2012. május 22., kedd

Tagoló vers

Szokás szerint, amit olvasok, azzal kísérletezem is. No nem vagyok egy Ady, aki csípőből szórja, nekem csak a bohóckodás, a játéktér vonzó. Nufi megnyugtatott, hogy ilyen elemző módon ember nem jut ma a képlethez. Pedig ha skandálni kezdi egy gyerek, egy botlás után vagy eleve jól olvassa el. Komolyan kedvet kaptam a középkori szerzők írásaihoz. Van egy Móricz válogatás Magvető címmel. Ki is kerestem Heltai Gáspár meséjét belőle. Bár ez pont próza. Püff, már megint elkalandozom a mondanivalótól. Ja, hogy vers. Reggel akartam némi derűt varázsolni MJ arczára, és kivonszolni a 'honfi bú' csordájából. Árt neki ez az eső. Beszorul a szobába, és valószínűleg cseppfertőzés éri a rádióból, tévéből. Ami onnét csepeg, attól egészséges emberek válnak idegbeteggé. Még egy(-két) katon(n)át is képes ledönteni a lábáról. Nufi új projektjén dolgozik. Meglepi, még semmi nem szivároghat ki belőle. Én megalkottam a doboztetőt a fürdőszoba sarkára. Eredetileg fából terveztem, és a leszabott deszkán három oldalt le is gyalultam, aztán mégis számítógépes megoldást választottam. Egy régi PC előlap műanyagjából fűrészeltem odavaló takarót. Most pedig nekifogok a festésnek. (Eddig volt indokom tolni az időt, mert tenyérnyi helyen még foltos maradt a gipsz. Mostanra csak kiszáradt a sarokban is.) HUJ-HUJ Hajrá!

4 megjegyzés:

  1. Sikerült is! Jó vót! :))
    Tényleg. "Végigélveztem" a parlamenti közvetítést élő egyenesben. "Végigélveztem" és nem pedig, végig élveztem. :))

    VálaszTörlés
  2. Bocsánat! Azt elfelejtettem, hogy Németh László a történet középpontja most is. Ő elemzi a korai irodalom ritmikáját, és taglalását.
    A meglepő az, hogy például a legvaskosabb elemzését is olvasni, felolvasni lehet. Van olyan ritmikája, amivel kapsz levegőt felolvasás közben.
    Ehhez képest a parlamenti duma, ahol a 'kotta nem a felolvasó fejében, hanem a felolvasó feje van a kottában' egyáltalán nem vonzó.
    Tudom, megszüntették a társadalombiztosítást. Semmi sem jár a befizetett pénzünkért. Nyugdíjra nem számíthatunk. De nem erről traccsolunk már évek óta? Hogy elöregszik a társadalom?
    Ki mit várt?
    Teljesen logikus, hogy felszámolják a törvénybe foglalt akadályát az államcsődnek. A kapitalizmus szépen elvarrja azokat a szálakat is, ahol még lógott némi szocializmus. Ez már nem Magyar Népköztársaság. Ez Magyarország. Egy közigazgatási terület az adóztatás egységesítésének térképén.
    Nekem még azt tanították, hogy legfőbb érték az ember.
    Ma úgy tűnik, hogy a pénz.
    Az értékmérő átnemesült AZ ÉRTÉK-ké.

    VálaszTörlés
  3. Aki magad ebben az országban, öregnek lenni jobb, mint fiatalnak. Neki legalább már kevesebbet kell kínlódni. (Ez az egyetlen jó dolog az öregségben.) Idő nap előtt megoldódik a nyugdíjas ügy. (Végső megoldás.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem adom én ilyen könnyen magam.
      A táncparketten csárdást is lehet járni. Kettőt jobbra, kettőt balra. Nem egy helyben topogunk, hanem hol erre a tyúkszemre lépünk, hol abba a bokába rúgunk. Közben izzadunk, és alig kapunk levegőt.
      Persze a hévre lecsusszan pár kiló, talán meg tudjuk becsülni a vackort is, s ha végre elfogy a szusz, majd azt mondjuk, jót mulattunk.
      Csak közben mosolyogni kell.

      Törlés