Délután volt. Tavaszi délután. A nap a fenyők koronája fölött látszott.
A hideghez szokott emberek már fontolgatták a hazatérést sétájukból. Nyűgös gyerekek kérlelték még aput-anyut, hogy maradjanak, vagy kapaszkodtak hisztizve a hintaláncba.
Zoli egy spirálfüzet fölött görnyedt. Próbálta a három szálon futó kalandregényét hozzáigazítani a közízléshez. Most először akarta kinyalni a leendő olvasók fenekét.
Négy oldalt szentelt csak a szeretkezés mozdulatainak. Nagyon büszke volt, hogy a leírást egy leselkedő kamasz közvetítésében rajzolta meg.
Persze a kamasz hol túlzásokba esett, hol a felét visszanyelte a látványnak.
Nem is olyan egyszerű megtalálni a kis mamlaszt, mert a férfi hajlamos elfelejteni a megharapott nyelveket, és ijedt végső karmolásokat.
Valaki a mérleg kézbevétele előtt bekötötte Jusztícia szemét, mert a siker és kudarcgyűjtemény nem egyforma serpenyőt kapott. Azt a hosszú erőkaron kis súlyt kellett újra ábrázolni, amely a dagadt, ügyetlen kölyök és a megnyúlt, izompacsirta közötti időben ő maga volt.
Vésett, faragott, bontotta a gátakat agyában, és kereste a tiszta reménytelenség vágyait, s a megvalósulásokban megcsömörlő ifjoncot túrta háttérbe.
Tizenöt-húsz évet kellett félretolni valahogy úgy, mintha ellenfényben fekete karikák között keresné valaki a legvastagabbat.
Pont a sikere lett a mumusa.
Zoli kiábrándult már a boltjából, eladta a tanyáját, lovait, visszatért Floridából is, ahol elverte tizenöt év munkáját, és most fél évre 'ingyenalbérletbe' költözött haverjához.
Az új élet teljes RESET-tel indul.

Ceruzával írt. Régi, ronda, megrágott csehszlovák B-sek maradtak nagyapja hagyatékából. Remekül kibírták a költözéseket. Igénytelenek, és nem kell másnak sem. Ezen felül még a grafit nem fogy ki, nem fogyaszt áramot, és ha elkopik, még a betonhoz csuriszkolva is meg tudja faragni.
A papír fölé hajolva megnézte az összes nőt. A leírásaiba csak azért is azonnal belevette az előtte elvonuló  ruhadarabokat, hogy valósabbnak tűnjön a története.
Eszébe sem jutott, hogy a szoknyáknak szabása, neve, vagy anyagminősége lenne.
Mindegy, ő most írni fog.
Úgy, mint középiskolás korában a trafóház tetején elbújva.
Akkor sem tűnt föl neki, most sem. A trafóház körül csak emeletes házak álltak, és pont azzal lett feltűnő, amivel bele akart süppedni a háttérbe.
A Kassai utcán rendőrautó állt meg. Két egyenruhás igazoltatta, majd szigorúan megjegyezte, hogy nem szabad a trafóház tetején regényt írni.
Zoli nem mászott tehát vissza, csak morgott az orra alatt. Halandzsa szöveg volt. Olyasmi, mint a
"Lapát kaszát!" kiáltás. Könnyen félrehallható.
Csak most senki sem hallotta, és semmi nem visszhangozta.
Pedig vissza kell mászni. Az a rohadt cerka csak ott maradt a tetőn. Mára meg már megitta a fél liter tejét a két kakaós tekerccsel, és nem maradt egy petákja sem.
Váratlan segédeszköz állt elé. Földbe szúrt villa alakú bot.
Kölykök használták kapufának az ilyeneket, valószínűleg onnét származik ez is.
 - Egy frászt! Még egy frászt. dupla frászt. Tripla frászt. -  idézgette Mardel kutya monológját egy rajzfilmből. Az az íróeszköz vagy nem ott maradt, vagy már lefújta a szél.
Újból nekirugaszkodott a földelő laposvascsíkon, és visszamászott.
- Igen. A csatornacső jó búvóhely.
Visszafelé már ugrani kellett, mert az Kassai utca sarkán bevilágított a rendőrautó reflektora.
 - Minek világítani még ilyenkor?
Sötétszürke felhők rétegei között világos sávok maradtak. Napkorong semmi. Inkább sejteni lehetett, melyik rejti a vörös foltot.
A múlt héten túl jól takarékoskodott. Három ezer plusz maradt a zsebében. Mire költse? Kezdett egy üveg barna sörrel. Az volt a REAL boltban, nem kellett messzi kutyagolni érte.
A bolhapiacon túrt magának egy kis orosz tévét. Fekete-fehér, úgy néz ki mint egy félbe szedett NDK porszívó. A felirat lekopott már róla, de világított, és állítólag akkumulátoról is megy.
Bement a tévészerelőhöz megkérdezni, van-e olyan akkumulátora, ami ebbe a kis vacakba kell, de az nevetve felvilágosította, hogy a VL100-ba nem bele kell tenni, hanem autóban lehetett használni. Kempingezőknek, horgászoknak jó.
Mindegy, ha már kifizette az ezrest a tanácsadásért, legalább bedugták, és megnézték, műsort fog-e.
Csak az 1.es adás, az is nagyon rossz minőségben. Egye fene! Híreket hallgatni elég lesz.

A szobát volt barátnőjétől kapta. Húsz év után is haver maradt, pedig felvitte az isten a dolgát a lánynak. Körzeti orvos lett. Lányával és férjével nagyszülőktől örökölt családi házban laktak. Mondjuk ők sem élvezték a vagyont. Alig volt valaki otthon.
A szoba kétszer másfél méteres. Az asszony konyhát akart belőle csinálni, de Zolinak ő csak az a lány volt, akivel 14 éves korukig sülve főve együtt voltak.
Villany volt benne. Két körte. Egy a falon, a másik a plafon közepén. Az apró ablakon fény jött be, de inkább az eget lehetett látni. Magasan is volt, meg a beszáradt festékkel odarögzült. Talán egy éve állt kifestve, várva a beépítést. Az asztalos remek tervei parkoló pályán, mert elfogyott a pénz.
Zoli felfújható matracát, hátizsákját és a Lidlből elhozott vastag, de tartós papírdobozát hamar belakta. Az apró tévé sem foglalt sok helyet. Inkább dísz maradt.
Telefonja rádióját hallgatta inkább, ha zörgésre vágyott. Spártai egyszerűségét több elektromos kütyüvel nem kívánta megtörni.