Egérbarátság.
Valahogy úgy kezdődött, hogy ideköltöztem Budafokra. A környék alaposan alápincézett. Boros-pezsgős-gombás. Évszázadok alatt mindenféle járatot fúrtak erre az itt lakók.
1997 telén beköltöztem, és még egyedül hallgattam a fütyülő szeleket a cserépkályha nevű 'rezonátoron'. Alattam reggelre vagy leeresztett a gumimatrac, vagy nem, és pár irodabútorból álló 'kelengyém' vett körül. Közte persze a javítanivalók.
Arra lettem figyelmes, hogy valami rág.
A hideg szaladt végig a hátamon, de nem bírtam megfejteni, honnét, és mi lehet.
Illetve azt, hogy egér, azért sejtettem.
Igyekeztem zajt csapni, körbejártam lámpával, de a pár percre abbamaradt zörej újra és újra megismétlődött.
Mit tegyek? Nálam mások készülékei várták a gyógyulást, nem mutatott volna jól pár fognyom, de a szag is csavarta az orromat.
Egérfogó.
Tette a dolgát a vasszerkezet, és hol naponta, hol óránként dobáltam ki a még vergődő áldozatokat, de hónapokig is nyugton hagytak.
Egyik alkalommal a hűtő tetején zörgött valami, és én megfogva a nejlonzacskót szemtől szembe kerültem ezzel a kis vadállattal.
Nem volt szívem megölni.
Beleráztam a legnagyobb befőttes üvegbe, és lestük egymást.
Persze az öt literes üveg nem volt túl nagy akadály, amíg magára hagytam, meglógott.
Később is sikerült élve elcsípni valamelyiket, és akkor már téglát tettem az üveg szájára. Egérbefőttem pedig kíváncsi volt. Leste, mit csinálok, és én is őt. Később már őket.
A kiegyezés igazi kompromisszummá nőtte ki magát, mert amíg nem veszélyeztették értékeimet, és üvegen belül koncentrálódott a szaguk, remek társaságot és szórakozást nyújtottak.
Azóta kiselejtezett, repedt akváriumból remek életteret rendeztem be aktuális foglyaimnak, és mókuskerékkel, egyéb bújkálásra alkalmas tereptárggyal leptem meg őket.
A takarítás mégis megdolgoztatja az akaraterőmet.
Ma is sikerült.
Bár az elején még nevet is adtam nekik, ma már csak büzitrióként emlegetem e társaságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése