Hajtás Pajtás kerékpáros futár mögé, és felvettem a ritmusát. Nem volt nagyon nehéz, de kimelegedtem tőle. Amikor ő jobbra el, akkor a kereszteződésben én majdnem aszfaltot fogtam, akkora kátyút kaptam.  Rég volt ilyen élményem. Ha nem lazán fogom a kormányt, hanem kezdő módjára véresre kapaszkodom magam, biztosan feltörlöm a követ. De hát ez a belváros szépsége.
Mit tettem még?
Csináltam video monitort a DVD-hez. Ha Béla a lenti lakásban tévét néz, akkor itt fenn is jó látni, mikor van vége a műsornak. De minek menjen a nagy tévé. Lekaptam a VL100-ast a polcról, és kapott egy BNC aljzatot. Először nem akartam átalakítani, de nem fértem el sehogy benne. Kikaptam tehát a csatornaváltót. Leválasztottam a demodulátor diódától a video fokozatot, s még kellett némi osztó is, és azóta kb. 10W többletfogyasztás van csak, bár még nem mértem.
Először mindenféle bonyolult illesztő fokozaton járattam az agyam, aztán rájöttem, hogy sok értelme nincs. Pici a képcső, fekete-fehér. A részletgazdagságra sincs szükség. A DVD menürendszere olvasható.
A következő fejlesztés még egy dobozka lesz. Hogy kapcsolóval lehessen választani műsorforrást, ne legyen muszáj vezetékekkel vacakolni állandóan.
Nufinak találtam megint Hamvas Béla könyvet. Illetve a kiadónál elérhető kedvezményt beváltottam egy Hamvas Béla esszére. Az Eksztázis-ra.  Tegnap és ma ebéd után fel is olvastam neki.
Vissza nem tudnám mondani, mit is olvastam, de jól hangsúlyozható szöveg volt a korábbiakhoz képest.
Logikája is van. Nufi meg is jegyezte, hogy minél joban megismerem, annál jobban ellenkezem az írójával.
Nyert.
A tudomány nekem nem egy befejezett szörny, hanem egy gyűjtőfogalom. Ha valaki valamiben sokat összegyűjt, és ezt akár felfedezésként a saját nevéhez is köti, attól én nem fogok elfordulni, csak mert ő tudós. Ha én is fel tudom fogni, mert mondjuk tehetséges az átadásban is, akkor tisztelni is tudom. Lehet ő ennek ellenére autista, alkoholista, asszonyverő szörny, vagy hódító hősszerelmes, nem érdekel. Az elidegenedést is elfogadom, mint a zsongást, a tömeget is. Mind jó valakinek. Nekem is van mindenféle  korszakom.
Őt is elfogadom egy vallásfilozófusnak. Jó is, mert nekem, a kívülállónak is érthetővé teszi a gondolatait.

2011. március 18., péntek

hexe - boszorkány

Azt hiszem, ha vallásos lennék, a Schobert Norbi nevét imába foglalnám.
Karinthy szépen leírta már a boszorkánylövés élményét, bárki hozzátenne, csak elvenne belőle.
A legnehezebb helyreállítást választottam. Norbi  aerobic gyakorlataival rángattam ki a csigolyám fogságából az ideget.
A baj időpontjában a komposztnak való daráláshoz állítottam fel az állványt, és pont akkor lépett be Nufi is. Nem illett nagyon szidni a világot a magam baja miatt.
A gurigasorig négykézláb, majd vissza a futópadhoz pókfocizónak álcázva magam felkapaszkodtam a korlátra, és addig forgattam a csípőmet, míg végre lábra tudtam állni.
A darálás művelete már széken ülve sikerült, és a fülbevalót feladni, meg csekket befizetni természetesen csakis biciklivel járok. Számoltam azzal a lehetőséggel, hogy ha út közben ér a rossz mozdulat, a kormány szarvára támaszkodva tehermentesíteni tudom a csigolyát.
Az egyetlen nehézség csak a lában átemelése volt. Rezgett a léc, azaz a félsz bennem, de a postáig simán eljutottam. Illett orcámra a közömbösséget vasalni, a leszállás idejére. Mások füstölögtek ott, akiket elkedvetlenített volna egy savanyú pofa. (Az utcán még szabad szegény dohányosoknak. A Campona bicajparkolója pedig a postabejárat mellett van.)
A bankba már szinte eredeti ritmusomban lépdeltem, és közben megbeszéltem magammal, hogy az ember szervezete egy ponton sérülhet, a többi még ugyanolyan jó állapotban van, mint előtte.
Ez a rábeszélés annyira jól sikerült, hogy még a Duna partra is lebicajoztam friss levegőt szívni.
Visszafelé már poénkodtam a gyógyszertáros hölggyel is. Elmagyarázni nem tudnám, a szitu hozta a jókedvű látogatást. Haza pedig láncszaggató pedálnyomással indultam.
 (Mondjuk nem túl nehéz, mert a támasztási pontok a comb belső felén vannak, és a gerinc csak a felsőtestet tartja.)
A leszállásnál még bejelzett a "műszer" aztán beállítottam a sz'ámítógép mellé megírni a Zoli történetet.
Tegnap pedig előhúztam a Norbi DVD-t. A kickboxos mozgás összes meghajlását tompítanom kellett, de az ütések mindig rántottak a gerincemen, és a végére rakott tájcsi betétnél teljesen elfelejtettem a fájdalmamat.
Feldobódva, a zuhany alatt próbálgatva azért megtaláltam a mozgás korlátait, de ma már nem kvolt szükség győzködni magam. Alig ment le a reggeli és a darálás, már röpültem is a szobába ugribugrizni.
Aztán jött a Szendi Gábor hírlevele.
Meghallgattam az utolsó interjúját a honlapján.
Hát tényleg, amikor az ember sérül, azonnal nyugalomra vágyik, pedig a hibás 'alkatrész' helyreállításához  a megkergetett vérellátás hozzájárulhat. Több oxigént, mittoménmit juttathat oda, ahol szükség van rá.
De nem kell elégetni. Vagyis nem kell a szénhidrát, csak a lassan felszabaduló, a sejtek saját feldolgozási ritmusára szabott  tápanyag.
Ebből indultam ki, és eddig bevált.

2011. március 16., szerda

Zoli a kockás füzeten egy papírlapot talált, és a nyitott pénztárcáját.
Zolikám, kivettem az ezresedet délutánig. Jött a postás egy csomaggal, pénz meg nem volt nálam. Öt felé hazajövök, akkor megadom.
 - Ez jó! - gondolta legalább nem sörözöm el estig.
Nejlonszatyor, három ceruza és a spirálfüzet. Indíts a levegőre, mert a fiatalok most tanulják az életet!
Zoli kitapogatta a zsebében a műhelykulcsot, és úgy döntött, ott húzza meg magát. Este tízig  nem jár arra a kutya sem. A főnöknek fel sem fog tűnni.
Rövid trappolás a 13-as buszhoz, majd igazi szerencse érte. Talált egy ötezrest a hátsó széken. Ilyen sem volt még. Pár Forint, vagy még százas is volt telefonfülkében, de ötezres. Ebből már veres bor lesz. Mondjuk kékfrankos.
Útba ejtve a zárófélben levő ABC-t, betolt két zsömlét, egy doboz kockasajtot és egy halkonzervet is a kosarába. Még a nejlonszatyor is elbírta. Dőzs!
Ledöntött az állványos fúró mellé egy OSB lapot, azon hasalt végig. Reklámújsággal lefedte az egészet, majd a fúró flexi lámpáját ráirányította a füzetre, hogy eltűnjön a való világ, s ő teremthessen egy legalább olyan bonyolult és igazságtalan terepet.  Telefonjának fülhallgatóján meg párnazenét állított. A Bartókon számára ismeretlen Wagner darab ment. Pont jó lett kispárnának. Kizárta a zajokat, de nem vitte el a figyelmét.
Az asztalos kellett a történetébe. De milyen szerepben?
A figura nagyon jó. A kölyök lehet az inasa, és gonoszkodhat, faggathatja a srácot a kalandjairól. Most lehet egy újabb feldolgozását beilleszteni a könyveleji szerelmeskedésnek.
Zoli kezében megállt a ceruza. A kislányra gondolt, aki most hasonlított a legjobban anyjára. Legszívesebben már az előszobában átölelte volna, és forgott volna vele kettőt, hogy így gratuláljon... de azt is tudta, hogy ez nem azt jelentené a kicsinek, amit ő érez. Mégis csak érdekes a serdülőkor.
A ceruza végén hasadt a faborítás.
 - Nem rágni! - szólt magára, majd két oldalnyi apró betű indult el folyamatosan.
- Te mit keresel itt? - állt meg fölötte a főnöke csípőre tett kézzel. Kidobtak az albérletből?
Zoli kihúzta a fülest, bár értette a kérdést, de a meglepetés miatt visszakérdezte.
 - Tessék? Illetve nem, csak foglalt a lakás. Vendégek vannak, és majd csak este megyek haza... de ugye nem baj.
 - Jó, hogy itt vagy. Mindjárt hoznak egy teherautónyi törött raklapot. A felét meg kell csinálni, a hulladék meg tüzelő lesz. Húzzál kesztyűt, behordjuk.
Zoli pedig ment.

Három tornyot raktak válogatva a sérülés nagysága szerint.


A teherautó kétszer fordult. A tornyok elöl  megnyúltak, és az ajtóig értek.
 - Gyere, ezt még dobjuk fel! - mutatott az asztalos a tulipános ládára.  - viszik a múzeumba. Odaadtam.
Zoli nem különösebben mélyen hajolt, amikor egy villámcsapást érzett. A háta, a nyaka megmerevedett, és nem mozdult, illetve ha próbált volna megmozdulni, jöttek a kis karikák.
Azzal tisztában volt, hogy innét sem hajolni, sem egyenesedni percekig nem fog.
Tipegő lépésekkel, a tenyerét a legközelebbi gyalupadra támasztva vonszolta magát félre.
 - Beakadt a derekam.
 - Látom.
Zoli szemei többet mondtak, mintha üvöltött volna. Letérdelt, tenyerével a gerincét próbálta megnyújtani, és mindig egy kicsit más pózba gyötörni, amíg az áramütés érzése nem csitult, aztán megfordult, és a pókfocihoz begyakorolt mozgással tette meg azt a pár métert a lefektetett OSB laphoz.
Az asztalos elintézte a sofőrrel a menetlevelet, aztán visszajött a haldoklóhoz.
 - Hívjak mentőt?
 - Nem. Volt már ilyenem. Majd kikínlódom magamból.
 - Mit írsz?
 - Regényt.
 - Te is?
- Cseréljünk?
- De csak az írást.

2011. március 15., kedd

A dokinéni még munkát is szerzett neki.
Bemutatta az asztalosnak. Hozzá járt fúr-faragni.
Nagy szakértelmet nem igénylő feladatokból volt bőven. Söprögetés, a sablonokba illeszteni kisebb pozdorja lemezeket. OSB lapok közé húzatni a ragasztani való alkatrészeket, de legtöbbször nagyobb táblákat kellett egyensúlyozni, amíg a mester rendkívüli komolyságot tartva az arcán tolta át a körfűrészen a táblákat.
Zolinak felfénylett valami csontenyv, meg ráspoly, meg cigányfúró az iskolából, de itt nyomát nem látta ezeknek.
Volt egy hatalmas gyalugép, különféle méretben körfűrész, egy szalagfűrész.
Akkumulátoros fúróból volt több előre töltött az asztalon, és dobozokban pozdorjacsavarok, fatiplik.
A sarokban öt literes vájdlingban egy fehér kulimász, amivel ragasztottak. Az is addig volt fehér, amíg fához nem ért, mert utána mézszerűen elhalványodott.
Sajnos ez a mesébe illő munka is attól volt mesés, hogy Hol volt, hol nem volt.
A malmozás helyett Zoli bekucorodott valahová írni.
Most például azt a köpcös, világoskék szemű asztalost kezdte feldolgozni, akiből a legtöbbet látta egész nap.
Először volt némi idegenkedés. Mintha féltékeny lett volna a szállásadójára, hogy talán elviszi a munkát. Ő fogja olcsóbban berendezni a konyhát, de Zoli nem tűnt ezermesternek.
A rábízott feladatot elvégezte, és utána leporolta a munkaterületet, de önálló ötletet meg sem próbált felvetni.
Ebédelni sem ment el a kis Mizurákhoz. Két narancs, vagy alma, vagy ha már nagyon megszaladt, fél kiló disznósajt tűnt el a gyomrában percek alatt, és a maradék ebédidőt látszólag alvással töltötte.
A meditáció Zolinak hosszú ideje a pihentető felfrissülést jelentette. Repülőn, vonaton, hajóúton is képes volt kikapcsolni a környezetet, s programozott negyed órájához atomórát lehetett volna igazítani. (Bár nem jó ötlet, mert akkor késett volna.)
A kockás füzetet nem vitte magával. Féltette önfegyelmét mindentől. Azért volt neki, mert tudta, hogy nincs.
A történetfoszlányok papírzacskókon jutottak haza, és reklámújságok fehér sávjain.
Legalább többször átírta. Volt ideje megrágni.
Pénteken túl korán ért haza. A szobából izzadtan, zavartan lépett elő a kislány. Zoli elmosolyodott, és tenyerét a lány felé fordítva suttogva mondta:
 - Elviszem a spirálfüzetem, és csak este tíz után jövök haza. Bólints, ha jó.

