Megcsapott a fülemile korán reggel.
Éppen a bicikliket igazgattam a ház mellett, amikor Marika néni megkérdezte, hogy Béla jobban van-e, és miért nem jön ki.
Mondom, hogy nem túl jól. Nincs kedve kijönni.
Erre megnyugtatott, hogy nem is lesz jobban. Hiába a kezelés.
Aztán, mintha nem is volna fontos, szinte csak odavetette, hogy adjam már vissza a székét.
Tudom, hogy a piros székem évek óta ott állt az eresz alatt az ajtaja környékén, és megszokta, de most kitette a többi közé az udvar közepére a faasztal mellé.
A társasház udvarán van egy jókora lebetonozott szabadtéri asztal, és körberakva hozzá négy műbőrrel bevont fekete vaslábú szék. Ez mióta itt lakom - 97 óta bizonyosan - minden tavasszal kikerül, télire beteszik a fiai a mosókonyhába.
Jó is kiülni néha rá, Ritkán, de használom én is. Szalonnasütéskor elviszem a vendégeknek, majd vissza is teszem a helyére utána. Ezért még nem szokott szólni.
Pár éve meghalt Lajos bácsi - a férje - és a karbantartás elmaradt. A székek támlája kezdett lelazulni. A csavarok belerozsdáltak és elértek.
Marika néni kérte a fiát, kérte Bélát, hogy igazítsák meg. Béla mondta, hogy csavart kell venni hozzá. Marika néni hozzám fordult, azonnal adtam hozzávalót. A székek csak nem készültek el.
Az öreglány dúlt-fúlt, de amikor kész voltam a dolgommal, kerestem még új csavarokat. Szépen összecsavaroztam mind a négyet.
Én voltam a rendes gyerek. Kicsit mosolyogtam is magamon, mert a két lustaság mindent kitalált, de nem mondta, hogy nem akar a székekkel foglalkozni. Nekem jól jött.
Két éve nincs baj velük.
Laci szomszédom innen-onnan szokott kapni hasznos dolgokat. Deszkákat, műanyag asztallapokat, meg még székeket is.
Ezek között puccosabb irodákból kikerült, leselejtezett holmik is vannak, Marika néni pedig azonnal lecsapott volna, mint gyöngytyúk a repülő köpésre, de Laci szomszéd nemet mondott.
Marika néni megátkozta, mert nem adta neki.
A feszültség pedig csak nő, mert Laci szomszédba akkor is beleköt, ha a saját macskája beleszarik a friss ágyásba, hogy a kutya kaparta ki.
Laci szomszéd kutyája szegény pár négyzetméteres kennelben van egész nap, és ha kieresztjük, porzik az udvar mögötte, de a Marika néni kertjébe nem szabad, hát nem is megy.
Ha próbálkozna is, elég megkérdezni, hogy "HOL A HELYED?" és behúzott fülekkel-farokkal tér vissza a hátsó udvarba. Valószínűleg kapott már verést érte. Ez annyira biztos, hogy ha Marika néni hívja magához, akkor sem lépi át a képzeletbeli kerítést.
És még a szék története.
A piros műbőr székem a lakásom előző tulajdonosától örököltem. A néni nyolcvanon túl költözött el az élők világából, s a húgától megkaptam a berendezést is. Összeírtuk, miért mennyit kér, mert volt közte hűtőszekrény, meg tűzifa, meg egyéb hasznos dolgok is.
A piros széket lenti lakásban tartottam, és Laci szomszédék használták. Később megvették a lakást, és a szék kikerült a gangra. Ha kellett, elhoztam, de visszavittem mindig. Jó helyen volt.
Tegnap kiültem a kupiasztalom mellé panelt fúrni, rajzolni, meg maratni is.
Csinálok egy GDO-t. (Ha kész, majd posztolom a Zsebműhely-en) Az alkatrész beültetés közben rám esteledett, és a széket nekidöntöttem a kupiasztalnak, majd felcuccoltam a lakásba.
Reggel pedig Marika néni kérte a székét.
Bár a hölgy alkalmi süket, mutattam, hogy a szék az enyém, de vissza fogom vinni az asztal mellé, csak még használom.
Ekkor szabadult el az indulat.
Miért nem várjuk meg, hogy megdögöljön, és neki csak ez az egy széke van.
Csöndben megjegyeztem, hogy megvárjuk, és visszavittem a székemet az asztalhoz.
Inkább feljöttem, és főztem egy kávét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése