Apu V.

Az a 'hetvenes évek' elég zsufi volt. Az általános iskola és a középiskola fele. Ha jól sejtem, akkor formálódott ki a konfliktuskerülő énem. Ma is megbénít, ha …
… de még mindig az apámról akarok írni. Ha közvetve is.
Három erősen különböző vélemény volt folyamatosan körülöttem.
Anyué, akit elhagyott.
Anyu szüleinél töltöttem sok időt: nyarat, betegségek alatti fekvő-lábadozó napokat, üdülni vittek Hajdúszoboszlóra, a vállalati üdülőbe.
Anyám mostohája (nevelőapja) volt az, aki mesélt apuról. Sokat ő sem tudott, de ha a gyerek mesét akar, akkor egy nagyapa mesél.
Volt a történeteiben egyfajta férfias összekacsintás.
A konyhaasztal közepén állt egy HitParade zsebrádió két laposelemmel a hátlapján. Az a rádiót is apu küldte neki, és nagyapa becsben tartotta, mint az eldobható gázöngyújtót. Az megszelepeltette, és töltötték neki Miskolc belvárosában. Apu egyik képeslapját lerajzolta nekem nagyban. A képen: apu munkahelye volt, a mulató, és egy mutatós pincérhölgy az előtérben.
Eddig egy-egy.
A harmadik pólus apu édesanyja. A gyermeki beceneve Háromnagymama volt.
Nála apukám volt a csoda. Nagyon tudott lelkesedni. Mesélte, hogy inkább testvérének tekintette, mint anyjának. Még azt is elmondta, hogy nagyfia mikor és hogyan veszítette a a szüzességét.
Miskolcon cirkusz verte fel a sátrát, és előadás után szórakozni mentek az artisták. Apu már 14 évesen is fellépni járt a gombos harmonikájával. Abba a kocsmába tértek be a művészek.
Apu pedig szemrevaló kölyök volt, megtetszett a légtornász lánynak, aki hazakísérte a Bulcsú utcába.
Azon a reggelen nagymamának el kellett dugni nagyapa (apám nevelőapja) szeme elől apu fellépőöltönyét, mert nagyon sáros volt itt-ott. Ha jól sejtem, akkor még patyolatba vitték azzal az indokkal, hogy leöntötte egy részeg vendég.
De nagymama imádta a gyermekeit. Évát és Öcsit is. Nem volt különbség. Mindannyian kivételes tehetségek, és csodagyerekek voltak.
Apu gyermekkorában, amikor még vezetékes rádió volt Miskolcon, eljárt valahová, ahol felültették egy nagy székre. A hatalmas hangszert (tangóharmonikát) az ölébe rakták, és játszott.
Ezek után érthető volt, ha jó alakú, izmos kis kamasszá fejlődött.

Ezek a történetek, meg a búcsúzáskor a zsebembe csúsztatott húszas, sokszor odavittek nagymamához. Különösen, amikor már biciklim volt. Ültünk a konyhaasztal két oldalán, nagymama szívta a cigarettáját, én hajtottam a füstöt. Főzte a kávét, és mesélt. Vackor – a kutyájuk – ott kuporgott az asztal alatt, vagy a lábamnál, amíg simogattam.
Nagymama gyerekbolond volt. Képes volt a strandon egy idegen anya ölében összepuszilgatni a csöppséget, hogy a meglepetéstől meg sem tudtam szólalni.
Adott mindenkinek.
Öcsi matchboxait nekem,.. apu holmiját hozta Öcsiéknek...
A piacra járt kávét árulni, és az ott vásárolt lengyel borostyánt vitte apuhoz, meg pulóvert. Hogy majd jó lesz apunak, meg eladni.
Szegény apám meg odakint nem győzte elajándékozni a sok szamovárt, meg 'lomot'.

Szilvia még két lányt szült neki. Jeannine-t, és Sandrát.
A kapcsolata utána megromlott. Szilvia apja nyugdíjas lett, állandóan a lányánál ült, és piáltak.
Csöbörből vödörbe.
Apám lépett. Ismét tovább.
Volt kaland bőven. Egy ideig a Mercédesz gyárban volt ablaktisztító.
Azt mondta, hatalmas csarnokok tetején kellett az üvegtetőt tisztítani, de sokat kártyáztak. Mígnem egy vállalati bulin előkerült a harmonikája, és rövid idő múlva visszakerült a színpadokra.
Ez volt az ő élete.