2011. március 14., hétfő

Délután volt. Tavaszi délután. A nap a fenyők koronája fölött látszott.
A hideghez szokott emberek már fontolgatták a hazatérést sétájukból. Nyűgös gyerekek kérlelték még aput-anyut, hogy maradjanak, vagy kapaszkodtak hisztizve a hintaláncba.
Zoli egy spirálfüzet fölött görnyedt. Próbálta a három szálon futó kalandregényét hozzáigazítani a közízléshez. Most először akarta kinyalni a leendő olvasók fenekét.
Négy oldalt szentelt csak a szeretkezés mozdulatainak. Nagyon büszke volt, hogy a leírást egy leselkedő kamasz közvetítésében rajzolta meg.
Persze a kamasz hol túlzásokba esett, hol a felét visszanyelte a látványnak.
Nem is olyan egyszerű megtalálni a kis mamlaszt, mert a férfi hajlamos elfelejteni a megharapott nyelveket, és ijedt végső karmolásokat.
Valaki a mérleg kézbevétele előtt bekötötte Jusztícia szemét, mert a siker és kudarcgyűjtemény nem egyforma serpenyőt kapott. Azt a hosszú erőkaron kis súlyt kellett újra ábrázolni, amely a dagadt, ügyetlen kölyök és a megnyúlt, izompacsirta közötti időben ő maga volt.
Vésett, faragott, bontotta a gátakat agyában, és kereste a tiszta reménytelenség vágyait, s a megvalósulásokban megcsömörlő ifjoncot túrta háttérbe.
Tizenöt-húsz évet kellett félretolni valahogy úgy, mintha ellenfényben fekete karikák között keresné valaki a legvastagabbat.
Pont a sikere lett a mumusa.
Zoli kiábrándult már a boltjából, eladta a tanyáját, lovait, visszatért Floridából is, ahol elverte tizenöt év munkáját, és most fél évre 'ingyenalbérletbe' költözött haverjához.
Az új élet teljes RESET-tel indul.

Ceruzával írt. Régi, ronda, megrágott csehszlovák B-sek maradtak nagyapja hagyatékából. Remekül kibírták a költözéseket. Igénytelenek, és nem kell másnak sem. Ezen felül még a grafit nem fogy ki, nem fogyaszt áramot, és ha elkopik, még a betonhoz csuriszkolva is meg tudja faragni.
A papír fölé hajolva megnézte az összes nőt. A leírásaiba csak azért is azonnal belevette az előtte elvonuló  ruhadarabokat, hogy valósabbnak tűnjön a története.
Eszébe sem jutott, hogy a szoknyáknak szabása, neve, vagy anyagminősége lenne.
Mindegy, ő most írni fog.
Úgy, mint középiskolás korában a trafóház tetején elbújva.
Akkor sem tűnt föl neki, most sem. A trafóház körül csak emeletes házak álltak, és pont azzal lett feltűnő, amivel bele akart süppedni a háttérbe.
A Kassai utcán rendőrautó állt meg. Két egyenruhás igazoltatta, majd szigorúan megjegyezte, hogy nem szabad a trafóház tetején regényt írni.
Zoli nem mászott tehát vissza, csak morgott az orra alatt. Halandzsa szöveg volt. Olyasmi, mint a
"Lapát kaszát!" kiáltás. Könnyen félrehallható.
Csak most senki sem hallotta, és semmi nem visszhangozta.
Pedig vissza kell mászni. Az a rohadt cerka csak ott maradt a tetőn. Mára meg már megitta a fél liter tejét a két kakaós tekerccsel, és nem maradt egy petákja sem.
Váratlan segédeszköz állt elé. Földbe szúrt villa alakú bot.
Kölykök használták kapufának az ilyeneket, valószínűleg onnét származik ez is.
 - Egy frászt! Még egy frászt. dupla frászt. Tripla frászt. -  idézgette Mardel kutya monológját egy rajzfilmből. Az az íróeszköz vagy nem ott maradt, vagy már lefújta a szél.
Újból nekirugaszkodott a földelő laposvascsíkon, és visszamászott.
- Igen. A csatornacső jó búvóhely.
Visszafelé már ugrani kellett, mert az Kassai utca sarkán bevilágított a rendőrautó reflektora.
 - Minek világítani még ilyenkor?
Sötétszürke felhők rétegei között világos sávok maradtak. Napkorong semmi. Inkább sejteni lehetett, melyik rejti a vörös foltot.
A múlt héten túl jól takarékoskodott. Három ezer plusz maradt a zsebében. Mire költse? Kezdett egy üveg barna sörrel. Az volt a REAL boltban, nem kellett messzi kutyagolni érte.
A bolhapiacon túrt magának egy kis orosz tévét. Fekete-fehér, úgy néz ki mint egy félbe szedett NDK porszívó. A felirat lekopott már róla, de világított, és állítólag akkumulátoról is megy.
Bement a tévészerelőhöz megkérdezni, van-e olyan akkumulátora, ami ebbe a kis vacakba kell, de az nevetve felvilágosította, hogy a VL100-ba nem bele kell tenni, hanem autóban lehetett használni. Kempingezőknek, horgászoknak jó.
Mindegy, ha már kifizette az ezrest a tanácsadásért, legalább bedugták, és megnézték, műsort fog-e.
Csak az 1.es adás, az is nagyon rossz minőségben. Egye fene! Híreket hallgatni elég lesz.

A szobát volt barátnőjétől kapta. Húsz év után is haver maradt, pedig felvitte az isten a dolgát a lánynak. Körzeti orvos lett. Lányával és férjével nagyszülőktől örökölt családi házban laktak. Mondjuk ők sem élvezték a vagyont. Alig volt valaki otthon.
A szoba kétszer másfél méteres. Az asszony konyhát akart belőle csinálni, de Zolinak ő csak az a lány volt, akivel 14 éves korukig sülve főve együtt voltak.
Villany volt benne. Két körte. Egy a falon, a másik a plafon közepén. Az apró ablakon fény jött be, de inkább az eget lehetett látni. Magasan is volt, meg a beszáradt festékkel odarögzült. Talán egy éve állt kifestve, várva a beépítést. Az asztalos remek tervei parkoló pályán, mert elfogyott a pénz.
Zoli felfújható matracát, hátizsákját és a Lidlből elhozott vastag, de tartós papírdobozát hamar belakta. Az apró tévé sem foglalt sok helyet. Inkább dísz maradt.
Telefonja rádióját hallgatta inkább, ha zörgésre vágyott. Spártai egyszerűségét több elektromos kütyüvel nem kívánta megtörni.

2011. március 13., vasárnap

Nufit fényképezem

Ide nyugodtan bele lehet képzelni Gusztáv figuráját a rajzfilmből. Ne látsszon ki, a hasa ne legyen nagy, a gallér nem lóghat ki, feljebb tartsam a kamerát, és egyenesen.
Az, hogy a szemmagasságban tartott fényképezőgép egyenesen (értsd függőlegesen) tartva nem az orrnyeregtől a képzelt bikini vonal alá fog fényképezni, az biztos.
Mégis tömérdek instrukció érkezik a faroktól a kutyának, hogyan tartsa a fenekét csóváláskor.
Most van az első mustra. Ellőttem 72 kattintást, és eddig még csak hibákról érkezett bejelentés. A feje a gondolkodó szobor módjára megtámasztva, és lesi a notebookját.
Ebből második sorozat lesz.
Újból megszabja, hogy ne másszak be Marika néniék zárt kertjébe, de ne tapossam szét a hagymásokat. Gyöngyvirág van a birsalmafa alatt, és nekem van vagy négy lépésnyi mozgásterem. Ezen mozogva kell őt 100-150 különböző pózban, fintorban megörökítenem anélkül, hogy az elmozdult hajszálak elkerüljék a figyelmem, és bár homokóra jelzi, a fényképezőgép még emészti a műveleteket, de akkor a cipőjéről lesz a kép, és az nem kell.
Egyszerű ez a világ. Én csak nyomogatom a gombot, aztán ha túl jó lesz, majd megismételjük.

2011. március 12., szombat

Pazarló természet

Ma reggel a hőmérő 20 fok fölött mutatott a falon. Rásüt a nap. :-)
 A páratartalommérő  teljesen kiakadt rajta. Jó lenne hitelesíteni valamihez, de nem tudom. Melyik hőmérsékleten? Hogy  veszem észre a cseppleválást? A többinél tegyek ki számológépet, vagy egy táblázatot?... stb. 
Marad így Volt egy ködös nap, amikor a csavart addig tekertem, amíg 100%-ot mutatott, és most nem azt.Tovább nem pazaroltam rá időt.

De most Attila írásán ébredeztem, hogy a srácok ráhagyták a vénlányra, amit hallani akart, mert nekik jobb volt focizni, mint az igazért harcba szállni.
Ők sem pazarolnak.
A természet is így működik?
 Is-is.
A diófánk Komjátiban annyi diót hullajt el ősszel, amiből  erdőket lehetne telepíteni. Ehelyett megeszem az embriójelölteket, és még lelkifurdalásom sincs.
A másik példa a madarak élete. Azért menekültek a levegőbe, mert a földön más volt. Volt erősebb, gyorsabb, ügyesebb, ők meg odamentek, ahová nem jutott az a ragadozó emlős.

Vagy mégis?

Ez a dráma az udvarunkon játszódott le pár napja. Már teregetés közben felfedeztem a tollakat, és támadt is írhatnékom, csak a tinta beszáradt. Beitta a föld.
Ki lett gazdagabb? A macska? Én? Az evolúció?
A kiválasztódás megszünteti az alkalmazkodásképtelent.
Nufival reggel átbeszéltük megint Béla kálváriáját. Hogy az SZTK-ban a doki a prosztata magnagyobbodást egy műszerrel állapította meg, meg sem nézve Béla fütyijét. Kényelmes, mert a tolókocsiból nem kellett kiemelni a beteget, és a pelenkát lebontani, visszakínlódni.
Ezután 1-2 héttel mégis vihette a mentő a Erzsébetre a sürgősségire, mert annyira fájt a fitymaszűkülete.
Ott a vidám metélkedő után megoldottnak vélték a problémát, és már csak az SZTK-ba kellett visszavinnünk varratszedésre. Ott pedig az a jópofa orvos azzal ütötte el a fáj problémáját, hogy tudja, hogy fáj, de ha jó lenne ő is a Béla kezébe adná, és egymásnak csinálnák.
Azóta sem oldódott meg a probléma. a tömérdek olasz nevű prosztata gyógyszer reklámból pedig tudjuk, hogy ez egy kor után veszélyes a férfiakra, hát biztos az a baj.
Na ja, de mi okozza? Mitől lesz nagyobb az a prosztata? Miért gyógyszer kell hozzá, miért nem torna, amivel a körötte lévő izmok féken tarthatnák, vagy miért nem bizonyos étkek elhagyása, amitől a prosztatát alkotó szövet visszahúzódna eredeti méretére?
Nufi pedig már sejti, ha nagyon sokat harcol az orvosokkal, akkor azt érheti el, hogy a szemébe vágja majd az egyik, ugyan meddig akarja így kínozni az apját?
Hm. Valóban, ha megoldják a szervezet szabályos méregtelenítő csatornájának működését, akkor mit kell kapni majd Bélának a leépüléshez? Influlenzát?
Pazarlás. Nem?
Tessék, ki fog itt istent játszani? Nufi, mert nem harcol eléggé, vagy az orvos, aki hagyja a természetet érvényesülni?
Az, hogy ki kire mit hagy rá, az ő pazarlása. Ez van.
A diófánk 50-60 éve tudja, hogy adjon hűs érzetet, sok rágnivalót. Levághatok a gallyaiból, lepisilhetem a törzsét, és fel is mászhatok rá, ha kedvem tartja. A macskák például a tetőre nyúló ágán jönnek fel a padlásra.
Szoktam is találni nyitott tojáshéjat, madártollat, megszáradt rágcsálótetemet. A szénaberakó nyílás környékén van  a legtöbb.

