2011. június 17., péntek

Befagyott világok

Így a nyári hőségben a 'befagyott' szó leginkább a hűtőszekrény tájára vihet. Más fagyott nem nagyon kerül elő. De nem is én lennék, ha nem kötözködnék magammal. Ez még a jobbik eset. Mármint, hogy magammal.
Most éppen a régi rádiótechnikákból csináltam csatateret a lakásban. Rövidesen a kereszttekercselésre alkalmas célszerszám is összeáll a fejemben. Talán az első komolyabb tekercset is elkészítem.
Mitől fagyott világ ez?
A könyvtől.
Ott vannak a könyv lapjain már nem élő, vagy öreg szakik életművei.
Mekkora pálya van pl. Hetényi László mögött?
Ez a bácsi annyi készüléket épített-fejlesztett több évtized alatt, és meg is valósította. Ott vannak a fényképek. Nem elektronikus ábrák, szimulátorral kiszámolt lehetőségek. Valódi vasak.
Tegnap, vagy tegnapelőtt kedvenc addiktológusunk a tévében a fészbúkot jellemezte, és az olvasást, a falura látogatást, vagy a valódi élményt tette egy jókora serpenyőbe a virtuális kapcsolatrendszer túloldalára.
Tessék! Az a semmi ma már fontosabb a valaminél.
Vajon melyik a jobb?
Kiirtani erdőket, kibányászni tömérdek fémet, és átalakítani a földfelszínt, de élni, vagy fejben megvalósítani mindent, és meg sem mozdulni?
Divide et impera.
Megosztjuk a világot, és lehet a veszekedők feje fölött uralkodni.
A virtuális világ is teljessé vált, mint a valódi. Csak kevesebb anyagigénye van.
Hogy MJ-re is utaljak, nem kell már a tányérsapka sem. Anélkül is elvagyunk a szobánk hűvösén.
Őt most megtámadták. Lehet, hogy elvesznek tőle valamit, amiért megdolgozott.
No, nem csak tőle.
Már mindenkitől elvesznek valamit.
Némelyik hajléktalan világosan meg tudja fogalmazni, mi, és hogyan juttatta oda, ahol épp vegetál.
Mi is meg tudjuk fogalmazni, hogy hol vagyunk?
Dehogy lenne az baj, hogy egészséges emberek kerüljenek vissza újra munkaközösségekbe. Társaságokba, ahol hasonló gondolkodású, érdeklődésű társakkal hoznak létre maguknak és másoknak valamit.
De mit?
Ha körülnézek, mi magyar köröttem, akkor  egyre kevesebb.
Magyar számítógép előtt ülök? Mekkora része a jövedelmemnek ez a masina?
Magyar lenne az autóm? Még a bringám sem.
A szűkebb környezetem nem állít elő olyasmit, amire nekem szükségem van, illetve azt a pár szem epret-meggyet is drágállom, pedig aki meg annak leszedéséből akar megélni, az is gondban van.
Mitől kevés itt minden kormány?
Hát ettől.
Elemezni tudja, vagy szakértőkkel létrehozza a hibalistát, de nem tud változtatni.
Amit tőlem vesz el, azért én sértődöm, amit mástól, azért más. Ráadásul aki elveszi, az nem szűkölködik.
Nem egy háború utáni újjáépítésben, hanem békében szenvedünk. Az érték sem a munkához - ld. Marx - sem a szeretethez - ld. vallás - nem kötődik. Mármint a csereérték.
Ez most csak a hatalomhoz, illetve annak intelligenciájához.
Ebben a helyzetben egy befagyott világ - a történelem - felüdülés.

2 megjegyzés:

  1. Nem csak az a baj, hogy elvesznek. Hanem ahogy! Közben becsmérelnek, sértegetnek, lenéznek, semmibe vesznek, a képünkbe röhögnek, bizonytalanságban tartanak, stb. Megkérdőjelezik a múltunkat, ellehetetlenítik a jelenünket és kérdésessé teszik, lebegtetik még a jövőnket is.
    De még ez is semmi ahhoz, hogy rész igazságokkal, ferdítésekkel, kiragadott példákkal, elenyésző esetekkel, hazugságokkal próbálnak befeketíteni és más embernek beállítani bennünket a társadalom előtt mint akik vagyunk.
    Az "uralkodó" most azt a törvényt sérelmezi -ráadásul rajtunk- és akarja visszamenőlegesen megbosszulni, amit ő maga alkotott anno. első "uralkodása idején!
    Igazad van. Dehogy baj az hogy dolgozni kell! Örülnék neki. De hol? Ha lett volna hol, akkor mai napig tenném, de megszüntették a munkámat és azt mondták menjek. Nem én kértem! Küldtek.
    A 130 ezer fős hadsereget leépítették 28 ezerre. Visszamegyek önként és dalolva, ha megmutatják, hogy hová? A fegyveres szervek létszámát az országgyűlés határozza meg. Nem növelik és a meglévő posztok be vannak töltve.
    Akkor mit akarnak? Csak elvenni! A többi duma! Most tőlünk, aztán ha sikeres az akciójuk akkor másoktól is. Nem lehet a munka világába visszaterelni tízezreket, ha nincs munkahely, nincs munka.
    Jogállamokban a megszerzett nyugellátás magántulajdon. A megszerzett!

    VálaszTörlés
  2. Hazajöttem a tengerről. Nem tudok rájönni, miért nem engedett kommentelni a rendszer a tengerről? Mindent megpróbáltam, semmi. Itthon látom minden a régi. Csak a facebook angolra váltása maradt ugyanúgy.

    VálaszTörlés