2010. június 13., vasárnap

Apám

Tegnap la ház előtt betonoztam. A télen szétfagyott, letöredezett lépcsőt csinálom meg újra fokonként.
Délután többször is csöngött a telefon, de vagy a betonkeverő, vagy a többi külső zaj miatt nem hallottam meg.
Amikor már át tudtam lépni a kész lépcsőt, felhívtam anyut. Ő szokott keresni szinte csak a vonalason, de most nem ő volt.
Este tíz után csörgött újra.
Feri volt Németországból. Apu szembe-szomszédja. Vagy inkább egy utcában laktak évekig, bár mostanra elköltözött, de így-úgy tartották a kapcsolatot.
Hadart, alig értettem valamit a szavaiból. Arról faggatott, mikor tudnék kimenni.
Elmondtam, hogy sem pénz, sem időm nincs rá. Vagyis Béla szélütése miatt nem hagynám itt Nufit szívesen. Tudom, hogy megoldaná, de itt a helyem.
Ekkor bökte ki, hogy apu meghalt.
Pénteken nyitották rá rendőrök az ajtót, mert nem jelentkezett, nem mozgott a lakásban 2 napja. Sighi az osztrák haver értesítette, keressen meg engem.
Még nem fogtam fel. Még nem törtem össze. De talán azért ez az "erő", mert többszáz km választ el.
Éjjel lejártam locsolni a friss betont, és közben jöttek az emlékek. Jók-rosszak vegyesen.
Most ennyi.
Csak azt akartam, hogy kihallatsszon.

4 megjegyzés:

  1. Őszinte részvétem!
    Remélem egyre több lesz a szép emlék!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm!
    Most jönnek az emlékek, és írom. Szép is, kevésbé szép is. Az a kevés, amit én láttam belőle.
    Igyekszem, hogy ne rólam szóljon, bár kikerülhetetlen.

    VálaszTörlés
  3. Tőlem is fogad együttérzésemet...
    Egy újabb szakasz kezdődik: érzések, emlékek, feldolgozni, leszűrni... majd olvasom.

    VálaszTörlés
  4. Nem a fájdalomban akarok lubickolni. Csak emléket hagyni utána.
    Ezekből az írásokból, meg öreg hangfelvételből összerakok egy emlékhonlapot.
    Ez a blog elsősorban a napi történéseimről szól. Most a betonozás, fizikai igénybevétel miatt nehezek a kezeim. Lassabban írok, de a hét végére megvagyok a lépcsővel. Ekkor indul az aknaépítés és végre a sörkollektor összeállítása.
    Apu nem volt a mindennapjaim része. Kevés történetem van, és nem is akarom túlszínezni.
    Olyasmit akarok elmondani róla, amivel nem emelem az istenek közé. A vergődő, de jókedvű szegény zenész figurája lenne a festményemen.
    Persze műkedvelő módra.

    VálaszTörlés