2011. március 10., csütörtök

A párom nevenapjára

Van egy lány, a neve Ildikó
Dalolja ma minden kis rigó
Boldog, szép névnapot
Szerencsét, jó nagyot
Többször is! Látod, van indigó?


Van egy lány, a neve Ildikó
Hozzászegődött egy dilinós
Pengette pennáját
Borzolta bozontját
Tudta, hogy messze van Piripócs.

Van egy lány, a neve Ildikó
Tudja, hogy verseket írni jó
Tollal, vagy cerkával
akár zsírkrétával
Ritmusra létezni mindig jó.

Van egy lány, a neve Ildikó
Micikét brummog neki, Mackó
Egy mézes medvének
édes teremtménnyel
Egerek között is biztató!

Új ruhát kapott a blogom

A hosszú zöldségkorszak befejeződött. Most én is csicsázom a 'kül'-t.
Adok magamra. Hátha a tartalom rovására megy.
A háttérkép az első bográcsozásunkon készült Komjátiban. A tappancsok az enyémek, Nufi állította össze a kaját, és a fényképet is ő készítette.
Az ízére már nem emlékszem, de eddig még nem sok olyan ennivalót gyártott, amit nem tudtam megenni. Azok is inkább úgy készültek, hogy mire észrevettem magam, már elfogyott.
A bejegyzések továbbra is az első lapon szaporodnak, a régi írásaim pedig a füleken lesznek LiFo módjára. (Last in First out, azaz a tetejére kerül az 'új'.)
Egyébként most hosszabb ideje nem olvastam magam, és nagyon meg tudok lepődni a saját leleményeimen.  Persze minden gyakorlás kérdése.
Játék a világ, és hol mi vagyunk játékok, hol mi mozgatunk. De jó, hogy semmit sem tudunk előre!

2011. március 9., szerda

Régi írásom, mert most nem jut semmi eszembe. a címe: Izgi




Halálom voltál, és én sem voltam élet
Halálom voltál, de senkivel nem ér fel.

- Szerintem rossz.
Megállt a radiátor előtt, fehér köpenyén átsütött a nap. Amikor oldalt
fordult, elmerülhettem az alakjának a tanulmányozásában.
- És mi a rossz benne?
Sejtelmes mosollyal próbált titokzatos lenni.
- Teátrális.
- Jó, de mondj valami olyat, amitől jobb lesz.
Lassan közeledett hozzám. Ugyanolyan teátrális volt, mint ami ellen
tiltakozott.
- Jó. Megpróbálom:

Nadrágom voltál, és én sem voltam résen
Na drágám hol vagy, mert jutalmamat kérem

Nevetett. Feltérdepelt az ágy szélére, fejét felszegte, a köpeny a melleire simult.
- Te jössz!
Ez komoly. Ez a nő gondolkodik.
- És még szép is vagy.. - böktem az orrába, mert a hízelgésre akkor is szükség van, ha jó a pozíció. - akkor :

nadrágon zippzár, és lefutok a mélybe

de ő közbevágott:

No, csak ne siess úgy! Ácsi, bácsi! Még ne!

Közben arcával betöltötte a teljes látómezőmet.
És kérdezett:
- No?
- Pillanat. Összeszedem.
- De az első két sor nem kell.
- Jó.
Odaültem az asztalhoz, és elölről kezdtem.

Nadrágom voltál, és én sem voltam résen
Na drágám hol vagy, és jutalmamat kérem.
nadrágon zippzár, és lefutok a mélybe
No, csak ne siess úgy! Ácsi, bácsi! Még ne!

- Én ezt nem tudom folytatni. Te nyertél.
- Nem ér! Tessék megdolgoztatni az agyad!

Behúzódott egészen a sarokba. A kispárnát begyömöszölte a háta mögé, 
lábait felhúzta, sarkával betakarta a barlang bejáratát.

Nadrágom volt már, de vé alakú résem
Gombokkal illesztve izgalmasabb nékem.

- Na neeeee. Tessék valami értelmeset. Komolyan venni.

Nadrágom foltján végigszaladt késem
Nagyobb folt kell már rá, a másikat kérem.
Elért a szegénység, kopott mindkét térdem
Köldöködet így is, méltó mód elérem.

- Ez az.

Lovagom, a templomban hajts vélem térdet!
Díszes palást előtt komolyan kell kérned
Hosszú égi csókkal üssünk rá pecsétet
Hófehér lelkemnek Te tarts immár vértet!

- No! Kiskezétcsókolom megtáltosodék.

Szerelemtemplomban faragott öl oltár
Szenteltvized ott is áhítattal innám
Térdet hajtva talpon, hason, vagy gerincen
Apró kézjelekkel fokoznám az élved.

Arcán a pír komoly lángra váltott. Láttam, a téma legalább annyira
izgatja, mint amennyire ellenkezik.

Biz ott nem fokoznád, menekülnék nyomban
Űzött vaddá válnék, vagy már őzet mondtam?
Habár szép szememmel vissza-visszanéznék
Vadászomra félve, távolra tekinték.

Lábait szorosabban húzta magához, mint valami süni, aki elgurulni
készül, de útjában a lejtőn áll a róka.

Őzikém, őzgidám! Bakod jár nyomodban!
Szerelmes illatod iránytű orromban.
Repülök bokrokon, árkon is átugrom,
Zuhogó esőben is öledbe vágyom.

Huncut villanás, jön is a folytatás.

De az őzbőr lehull, alóla cső mered
Hatalmasat dörren, lovagom, ég veled!
Trófeának jó lesz fenn az ajtó fölött
Meg is nézem mindig, mikor hazajövök.

Hm. Övön alul. De sebaj.

Nyelvem kikészíted majd intim betétnek
Bőrömből varrt tartód szíved fölött véd meg
És majd végignézem onnét a magasból
Ki fog kapni éket szép, erős szarvamból.

- Nem ééééér! Tessék visszalépniiii.

De már nem tudtam. Sőt, a folytatást le sem jegyeztem.
.................

s egy novella: Az agglegény



Megérintett. Már éppen elhúzódtam volna, és kerestem valami jó alibit, valamit,
amiért észre sem venné,vagy legalább nem érezné, hogy.., vagy hogy azért.
Aztán mégis hagytam. Melletem ült a buszon, szoknyája engedte szétnyílni
combjait, és teljesen kényelmesen ült.
Nem volt benne erotika. Semmi, amit nőben észre vennék, csak azért volt hosz-
szú szőke haja, meg olyan borzalmasan nagy mellei, hogy a természet valamit
törlesszen.
Láttam, hogy kommunikálni kíván, talán egy zsebkendőt vár, virágot, könyvet, a-
melybe lopva átpillanthat, rövidesen le fogja ejteni a szatyrát, vagy valamit, ami-
től én, az udvarias férfi felé fordulok.
Legalább most volna nálam valami műszaki könyv. Az kellően riasztó. Egyetlen
pillantás, és vagy tekintélyt, vagy férfifennsőbbrendűséget hirdet, meg azt, hogy
nem érdekel a világ, lám én még itt is dolgozom, tanulok, vagy valami hasonló.
De most üres volt a kezem.
Rám nézett.
Kicsit elhúzódtam, hátha le akar szállni, de ő elmosolyodott, és annyit mondott:
- Ma együtt szállunk le.
Ez a nő tudja, hogy én hol szállok le? Persze. De ő tovább szokott menni. Ezért
is szoktam nyugodtan melléülni. Ő belül, az ablaknál, és meg az utasok felől.
Megmentő közeleg. A lépcsől legalább 100 éves néni reszkető bottal a kezében,
és erre nézett! Juhéj! Átadom a helyem.
Angyalkám, add át a helyed a néninek! - szólt az előttem ülő kislányra útitár-
sam, mintha valami iskolapadból figyelmeztetné az alvó diákot, akinek a tanár a
nevét már felolvasta a naplóból.
Zsebredugtam a kezem, hogy legalább egy tollat bányásszak elő, meg a bérle-
temben is marad régi szelvény, azon mindenféléket lehet jegyzetelni.
Semmi. Egy árva cerka, egy tollbetét, radírgumi, leszakított fűszál sem akadt a
körmeim alá.
Üvölthetnékem támadt. Belül dörömbölt a kisördög, hogy én nem akarok ezzel a
tehénnel megismerkedni, és legalább azzal a ragadós szemeivel ne bámulna a
szeme sarkából, és inkább gyalog járok ezentúl, vagy túlórázok minden nap,
csak most szabaduljak.
Tudja, hogy hanyadika van? - nézett rám a tehénszemű Héra kékségével. Fe-
ketére húzott szempillák, a ki tudja hány fok meleg már összemosta kicsit a
szemfestékével. Egy szőke nő egyébként se emelje ki sötét színekkel a szemeit,
mert borzalmas.
Nem tudom. - feleltem majdnem mogorván, és próbáltam ismét terepszínt ölteni.
Akkor majd én megmondom. 21. Az anyám születésnapja.
Gratulálok. - motyogtam az orrom alatt, de semmi kérdés, hogy hányadik, és még
a fejem is a szemközti tinilány melleire fókuszáltam. A kis szeplős baba nem láthatta,
mert a fejével egymagasságban egy csellót tartó barátnő állt a hangszerével együtt
jó maszkot, jó búvóhelyet jelentett. Meg egyébként is az autonómiám visszaszerzé-
se volt a cél.
Anyám ma odaköltözött maga mellé a földszinten.
Püff. Akkor ezentúl hivatalosan létezhet a közelemben.
És szeretném elkérni a telefonszámát, mert esténként felhívnám, ... persze csak,
ha nem zavarok.
Nem? Nem zavar? Esténként? Ott nálam?..
Tudom, hogy egyedül él, és hajnali kettőig is égni szokott a lámpája. Tudom, hogy
hol dolgozik, meg azt is, hogy verseket ír.
Ez nem lehet igaz. A születésem pilanatát nem számolta ki?
Azt is tudom, hogy a szűz jegyében született, érzem, most meztelennek érezheti
magát. Ennyire nem kellene megijedni. Nem örökre akarom. Pár hétig csak, ameddig
bekötik neki is a telefont.
Ez jó. Még mindig nem szóltam egy szót sem, csak megkapaszkodtam az előttem ülő
széktámlájába. Nem akarom. Ezt a nőt, az anyját, a pereputtyát, és senkit. Nem akarok
átjáróházat a lakásomból, és reggelente nem fogok azért mindig beágyazni, mert vala-
ki bejön a szobámba, és odaterpeszkedik, és ráül utcai ruhában az ágyneműmre, s
még beszélgetni akar arról, hogy mit főzött, meg utána még bevásárolni is nekem kell
majd, meg hol fahéjért, hol tejfölért dugja be az orrát, és amikor végre hazatérek vala-
kivel, akkor a telefon átrendezi az életemet... De azt fogom mondani, hogy nem fizet-
tem, és kikapcsolták...
Tudja, én a postán dolgozom, és onnét tudom az adatait. A mobil a drága lenne,..
ugye számíthatok magára! Sőt a számát is tudom. De mégiscsak jobb megkérdezni.
Mégsem olyan tolakodó.
Méghogy nem tolakodó. Hát micsoda? Egyenesen a csöndes kis világomat irtja ki. Egy
elefánt a porcelánboltban. Nem jó. Egy macska az egérlyukban. Kifelé!
Én átadnám magának a vonalat. Addig ...
Nem, ezt én nem fogadhatom el. Bár a kötvényes telefonnál csak egy átírási díj, az-
tán...
De nagyon szívesen. Én egész nap alig vagyok otthon...
Elég volna, ha egy kulcsot adna a lakáshoz. Mama még főzne ia magának vacsorát,
mire hazajön.

