2010. október 10., vasárnap

Kalandok

Üdv az olvasóimnak! ...ez úgy hangzik, mintha olyan népszerű lennék. :-)
Az elmúlt hét a szabadságról szólt. Bélát leadtuk megőrzésre Ildi öccsének. Ők sem tudták, mekkora feladat, meg Nufi is húzta a nyakát, hátha már másnap telefonálnak, hozzuk vissza az öreget.
Elterveztük, hogy elmegyünk biciklizni, meg sétálni, meg mindenfelé kikapcsolódni.
Hát volt kikapcsolódás. Csak kicsit másképpen.
Lecseréltem az olajat a Hondában, és a négy gyertyát is.
Igaz, az UNIX nevű kereskedőhálózat legközelebbi boltjában megtapasztalhattam, milyen egy szórakozott eladó, de végül is lett gyertyám, olajszűrőm és gyertyakulcsom is. Bár Nufi könyvelni valóját 2 óra késéssel tudtuk elhozni.
Azt már nem is említem, hogy hiába a kiásott gödör, a felébe-harmadába bezsaluzott akna, megint a földön fetrengve kellett dolgoznom.
Mindegy, az autó már nem rángat, és megbízható.
A Komjátiból elhozott akkutöltőhöz találtam tirisztort, de a hűtőborda szigetelő távtartója ott maradt, ezért beáldoztam a sajátom, és küldtem 'haza' hozzávaló kábelt. Ezt meg majd helyrepofozom, amikor már nem 2-3 óra marad a javításra.
A legizgalmasabb a német nagykövetség. Merthogy a zugügyvéd blogján kapott tanácsok és a józan ész is oda vezetett, hogy felbiciklizzek a várba, és a német nagykövetségen nyilatkozatot tegyek a hagyaték elutasításáról. A közjegyzői okiratot pedig először e-mailben, majd csigapostával is továbbítottam Esslingen közjegyzőjének. Most már bízom abban, hogy Németország jogállam, és állják a szavukat, nem zaklatnak tovább apám után, mert ezzel az erővel apám szomszédjáért is felelős vagyok, akivel ott minden találkozáskor kezet fogtam.
Sikerült pontot tenni a Bélának ajándékozott tévére. A sutyorgást és időnként dörgő hangot nem a hangmodul okozta, hanem a sorvégfokban a másfél kilovoltos sorvisszafutás-kihangoló kondenzátor. Az értéke közel a felére csökkent, és melegedéskor hallgathatatlanná tette a készüléket. Kemény 200Ft-omba került, pedig Komjátiban van ilyenem. Már elvittem az összest.
Ja érdekel valakit? Mert ha igen, akkor mesélek róla.
A kondenzátor  kétféle módra mehet tönkre úgy igazán. Zárlatos lesz, vagy megszakad. A köztes szivárgó vagy egyéb rohadásnak nevezett jelenséget produkáló hibák a még működget kategóriájába tartoznak.
Most épp a szakadozás állapotában volt. Gondolom - majd ha szétcincálom, talán meg is látom - a fegyverzet vékony fóliája szakadozik, és amikor leválik egy darab, akkor durr, beledumál a többi fokozat működésébe.
Elsősorban a sorméretbe. (A kép szélessége.)
Ezt persze a javító kolléga utána állítja a megfelelő tekerentyűvel, és a következő fóliadarab leszakadásáig nincs hiba. Majd megint keskenyebb lesz a kép, és így tovább. ( külföldiül: i tak dáse)
A végeredmény, amikor már annyira nincs kapacitása kondnak, megnő a feszültség rajta, és elszáll a sorvégtranyó. Na eddig most nem jutottunk el.
El sem hiszitek, mennyire hiányzik ez a munka! A rohadt életbe, még mindig szeretek tévét javítani.
Előkaptam a GDO-hoz építendő frekimérőt is, és vettem hozzá felületszerelt ellenállásokat.
Jól sejtettem. A kért alkatrészeknél a nagyságrend leolvasása gondot jelent a kereskedőnek. Hogy valami 10-zel 100-zal vagy 1000-rel esetleg többel szorzandó, azt a 2mm hosszú! alkatrészen az utolsó szám jelöli. Itthon az asztal mellett már én is nagyítóval ellenőrzöm, de a beépítés előtt rá is mérek.
Most is megtartottam e jó szokásom.
Nincs is kész a motyó.  Majd ha itthon lesz hozzá minden.
Volt tehát két autós nap, két javítgatós.
Ja, a Béla ajtózárját nem is említettem.  A műanyag ajtótok megfeszült, ettől a hevederzár hamar elkopott, és nem fordult. Alig bírtam kiszedni.
 A zár cseréje után pedig csak a zár javult meg, becsukni mégsem lehetett. Csak amikor levettem a kilincsnyelv alá beállítandó részt. Azon akad fel az ajtó.
Szerencsére az ajtó még így is 4 ponton zár, csak nem a kilinccsel, hanem a négy görgős füllel.
A következő játék az internet szolgáltatóváltás volt.
Kaptunk ingyenes kipróbálásra nyáron a t-home-tól tévét meg üvegszálas optikán jövő internetet és telefont.
A tévéműsorokat leginkább Bélára gondolva elemeztem, engem a száloptikás gyors internet izgatott.
A telefon hidegen hagyott.
Komjátiba vonulásom előtti hétfőn kellett döntenem, és megtartottuk az újat.
Megírtam a felmondásom, és elküldtem. Az ÁSZF (általános szerződési feltételek) szerint csak a postai úton fogadják el, tehát elküldtem e-mailben, és ajánlott tértivevényes postai küldeményként is jeleztem, hogy felmondom a szolgáltatást. Pár nappal később, 18-ai átvételi dátummal  - én még Komjátiban őszöltem - megjött az ellenőrző szelvény.
Ezek után csütörtökön - jó 30 nappal később -  kaptam egy levelet, hogy a a számhordozás miatt küldjek felmondást, és a modemet azonnal vigyem, vagy postázzam, mert kiszámlázzák 24000-ért.
Én ilyenkor telefonálok, hogy mit miért, majd beteszem a modemet a szatyromba, és elkarikázom a székhelyükre, és ott is érdeklődöm.
A modemet hivatalosan átvették, és utána néztek, hogy valóban felmondtam. Illetve hogy majd visszautalják a túlfizetést.
Már két hatóság van, akinek teljesítettem a kívánságát.
Ha a három kívánság lemegy, én is kívánhatok valamit?
Az egyik kívánságom az volt, hogy állítsák be a megígért +690Ft-ért a nappali távhívás ingyenességét a T-home-nál. Ez a T-pont ügyeletes hölgyének nem sikerült. Lesz még egy futásom ebben a témában is. 

2 megjegyzés:

  1. örülök, hogy sikerült a zugügyvédtöl tanácsot kapni, amellyel te is (ill a lelkiismereted is)egyetértesz. ha van kedved, majd meséld el, mi lett az eredmény...

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Még nem kapkodom el, várok... kivárok.
    Eddig megy minden a maga útján, és remélem, megnyugodhatunk.

    VálaszTörlés