2010. május 9., vasárnap

Béla igent mondott


Ma megvolt az első utcai séta Bélával.
Tegnap a hosszadalmas tortúra után megkaptuk a tolószéket.
A fickó, aki kihozta üvöltözött a telefonjába a feleségével. Közben magyarázkodott, hogy elhagyták a bankkártyájukat, és azt kell letiltani. Apró fiacskája csak pislogott. Ő is jött segíteni.
Az összeszerelés valóban gyermekjáték, és kényelmesebbnek tűnt a kölcsönjárgánynál. (Az kisebb, de a gazdi is kicsi.)
Este még Nufi feltolt a templom bejáratához, meg hazáig. Tudni akarta, bírja-e a strapát. Én meg a 95kg-os próbababa voltam.
Tettünk egy kört.
A Kisasszony lihegett rendesen, de ha engem elbír, Bélát biztosan. Ő most olyan 75kg körül nyom.
Ma reggel pedig Béla igent mondott. Mehetünk a misére.
Még csak fél órát késtek, de a hölgyek ezen nem akadnak fenn, hát usgyi.
Nufi tolta mellettem a bicajomat - legyen mivel visszajönnöm - én meg a hétmérföldes csizmát húztam fel. Hamar ott teremtünk.
Jómagam a bolt felé karikáztam tovább. Kellett narancs, banán, liszt.
Banán nem volt, vettem helyette kenyeret.
Baj nem lett belőle.
Itthon kétpofára tömtem magamba a dumót jófajta kenőmájassal, amikor csöngött a telefon. Mehetek értük.
A kapuig sikerült lenyelnem a falatokat, és a megbeszélés szerinti tegnapi útvonalon elébük siettem.
Tömeg volt, Nufi Bélával sehol.
Gondoltam, még valami ördögűzésre ott fogták őket, finoman érdeklődtem, talán látta valaki a páromat a tolószékes apjával.
Nem.
Akkor megint egy Dézsa Vű ömlött elém?
Indíts a másik útvonalra.
Ott voltak.
Sőt, Nufi jelezte, hogy nem is adja át a kormányt, mert ő is bírja. Az apja sokkal könnyebb, mint én.
Még a felajánlott bicikli sem csábította el, hogy ő mehet bevásárolni egyedül, mert pár dolgot elfelejtettt reggel mondani.
Csak a macskaköves bejáratnál kaptam vissza.
Az előtérben lambadáztunk egyet. Én ugyan twisztelésnek éreztem inkább, de valahogy le kellett törölni a kerekeket, mielőtt a szobába lépünk.
Szóval Béla egy órás kultúrprogramot élt át.
Úgy tűnik, tetszett neki.

4 megjegyzés:

  1. Legalább már tudom, mi volt az oka a reggeli rohanásnak. A hétmérföldes csizmát még bicajjal is alig bírtam utolérni.
    De vajon kik az említett hölgyek?

    VálaszTörlés
  2. Népmesehősök. Kitalált figurák. Nem létező D-monók.

    VálaszTörlés
  3. Mindkét verziót olvastam, két teljesen más stílusban írva. Ti valahogy nagyon jól kiegészítitek egymást!

    VálaszTörlés
  4. Én nem tudok az ő stílusában írni. Bevallom.

    VálaszTörlés