Már nem telefonál, és nem veszi fel. Már egy éve nincs apám.
Először úgy képzeltem, hogy rengeteg történetet és fényképet írok meg róla, és teszek fel hallgatható zenét is.
Mi lett belőle?
Sok nem.
Napok óta este elalváskor eszembe jut. Ő is, és Éva is.
Tavaly ilyenkor még majdnem kirohantam Németországba. Kerül amibe kerül. Aztán Éva sürgött-forgott, de nem akart kijönni velem.
Később már csak éreztette, hogy szívtelen vagyok.
Biztos.
Ma beszéltünk Nufi egyik osztálytársnőjéről, aki már szintén befejezte az életét.
Felolvasott pár sort a naplóból, de elsírta magát. Én pedig nem értettem. Nem a sírást, hanem az apácajelölt lány döntését, illetve a magyarázatot.
Ha valakiről kiderül egy betegség. Történetesen a rák, az az ember mitől szenved másért?
Apám tüdőrákja, és Éva gerincrákja sem túl jó kilátás előttem. Ha lesz ilyen, akkor is a saját lábamon akarom kihordani, és mellette fontos maradni a környezetemnek.
A betegséget pedig nem büntetésnek felfogni, hanem egy leküzdendő akadálynak.
Igen, egyre érzékenyebb a gerincem minden szempontból. Időnként kiül az arcomra is, de ettől még mindent ott folytatok, ahol tudom. A szenvedés akadály, és nem erőpróba.
Ha Szendi Gábor kutatásaiból indulok ki, akkor a tömérdek szennyező anyag, a fölöslegesen túlméretezett kalóriabevitel állítja erre a burjánzásra a sejtjeimet... ha hagyom.
Hát nem hagyom.
Ha időnként kirúgok a hámból, és iszom tejeskávét, vagy bekapok valami lisztes bigyót, az arányaiban meg sem közelíti a tavalyelőtti életem.
Igyekszem következetesebbé válni.
Apám utolsó találkozásunkkor is arányos testalkatú, férfias jelenség maradt.
Bár a fél éjszakát végigköpködte, harákolta, amikor kilépett az utcára, ebből nem látszott semmi.
A lépcsőjárás már megfogta, de ott is volt tartása.
Hm. Példaképet csinálok az apámból?
Vagy csak magamra értelmezem a Nufi felolvasta naplórészletet? Egy szenvedő ember elmúlása lesz a példám?
Nem jó.
A rossz példa is példa.
Ezt elkerülni akarom.
Remélhetem, hogy mivel én nem dohányoztam, elkerül a tüdőrák?
Remélhetem, ha mozgásban gazdag életet élek, akkor ép marad a gerincem?
Szeretném.
Nem nyögni akarok, ha húzni kell, hanem vigyorogni.
Még bírom.
Mégis maradt bennem valami apámból.
Mindig marad bennünk valami apánkból is és ...
VálaszTörlésTe legalább tudod, hogy mi.
Én nem is ismertem, így nem is tudhatom.
Tíz éve mentek el a szüleim, nincs nap, hogy ne gondoljak rájuk. Mostanában azon gondolkodom, hogy szedjem össze apám írásait, esetleg írjam be a gépbe. Talán itt az ideje, azt ami van összepakolni, hogy ne vesszenek el. Az idők folyamán sokat költöztünk, minden szatyrokban van még, néha a kezembe akad egy egy, belenézek, aztán felébredek, hogy órája nézek vagy olvasok valamiket. Le kellene írnom amire még emlékszem, mert ha Péter bácsin segít a ginseng meg a bilobaobiluba vagy mi a fene, hogy ne felejtse, hova tette utoljára a vésőt, azt hiszem nekem nem fog segíteni. Már vannak olyan tüneteim, hogy nem tudom, mit hova tettem. Ezért a kulcs mindig a szegbe, és mindig mindennek megtartom a helyét. Igen, nekem a szüleim példaképek, már azzal is, ahogy fogadták a halált.
VálaszTörlés=>mj
VálaszTörlésIsmertem? Ahhoz túl hamar kilépett az életemből. Talán Neked jobb, mert nem hézagos a tudás. Bennem sok kép maradt, de mind más.
=>Attila
Egyszer gyerekkoromban olvastam nagyapa levelét, amit apunak írt.
Magyarnóta szövegeket írt, és majd apu megzenésíti.
A dalokból tudtommal nem lett semmi. Apu ilyesmit nem kért tőlem, illetve az életregényét meg akarta írni - már amikor tudomást szerzett a grafomániámról - de az is elmaradt.
Az 1968-ban haza írt leveleit anyu elégette.
Állítólag túl sok hazugság volt benne.
Ha Neked tiszta forrásod van, akkor hajrá. Egy olvasója már van. A kitett részt már elolvastam.