Sípnyalóka

Karácsony előtti bevásárlás. Nufi már sütögetett, én mentem át a kisboltba. Vettem krumplit, gyümölcsöt, lisztet... sokféle ennivalót.
Nem túl nagy bolt a magas házak tövében. Otthon (Miskolcon) is hasonló méretű ABC-be jártunk a 70-es években. Csak azóta az árubőség átrendezte a boltokat. Alig maradt hely a vásárlóknak.
Például a pénztár mögötti szatyorba pakoláshoz kifejezetten szűkös.
Itt nincs tolható kézikocsi, a bevásárláskor először kell a krumplit, az almát, zöldséget a kosárba rakni - tényleg, otthon a zöldséges külön volt - és utána jöhet a kenyér, a mandarin, a banán, a tejtermékek, s legvégére a sajtos tallér. Ez utóbbi leárazva várt a polcon, és az egereink kedvenc vacsorája.
Meg is küzdöttem a pénztárossal, hogy ne forgassa meg a sorrendet. Neki így két kosárral lett az egyből, s az olajat még így is kézben tettem át a pakolós asztalkára.
A kerékpárig pedig ki kellett raknom szatyraimba mindent.
A karácsonyi forgatagban a személyzetnek nem volt idő a kosarakat eltakarítani, hát azt is magam rendezgettem félre, és a mögöttem álló már arra várt, hogy ő mikor jut az asztalkához.
Szomszédom is utolért, pedig nem is vettem észre a polcok között kujtorogva. Felajánlotta a segítségét, de megbirkóztam magam.
A két vászon szatyorral már kijutottam a bicajhoz.
A bringa felmálházása közben egy papa jött ki 5-6 éves gyermekével a boltból. Valamin vitatkoztak.
Odanéztem. Kínos mosolyfélét is az arcomra varázsoltam, de tettem a dolgomat.
A gyerek egyre hangosabban követelőzött. Neki sípnyalóka kell.
A bolt sarkán a férfi kinyitott tenyerén mutatta a pár forintját, ennyi pénze van, ennyiért nem adnak sípnyalókát.
A kölyök egyre idegesebben követelőzött, hisztis sírásba kezdett. Ő nem megy haza, neki akkor is kell sípnyalóka.
Tudom, hogy egy ilyen visítás annál kényelmetlenebb, minél több ember nézi.
Szerettem volna visszamenni a boltba és venni a kölyöknek egyet, de addig biztosan hazaérnek, meg mit is szólok én a más dolgába?
És mit mondok, miért vettem?
Biztosan nem a gyerek kezébe adtam volna. Azt mondtam volna a faternak, hogy csak akkor adja oda, ha már jó gyereke van. Ilyen rossz fiú sajnos nem érdemli meg.
Ezzel biztosan megnehezítettem volna a férfi dolgát.
Ha elfogadja, akkor biztosan hangosabban visít a kölyök. Ha nem , akkor még hangosabban.
Ha odaadja azonnal a fiúcska elhallgat, de apa vesztett, ő nyert. Legközelebb inkább nem lesz otthon kenyér, csak legyen csönd.
Na, vajon most ki hibázott? Talán a nagyi kapatta el. Vagy anya hagy rá mindent otthon?
Otthon a Zamat ABC-ben nem voltak a pénztár előtt sípnyalókák a 70-es években? Vagy anyámnak volt elegendő pénze?
Én nem hisztiztem semmiért, fogalmam sincs, mi zajlik le most abban a fiúcskában. Talán később emiatt fogja szórni a pénzét, vagy pont ezért lesz takarékos felnőtt.
Nem tudom.
Az apa helyesen döntött, s engem is megmentett a helyzet attól, hogy beleszóljak egy vitába, melyhez nincs közöm.