2009. november 16., hétfő

4



Nem tudok szabadulni a múltamtól.
Nem kell nagy bűnökre, vagy komoly emlékekre gondolni.
Most éppen egy legalább tizenhárom éve rakosgatott rossz monitor megjavítása volt a NO-sztalgiám alanya.
Az a Motorola integrált áramkör volt zárlatos, ami mindent vezérel a monitorban. (RGB szinteket, szinkront, stb.) Vitte magával a tápegység áramkorlátozó ellenállását is és még kivettem a stabilizátort is. 7808. Nyolc voltos ic. Valószínűleg a kivett sem lehetett rossz. A túlterhelés miatt emeltem ki, s most sem kellett sok idő, találtam hozzávalót. A jónak ítélt gyűjteményből az első működött.
A beállítás már lassabb lett. Ha ráhúztam a rácsfeszültséget (szürkederengést állítottam levett fényerőnél) mindig zöld-fedettségű lett.
Mindegy, PC javítás közben nem zavar. Ez még nem 'Energy saver'-t tudó monitor. Azaz nem áll meg a képcsőfűtés és az eltérítés, ha nincs bemenetén jel.
Sokszor zavaró, ha kifut a BIOS információ a képernyőről, mielőtt felfűt a képcső. Tudom, az LCD már tudna ilyet, de nekem most nem telik rá. Én most vízzel főzök.
A másik előnye, hogy 14 hüvelykes. Könnyű feltenni a hangfal tetejére, ha nem használom, s lekapni onnét, ha munkára fogom.
(Nufi megrótt, hogy mi az a fekete csík a képen. Ilyet nem illik benne hagyni.
Az feketeség a lámpám, és a felvétel is azért került ide, mert az a lámpa világította meg a monitort javítás közben. A vaku rondán becsillantja a forrasztási pontokat. Az asztalom este így volt célszerű lekapni.
Ha a NYÁK lemezt akarom közzétenni, akkor a szkennerrel csinálom.
Lesz még ennél jobb - igérem - , ez az origó, innen indulok.)

Nem megy a mindennapi írás. Mégsem hagyom abba.
Azért az íráskényszerem kiélem most is.
Most éppen a Napkorongon.
Tropfehérke újra száguld.
Tavaly, vagy előtte jelentkeztem be, és alkottam a bohóckodásimat. Volt vita, dicséret, minden. Aztán hosszú csönd. Nem volt mondanivalóm, s most megint odavitt a fene. Ilyenkor az ember gyermeke benyalja magát a tömegbe, és ünnepelteti a visszatérést.
Nem sikerült. A kutya sem emlékszik rám, vagy aki igen, szintén dolga van.
Polgárpukkasztásképpen írtam két sikamlós limeriket, meg ami épp eszembe jutott. A fórum részen aktivizáltam magam. Ez mondjuk csak regisztráltaknak látszik. Majd kiteszem a tupolfinra, ha valaki mégis kedvet kapna elolvasni.
Tegnap este pedig rákerestem Gyurcsi írásaira.
Végigröhögtem csúnya kisgyereket, majd a címnélküli novellájával feküdtem le. Mármint két rész után abbamaradt érdeklődés hiányában, pedig a történet jó. Nekem tetszik. Van még két rész. (második) (harmadik)
Ezen indult tovább az agyam éjjel.
Ma pedig tovább írtam, mert nem volt folytatás.
Kíváncsi rá valaki?

Az A001-ről most nem ellenőrzés, hanem optimalizáló bizottság várható.
Letelt ötven év, az ennyi idő alatt felgyülemlett tapasztalatok adatbázisát feldolgozó bioszámítógép szerdára jelölte meg a napot.
Bonyolította még a helyzetet, hogy a tartályból hangok szivárogtak ki.
Ezek a hangok nem a hallható tartományba tartoztak, ezért volt nehéz észrevenni, hanem az épület rezonanciafrekvenciáján 2-3 Hz körül.
Tizenhetes, aki otthon amatőr rádiós készletet és szakkönyvtárat örökölt, jó két éve szabadidejében ük-üknagyapjának hajósnaplóját követve játszadozott a kellékekkel, talált olyan bigyót is, amivel mindenfélét mérni és regisztrálni is lehetett.
A mértékegységek rég nem mondtak semmit. Tizenhetes azt látta, hogy egy mutató kilendül, és számjegyek változnak a kijelzőn. A hozzátartozó kőkori számítógéppel lehetett gyorsítani-lassítani. Úgy, mint a delfinek és a bálnák hangját a korai természetfilmekben.
Tizenhetes próbálgatva az értelmező szoftvert, tízes skálán hetedik fokú értelmességet fedezett fel a rögzített jelekben.
Ez nem érte el a tengeri emlősökét, de meghaladta a háziállatokét.
Megölni? Megszüntetni egy olyan lényt, mi nem csak él, de szokatlanul értelmes is....
A hivatalnok banda csak a technológiai hibával foglalkozik, s ha elcsípik, akkor ő szorulni fog érte. Valószínűleg memóriamanipulációra küldik egy másik telepre, és ezt a lényt megsemmisítik, akinek ő az alkotója. Megsemmisítenek egy olyan intelligenciát, ami eddig még nem volt.
Az ötven tonnából legalább hat tonnányi intelligencia. Az öreg számítógép ezt számolta ki.
Ekkora bioszámítógépet még nem építettek sehol.
Esetleg védekezésre alkalmas lehet, hogy kutatómunkát végzett.
De ki lehetne alkalmas arra, hogy ezt megpendítse előtte?
A tízek között csak hivatalnok van.
Az A001-be bejutni az ő 'kasztjából' vajmi kevés esélye volt. Van még vagy négy huszonöt éves periódusa nyugdíjazásig, s ha a tízekbe sem sikerült fellépnie, de maradjunk a földön, itt sem kapott vezető szerepet.

Ez most azért érdekes, mert olyasmit fogok játszani a szöveggel, hogy hozzáfűzöm az eredetihez.
Van benne egy csomó pontatlanság és melléfogás.
- Ki kell magyaráznom az A001-et. Egy egy világállami szerv lesz.
- Visszateszem bele a fiúcskát, mert attól lesz aranyos a történet
- Időben hozzá kell kötnöm a a történtekhez a kommunikációfelfedezést.
- Sebezhetőségi pontokat kell beépíteni minden szereplőbe. Ezt Gyurcsi szépen felépítette, nem lóghat ki a lóláb, mert ilyen szervet éppen nem gyártanak.

A nagy kérdés leginkább az, hogy bele tudok-e simulni egy másik ember történetébe. Nekem nagy kérdés. Őt ez valószínűleg nem izgatja.
Azért, ha kész lesz, vagy annak érzem, értesítem róla.
Bevallom, a Bóbitán, a DPG levelező klubjában sohasem sikerült. Persze ami nem megy, azt addig kell gyakorolni, ameddig sikerül.
Holnap jön a következő verzió.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése