2012. június 8., péntek

Ma későn nézett be hozzám a hajnal....


Gondoltam valami fellengzős címet adok a mai naplóbejegyzésnek. Olyat, mintha valami nagyon lírai hangulat fészkelte volna fejembe magát, s az első fiókák már törnék tojáshéjukat.
Nem történt semmi ilyesmi.
Talán kevésbé ugrál az izom a bal vállamban, mint más napokon, és elkezdtem a Mire megvénülünk c. könyvét Jókainak.
No nem mintha feldolgoztam volna mondjuk Kaulman Félix életét. A feldolgozás is rossz szó. Megemésztettem volna. Az emésztés közben a szervezetnek hasznos dolgok elégnek, s energiává, engem alkotó anyaggá nemesülnek, végül a salak távozik. Tehát a második kifejezés pontosabb.
A könyvben kapott egy esélyt Waldemar hercegtől, hogyha elveszi polgári szabályok szerint is a nejét, kap pénzt, és tőzsdézhet tovább. (hoppá, a törvénykövetés, a szabályok szerinti élet. Most fedezem fel, miután harmadszor olvasom a saját soraimat.)
Mintha itt meghúzta volna a tisztesség határát Jókai. Vagy inkább gúnynak szánta, mert kiismerhető volt Kaulman Félix következő lépése?
Félix húzásai nem mindennapi tehetséget mutatnak. Hát nem mesteri módra szabadította fel a nyugvó tőkét Csanta uram pincéjéből a működő tőke közé? Nem nyalogatta körbe Iván fenekét az ajánlatával, és  nem ő tette be a francia szakembert a terep kiismerésére? Nem ő csinált hírverést a kőszénminta áltudományos elemzésével? Jó szeme volt. Tehetséges dumagép.
A tőzsde, mint a szabad kereskedelem és iparfinanszírozás eszköze már akkor is inkább gyilkos játék volt, mely felmorzsolta a benne fuldoklót, s a kis megtakarított pénzeket?
Ennek ellent mond Berend Iván tőzsdei látogatása. Ő sem akarta saját zsebből fizetni a tűzoltást. Neki is szüksége volt a vasútra. (Igaz, ő ezzel alkalmazkodott, s nem is a saját bányájához mért tőkére volt szüksége.)

Nagy lesz a váltás, de a szocializmus kiebrudalása ebből a térségből nagyon szépen illik ebbe a logikába.
A tőke a saját szabályrendszerében már jól megismert technikákkal szépen lefogta ennek a pár európai országnak az ütőerét - a termelést - és a zsibbadt tagokkal földön fekvő alól vitt mindent, ami mozdítható.
Hogy meg ne fulladjon, a nyakán el-eleresztve a véráramot, de már feltolta a dialízis csöveit a vénánkba, és a vérünk nekünk is pénzzé vált.

Azt kell mondanom, hogy a tőke egy önálló intelligencia. Csak úgy függ az emberektől, mint mi emberek a megevett csirkétől, paszujtól, egyéb élőlénytől. Belőlünk táplálkozik, de csak beépülhetnek alkotórészeink, s ami nem, salakként ürül vissza a körforgásba.

Okosabb lettem? Én nem érzem.
Berend Iván a lassú, saját iramú fejlődést tekinti hasznosnak. Talán Attilán is ezek a problémák ütötték az első pattanásokat, s mára fekélyekkel küzd. A csarnok volt nagyobb az ő teherbírásánál, a kölcsön lett a mumus.
Pedig ma sincs belőle kilépés. Nincs a környéken akkora tőkeerő, aki átvállalná  Attila terhét.
Nincs befektető, aki megfinanszírozná Attila tudományát, hogy kettejük haszna kijöhessen belőle.
Újabb Ninive, csak nem az úr (a tőke), hanem Attila ragaszkodik(?) Ninivéjéhez (a rabtartó csarnokához).

No, hát rajta köszörülöm a nyelvem, pedig magamról is beszélhetnék.

Nem most. Most szégyenlős vagyok.

