2011. október 7., péntek

bringanap

Nagy szaladós napom volt. Végre bringáztam egy jót a belvárosban is. Lehet, hogy ez az adrenalinfürdő kell az én agyamnak?
Kinéztem egy Mindig Tv műsort fogni képes egységet, és megrendeltem az Aqua computernél. Eddig megbízható kereskedő cég, nem kellett még cserélnem semmit (számítógép alkatrészt), amit náluk vettem. Döntöttem, legyen ez a kütyü is tőlük.***
Az első visszaigazolás után kaptam egy e-mailt, hogy mégse. Tárgytalan a korábbi visszaigazolásuk.
Jó, hát akkor belefúrtam magam a kereső programokba, és megcéloztam a tizenezer forintos kategóriát. Ha lehet, akkor a Hirschmann motyók izgatják a fantáziámat. Most épp a Triax logót kötötték hozzá.

Pár telefon után a zuglói vagy XVI. kerületi másik bolt lett a cél. A Fogarasi út volt közelebb. Meg is vettem.
Visszafelé még irány Pesterzsébet.
Úgy tűnt, tudok rövidíteni a vasút mentén. Szerintem jó kétszer annyi lett a karikázásból, mert az Üllői úton keresztben még jó úton jártam, csak utána egy lakótelep kerékpárútját nézve kényelmesnek balfelé vettem az irányt, és az M5-ös és Erzsébet táblák között kinavigáltam magam a város másik csücskébe. A Torda útnál döntöttem úgy, hogy inkább a galambra hallgatok a fejemben, mint a táblák után 'mék'.
Sok erdélyi helységnév között - utcanevek viselik - végre ráismertem egy villamossínre, és bejutottam Nufi általános iskolájának utcájába. Aztán az Attila utcából már egyszerű megtalálni a főutcát. Kossuth névre hallgat. Már ha tudja az ember kölyke, hogy ez a neve. Akkor a térkép is segített volna. Így csak a 'galamb'.
No, azért kolbászoltam ott, mert az újságárusnál kedden Rádiótechnikát vettünk, s ott egy hölgy felajánlotta, nekem adja a 40 éves példányait, ha nem dobták még ki lomtalanításkor.
Egy ilyen ajánlatot nem lehet visszautasítani! :-)
A főutcán a tömegben forgott a fejem, melyik is volt az az újságárus, lépésben haladtam. Egy rendőrruhás hölgy megszólított. Megkérdezte, milyen utca ez.
Akkor még nem tudtam, hogy Kossuth, tehát elég zavart ábrázattal álltam meg. Biztos vizsgáztatni akar. A bringámon minden fék, lámpa, fényvisszaverő bizbasz rajta van, akkor ez nem lehet probléma.
Kisegített.
 - Sétáló utca.
 - Áhá, már szállok is le.
Szégyenszemre toltam a bicajt majd 40m-t. Ha én ezt tudom, inkább kerülök vagy 2km-t, csak ne kelljen kutyagolni. ;-)
Visszaúton már csak a MÉH előtt vettem fel pár panelt, amiből rádiót lehet építeni. Az egyiken minden megvan a trafo kivételével.
Itthon pedig várt játék.  A set top box, amit beüzemeltem.
Tud felvenni USB-n keresztül, és rádióműsort is fog. Mondjuk ez utóbbi igen lapos dinamikájú. Zenére nem való, legfeljebb kabarét érdemes gyűjteni vele, vagy rádiójátékot.
A tévékép elfogadható. A netről letöltött filmeket szépen játssza a memóriáról, és a felvétel is tanulás nélkül azonnal megtalálható. Örülök ennek a kis kütyünek. Este még Heti hetest is töltöttem le, amiről mostanában mindig lemaradok. Kinek van kedve vasárnap éjjel csak ezért baglyozni?


***
Azóta mégis van, és jött e-mail értesítő. Sajnos késő, de három nap után törlik a megrendelést következmény nélkül.  Nem fognak megverni, ha legközelebb náluk vásárolok. :-)

2 megjegyzés: