FRIDERIKUSZ EDDIG

Kivégeztem a könyvét három nap alatt.
Jó volt? Még nem tudom.
(Az olvasási szokásaimról annyit, hogy még kölyökkoromban keletkeztek, és ma sem tudok rajtuk változtani. Lehetőleg lendületből végigolvasni a kiválaszott könyvet.)
Ez a riportkönyv egy riporterről szól. Tehetséges ember ír magáról, és ha ezután az utcán találkoznánk, valószínűleg szervusszal köszönnék neki. Nem tiszteletlenségből, hanem mert úgy beszélt hozzám, mintha én is ember lennék a környezetéből.
Azért van pár borzongatóan rossz szájízem is. Ötven évesen kiszorulni a médiából egy munkamániás(nak látom én) embernek, feldolgozhatatlan élmény lehet. A párom szerint már az ATV is zugadó a három nagy mögött.
Szeretném hinni, hogy Sándor össze bír kaparni akkora tőkét, amivel saját országos médiumot alapíthat.
Vitray Tamás, és a számomra ismeretlen nevek csak azért lehetnek akadálya az ő önmegvalósításának, mert (F.S.) dolgozni akar.
Annyira bennem van, és még mindig nem tudom igazán megfogalmazni, mégis belefogok.
A mostani vezető osztály vagy réteg egyszerűen olyasfajta szereptéveszmében él, amiben fel sem merül, hogy a termelés mögött emberek vannak.
Egy alkalmazott feladatköréhez a munkaköri leírásokban mindig ott szerepel, hogy és amivel még megbízzák.
Specializálódjunk, tanuljunk, stb.... aztán amikor egy feladatkör megszűnik, fölöslegessé válik az ember, különösen, ha dolgozni akar. A gondolkodás kifejezetten hátrány. Lassítja, akadályozza a folyamatokat.
Apám zenész. 1968-ban elhagyta az országot, s az NSZK-ban élte vidáman az életét. Ez csak annyiban fontos, hogy 12 év után láttam újra, és utána is 4-5 évenként. Ez a szakaszosság azt is megmutatta, hogy 81-ben még gyönyörű kerthelységben játszott, egyik helyről a másikra hívták. A 80-as években már panaszkodott a diszkókra. A gépzene megöli a szakmáját. Ma pedig örül, hogy sikerült összeszedni a nyugdíjhoz szükséges éveket. A tangóharmonikája már csak akkor kerül elő, ha a barátja felkeresi a gitárjával, hogy játszanak valamit.
A 80-as években vonult ki az elektroncsöves technika a szakmánkból. Nem is értettem, hogy mi bajuk van az 'öregeknek' az integrált áramkörös készülékekkel. Nekünk a tananyagban még szintén ezek a lámpás készülékek voltak, de a boltban lehetett kapni a szakirodalmat. A javítás közben vettük fel az információt.
A 90-es években csúszott be az internet a szakmába. Pl. 95-ben egy amerikai cégnek javítottam a monitorjait, és
a dokumentációkat már elektronikusan kaptuk. Hozzászoktam, hogy a ház körül adódó javítani valóhoz kapcsolási rajz nincs, legfeljebb az alkatrészgyártók honlapjáról letölthető dokumentációból lehet bővíteni a fejemben lévő rendszert.
Ma mi van? Hasonló.
Szidjam a silányodó készülékeket?
Szegény Fridi is megéli, hogy hiába gyűjti a világ minden részéből a szakmája javát, a politika nem emberekkel foglalkozik, hanem mutatókkal, számokkal. Aki pedig csak számokkal foglalkozik, az olyan kimutatást készít, amely alapján a méhecskét el lehet távolítani, és 10111011110001 -gyel lehet helyettesíteni.
Ráadásul a csak számokkal foglalkozó egy olyan ponton ül, ahol ő is csak egy szám. Illeszkedik abba a halmazba, és Fridi nem.
Nem fejezem be még, csak abbahagyom. Friderikusz Sándorra nekem szükségem volna. Nem baj, ha nagyképű, az sem, ha igaza van. Féltem a korosztályát, melyhez magam is közeledem. A pénz hamar elfogy, s ha vele is így el lehet bánni - márpedig neki van neve Magyarországon - akkor bármelyikünkkel.