Ma odavágtam egy poharat

Elöntött a méreg, pedig semmi olyan nem történt, amit ne várhattam volna.
1997 óta élek itt Budafokon, és 2001-ben vezettettem be a gázt. A központi fűtés végre megmentett a téli napokon a cserépkályha befűtésétől. Visszakaptam órákat, és megmenekültem a hamuzással járó porfelhőtől. Örültem, mint majom a farkának.
2004-ben megköszönték a munkahelyemen a munkámat, és utamra bocsátottak. Azóta nem találom a helyem. Három rövid kísérlet után, ha nem is feladtam, de nincs már bennem remény a tisztességes munkahely megtalálására.
Természetesen ebben a szorult helyzetemben tavaly megkértem a gázártámogatást, s meg is adták. Ezek után kiküldtek egy ellenőrző kérdőívet, melyben kikérték a lakcímkártyám adatait, s azon anyám miskolci címe szerepel.
Miért? Mert amíg vállalkozóként fizettek egyébként alkalmazotti körülmények között végzett munkámért, s még anyámnak is volt munkahelye, ő volt a könyvelőm. Az APEH-es és egyéb teendők miatt nem kellett őt Budapestre ráncigálni.
De visszatérnék a dühös kifakadásomra. Hátha magam is megértem közben.
A múlt év közepén a támogatást megszüntették, s a már kifizetett pénzt kamatostól visszakövetelik.
Nem értem.
Az igénylő lapon nem szerepelt, hogy csak a bejelentett otthonomra kérhetem a támogatást. Ez a lakás pedig a tulajdonom. Most védekezzem azzal, hogy akár a társasházunk bármelyik lakója is igazolhatja, hogy életvitelszerűen itt tartózkodom?
De hát miért kell nekem egy hivatalnál olyasmit igazolnom, amelyet önmaga is cáfol azzal, hogy erre a címemre küldi az értesítést is.
Szegény Hofi Géza jut eszembe ilyenkor. Ő mondta, hogy ilyen a helyi kiskirály. Korona van, fej nincs.
Odavágtam a poharat, hogy levezessem az indulatomat. Üvöltöttem. Segített? Nem. A párom csitított, és inkább őt sajnálom a talpas pohár miatt. Ő hozta közös háztartásunkba. Ahol ez jelentene valamit, oda nem hallatszik el.
Tulajdonképpen már bánom azt, hogy igényeltem egy támogatást. Voltam olyan naiv, hogy azt hittem, én is egyenlő vagyok.