2009. január 15., csütörtök

A gondolatok keletkezéséhez megfelelő körülményekre van szükség

Fura dolog ez az íráskényszer. Akarom is, meg nem is.
Pár éve még hajnali kettőkor kellett rávenni magam, induljak az ágyba, mert másnap is lesz mit másoknak elmondani, most rágom a ceruza végét, mert nem az kerekedik ki a leírtakból, amit mondani szeretnék.
A komjáti házunk átalakítása közben a követ csépelve-ásva-talicskázva álandóan azon járt az agyam, miképpen fogom szavakba önteni, a felfedezés örömét. Hogy azokat a köveket már több, mint száz éve nem érintette kéz, melyeket én kiszabadítottam a földből. Hogy a síkká rendezett udvaron úgy mutatnak a gödrök, mint valami kelés az egészséges emberi testen.
Miért nem jó nekem az, ahogyan két emberöltőt már kiszolgált?
Mert hát nem jó.
Nekem be kell vinni a házba a vizet. Nekem ki kell vinni a szennyvizet.
Régen a szennyvizet kivitték lavórban, amit pedig a lakók termeltek, egy külön kis kőbódéban helyezték el a ház mellett.
Költői kérdés. Nekem is jár az a komfort, ami ma mindenkinek, tehát meg is fogom teremteni, csak felmerül.
Előre elterveztem, hogy majd mindent dokumentálok. Fényképezőgéppel naponta rögzítem az összes léptemet.
Vannak fényképek. Csak a szorgalom maradt el.

Pár szó a gondolkodó székről.
Környezettudatos életmódra készülve olvastam az alomszékről. Ki is próbáltam, mit tudok én alkotni, ami legalább működési elvében azonos, és nem túl nagy befektetés.
A lába régi íróasztalt tartott. A pozdorja asztalfelület már megsemmisült, de akadt a Hátsó Sufniában vastagabb bútorlap. A lábakat levágtam a porcelánedény magasságában, és a bútorlapból kifűrészeltem a műanyagvödörnek való lyukat. Kapott még egy eredeti ülőkét, s fából távtartókat.
Ezzel már félre lehetett vonulni egy hűs komorába, ahol az alkotást nem zavarták a legyek és a szagok.
A tartalmát pedig a komposztdombon elhelyeztem.
Teteje nem volt, ezért minden használat után ki kellett mosni. Így viszont diólevéllel és szénával működtetve teljesen szagtalan.

7 megjegyzés:

  1. Úgy vélem érdekelni fog, bejelentkezek ide...:)
    Egyrészt a környezettudatos dolgok nyilván,
    másrészt a két kezed munkája, vagyis a két kezetek munkája, harmadrészt meg harmadrészt....

    Néha belegondolok, amihez hasonlóról írsz, hogy munka közben jönnek gondolatok. Jönnek, meg mennek. Mikor leülhetek leírni őket, akkor keresem az ízt... azt az ízt, amit közben éreztem. Egyrészt leülepszik, rálátok valamicskét, de az élmény már nem úgy van benne.
    Diktafon?

    VálaszTörlés
  2. Köszi!
    Minden kezdet nehéz, de ez a baba elindult a fejemben, s ha inogva, egyensúlya után futva vagy megállva és kapaszkodó híján a levegőbe kapkodva is hihihi anyának, és halad.
    A diktafon pedig nekem nem működik, mert nem szavakban gondolkodom. Újabb átszoktatást igényelne, mint vagy 10 éve a kézírásról a számítógép billentyűre.

    VálaszTörlés
  3. Nekem az alomszék nagyon szimpatikus darab. Sokkal nagyobb komfortérzetet nyújt, mint egy kerti vécé. Mobil, ez sem hátrány. Ha rosszat (is) kellene mondanom róla: jelenlegi helyzetében az a rossz, hogy néha a komposztáló felé nagyon hideg van, esetleg esik is, vagy már besötétedett (netán cipőt kell cserélni a sár miatt). Ez persze csak akkor gond, ha az ember ragaszkodik a minden alkalommal történő tisztításához.

    VálaszTörlés
  4. Biztosan más a megszokotthoz képest...

    én kintre kerti papucsot használok, vizes hűvösebb időben pedig gumicsizmát, mondjuk nem sokat vagyok kinn a hidegben, mert ahhoz az egyszerű gumicsizma hideg.
    De a papucsos időszakot húzom, amíg lehet...

    VálaszTörlés
  5. A kitalálója honlapjáról el lehet jutni egy fényképhez, meg pontos leíráshoz is. http://www.eautarcie.com/images/bukk_alsz.1.jpg Ott olyan vödröt ajánl, amit a fejőnők használnak . - ha jól emlékszem. Erre a vödörre pontosan illeszkedő fedő is van.
    Megnéztem, az ajánlott honlapon a fényképes illusztráció bővült.
    pl.:
    http://www.eautarcie.com/images/vedo_szoknya.jpg
    ezt is érdemes megnézni.
    Nekem még azon forog az agyam, hogy a komposztdomb mellé nem ártana vízcsap. Ez nyáron, illetve fagypont fölött nem gond, de télen is ki szeretném mosni a vödröt.

    VálaszTörlés
  6. Geniel, dieses WC - leider verstehe ich viel zu wenig, um dein Blog zu lesen. Liebe Grüße aus wien

    VálaszTörlés