2011. április 1., péntek

Már megint elbújt a nap

Tegnap sikerült későn lefeküdni. Nem is aludtam ki magam.
Az értelmezés nálam úgy működik, hogy éjfél után más másnap, azaz korán van, és reggelig alszom.
Most viszont 10 felé ágyba bújtunk, és nekem már kettő után kinyílt a csipám. Hol a plafont lestem, hol a paplant, háromtól  már csipognak a madarak is. Négy felé dereng az ég, és öt után szunnyadok el újra, amihez meg a 7 órai kelés túl közeli. Ez van. Ebből indulok a napnak.
Tegnap úgy állítottam be a gyalukést, hogy inkább borotváljon, ne forgácsoljon, aztán csiszoltam-csiszoltam-szálkát szedtem a mancsomból-csiszoltam-csiszoltam.
Közben mindenféle teendők voltak, de ma már ragasztani is fogok. Marad rusztikus - nem lesz tükörsima - s ha csúnyára sikerül, akkor kap a tetejére dekorit lemezt. Ez utóbbit csak akkor, ha Nufinak nem tetszik, mert én már egyre jobban szeretem ezt a változatot.
Az érdekes, hogy a rengeteg görcs, meg a bordós árnyalatú részek nem halványodnak. Ha még a lakkot is megkapják, biztosan jobban előtűnnek majd. A csiszolással a keresztcsíkokat - amit szerintem vastagoló gyalu, hagyott maga után, de lehet, hogy más szerszám - akarom eltüntetni.
Kettesével összefogatom, majd amikor már megvan a három pár, együtt is összeékelem. Mondjuk két nap. Egyik a pároshoz, másik az egészhez, de ma bevásárló nap van, és délutánig van időm agyalni rajta.
Ez nem egy identhiba, aminél megkeresem a homokvárimpulzust, és kikapuzom a szkóp egyik sugarán a burst jelet vele. Szóval nem 1 perc. Ezt alaposan meg kell rágni.
Tegnap folytattam a Babérligetkönyv  felolvasását Nufinak. Hamvas Bélának van humora is. A mennyország  leírásában szépen ráismertem az 50-es évek szocializmusára. Még nem tudom, hogy jót nevettem, vagy kínosat.
A másik kép pedig az, hogy Hamvas Béla nekem egy öregember. Előttem élt, sokféle volt a fejében, de ki tudja, hány évesen vetette papírra ezeket az írásait. Lehet, hogy fiatalabb volt, mint én most.
Móricz Zsigmond is bajuszos 60-as, amikor olvasom. Pedig ő is volt fiatal.

4 megjegyzés:

  1. Olyan nincs, hogy egy fa csúnya! Babusgasd még kicsinyég oszt egyre jobban megszereted, aztán meg megszeretteted. :)

    VálaszTörlés
  2. Nem a fa csúnya. A munkámra fordított idő és a türelem harcol. Valamelyik győzni fog.

    VálaszTörlés
  3. A keresztcsíkok a nagy előtolási sebesség miatt keletkeznek, a vastagoló kései hagyják azt a nyomot. Valószínű a vastagoló kései nincsenek jól beállítva. Nem mintha nálunk más lenne a helyzet. Elég nehéz tökéletesen beállítani. Én azért nem stresszelem magam érte, mert a szalagcsiszolóval úgyis kiszedjük a munka végén. A fában az elszíneződések jól mutatnak, soha nem értettem a klienseket, ha nem szeretik a fa színeit, miért nem rendelnek pozdorjából. Legtöbben csak a fehér fát szeretik, se bog, se szín. Olyan legyen mint a Barbi baba. Mi ezekre szoktuk mondani, hogy idegbajos kliens, se göcs, se szín, de fizetni se szeret. mert fenyőből kiválogatni egy bútorra való steril anyagot, majdnem lehetetlen. Azokban a szép időkben, amikor köbméterre álltak a fák az udvaron, munka közben válogattuk az úgynevezett "Horea szíve" fákat az idegbajosoknak.
    Ti nem lehettek idegbajosok, mert látom itt a fülönfüggőknek is a fa sz1nessége az érdekességük.

    VálaszTörlés
  4. Szalagcsiszolóm még nincs, és egyenlőre forrás sincs rá, marad a deszkára tekert lap, és a rezgő, vagy itt-ott ujjal nyomva.
    A kínom inkább a pontossággal van. A vágások nem illeszkednek egymáshoz. Vastagoló gyalum nincs, csak egy kis kézi valami, és attól sem lesz jó.
    A felsőmaró asztalán próbáltam a párhuzamosságot javítani, de konyul mindig 1 mm-t is, és ha meghúzom a pillanatszorítót, akkor elsüllyed a fában.
    A deszka is itt-ott széldeszka, és az aljára tudom válogatni, de ettől is konyul a lap. Vágtam bele szélesebb nútot, és oda szélesebb féder került. Most kibajlágoltam kétoldalt is a ragasztás idejére. Meghúzattam négy pillanatszorítóval, holnap pedig az oldalsó nútokat kell rá megcsinálnom, majd az is merevít (remélem).
    A nem akkor lesz keresztmerevítő alatta, bár azt el akartam kerülni.
    A tetején a hézagokat meg elgittelem, és lelakkozom, és csiszolom és újra lakkozom.
    Ez a terv.
    A görcsök valóban inkább széppé teszik majd. Igazi Flinstore Barbit alkotok. :-)

    VálaszTörlés