2012. május 13., vasárnap

Olvasok

Sikerült kitolnom magammal. A gerincem nem akarja, hogy dolgozzak. Tegnap kezembe kaptam a könyvet, és végigfetrengtem vele a napot. Pihi. Hittem, hogy a nyugalom valamit segít. Eddig nem úgy tűnik.
Mindegy, valami olyannal akartam tölteni a fejem, ami régen nem volt a kezemben, de ott díszeleg a polcomon gyerekkorom óta.
A harcias nagymama esete. Krimi. Egy nap a teendők mellett elegendő a végigolvasásra, és legalább addig sem a hátammal foglalkoztam.
Ma már folytatom a fürdőszoba glettelését, ha tetszik, ha nem a hátamnak, mert a pihentetés többet ártott neki, mint a célirányos mozgatás. (Fájdalomhatárig)
Egy kicsit jó lenne mesélni, mi is volt a könyvben, de állandóan azt teszem fel magamnak, azon a kérdésen rágódom, hogy tetszik-e.
Agatha Krisztire emlékeztet, mármint a regényeiből készített filmekre. A könyveit nem olvastam. Serdülő koromban belém ültették, hogy az nem irodalom. Én meg elfogadtam. A krimi sem irodalom. Azt is bevettem. Rejtő sem irodalom.
Ezt nem tudtam megemészteni. Tiszta szívemből szerettem az összes könyvét. Úgy mint Moldovát, Kunderát, Szilvásit, Gárdonyit, Berkesi Andrást, Konrád Györgyöt, Karl May-t, Karinthy Ferencet, Dumas-t, Robert Merle-t, Moraviat.
Szóval akiket éppen olvastam.
A harcias nagymama esete tényleg egy bugyuta kis történet, és mégis ott csillog benne valakinek az ötlete. Nem is egy. A bevezető történet valósnak tűnik. A többi pedig logikai játék. Egy puzzle.
Vagy inkább festmény?
Felfestek két három alakot egy vászonra, és aztán hol az embert, hol a tájat dolgozom ki.
Szinte érezni lehet, hogy egy-egy rész miért került bele. A vázlat, a csontváz kitöltése közben itt-ott kellett egy magyarázó szösszenet, és annak még az elejébe, az indítótörténetbe is vissza kell írni a gyökerét.
A vége kifejezetten összecsapott. Szinte hallom a szerkesztő, vagy sponzor hangját, hogy "Ha holnapra nem adja le, akkor felezem a tiszteletdíját".
Lehet, hogy A. Kriszti könyvével jobban jártam volna?
Erle S. Gardner. Fordította  Kosáryné Réz Lola.
De felteszem másképp is a kérdést.
Tudnék én ilyet írni?
Nem. Biztosan nem. Abból is érzem, hogy haladok most a fürdőszobámmal. Egy kis hátfájás is megakaszt, és nincsenek meg a lépésenkénti apró örömök. A pipák, hogy ez megvan. Nincsenek meg a moduljaim.
Persze ilyenkor felhorkan bennem a 'csakazértis'. Miközben a szkenner olvassa Nufinak a füzetkéjét, kijárok a konyhába hol elmosni valamit, hol odatenni az ebédemet, és vissza az asztal mellé, hogy a blogomon is maradjon nyoma az életemnek.
Tényleg. Megvolt az első két vevőjelölt látogatása. A TOPLAK-on hirdetett lakásunkat rábíztuk egy hivatásos alkuszra is.
Először féltem, hogy majd megkukulok, és nem vagyok kereskedő, aztán egyszerű lett, mert mindjárt mesélhettem a rendetlenségemről, meg arról, hogy mi mindent alkottam itt.

7 megjegyzés:

  1. Agatha Kriszti könyvei valahogy nekem nem jönnek be, de a krimiket szeretem. Egy jó krimi megmozgatja a fantáziát, az agyat, közben mégiscsak lazán lehet venni az emésztését. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem válaszként írok, de csak így tudok hozzászólni a bejegyzéshez. Másként nem jeleníthetem meg az ablakocskát.
      Elképzelem azt is, hogy szomszédok legyünk és néha találkoznánk a kerítésnél megvitatni a dolgokat. Aztán lassan szegeznénk egy deszkát arra a kerítésre, hogy legyen mire rátenni dolgokat: kávéscsészét, könyvet, laptopot...Aztán padot is ácsolnánk oda, hogy ne álljunk, ha időváltozás van és a reuma nem hagy. Aztán egy kis fedelet is csinálnánk a kerítés fölé, hogy ha éppen tűz a nap, vagy esik, attól még maradhassunk még egy mondat erejéig.