Úristen! Esetleg még ágyba is bújna velem?
És volna mégegy kérésem. Bedöglött a tévéje, és a sorozatok az egyetlen szórko-
zása. A bátyám holnap megcsinálja neki, de ma este, ha beülhetne magához....

Neeeee! Ebből hogyan mászhatok ki?

Aztán a buszvezetőből kitört a nevetés. Félreállt a járgánnyal, és visszajátszották a
felvételt. Aláírattak velem egy szerződést, hogy a kandi kamera rögzítette felvételt le-
játszhatják.

Hm. Legalább a gondolataim nem hallatszottak ki.

Otthon a hűtőből előhúztam egy fél dinnyét, falatozni kezdtem a tv előtt, amikor csengettek.
Egy ajtótok szélességű hölgy állt velem szemben, és megkérdezte, hogy telefonálhat- e...............

2011. március 8., kedd

Orrvérzésig

Ezt a kifejezést arra szokták mondani, aki valamit túl sok energiával csinál.
Megint más jelentéssel gazdagodtam reggel.
Nufinak órája volt, ezért kihúzódom a szobából, és hosszabb időt töltök a kádban, mint máskor. 20 perc bőven elegendő a reggeli elkészítésére.
Most éppen kiléptem a kádból, és a törölközőmért nyúltam, a földön piros foltok jelentek meg.
Orrba vertem magam? Nem tűnt fel.
Múlni sem akart.
Jó, jöjjön ki, aminek jönnie kell, vártam.
Hideg víz, meleg víz, hátra hajtom a fejem, a csöpögés nem szűnik, pedig már nem lesz 20 percem a reggelire.
Papírzsepit fogva az orromhoz átvágtattam a másik szobába fehérneműért, viszont ha megnéztem, melyiket vegyem ki a szekrényből, még jobban jöttek.
...
(ide képzelje mindenki azt, amit mondani szokott, ha akadályoztatva érzi magát)
Munkatrikóim közül választva hanyatt feküdtem a szőnyegen, de ettől a légutak irányába fordult a vörös folyam.
Nem jó.
Az egyetlen csökkentő megoldás az ülve, hátra hajtott fejjel megvárni, hogy mi lesz.
Aztán a konyhában is úgy kellett tevékenykednem, hogy nem hajolni, guggolni.
A tea, és Béla reggelije majdnem megvolt, de a miénkre várni kellett kicsit.
Aztán mégis volt reggeli.
Tanulság?
Az orrvérzésig nem azt jelenti, hogy túlpörgetve, hanem hogy ott meg kell állni.
Milyen egyszerű értelmező szótára van a természetnek!

2011. március 4., péntek

Szüribaba ismét egyedül

Kezdem felfogni, hogy kiöregedett egereink mitől válnak agresszívvé.
Egyedül akarnak maradni.
Amikor lejár az idejük, akkor félrehúzódnak, és még Szüribaba sem kivételezett. Megharapják, elüldözik.
Tegnap újra összeeresztettem a Faterral, aki már csak megszagolta az ételt, és gubbasztott az üveg valamelyik pontján.
Pár szagminta és közeledési kísérlet után sikerül egyedül maradni Szüribaba társaságában is. Korom Benő pedig már nem húzódott ki a tenyerem alól, ha melegíteni próbáltam. Bólintott kettőt, és újra visszagubózott gondolataiba.
Ma reggel Szüribaba feszülten mozogva jelezte, hogy az apja már csak ott van, de nincs velünk.
A hamvasztása este felé lesz. Koporsója neki is teás doboz.
Ma pedig, ha a kisállat kereskedésben találunk menyasszonyt a vénegérnek, akkor harc lesz. Aztán remélem, hogy béke is.

A kép még a négy fiút ábrázolja. Korom Benő a legőszebb, arról lehet megismerni.

2011. március 3., csütörtök

Boldog születésnapot MJ!

Csokiból nagy tortát
hordóból borocskát
jó hangból éneket
felhőtlen kék eget!
Élvezd, mi körül vesz!
Holnap is ennyi lesz
Nem az évek múlnak
Csak lapok fordulnak
egy jó nagy naptáron.
Vastag, én úgy látom.

Sí-sakk

Nem egy új sportágat találtam fel, csak mindig felmerül bennem a szójáték, ha hallom ezt a szót. Elmosolyodom, aztán jó kedvem lesz tőle. Másnak nem is szoktam elmondani. Csak így mindenkinek.

Ma reggel Budapest Tropfehérbe öltözött. (Ha már a szócsavarásnál tartok) Még az ébresztő csipogását is hallottam az órámnak, pedig évek óta átalszom. Nincs már meg a füzete, és nem tudom kikapcsolni. Az óraátállítás is minidig félórámba belekerül.
Ma reggel végigkísértem szememmel a napkeltét. Más így a nap. Nem mondom, hogy jobb vagy rosszabb, csak élvezem, hogy ma is kinyílt a szemem.
Nagyanyám járt nálam álmomban. Ő már nem érte meg a fővárosba költözésem. Most látogatott meg először álmomban itt. Anyu azt szokta mondani, hogy halottal álmodni esőt jelent. Hóról nem volt szó.
Tegnap végre vettem a fáradságot, és megoldottam az ESR mérőm végkitérését. Ez azért jó, mert újabb ötletem támadt. Bele kellene az infrás távirányítók ellenőrzőjét szuszikolni.
Semmi különösebb túlbonyolítás. Videoból kivett érzékelőt fogok beleragasztani, és 5V-ról kap egy kapcsolót, meg egy BNC aljzatot, ahová a szkópot feldughatom. Illetve kap még egy LED visszajelzőt, hogy ha ráirányítva megnyomok egy gombot, akkor kacsintson vissza rám.
És persze az előre gyártott tapintó csúcsok sem kerültek elő, azokat újra kell csinálnom.
Már vettem elő réz rudacskákat. Még két varrótű, meg némi zsugorcső, és majdnem kész, mert úgy tűnik, az adaptercsatlakozó sem marad meg a lemezcsavarral. Azt is vagy ragasztani kell, vagy átmenő csavar + anya rögzíteni.
Valóban készre csináltam-e valamit, amit magamnak alkottam?
Talán csak a bringát szoktam.