*

A tegnapi játék megfejtése: (Úgy sem volt rá érdeklődés)

Ady Endre: Héja-nász az avaron


Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

4 megjegyzés:

  1. Nahááát! Szégyenlős. Ezt nem is feltételeztem rólad. :)
    Volt rá érdeklődés, csak égett a pofám hogy nem jött be a megfejtés.
    Na látod. Én is szégyenlős vagyok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt már régen is orcámba vágták, hogy amit én tudok, arról azt hiszem, hogy mindenki tudja. Ilyenkor összeszégyellem magam egészen kicsire.
      Majd valami egyszerűbbet ötlök ki. A bringatárolós játékod nekem is beugrott, de én már akkor léptem bele ajátékba, amikor a többieket értékelted, és elbizonytalanítottál, mint Vágó István a tereltjeit. :-)

      Törlés
  2. A versen hiába gondolkodtam volna, semmi esélyem nem volt megfejteni a játékot. A csarnok játékon is mind gondolkodom, és minél többet, annál kevesebbet értek. Mondtam ma ennek a Gábornak az én mini szakiskolás projektemet, erre azt felelte, hogy azzal a nagy magyar üzletemberrel, akivel én aztán nem üzleteltem, hogy már sikeresen futtatja Váradon a csirkefarmot, a fűrészüzemet és most jön ide is csirkézni, hogy hozza a csirkét, a tápot, mi csak tartsuk el őket. Irtó cikiül éreztem magam, tudod elkezdtem mesélni neki hogy s mint képzeltem el, erre félmondatba belevág, hogy ugyebár...Felment a lé bennem, mondtam neki, hogy te is tolod mint az "apád" a szöveget s a stílust, mondom neki, azért jó úton haladsz, minden életrevaló talpnyaló ezzel ment előre. Oszt majd meglátjuk a csürkékkel hogy lesz, mert tíz tehénre nem tudtatok euró pénz nélkül ránézni, hogy fogjátok kiszedni a csirkés zseninek a "szerzői jogot" a csirketartási találmányra? Még valami olyant is mondott, hogy az "anyánkkal" beszéltem? Mi köze hozzá? Kérdeztem. Legyintettem. Ezekkel nincs mit tárgyaljak. Bunkók. Aztán volt két román srác és kiegyeztem velük, hogy két hétig csinálnak maguknak valami munkalapokat valami bárba, és ha kiegyezünk, ők hosszabb távra is hajlandók lennének a műhelyt használni. A röhej az, hogy két hétre annyiban egyeztünk, amennyiért havonta bárkinek kiadtam volna. És hirdetem mindhiába hónapok óta. De úgy látszik senki nem olvas újságot. Na. Így a csarnokkal. Olyan, mint a Fekete gyémántokban (asszem) a láda aljában felejtett részvények...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vége valami jó hír a csarnokodról is!
      Ady Endréről azért gondoltam, hogy könnyű lesz, mert Erdélyi, és a korábban emlegtett tagoló vers nagy mestere volt. A tagoló versről meg nem is oly rég firkáltam. No nem túl mélyen. Németh László sokkal hosszabban elemzezte a magyaros verselést. Hogyan került helyére jambus, illetve a kötött szótagszám verssoronként. Meg hogy pl Berzsenyit is miért olyan nehéz ma olvasni.
      Én inkább élek a saját fejembem, mint a világban. Beugrik egy összefüggés a csarnokoddal, Adyval, Jókaival, aztán ha nem magyarázom meg, úgy járok, mint Nufival. Néz rám az ő szemeivel, hogy most hol is tartok, miért ugrottam.
      NEki úgy kell egy történetet elmesélni, ahogy egy dráma kezdődik. Először tisztázni, hogy mostz új téma. Aztán kik a szereplői. Mik az összefüggések. Ha ez meg van, jöhet a történet.
      Az in medias res nála a bosszantás kategóriája.
      Én visszakutyagolok a történetben, ha valamit nem értek. Ha nem aznap, akkor másnap.
      Most pl. a csirkés fickódnak a mozaikjához kellett többször olvasni az írásodat, aztán rájöttem, hogy Te nem befektesz, és veszel ennyi meg ennyi tyúkot, vagy jércét, vagy valami baromfit, hanem letesz ohzzád egy állományt, és termelj ki belőke ennyi meg ennyi húst, tojást, tollat, stb. Utána lesz hasznod.
      Talán pont ezért szoktam olyan részletekre reagálni én is a blogbejegyzéseknél, amik másnak nem fontosak.
      Mindegy! Balkezes vagyok. Biztos azért e fordított látásmód.

      Törlés