2010. szeptember 27., hétfő

Apám 1104972,07 magyar Forint

Sok pénz. Mai árfolyamon ennyit kérnek apám temetéséért Németországban.
Kaptam egy értesítést, hogy apám temetése ennyibe került, és ezt ki kell fizetnem. Én vagyok az egyetlen hozzátartozója.
Miből? Adjam el a lakásom?
A német hivatalnok nekem Magyarországra elküldi, hogy kötelez a költségek megfizetésére. Arra sem méltat, hogy magyarra fordíttassa. Lehet, hogy én ezt nem értem?
Lehet, hogy szavakat ismerek németül., és ki tudom venni, mit is akarnak, de hány évi jövedelmem akarják?
Arról nem is beszélve, hogy nagyságrendben nem összemérhető azzal az összeggel, amit valaha is rám költött az apám. Majdnem négyezer Euro.
Egyenlőre nem védekezni akarok, hogy öt évesen hagyott itt anyámmal a szarban, és adósságait anyu törlesztette itthon, ahogy tudta 1968-ban. Ő autót akart venni nekünk, azért ment ki dolgozni. Aztán maradt ott hontalanként. 1999-ben meg úgy loptam haza Magyarországra a végrehajtó elől, hogy egy évig bújt meg Miskolcon. No nem mintha a nyugdíjának felvétele alapján a magyar bankokon keresztül nem lehetett volna megtalálni.
Ez az én történetem, és semmi nyoma sincs sehol. Talán csak egy vonatjegy.
Még nem tudom, mit érhet el a német hatóság. Nufi azt is kétségbe vonja, hogy ez egy hivatalos értesítés. Nem tértivevényes, nem is ajánlott. Egyszerű légiposta.
Mi lehet még? Ha nem reagálok, akkor vagy elalszik az ügy, vagy bíróságra viszik.
Olvassa ezt nemzetközi jogász? Vagy tud valaki olyan internetes jogi könyvet, ahol utána nézhetek?
Arról mindenki biztosít, hogy csak az örökségem erejéig vagyok köteles magyar törvények szerint jótállni apám adósságáért, de nincs örökségem, és ez nem az ő adóssága. Én nem rendeltem meg ezt a szolgáltatást, és az adót is Németországnak fizette 1968-tól. Több, mint 20 év munkaviszonyt tudott igazolni, és kapott nyugdíjat. Állítólag biztosítást is kötött a nevemre, de én itt vagyok, a biztosítók meg ott. Meg a szomszédai szerint nem is fizette.
Nem tudom.. nem tudom,.. semmit sem tudok. Csak nem tesznek tönkre egy élőt egy halottért!
Most kérek mindenkit, akinek van ötlete, ne kíméljen!
Nem sajnálkozó leveleket, hanem brainstormingot indítanék.
Előre is köszönöm!

3 megjegyzés:

  1. No a Nénikém, mint jogász írta ezt nekem a témára:
    a temetés költsége hagyatéki teher, amelyet az örökös visel a hagyaték erejéig.Ez persze akkor érdekes, ha más temet és más örököl.Ha az örökös temet, akkor a temetési költség a hagyatéki illeték mértékét csökkenti. Az interneten megtaláltam a temetőkről és temetésről szóló törvényt, ez nem túl sok rendelkezést tartalmaz abban a tekintetben, hogy ki köteles temetni, de tart egy sorrendet: első helyen az áll, aki ezt szerződésben vállalta, aztán következik, akit erre végrendelet kötelez, utána az együttélő házastárs, vagy élettárs, - majd a törvényes örökös. Ha ilyen személyek nincsenek, vagy vannak ugyan, de nem teljesítik ezt a kötelezettséget, akkor a lakhely szerinti önkormányzat temet - aztán megpróbálja behajtani, ha tudja. És itt van jelentősége annak, hogy volt-e hagyaték, mert a törvényes örököstől akkor tud behajtani, ha örökölt is, mert mondom: a Ptk. szerint a temetési költség első helyen áll a hagyatéki terhek között, és a hagyaték megszerzője köteles megtéríteni a hagyaték összeghatáráig.Na most az, hogy Németországban mit hogyan szabályoznak, azt nem tudom, legfeljebb gondolhatom, hogy esetleg valami hasonló rendszer lehet, mert a primér jog a európai jog, és az egyes tagállamok belső joga sem lehet ezzel ellentétes. Tehát szellemében valami hasonló megoldásokat tudok elképzelni. Őszintén szólva azt nagyon méltánytalannak tartanám, hogy adott egy kiskölyök, akitől ledobbant az apja, amikor ő 5 éves volt, nem nevelte, nem támogatta, nem hagyott rá egy wc lehúzót sem, mint egyetlen dolgot, amit elért, - és most ez a kissrác évtizedek múlva pengessen ki millió feletti összeget. Hozzátenném, nálunk a legolcsóbb megoldást választják a grátisz temetésként, én a Kalintól 70-80000 Ft.-os számlákról hallottam, de ebben benne van általában a holttest hűtésének a költsége is a hivatalos procedúra lebonyolitásáig - hiszen az önkormi először felderít, hogy van-e temetésre köteles személy és hol, meg vállalja-e a dolgot.

    VálaszTörlés
  2. Küldetem egy emailt, mert hosszú volt amit írtam volna, és visszadobta a technika, hogy ilyen hosszadalmasan nem lehet itten jegyezgetni. Ha nincsen meg a levél, jelezd légyszíves. Autentikus személytől érdeklődtem.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Mrsmamó!
    Nem találom a levelet. Melyik e-mail címre küldted?
    A csivavabernathegyi@gmail.com jó. Ha lehet elküldenéd újra?
    KöszIMI

    VálaszTörlés