2009. január 14., szerda

értem?

Egy hete hallgatom Dávid Gyula előadásait. Letöltöttem az MCSE honlapjáról. Olyan, mint egy igazi télapó piros frinc-francok nélkül. Jókora puttonya van. Kaptam sok-sok ajándékot belőle.
Ez a bácsi ott áll, és két három órát is beszél 'egyszuszra'. Azon veszem észre magam, hogy áthangolódom a forgó semmi méretű csak fizikai és matematikai módra értelmezhető részecskékre. Elképzelem, miképpen bombázzák elektronokkal azt a pontot, ahol valószínűsíthető egy energiagombóc, és kvarkoknak és protonoknak hívják őket.
Érdekes, de annyi fizikus-matematikus magyar koponya sem nevezett még el magyarul egy részecskét sem. Pedig a darab, vagy szelet is jól mutatna idegen szövegben, és még a karaktertáblából sem kellene ékezetest választani.
A gömbfelületre elképzelhető táguló világegyetemről próbáltam a páromnak átadni, amit megértettem. Nem sikerült. Nem tudom úgy megfogalmazni, ahogyan érzem belül, pedig a megértés egyik alapfeltétele, hogy visszaadom, vagy átadom a hallottakat.
A nagy bumm után egymástól eltávolodó energiaváltozatok, melyek a mi értelmezésünkben anyagok vagy fény, csak horizontszerűen képesek kommunikálni egymással.
Ezen koptattam az agyamat éjjel, hogy miért nem képes a gömb húrján vagy átmérőjén keresztül jutni információ.
Annyi megmaradt belőle, hogy a nagy bumm, mint térbeli középpont kitüntetett hely, és a tőle távolodó egységek önálló rendszerekké szerveződve is távolodnak. Ez a távolodás az energia egyirányú (0-ból kiinduló), és nem fordul vissza. Azaz nincs olyan energiacsomag, vagy részecske, megy a középpont irányába haladna. Tehát ha arra nem halad, onnét nem hozhat információt.
Eddig ennyi.

1 megjegyzés:

  1. Dávid Gyula igazán jó előadó. Annyira vizuálisak a mondatai, hogy akkor is el tudom képzelni, amiről beszél, ha épp nem előtte ülök, vagy nem látom, mit mutogat a táblán (kivetítőn). Ez nekem azért is nagy dolog, mert sem a fizika, sem a csillagászat (már?) nem áll igazán közel hozzám.
    Kifejezetten tanárnak való, mert át is tudja adni azt, amit ő (sokkal magasabb szinten) tud.

    VálaszTörlés