2011. május 3., kedd

Fáradtan, de jó érzéssel...

...jöttem ma haza. Megvan.
Ugyan a bringámon elszakadt az első fék bovdenje, de a hátsó megfogott. Nem tapostam el az elém kanyarodó autót.
Hazatérésem után azonnal - ezt kaja és némi tentike után értem - felhoztam a drótszamarat a konyhába. (Itt nem fújt a szél) és pikk-pakk kicseréltem a bovdent.
... szólna a híradás, de azért ez sem annyira egyszerű.
A bovden két végére ólombigyót öntenek. Az egyikre a húzókarnak van szüksége, a másikra senkinek. Nem fér keresztül a bovden rugós burkán, és a kormány megfelelő lyukán sem.
Ha ilyenkor az ember gyermeke levágja, azonnal szétsodródik a madzag. Lehet visszasöndörgetni, és leforrasztani, vagy lemondani a fűzés közben visszaforduló szálakról.
Az én megoldásom most a konyha aided work lett. A gáztűzhely lángján fölmelegítettem a duncsot, majd a megfelelő pillanatban leütöttem róla a fölösleget.
Ettől persze annyira büszke lettem magamra, hogy alig bírtam átfűzni a kormány lyukán.
Megtekintettem a pofákat is. (Nem a tükörben, a magamét már jól ismerem.) A fék gumirészét is vennem kell. Azért utánállítottam kicsit, majd elindultam Miklóshoz.
Egy próba húzásnál azonnal kicsúszott a bovden.
Eszembe jutott az anyukája, de biztosan nem húztam meg eléggé.
Vissza a szerszámokért, és újra beállítva megtéptem a csavart.
Ja, hogy ez az új bovden fele olyan vastag, mint a régi.
Mit volt mit tenni, mentem ismét csak hátsófékkel. Holnap kiötlök valamit, mielőtt a belvárosba indulok.
Akkor majd le is fényképezem, mi a kínom. Hátha a leírás homályos.

2 megjegyzés: