Darálok

Ma fotózkodni voltunk az udvaron. Kinn volt Béla, Melinda a kisfiával, Nufi, és jómagam. Megjelent Marika néni is, de csak pár pillanatra.
Megkértem Nufit, hogy kapjon le, miközben a háztartási növényhulladékot darálom. Már úgyis beszéltem róla párszor. Most lesz róla film.
Rövid, és velős. Benne az utca zaja, a madárcsicsergés, és a nyikorgó daráló hangja.
Egy kérésem volt, ne tegyen hirtelen mozdulatot.
A felvétel remekül sikerült. Végig jól látszom, és az is, éppen min tevékenykedem. A végeredmény is frappáns lezárású. Csak egy dolog nem jutott eszembe.
Mozgó képnél a fényképezőgép nem állítja talpára a képet.
Nem baj, nem vette el a kedvemet.
A következőnél már szólok neki időben.

Béla igent mondott

Ma megvolt az első utcai séta Bélával.
Tegnap a hosszadalmas tortúra után megkaptuk a tolószéket.
A fickó, aki kihozta üvöltözött a telefonjába a feleségével. Közben magyarázkodott, hogy elhagyták a bankkártyájukat, és azt kell letiltani. Apró fiacskája csak pislogott. Ő is jött segíteni.
Az összeszerelés valóban gyermekjáték, és kényelmesebbnek tűnt a kölcsönjárgánynál. (Az kisebb, de a gazdi is kicsi.)
Este még Nufi feltolt a templom bejáratához, meg hazáig. Tudni akarta, bírja-e a strapát. Én meg a 95kg-os próbababa voltam.
Tettünk egy kört.
A Kisasszony lihegett rendesen, de ha engem elbír, Bélát biztosan. Ő most olyan 75kg körül nyom.
Ma reggel pedig Béla igent mondott. Mehetünk a misére.
Még csak fél órát késtek, de a hölgyek ezen nem akadnak fenn, hát usgyi.
Nufi tolta mellettem a bicajomat - legyen mivel visszajönnöm - én meg a hétmérföldes csizmát húztam fel. Hamar ott teremtünk.
Jómagam a bolt felé karikáztam tovább. Kellett narancs, banán, liszt.
Banán nem volt, vettem helyette kenyeret.
Baj nem lett belőle.
Itthon kétpofára tömtem magamba a dumót jófajta kenőmájassal, amikor csöngött a telefon. Mehetek értük.
A kapuig sikerült lenyelnem a falatokat, és a megbeszélés szerinti tegnapi útvonalon elébük siettem.
Tömeg volt, Nufi Bélával sehol.
Gondoltam, még valami ördögűzésre ott fogták őket, finoman érdeklődtem, talán látta valaki a páromat a tolószékes apjával.
Nem.
Akkor megint egy Dézsa Vű ömlött elém?
Indíts a másik útvonalra.
Ott voltak.
Sőt, Nufi jelezte, hogy nem is adja át a kormányt, mert ő is bírja. Az apja sokkal könnyebb, mint én.
Még a felajánlott bicikli sem csábította el, hogy ő mehet bevásárolni egyedül, mert pár dolgot elfelejtettt reggel mondani.
Csak a macskaköves bejáratnál kaptam vissza.
Az előtérben lambadáztunk egyet. Én ugyan twisztelésnek éreztem inkább, de valahogy le kellett törölni a kerekeket, mielőtt a szobába lépünk.
Szóval Béla egy órás kultúrprogramot élt át.
Úgy tűnik, tetszett neki.

Amikor nagyon kutyául érzem magam

A közelmúlt műszaki érdeklődésem újjáélesztésével telt. Félig kész GDO és kapacitásmérő műszer várta, hogy Komjátiból hazahozok pár apróságot, mely még kell, és itt pénzt kellene érte adni.
Többek között a műanyag védőcső hiányzott a legjobban. A villanyszerelők bergman csőnek is emlegetik, de ebből a falba gipszelhető műanyagból nem kellett még egy arasznyi sem együtt, juszt sem vettem 2m-t belőle.
Tegnap előtt fogtam neki a tekercsek elkészítésének... azaz fogtam volna.
Hol van a rajz? Mert ott vannak a menetszámok.
Az induktivitásmérő és a másik GDO rajza előkerült, meg a tapasztalatait megosztó fickó írása is. Még jó, hogy beleírta a 2008-as évkönyvet.
Akkor hamar meglesz.
Hozzátenném még: Nufi öccse jött vigyázni apjukra, ezért felszabadítottam az asztalom. Hozta a számítógépét, monitorját, stb. Az évkönyveket visszasoroltam a szekrénybe. Egyet sem hagytam elöl. Illetve a polcon a dupla példányokat.
Hm. 1970-től megvan az összes. A 2008-as nincs a helyén.
Biztos a másik szobában.
Ott sincs.
Itt a fejem fölött a polcon.
Itt sincs.
De még a munkafiókban, a mostanában használt könyvek között, a félretett DVD lejátszók között sem leltem.
Nufi látta, amint az öklömet lendületből az ajtóhoz illesztem. Ez nálam a tehetetlen düh levezetésére alkalmas tevékenység.
Ez sem segített.
Nufi mondta, hogy felhívja az öccsét, hátha Laci látta valahol.
Mondom, szó sem lehet róla. Ez rögtön azt jelentené, hogy gyanuba kevertem, ennél kisebb marhaságon is vesztek már össze emberek. Ez az én rendetlenségem, majd megoldom.
Felbootoltam a gépet, s megnéztem a blogbejegyzésen, vajon el tudom-e olvasni a tekercsadatokat a fényképről.
A képet kinagyítottam, de elfelejtettem, mit is akarok, ezért inkább a lakást kutattam egyre dühödtebben.
Lementem a fáskamrába is, bár biztos voltam benne, hogy nem vittem le.
Sötétedéskor oltogattam a villanyokat, Nufi megnézte az autót is, mert az infúziós napokon vittem olvasnivalót magammal. Ott sem volt.
A sörös dobozok fölött matatva viszont kihúztam a 2007-es példányt. Olyan ismerősnek tűnt a fedele.
A 171-edik oldalon pedig - ott nyílt ki - az Akusztikus kijelzésű GDO.
Hogy én mekkora...
De akkor hol is lehet a 2008-as évkönyv?
Felnyargaltam az oldalukra, és belefúrtam magam a tartalomjegyzékbe.
Hát ez nekem nincs meg.
Az évkönyveket évek óta karácsonyra kapom, és van is időm felhabzsolni az érdekesebbnek tűnő fejezeteit. Ha más nem is, de legalább a tartalomjegyzékre ráismernék.
Tehát ez 2007 karácsonya.
Akkor vettük a komjáti házat, akkor zúzta ronccsá egy motoros a kis polszkinkat, és nehezen kaptam szabadságot a cégtől. (Persze azért, mert januártól már megváltak tőlem. De ezt akkor még nem tudtam.)
Szóval a sok intéznivaló között ez a könyv elmaradt.
De a rendben és a rendetlenségben is kikínzom magamból a megoldást.

Májusi hétvége

Végre volt bejegyzés a Komjáti blogomon. Pihenő helyett ma kirándultunk a Bükkben.
Géza barátommal még tegnap este egyeztettük: 10 órakor indulunk.
Neki még volt ellenőrizni valója a munkahelyén tehát az áramátalakító is útba esett, de pár perces kitérőnk alatt én találtam egy üres sörös dobozt a Szinva parton. Tehát megérte a kerülő.
Újszerű Skodája szinte röpített fel Lillafüreden keresztül a kerékpárosok között, és egyre borult az ég. Még szemetelt az eső is ott, ahol leállítottuk a kocsit.

Eddig a gépi erő, innen a lábaink vittek. Ismerős szagok, tér, mégis erdő, és csobogók és virágok és ropogó gallyak.
Betáraztunk nagy szatyrokat, bicskákat is gombaszedéshez, de gomba nincs.
Leereszkedtünk a meredek lejtőn.

Közben minden olyan fényképezni való.
A bogarak..
... a virágok

mini vízesések..

Ennek még hangja is van.
Majd otthon megvágom, mert a mozgó kép ugrál, azt nem érdemes feltenni, de pár másodpercet szeretnék közzé tenni belőle!
Sajnos az eldobott sörös dobozokat összegyűrték, az energia italosokat laposra taposta valaki. Innét üzenném a sörbarát turistáknak, hogy ne tegyék! Így én sem szedem össze utánuk!
Van az erdőnek saját baja is.
Gyönyörű magy fák feküdtek a földön. Vihar csavarta ki őket tövestől. Egész hegyoldalt takarított le.
Csak érzékeltetném mekkora egy gyökér. :-)
... még nálam is nagyobb.
Ez ott van a Mária forrás előtt párszáz méterrel.
De annyi ott a forrás. Kőhajításnyira az Ágnes forrás.
És ebbe bele is lehet látni.
Egy pók őrzi a tiszta vizet. Aki a hálóját megérint, menten szörnyűt hall. :D
És nem ám csak ott tör fel, ahol az emberek körbebetonozták. Jön a kövek között is.
Üdítő, és finom.
Ezt a galagonyást pl. Géza bácsi egyedül akarta megkerülni. Nem mondta meg, hogy miért.
Én meg tovább csattogtattam a gépet . Nem leselkedtem.
De itt van pl ez a gyilkos fűszál. Átdöfte a levelet. (Erre pont Géza hívta fel a figyelmem.)
Aztán felmásztunk a kilátó kövekhez.
Igazi Tropfehérke vagyok. A napot könnyebb lefényképezni, mint a habtestem.
Mindegy. A cipőm kikötve, a nadrágomon a folt felfeslőben, már majdnem teljesen száraz, pedig egy órája sikerült belecsobbannom egy patakba is.
(Addig Nufi bátran követett, utána már nem.)
Átadtam a masinát a mátkámnak, és ejtőztem egy jót.

Géza is könnyített. Levette a cipőit.

Ez a sziklaperem olyan mélység fölött van, amit nem is próbáltam megközelíteni. Ha jól tudom látókőnek hívják.
Nufi másik képével búcsúznék, és köszönöm meg Gézának ezt a kirándulást.
Ez egy jó nap volt.