Bringa

Mi is az a bringa? Szerelem? A mozgás szeretete? Szabadság?
Most nem akarom ilyen nagy szavakkal illetni. Viszonylag későn, kb. 9-10 éves koromban kaphattam az első Budapest gyártmányú kétkerekű háromnegyedes biciklit. Akkor még kellett hozzá anyu, nagymamáék hosszú spórolása. Ja, és a húsvéti locsolkodásaim is.
Az a kövér kisfiú, aki már görkorcsolyán megszerezte az első mozgásélményeit, nem nagyon hasonlít a mai valóságomra.
Kikerültem a családi minden másodperc figyelemből. Sőt, hát elhagyhattam a lakótelepi tömbház szigorú határait is.
Miskolcon a Szentpéteri kapu, illetve a 22-es lakótelep (Az iskola számáról neveztük 22-esnek, a miénk a 10-es volt) nem túl forgalmas mellékutcái levittek a vasúti sínekig, és át is léptük. Bizony, a drótokon átemelve egészen a Zsarnai telepig, sőt a Sajóig merészkedtünk.
Be kell vallanom, tele volt a nadrágom, mi lenne, ha nagymamáék megtudnák.
Később, amikor Szalai Zoli, aki nemcsak osztálytársam, hanem egy házban is laktunk igazi versenybiciklit kapott az MVSC-től, nem is lehetett más utam, mint jelentkezni a Miskolci Vasutas Sport Clubba.
Télen futóedzések a Tiszai pályaudvar mellett, míg végre tavasszal nekem is adtak egy váltó nélküli Favorit bringát. El tudja ezt képzelni valaki is? A kamaszkor határán, amikor a szervezet gyorsabban nő, mint ahogy a kerület követni tudja, és ezért a mozgás könnyeddé válik, kerekeket is kap - mondhatnám szárnyaknak is...
Ezzel már lehetett menni a lányokhoz is. Vinni a vázon, stb.
Az edzés mondjuk a Szikszói parton és Arnót felé nem volt ilyen könnyű. Volt, hogy a világ eltűnt valami vörös ködben, a levegőért állandóan köpködni kellett, és még így is a végén kullogtam a társaságnak. Talán csak Pusztai Zolit tudtam megelőzni.
Egy év után letettem róla. Nem lesz belőlem versenyző.
Letelt a középiskola, a drótszamár pedig legfeljebb egykerekezésre, városon belüli közlekedésre volt jó. Nincsenek emlékeim, csak arról, hogy csavarokat kellett pótolgatnom, és a villát egyengetni, vagy az utolsó diószakadás a dombon a lakótelep fölött. Akkor a kormány fixen állt a kezemben, a kerék pedig keresztbe fordult, és én jól megütöttem a hátamat. Nem estem el, hanem a két lábam a földön, az első kerék szintén, az ülés meg a hátamban, és hogy így már nem lehett vele hazamenni. Tolni kellett.
Több, mint egy évig nem volt kerékpárom.
Már dolgoztam, 1983-ban kaptunk nyereségrészesedést. Annyira örültem, és pont elég volt a kemping biciklire.
Világoskék Csepel, összecsukható változat. Ma is megvan. Miskolc minden zugát megjártam vele. Anyu azt mondta, úgy nézek ki rajta, mint majom a köszörűkövön.
A kormányát kicsit előre hajtottam, de minden átalakítás nélkül szolgált. Volt, hogy tévéképcsövet vittem haza rajta, volt, hogy begipszelt kézzel mentem tévét javítani vele az Avasra.
Két-három évente pedál és gumicserét kellett végre hajtani, meg egyszer a kormánya is szétment. (Körberepedt, majd lekonyult.) Bámulatos kis szerkezet. Nagyon hozzám nőtt.
Már itt éltem Budapesten, és valahol a körúton belepörgettek olyan sávváltásba, hogy 60km/h körül mutatott a Cateye. Hogy volt még arra is lélekjelenlétem, hogy megnézzem az órát, már nem tudom. Ez a sebesség szinte tüdőszakadás volt az orosz kölcsönbringával is. (Akkor még Kis Polszkival mértük le Marján Mikivel a reptéri elágazástól a Szentpéteri kapui első bérházig.)

Azóta már jobban fogynak a biciklik.

Sikerült ronggyá törnöm egy jugo névtelen biciklit.


Vettem egy zöld szlovák összeszerelésű vékony kerekű jószágot.
Állandó beállítást igényelt.
Csereberéltem egy Favoritot elég jó állapotban, és újjáépítettem. Új kerék, új racsni, új lánckerekek. Ma már Komjátiban van, és ott szolgál.
A következő szerzeményem a Gepida.
Aluvázas, igazi városi röpködős. Igaz, járdán nem szabad vele járni, mert ha elüt a teherautó, akkor megbüntetnek a rendőrök.
Van még egy MTB.
Ő a teherbicikli. A vázon kívül már nincs eredeti alkatrésze, de kényelmes.
Most a párom használja, ezért elővettem egy örökölt orosz fecske bringát, és kapott átfűzött kerekeket, bár a hátsót másik ráffal újra fogom fűzni. Az orosz gumi nem szereti a noname koreai ráfot. Hátul a racsni is 5 sebességes, állandóan ledobja a pedál mellett a láncot. Bár elöl nem kéne átdobó, mégis kell váltót tennem rá, mert Budafokon haza kaptatón jövök fel, és vissza kell váltanom. A hátsó keréken pedig a nagy lánckerék már leugrasztja elölről a láncot.

S akit még érdekel, egy történet a közelmúltból:

Az a rohadt kormány