Kardos György

Most új olvasnivaló került a kezembe.
Moldova legfontosabb kiadója - Magvető - Kardos nevét fedeztem fel a Kopjások c. könyvön. Berkesi Andrással írták 1968 táján. '69-ben megjelent példánya került elő a könyvespolcom elfeledett mélyéből.
Tényleg nagyon mélyen volt. Nagyapa szekrényét papírdobozokban hurcolásztam Miskolcon is, meg ide Budapestre. Albérletbe, másik lakásba.
A könyv borítóján nagyapa írásával 50-es szám olvasható. Katalogizáltunk. Együtt írogattuk regiszteres füzetbe, és én elhatároztam, hogy csinálok magamnak is ilyet.
Ez az elhatározás az első 286-os számítógépem megjelenésekor kiújult, mint a hadirokkant fájdalma időváltozáskor, de hamar el is múlt.
A könyv maradt. A címe mindenképpen. Mármint a fejemben rögzült. Ha vettem, vagy kaptam könyvet, arról tudom, hogy megvan, még akkor is, ha nem olvastam.
Hosszú a körítés, de nem tudok a lényeghez jutni. Párhuzamosan olvastam a Dr. Kende Péter Titkos magyar szolgálatok könyvével, és szorgalmas nézője lettem a Biszku és a többiek tévésorozatnak.
De hadd röhögjetek rajtam, még egy Ragasztó Jani filmet is letöltöttem megnézni. Bár azon meg én derültem.
Nufi kevésbé.
De valójában hatnak az emberre. Konkrétabban rám mindenképpen hatással van ez a pár alkotás.
Először is megszemélyesítettem egy ismerősömben. Aztán egy másikban.
Ha beletrafálnék, akkor hosszabb időre szabadságra küldenék, ha meg nem akkor hülye vagyok.
Inkább az utóbbiban bízom.
Volt ám más hatása is.
Annak a mondatnak, hogy "Mindenkinek mindig mindenben igaza van." egyre keményebb betonacél talapzatot állítok.
De megközelítem máshonnét is. Nagyobb kerülővel, és ha elfelejtem, miről akartam írni, akkor megmarad a történet, a sztori.
A héten sokat bicajoztam a városban.
A Vaterán és internetes könyvesboltban vettem könyvet, rendeltem alkatrészt.
A Béla tévéjéhez hangicé kellett, de pont az nem jön meg sehogyse'. Már kétszer voltam a város másik végén érte. Először éppen csak bezárták (a boltot), mire odaértem, másodszor kioktattak, hogy a rendelésvisszaigazoláson csak az egyik sor van kész, az alatta lévő sorban még feldolgozás alatt a felirat.
De megjártam a követséget is.
Apám temetési költsége után jött egy lista, mennyi pénz van a bankkontóján. Azaz így értelmeztem. Mert ez ügyvédtől jött, aki követelné rajtam. (Nem volt rajta minusz jel, én pénznek hittem.
Ezenkívül kaptam a közjegyzőtől egy számlát, hogy fizessek az értesítésért 10 Eurot.
Pislogtam is, mint akinek por ment a szemébe.
A követségen már nem kérték a személyi igazolványom, a hölgy pedig úgy fogadott, hogy én vagyok a biciklista.
Hát ja.
Bemutattam a papírt. Ő pedig szabadkozott, hogy nem érte el telefonon. Még jó, mert a pénzről szóló lista nem pozitív.
A számlát pedig egyenesen pofátlannak nyilvánította, és bevitte a hivatal másik szobájába. Majd ott elintézik.
Pár perc után pedig együttérző szavakkal közölte, hogy valóban létezik ez a törvény. Jogosan küldték a számlát.
Ha nem fizetem ki, később újra értesítenek majd egy nagyobb összegről, de ennyiért nem fognak bíróságra menni. Ha le akarom zárni az ügyet, jobb, ha átutalom a pénzt.
Előhúztam a pénztárcámat, hogy azt a 2800Ft-ot odaadnám, de nem utalom. Egyszerűen nincs kedvem kiadni az anyám vagy a párom számlaszámát. Nekem meg nincs.
Így nem lehet. Küldjem el postán.
Hát most itt tartunk.
Persze az úton a könyvek és alkatrészek felé többször együtt haladtam bringásokkal, és fel-felmerült benne, hátha engem is figyelnek 1-2 alkalommal. Aztán majd leszállnak rólam. Vagy ha nem, akkor jöhetnek az ismerősökkel az összefüggések.
Ezek után újra megfordult a fejemben, jó lenne kémtörténetet írni. A Kardos-Berkesi könyvben olyan átlátszó stíluscsontváz az agitáció, hogy kedvem támadt a hálózatelmélettel is megismerkedni.
Aktívabb lettem a Facebookon is. Igaz, sajnálom rá az időt. A pár soros üzenetváltásra nem, csak a volt ismeretségi köröm utáni kutatásra.
Inkább kijelöltem pár férfit, mert túl sok a női arc, és az lesz túl feltűnő.