Zoli a kockás füzeten egy papírlapot talált, és a nyitott pénztárcáját.
Zolikám, kivettem az ezresedet délutánig. Jött a postás egy csomaggal, pénz meg nem volt nálam. Öt felé hazajövök, akkor megadom.
 - Ez jó! - gondolta legalább nem sörözöm el estig.
Nejlonszatyor, három ceruza és a spirálfüzet. Indíts a levegőre, mert a fiatalok most tanulják az életet!
Zoli kitapogatta a zsebében a műhelykulcsot, és úgy döntött, ott húzza meg magát. Este tízig  nem jár arra a kutya sem. A főnöknek fel sem fog tűnni.
Rövid trappolás a 13-as buszhoz, majd igazi szerencse érte. Talált egy ötezrest a hátsó széken. Ilyen sem volt még. Pár Forint, vagy még százas is volt telefonfülkében, de ötezres. Ebből már veres bor lesz. Mondjuk kékfrankos.
Útba ejtve a zárófélben levő ABC-t, betolt két zsömlét, egy doboz kockasajtot és egy halkonzervet is a kosarába. Még a nejlonszatyor is elbírta. Dőzs!
Ledöntött az állványos fúró mellé egy OSB lapot, azon hasalt végig. Reklámújsággal lefedte az egészet, majd a fúró flexi lámpáját ráirányította a füzetre, hogy eltűnjön a való világ, s ő teremthessen egy legalább olyan bonyolult és igazságtalan terepet.  Telefonjának fülhallgatóján meg párnazenét állított. A Bartókon számára ismeretlen Wagner darab ment. Pont jó lett kispárnának. Kizárta a zajokat, de nem vitte el a figyelmét.
Az asztalos kellett a történetébe. De milyen szerepben?
A figura nagyon jó. A kölyök lehet az inasa, és gonoszkodhat, faggathatja a srácot a kalandjairól. Most lehet egy újabb feldolgozását beilleszteni a könyveleji szerelmeskedésnek.
Zoli kezében megállt a ceruza. A kislányra gondolt, aki most hasonlított a legjobban anyjára. Legszívesebben már az előszobában átölelte volna, és forgott volna vele kettőt, hogy így gratuláljon... de azt is tudta, hogy ez nem azt jelentené a kicsinek, amit ő érez. Mégis csak érdekes a serdülőkor.
A ceruza végén hasadt a faborítás.
 - Nem rágni! - szólt magára, majd két oldalnyi apró betű indult el folyamatosan.
- Te mit keresel itt? - állt meg fölötte a főnöke csípőre tett kézzel. Kidobtak az albérletből?
Zoli kihúzta a fülest, bár értette a kérdést, de a meglepetés miatt visszakérdezte.
 - Tessék? Illetve nem, csak foglalt a lakás. Vendégek vannak, és majd csak este megyek haza... de ugye nem baj.
 - Jó, hogy itt vagy. Mindjárt hoznak egy teherautónyi törött raklapot. A felét meg kell csinálni, a hulladék meg tüzelő lesz. Húzzál kesztyűt, behordjuk.
Zoli pedig ment.

Három tornyot raktak válogatva a sérülés nagysága szerint.


A teherautó kétszer fordult. A tornyok elöl  megnyúltak, és az ajtóig értek.
 - Gyere, ezt még dobjuk fel! - mutatott az asztalos a tulipános ládára.  - viszik a múzeumba. Odaadtam.
Zoli nem különösebben mélyen hajolt, amikor egy villámcsapást érzett. A háta, a nyaka megmerevedett, és nem mozdult, illetve ha próbált volna megmozdulni, jöttek a kis karikák.
Azzal tisztában volt, hogy innét sem hajolni, sem egyenesedni percekig nem fog.
Tipegő lépésekkel, a tenyerét a legközelebbi gyalupadra támasztva vonszolta magát félre.
 - Beakadt a derekam.
 - Látom.
Zoli szemei többet mondtak, mintha üvöltött volna. Letérdelt, tenyerével a gerincét próbálta megnyújtani, és mindig egy kicsit más pózba gyötörni, amíg az áramütés érzése nem csitult, aztán megfordult, és a pókfocihoz begyakorolt mozgással tette meg azt a pár métert a lefektetett OSB laphoz.
Az asztalos elintézte a sofőrrel a menetlevelet, aztán visszajött a haldoklóhoz.
 - Hívjak mentőt?
 - Nem. Volt már ilyenem. Majd kikínlódom magamból.
 - Mit írsz?
 - Regényt.
 - Te is?
- Cseréljünk?
- De csak az írást.