2011. március 2., szerda

Búcsúlevél

Meghalni készülök. Őszinte leszek. Üzenem mindenkinek, hogy nem vagyok bűnös.
A lányt tényleg szeretem. Ma is szeretem, és amennyire hülye voltam, elhittem, hogy hajlandó velem...
A rendőrökben sem hiszek, mert a fotós gépén talált fiatalkorúakkal őt is börtönbe zárják. Nem ő van a fiatalkorúakkal, hanem a számítógépén neki voltak olyan képek.
Ma már értem, hogy Emőke meglátta a szürkületben a másik embert. Azt sem tudom, hogy mit tudott fotózni, vagy valami infra kamerája volt?
Elfogadtam, hogy behunyja a szemét, amikor hozzányúlok, és nem értettem, miért lökött el az utolsó pillanatban.
Szűz maradt. Tőlem az, és én is úgy halok meg, hogy nem volt nőm.
Már dolgozni sem kellek sehová. Hétfőn a bíróság visszaküldene a börtönbe azért, ami meg sem történt.
Nem megyek vissza.
A csótányméreg a pálinkában talán lemegy, és nem szakad le a kötél alatt a lámpaakasztó. Ha pedig leszakadna, akkor a konnektorzsinórt is én tekertem a csuklómra, és a rezsó is jól földelt.
Amit meg elfogyasztok, talán a villamos művek leírja, vagy leveri a következő lakástulajdonoson.

2011. március 1., kedd

Egy, kettő, majd újra egy

"Csabikám, hívj föl estig! Itt van Kanadából Gyuri, és kivinne magával dolgozni. Puszi, Enikő!"
Ez jó! Se útlevél, se szabadság! A nagynéném is akkor tud megjelenni, amikor már minden mindegy. Illetve ha nem rúgom össze a port Bélával, esetleg szemet hunyt volna.
Most ha összepakolok, és az esti ellenőrzésig eltűnök, akkor mondjuk Szlovákiáig eljutok. Már ha még a német kontómon a pénz megvan.
Vajon Kanadába kell most vízum? A telefonomat lehallgatják? Látta valaki a cetlit a levelesen?
Ha most megyek ki a telefonfülkébe, akkor elcsípnek a rendőrök?
Az életben még nem igazoltattak, ha gyalog közlekedtem. A fülke meg a rendőrőrs előtt áll. Olyan, mintha jelentkezni mennék. Addig minden sima.
A fülke szabad volt, és nem találkozott ismerőssel. A mobilban megvolt Enikő száma, ha minden így menne..
Csaba lakására eljött Gyuri, és elmondta, miről van szó.
 - Nézd, Te tudsz románul, és szlovákul is kicsit. Én meg oroszul sem. Francia meg német  ragadt rám odakinn, és munkásokat kellene irányítanod építkezésen. Semmi komoly szaktudásra nincs szükséged, mert az anyagbeszerzés megoldott, a toborzás interneten megy, de a társam, aki tót, most autóbalesetet szenvedett, és a rehab több, mint egy év lesz.
Enikő néni mondta, hogy neked van ács szakképesítésed, értesz a fához, és most nincs munkád.
Tényleg, mi lett a kis csajjal?
 - Nem ács, hanem tolmács a  szakmám. Még nincs vége az ügynek. Sikerült előkavarni egy fotóst, aki kukkoló, de most jelentkezett, és hajlandó lenne tanúskodni. Vannak képei a szürkületben.
A lány akkor is vert, amikor már a földön feküdtem eszméletlenül, és előtte is lekapott minket karonfogva.
 - De hát itthon vagy, nem?
 - Mert letelt az előzetesben tartás maximális ideje. Ki kellett engedni.
 - Ha van útleveled, a többi menni fog.
 -  Nincs.
 - Akkor sajnálom.
Gyuri még mutatott pár képet a telefonjában a Kanadai  emlékeiből. Megivott egy kávét, és telefüstölte a szobát, majd elment.
Csaba ismét ott volt, ahonnét elindult.
Még levitte a szemetet, amiért az ellenőrzésre érkező rendőrök kötekedni kezdtek, de aztán elsimult. Minden elsimult, ha végigvetette magát az ágyán, és alhatott.

Nufinak születésnapja van!

Nagyon készültem neki verset írni, de mintha minden szót kiradíroztak volna fejemből, sehogy sem sikerül.
Majd holnap. Majd, ha már késő lesz. Most nem büntetem magam tovább a gondolattal. Inkább csak szégyellem magam.
Foglalkozom inkább magammal.
Angélától elhoztam egy kávéfőzőt. Annyit mondott róla, hogy világít, de nem főz.
Úgy tűnik, lámpának kevés. Mindjárt boncasztalra kerül. Hátha mégis műtét lesz belőle?
Az agyam meg A Muzsi Attila blogján kódorog. Mármint most őt olvasgatom. Pl. a regénykéjét. Keresem benne az alkotót. Az asztalos kis görcseit, amivel a doktornénihez közeledik.
Már van annyira idős, hogy tudja, a másik is emberből van. Meg van a tapasztalata, hogy akár észre is veheti egymást két ember a társadalmi ranglétra, vagy műveltségi skatulyák távoli zugaiban is, de nem jutott el a legegyszerűbb szélhámostól megtanulható lépésig, hogy 'most Én jövök!'
A 'fülszövegében' már jelezte, mik a szándékai a megíráskor, és nagyon magamra ismerek az elbizonytalanodás fázisaiban. Vajon mikor jön a MOST?
Éjjel írtam vagy négy oldal levelet a srácnak. Leginkább arról faggattam benne, vajon a párja olvassa-e az írását, és ha nem, merné-e megmutatni, és kibírja-e a kapcsolatuk majd ezt a feszültséget?
Aztán letöröltem az egészet, és hagytam két sort arról, hogy olvasom.
Az írót mindenképpen levetkőzteti az alkotása. Elfojtott, vagy megélt történetei a közzé tett sorokban 'holnap' válnak csak tanulsággá. Ma még a lebegő valóság testtel, vagy anélkül.
Féltem a nyugalmát.
Ma fel fogom olvasni Nufinak az eddigi fejezeteket. Ki akarom beszélni, mint Moldovát, Németh Lászlót, Rejtő Jenőt, Fodor Ákost vagy Karinthy Ferencet.
Akár jó lesz, akár rossz a srác könyve, már most él. Remélem az ünnepeltemnek is tetszeni fog!