      Törlés
    2. Nufi szereti a filmjeit. Én is megszoktam, és már egyre 'műveltebb' vagyok belőle.
      Már csak azért is, mert a Kék fény kifejezetten zavarja.
      Ölni csak jó vacsorák, szép séták és megfelelő társaságban lehet.

      Törlés
    3. :Attila
      De hát itt vagyunk a kerítés mellett, és beszélgetünk. Ha Komjátiba költözünk, a diófa alól lehet is internetezni, ott is tudunk koketálni. Dehogy kell még egyéb a fejem fölé!
      Olyanná alakul bennem ez az egész, mint a régi nagy szerelmek emléke. Ti így vagytok nekem igazi barátok, mert nem szagoljuk egymást, nem látjátok, amikor vérvörös pofával üvöltök egyet, mert valami nem sikerült, hogy aztán nyugodtan folytassam, vagy újra kezdjem.
      Nem élmény, amit most érzek, és mégis megszépíti, hogy írhatok róla. Látványnak ilyenkor nem lennék 'ibolyaillatú'.
      Ez a képzavar is jól esik.
      De leginkább az a rossz, hogy a kávézásról leszokóban vagyok már vagy tíz éve(!), és minden visszaesésem ráfogom valamire.
      Én így vagyok szép. Így vagyok elviselhető. Így lehetek érdekes. Mert akkor térhettek be hozzám, amikor Nektek jó, és én is akkor megyek, amikor nem zavarok.

      Törlés
  2. Ez bizony már meglehet a korral járó férfias merevedés. Amikor deréktájt jön! :)
    Érdekes, mert magam is így vagyok ezzel. Ha beáll, csak ront rajta a pihi.Azért csak óvatosan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Férfivá avatásom egy mázsás szomszéd és a tévéje hazacipelése közben ért huszonévesen. Megbotlott, én tartottam meg. Voltam vagay 65 kg. A lifttől a lakásig 9 lépcsőfokon keresztül cipeltem a villámcsapás érzését a szobámig. Ott letettük a szobám közepére a Color Star nevű hírhedt masinát, és két napig - szombat, vasárnap - nem keltem fel s utána nem voltam hajlandó többé mással tévét cipelni. Csak magam vittem az asztalomig. Így is volt pár hasonló emlékem. Viszont most jó két évig kimaradt. Elbíztam magam.

      Törlés
    2. Apropó derékfájás. Fájt egyszer az oldalam kegyetlenül, nem múlt el, csak egyre jobban fájt. Elmentem egy ismerős orvoshoz, hogy nézze meg ilyen műszerrel, tudván, hogy az egyik legjobb ilyen műszer interpretátor, arra gyanakodtunk, hogy a májam vagy a vesém vagy mittomén mivel van a baj. Aztán a muki nézelődik nézelődik és egyszer csak azt mondja, nem e sokat emelsz? Milyen a munkád? Hát ugyanbiza emelek mondtam. Bútorlapokat s ezekhez hasonlókat. Mert bónuszba elviszem a bútort a kliensnek haza. Na, mondta az orvos, vigyed csak továbbra is, mert bónuszba kapod tőlük a hátgerinc sérvedet is. Hát megijedtem és alább hagytam a cipelést, de még vagy öt évig azért csináltam. Úgyhogy köszönöm a klienseimnek a jó kis kezdődő hátgerinc sérvemet. Majd ha megírom az asztalos történeteimet és tanításaimat, akkor mindenképpen azt is leírom, hogy nem szabad a kliensnek bútort cipelni haza. De mondjuk a mai bútorosokra ez már nem jelent veszélyt, mert lassan nem lesznek megrendelések, és ha mégis kötik az ebet a karóhoz, akkor el kell küldeni őket az Ikeába. Tessék elmenni, tessék hazavinni és otthon összeszerelni.

      Törlés