Vég

Csak egy csattanás... Hallottam, ahogy gyűrődött az autó fémdoboza... Hallottam amikor az üveg a robbanás pillanatában nyöszörgött egyet... Hallottam, amint a koponyám iszonyatosat reccsent... Aztán csend... Aztán elült minden... A zajok az érzékelés határán túlra kerültek... Aztán mégis.. Mintha emberek... De valami hideg... Azazhogy kihűl... Sötét... Minden, és mindenütt sötét... Talán, ha kinyitnám a szemem... A szemem zárva van egyáltalán?.. Létezem még?.. Miért nincs fájdalom? Hová lett a kapálózás az életért?.. Most jön majd a pokol?.. Jönnek valakik, hogy döntsenek fölöttem?.. Nekem mindenki arról beszélt, hogy fény. Apám is fényben volt... Úgy hozták vissza az orvosok.

Mi maradhatott belőlem? Itt is, ott is. Talán elgurult a fejem, s a kezem lábam rángatózik tovább. Hátha a szívem tovább éltethet még valakit!

És most meleg. Mennyi idő telhetett el? Meghaltam? Szerepet kaptam?

Lüktetés. Ez már egy érzés. Az érfalakon koppanó vérlemezecskék hangja. Tompa morajlás mindenhonnét.

Most...

Ez lesz az újjászületés. Az anyaméh. Új ember lesz belőlem. Ennyi volna a lélekvándorlás?.. A fájdalom?.. Most kezdhetek mindent elölről? Mire a testem kommunikációképes lesz, kiürül eddigi tapasztalatgyűjteményem a fejemből. Ez már büntetés. De mitől leszek majd hasonló? Hol vannak azok az ismérvek, amelyeket ettől az anyától kapok. Milyen testem lesz? Férfi? Nő?

Mozog. Már van fejem is. Mi ez a zsibbadtságérzet? És most jó meleg.

- Alszol?

- Tessék?

- Csak betakartalak. Azt hittem, felébredtél, mikor a lámpa eldőlt.

Ismét egy novella a régiek közül.

Hová lett belőlem a fantázia?

A másikhoz nem tudok hozzátenni. Ez is így kerek.

Egyébként a fürdőszoba alakul. A mosógép mögött is kisimogattam a nagyobb huplikat. Már csak gelttelni, és festeni kell. Meg a kötősdobozt a sarokba felszerelni a villany szétosztóhoz. Ott kicsi volt a régi, és csak a csoki áll ki a falból. Még mennyi befejezetlen projektem van!