Halottak napja előtt

Kardos még jócskán hivatalban volt, amikor születtem, és gyermekkoromban is. Mi több, apám felcseperedése ideje a rákosi korszakra esett.
Miért fontos ez?
Nekem nem annyira, de apám azért maradt itthon, mert nem engedték nagyanyámmal ki az országból.
Négy éves volt (1942+4=1946), amikor nagyapa kiszorult az országból.
Nekem nem tűnt fel, mi is lehetett az oka, de könnyen összerakhattam volna, hogy itthon nagybirtokos, háborús bűnös, vagy valami hasonló lehetett.
Az öreget zsarolhatták a családjával.
Nagyapám testvérei szép karriert futottak be itthon. Tudtommal nem volt hatalmas vagyonuk. Marad a háborús tevékenység.
Mit követhetett el egy úri szabó a háború alatt?
Már elmúlt 2000 is mire apám elmondta, hogy nagyapa a nyilaskeresztes párt tagja volt itthon. De nem lehetett nagy bűne, mert a '70-es években már hazajárhatott édesanyját meglátogatni.
Ezt én nem fogom ennyi év távlatából megfejteni. Az internetre még nem kerültek fel olyan dokumentumok, amelyben a nevem szerepel ebből az időből. (Örököltük mindketten a nagyapáét.)
Engem megóvtak (ettől) a tudástól, és itthon nem volt kirekesztésben részem.
Közeleg a halottak napja, és tegnap is szóba került apu itthon. Nufinak felvetettem, hogy mennyire a másik oldalra áll, ha én valamit kijelentek apámról.
Ha felmentem a szerelem címén anyám elhagyásáért, de aztán felsorolom, hogy már középiskolás korában küretet végeztek egy szerelmén, s annak a nőnek nem lehetett többé gyermeke. Engem 5 éves koromban felejtett itthon, a németországban született gyermekeit szintén 5-6 év után hagyta az anyjuk nyakán.
Akkoz azt mondja, hogy más nem menti fel.
Persze sztorizós hangulatában apám mesélt még más testvérekről is, akik megfelelő anyagi körülmények közé születtek, s meg sem próbálta jelezni, merre röpködött. Én tudom, hogy a kakukk is egy szép madár, és nekem énekes madárnak számít. (... hogy kössem madarat apám zenész szakmájához)
Szóval Nufi azt találta mondani, hogy nagyanyám is gyerek volt még, amikor apám született, és mit tudott átadni? Milyen tapasztalatokat.
Hm.
Ez is lényeglátás.
Nagymama új férje anyagilag a talpán tartotta a családot. Még ezután született két közös gyermekkel együtt is.
Apám pedig tehetségnek számított, és talán túl korán lett kenyérkereső, de inkább úgy mondanám, hogy a kalácsra be tudott pótolni.
Nagyapa szorgalmasan küldte a pénzt Svájcból, meg amit tudott. (Ezt mondjuk apám nem utánozta le a '70-es években). Tényleg, még nekem is hozott ruhákat. Anyuval rohantunk (a déd)nagymamához, hátha megismerhetem nagyapát. Sajnos mindig akkor szóltak, amikor már hazament. Miért lett volna jó nekem találkozni? Nem tudom, de én a kisgyerek bőgtem egy sort, hogy nem sikerült, és büszkén hordtam a ruhákat, mert nagyapától voltak.
De még mindig az apám lenne a téma, csak elébe tolakszom.
Apám munkaszerződéssel ment ki az NSZK-ba, ezért nem volt szüksége azilra. Nem kellett hadititkokat kifecsegni az országról, és ha mégis körbevették volna a mit keres itt kérdéssel, mutogatott volna az apja múltjára.
Ez sem kitalált történet, mert 1981 nyarán - első önálló látogatásom idején - megkérdezte, hogy akarok-e kinn maradni.
(A csillogó-villogó nyugat nem hagyott engem sem izgalom nélkül, de még nem volt szakma a kezemben. Volt hátra még egy évem a középiskolából, s azt hiszem emiatt döntöttem a hazatérés mellett.)
A megoldás kézenfekvő lett volna. Szeptemberben betöltöttem a 18. életévem, tehát ha úgy döntök, már nagykorúnak számítok.
Biztosan táborba küldenek, és majd ezt meg azt kell mondani.
Ja, hogy én nem is akartam hazudozni?
Kardos könyvében van egy kiszmókus, aki '56-ban kimenekül, és hazudozik összevissza az országról és haditetteiről, majd amikor konkrétumokkal állítják szembe, akkor behúzott farokkal tér meg Magyarországra.
Hát nem kísérteties?
Engem ez az ország nem bártott, és akkor még mindig felálltam, ha meghallottam a magyar himnuszt. Még frissek voltak az indiánregények a fejemben, melyek a tisztességről szóltak.
Ekkor érintett meg talán először, hogy szélhámossággal mit lehet elérni, és hogyan büntetik meg a gerinces embereket.
Végülis ma is fel tudom sorolni azt a pár emlékemet, amit ma másképpen csinálnék, s csak a logikámból fejteném vissza, hogy mit tettem- tehettem. A következetesség ma is fontos nekem.
Legfeljebb fejlődtem. ;-)