Ez volt feladva?

- Ez volt feladva!?
Ma reggel ismerősen csengő hang szólított álmomban. Anyám hangja. A konyhából reccsent rám, ha elkalandoztam a zongoraleckétől.
Most is félek ettől az érzéstől. Nem azt teszem, amit kellene. Nem azt, amit feladtak, nem azt, amiből vizsgázni kell. Nem azt, semmi olyat, amiért vállveregetés vagy dicséret járna. Megyek az ösztön kijelölte úton.
Anyám hangja átdörrent a kis világom burkán. Ilyenkor visszakanyarodtam a feladott hangjegyek közé, vagy inkább bezártam a kottát, és úgy éreztem, hogy már azt gyakoroltam.
Pedig nem. Nem gyakoroltam.
A feladott leckét hamar lepötyögtem, mert még a fejemben volt. Eszembe sem jutott gyakorolni.
Nem is lett belőlem zenész. Ma már a kotta silabizálása is nehéz. Az f kulcsból, g kulcsból kiindulva számolgattam a hangokat, vagy a c-ből.
Pár éve vettem egy műanyagzongorát is, és jól esett addig nyomogatni a billentyűket, amíg felismertem a bennem dudvaként gyökeret vert zenéket. A kezem sejti, hol is van a dallam, de nem ér oda időben, és csak az egyik. Mindegy, hogy a bal vagy a jobb.
Nem baj, majd a felnőtt énem rám parancsol, és 'gyakorolni' fogok.
Rájöhettem volna, hogy ez ma sem lesz az én ösvényem.
A beépített zenerészletekből megtanultam pár dalocskát. Még a ritmus is utolérhető volt. Összekötöttem a számítógéppel, és a rövid midi helyett megkerestem az interneten a hosszabb, teljesebb változatot.
Kerestem kottázó programot, zeneszerkesztőt, és nem is csak windows hanem Linux alatt működőt is. Átírtam a kíséret hangszereit.
Aztán észre vettem, hogy már megint nem zenélek. Nem ezt a feladatot szántam magamnak.
A falon függő gitárom is attól marad a falon, hogy egy zenedarabból nem csak a szólót, de a basszust is én akarom játszani, és mindent, ami előtérben van.
Pedig a zenében sokkal kevesebb a szóló, és sokkal több a háttérmunka.
Kigyakorolni a jobb kezet. A balt. Összefűzni a kettőt. Szétválaszthatatlanná tenni a jobb és bal kezet. Átadni magam a zenének, mely már nem is én vagyok.
Igazából úgy képzeltem el magam a színpadon, hogy lekapcsolják a fényt, és csak valami derengés adja tudtul másoknak, hogy ott vagyok.
De hát nem lettem zenész.
Időnként megállok a lemezgyűjteményem előtt, és találomra húzok elő hallgatni valót. A DVD-ről lekapcsolom a tévét, és csak a hangot hallgatom erősítőn keresztül.
Ez jó... és anyukám nem tud bekiabálni 200km-nyi távolságól, hogy ez volt-e feladva.
Ez a sötét kis tér a konzervszínpadom. De vajon jár ez nekem?
Nufy már aludna mellettem. Bele is alszik sokszor. Ki kellene kapcsolnom, de nem megy. Az ördög játszik velem, és bár tudom, hogy nem ez volt feladva, én ezt...
... de ...
Nekem ez a feladat.