2011. március 1., kedd

Egy, kettő, majd újra egy

"Csabikám, hívj föl estig! Itt van Kanadából Gyuri, és kivinne magával dolgozni. Puszi, Enikő!"
Ez jó! Se útlevél, se szabadság! A nagynéném is akkor tud megjelenni, amikor már minden mindegy. Illetve ha nem rúgom össze a port Bélával, esetleg szemet hunyt volna.
Most ha összepakolok, és az esti ellenőrzésig eltűnök, akkor mondjuk Szlovákiáig eljutok. Már ha még a német kontómon a pénz megvan.
Vajon Kanadába kell most vízum? A telefonomat lehallgatják? Látta valaki a cetlit a levelesen?
Ha most megyek ki a telefonfülkébe, akkor elcsípnek a rendőrök?
Az életben még nem igazoltattak, ha gyalog közlekedtem. A fülke meg a rendőrőrs előtt áll. Olyan, mintha jelentkezni mennék. Addig minden sima.
A fülke szabad volt, és nem találkozott ismerőssel. A mobilban megvolt Enikő száma, ha minden így menne..
Csaba lakására eljött Gyuri, és elmondta, miről van szó.
 - Nézd, Te tudsz románul, és szlovákul is kicsit. Én meg oroszul sem. Francia meg német  ragadt rám odakinn, és munkásokat kellene irányítanod építkezésen. Semmi komoly szaktudásra nincs szükséged, mert az anyagbeszerzés megoldott, a toborzás interneten megy, de a társam, aki tót, most autóbalesetet szenvedett, és a rehab több, mint egy év lesz.
Enikő néni mondta, hogy neked van ács szakképesítésed, értesz a fához, és most nincs munkád.
Tényleg, mi lett a kis csajjal?
 - Nem ács, hanem tolmács a  szakmám. Még nincs vége az ügynek. Sikerült előkavarni egy fotóst, aki kukkoló, de most jelentkezett, és hajlandó lenne tanúskodni. Vannak képei a szürkületben.
A lány akkor is vert, amikor már a földön feküdtem eszméletlenül, és előtte is lekapott minket karonfogva.
 - De hát itthon vagy, nem?
 - Mert letelt az előzetesben tartás maximális ideje. Ki kellett engedni.
 - Ha van útleveled, a többi menni fog.
 -  Nincs.
 - Akkor sajnálom.
Gyuri még mutatott pár képet a telefonjában a Kanadai  emlékeiből. Megivott egy kávét, és telefüstölte a szobát, majd elment.
Csaba ismét ott volt, ahonnét elindult.
Még levitte a szemetet, amiért az ellenőrzésre érkező rendőrök kötekedni kezdtek, de aztán elsimult. Minden elsimult, ha végigvetette magát az ágyán, és alhatott.

4 megjegyzés:

  1. Most vagy "kitüremkedett" a szenilitásom és csak akartam tegnap megjegyzést írni, vagy elrontottam valamit, vagy egyszerűen lenyelték a chipek, vagy más, de akkor sem tudom.
    Valami olyasmi fogalmazódott bennem, hogy ez az "ügy" még nagyon sokáig húzódhat. Főleg ha a valóság talajára helyezed, ismerve a nyomozó hatóság és az igazságszolgáltatás gyorsaságát. Nos tegnap nem fogalmaztam ilyen hosszan, de ha már egyszer újra bele kellett kezdeni ...

    VálaszTörlés
  2. Tegnap nekem is szállt el kommentem. Lehet, hogy a blogspot volt rossz hangulatban.

    VálaszTörlés
  3. Van ilyen. Egy szombati alkalommal az összes kommentemet elnyelte a chipmanó.

    VálaszTörlés
  4. Vannak hétvégi alkoholisták. Ők azért dolgoznak a héten, hogy a végén kihúzhassák dugót. Ki kell bírni, aztán nyugi van.
    Lehet, hogy a mozilla is ilyen a betűkkel. Most tobzódott egyet.

    VálaszTörlés