Amikor leült a törpe az óriások közé, még azt hitte, hogy jó lesz játszani.
Kezében váltakozva érkeztek a jó lapok, és a rosszak. Hol nyert, hol veszített. Az idő pedig múlt. A múlt időnek mindig szerepe van. Egy t, két t.
A törpe nem növesztett szakállat. Nem vágyott bölcsességre. A vágyai itt-ott teljesültek, és vidám társaságát is el tudta viselni.
Persze az óriások azt várták, hogy ez a zsugorember egyetlen agyközpont, tudós számológép lesz, és hitetlenül fogadták a szürke középszerű lényt.
Megunták.
A játékasztal körül pedig sok kibic várja, hogy az asztal mellé jusson.
A törpe pedig belátta, hogy a pasziánsz a legmegfelelőbb kártyajáték.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése