Magamat legyőzve gyötörtem be egy adag számlát a könyvelőprogramba.
Nem szokott ez ennyire nehezen menni, de most mindent, de mindent elkövettem, hogy lassítsam a műveletet.
Közben beállítottam Bélának újra a videóját a helyére. Tegnap úgyis megkínozták szegényt. Feldugtak egy katétert, hogy tudjon méregteleníteni, mert a természetes kijárata újból elzáródott majdnem teljesen.
(Nem tudott pisilni.)
Nufi kihívta a mentőket, ők vitték be, és nekem csak haza kellett szállítanom. Pénteken még igazítanak rajta, tehát lesz egy új utunk, de ma pihenhetett szegény.
Én meg ha már video, hát belenézegettem a korábban összegyűjtött filmeimbe.
Végre előkerült a Mefisztó is. (Nufi gunyorosan szokta emlegetni, mert nem iratoztam fel a kazettáim, s évek óta nem bukkantam rá.)
Klaus Maria Brandauer csetlik-botlik Hendrik Höfgen szerepében... ha jól írom le a nevét.
Jó kis helyzet.
Ez a férfi tudja, hogy csak a nők mellett lehet létezni. Ráérez, hogy mikor ki mellett. Szorgalom, és taktika. A szerelem marad a színháznak. A hatalomnak pedig jól jön a hírneves művész.
Jó volt újra megnézni.
Kicsiben mindenki tudja, hogy nem lehet érvényesülni nő nélkül. Ki így, ki úgy. Mekkora színházat imádunk mellettük?.... hát tudom én?
Aztán a film végén ott az a hatalmas alkotás, amely agyonnyomja az alkotót. A férfit.
Egy férfinak nincs elég.
Rettegjünk?
Vagy hagyjuk magunkat leráncigálni a fellegekből?
Hagyjuk .... :)
VálaszTörlés